Most is korlátozzák. Vagy nem vetted még észre? Csökkentik a termelést és ezzel drágítják a szénhidrogének árát. Az árdrágítás pedig fogyasztáscsökkenéshez vezet.
A felmelegedést továbbra sem az emberiség okozza. A folyamatba talán 5%-kal avatkozhatunk bele. Szerintem ne higgy el mindent, amit a tévében látsz. Kb. 6000 évvel ezelőtt sokkal melegebb volt annál, mint amit itt legmelegebbnek mérni fognak a déli sarkon 50 év múlva. Akkor hol volt az ember meg az autók? A légkör felmelegedése természetes folyamat és ebben valamelyest az emberiség is részt vesz, de ha holnaptól nem égetnénk el semmit a dolog akkor is bekövetkezne. A fene nagy felmelegedést követően pedig jegesedés fog jönni (de arra még 2-800 évet kell majd várni) és akkor meg kurva hideg lesz. Csak arra lennék kíváncsi hogy az emberiség egy szűk része majd akkor ezt hogyan akarja úgy eladni a többieknek, hogy azoknak ez a jelenség folyamatos lelkiismeret furdalást okozzon. Pillanatnyilag a felmelegedés egy baszott nagy biznisz. Akinek kutatási célokra kell pénz az csak azt mondja, hogy a felmelegedés tükrében akarja vizsgálni a szarvasbogár szaporodását és máris olyan forrásokat tud elérni, amelyeket a másik - amelyik csak a szarvasbogár szaporodásának vizsgálatára törekszik - sosem fog tudni. Egy nagy síngörbítés az egész. :) Azért nem jó égetni a szénhidrogéneket, mert a nagyvárosokban szinte megfulladnak bele az emberek és bizonyíthatóan súlyos betegségek kiváltója a kipufogógáz. Ennyi.
Elolvastam, nem tudom.......mi legyen a véleményem..de egy biztos
A REVA hirdetése, mely szerint a világon legtöbbet eladott elektromosautó....szóval ez nekem nem tetszik...
megnéztem a TOP 10 kínai elektromos jármű gyártóját, akik maguk is gyártanak elektromos autót, amelyeknek nagy része tudja a 60-70-80-90-es sebességet.
A TOP 1 évente 780 ezer ilyen árművet gyárt, ezen belül csak az elektromos autóból, ami nem golfautó, 350 ezret.....nem 3 ezret.....
A fene egye meg ezeket a dolgokat....lehet, hogy nem látom a reklám " valódi arcát, csaka fránya számokat"......vagy hazudnak a kínaiak...na mindegy....
Ha az állampolgár olyan buta, hogy a xarért is jó pénzt ad(elektronika, autó, út), minek jót készíteni? Hogy ez pazarlással, felesleges szennyezéssel jár? Majd beledöglünk. A természet nem ismer tréfát. Az emberek saját mohóságuk kardjába dőlnek.
Székletért-viezeletért senki nem vállalja el. Akkor keres olyan helyet, ahol többet fizetnek. Ergo az marad ott, aki nem tud menni jobb helyre. Hiába képzelnek el akármit a vezetők, ha nincs rá pénz, mert a felét lenyúlják, mielőtt a céghez kerülne. Nem a cég emberei nyúlják le a lét. A szálak a kupolás dunapartiba vezetnek.
Bátorkodom kijelenteni, hogy ez nem így működik. Van egy, de inkább több felelős tervező, felelős műszaki vezető, műszaki átadás-átvétel. Tehát nincs helye a szarmunkának, se a lopásnak.
Csak aztán valahol elsikkad az ügy és a végeredmény szar lesz. Aki szarul dolgozik egy munkahelyen, az nem lesz ott sokáig.
Meg aztán aki elfogadja és aláírja, hogy 2 cm vastagságban legyen leterítve az új aszfaltréteg, ott nincs mit csodálkozni, hogy 1 év alatt feltöredezik.
2-3 éve volt azt hiszem, hogy az útfelújításokról kérdeztek egy (talán?) vállalkozót. Ő mondta, hogy direkt rossz terveket fogadnak el, hogy 1 év múlva tönkremenjen az új réteg, és persze megint ugyanaz a társaság lesz, akit megbíznak. Így mindenki jól jár (csak az adófizető nem), mert alátámasztja munkájuk szükségességét és a közpénzől minden évben stabil bevétel jut a pályázatkiírónak, az elbírálónak, a fővállalkozónak, az alvállalkozónak.
Az ok: a munkáért felvett pénz nem a munkásokat gazdagítja. Kevés pénzért xarul dolgoznak, mert esélyük sincs jól dolgozva többet keresni. Inkább munka után kamatoztatják tudásuk, energiájuk, valóban a saját hasznukra(fusi).
Ha anyagilag, és erkölcsileg is megbecsülik őket, és munkájukat, és jó szerszámaik lesznek, jó utat fognak építeni.
Senkinek sincs kedve semmit építeni, ha a bér alacsony, az árak magasak, a kereset felét lenyúlja az állam és az állami léhűtők, és rosszak a szerszámok.
A miénknél zordabb időjárásban részesülő skandináv országokban, vagy tőlünk nyugatra az utak állapota egészen kitűnő. Csak nálunk divat szarul dolgozni sok pénzért és még ellopni is a szarmunkára fordított pénzt.
A fejlett országok polgárainak 99%-ának nem tetszene, mert rádöbbenének hogy a pénzüket nem tudnák elkölteni, és ezért az elkölthetetlen pénzért dolgoznak 21 munkanapból 10-et.
Megalakult a Nemzetközi Környezetszennyezési Túlköltekezési Ellenőrzési Hivatal. Nemzetközi egyezmény keretében az országok a törvényeikbe foglalták, hogy aki 8 évente egynél többször ugyanabból az árukategóriából új tartós fogyasztási cikket vásárol, az 2-3 év szabadságvesztéssel büntethető.
A főutak mentén az örömlányokat visszaszorították az illegális plazmatévé, házimozi, mosógép és mikrohullámsütő zugárusok kisteherautói. Ezzel együtt az ilyen termékek ára a harmadára esett a boltokban is. Egyes zugárusok a 40.000 Ft-ot meghaladó vásárlás esetén fél óra intim együttlétre fizetik be a vásárlót a kisteherautó körzetében unatkozó prostituáltataknál. Nem ritka a mikrohullámúsütő vagy porszívó vásárlása esetén adott ajándékzsz*pás kupon.
Nemcsak azt. Az össz szennyezést, nyersanyagfelhasználást is korlátozni kellene főre lebontva. Vagy a kitörő háborúk okozta népességcsökkenés oldja meg.
Ezzel egyetértek. De az igazságos az lenne, hogy korlátozni kéne a felhasználóra jutó üzemanyagmennyiséget. Így maximalizálva lenne minden egyes emberre a járműhasználatból adódó környezetszennyezés.
Ha engedik, mindenki "fejlett" lesz. És mindenki meg fog dögleni. Rakás car ez a "fejlettség". A napod nagyobb részét azzal töltöd el, hogy legyen mit enned. Nem te gyarapodsz a munkádból. Tönkreteszed a környezetet. Ez nem fejlődés. Ez rombolás.
Azért elképzelem, hogy egy ilyen kisbuszba 6 indidai befészkeli magát. Nem ismerem az átlagindiai embert, nem tudom van-e szaguk... :) Amiket látok az utifilmeken, azokon nem tűnnek tisztának és ápoltnak. De lehet hogy tévesen ítélem meg.
igeny lenne, csak senki nem venne meg. csak a duma van.
nezd meg hanyan jarnak biciklivel. es hanyan tudjak elmagyarazni hogy miert lehetetlen bringaval jarni.
indiaban nem lehetetlen. mert ott meg mas a szint. nalunk sokkal magasabb a szint.
meg par ev, es ott lesz a szint, hogy nem lehet legkondi nelkuli autot eladni, mert nincs olyan munkahely, ahol elturnek hogy nyaron izzadtan menj be dolgozni. meg a peksegben is ki fogjak nezni ha izzadtan megy be a pek.
Galliumnitrid - áttörés a teljesítményelektronikában?
Kutatók galliumnitridből (GaN) készült teljesítmény tranzisztorokat fejlesztettek ki, amelyek gyorsabbak, robosztusabbak és hatékonyabbak szilíciumbók készült társaiknál
Ennek a cikknek az elolvasásához regisztrálni kell, ezért nem merem kimásolni az egszet, de érdekes. Akit érdekel nyugodtan regisztráljon. Nincs teletömve reklámmal és nem kap spam-eket sem.