Kínával kapcsolatban van egy olyan jelenség is, hogy oda koncentrálódik az a kiszolgáló háttéripar ami valaminek a gyártásához kell. Konkrétabban, pl autópálya építéshez szükséges vas a vasbeton alaphoz, vagy ha ahoz nem, akkor a szalagkorláthoz, meg cement, meg homok, meg bitumen, meg teherautó.
Ezek közül vasból és cementből Kínában már most brutális túlkapacitások vannak, ami miatt a verseny leszorítja az árakat.
A bérek kérdése pedig megintcsak nem 1 munkafolyamatban jelenik meg, hanem az összesben, tehát az autópálya úgy lesz olcsóbb, hogy a hozzávaló alapanyag, de még az alapterülete is olcsóbb.
A harmadik faktor meg épp a fentiekhez kapcsolódva, hogy a kínai olcsóság látszólagos, innen nézve olcsóak, és azért mert a forint/yuan árfolyam manipulált, irreális, és a yuan olcsóbb mint kéne legyen. Ha mondjuk arányítanám a kínai fizetést a kínai autópálya árával, lehet hogy nagyon hasonló összeget kapnék mint ha ezt a magyar bérekkel és autópályákkal számolnám ki.
Korrupció ott is van, csak ott a sajtót nem engedik sokat beszélni róla, ami kiderül ott meg vérfürdőt rendeznek.
Ez a "Kínában nem csak szart gyártanak" téma hogy jön ide? Egy szóval se mondtam ilyet.
Hol olvastad ki a kommentemből a vásárló lehülyézését? Én a hangzásról (jelentés) írtam.
Persze. Értem én de Kínában nem csak szart gyártanak. Sőt! Nem is tudsz olyan cuccot venni amibe nincs beleírva hogy Kínai termék. Ebből a tükörből lehülyézni a vásárlót több mint érdekes álláspont.
"A képen látható készülék 50 kW-ot (más források szerint 80 kW-ot) adott"
Szerintem is izgalmas ez a téma, hiszen egy-egy ilyen méretű és teljesítményű energiaforrás gyakorlatilag megoldja egy család összes energiaszükségletét beleértve az autózást is. Csak az a bajom hogy efféle hírből naponta születik ezer, de magát a gépet valahogy nem sikerül sosem bemutatni.
Annyira a töredékéből, hogy ami nálunk kilométerenként 2,5-3 milliárd azt Kínában ki tudták hozni 300 eFt-nak megfelelő összegből. Erre a magyar politikus nem tudja azt mondani nekem adózónak, hogy a bérezés a különbségek oka, mert biztossss elhiszem hogy Kovács János gépkezelő havi 500 milliót keres.
A Geely komolyan gondolja amit csinál ui. karácsonykor megvette a Volvo-t és annyi pénzt dob bele a márka fejlesztésébe, amennyit talán az utóbbi 10 évben látott összesen e-célból ez a márka. Én például ennek okán már semmit sem tartok lehetetlennek.
Elektromos motorommal haladgatok, nagyjából mindenem megvan már hozzá.
Egy gondba ütköztem: biztosíték. 48V-ra kellene 100A-s biztosíték. Ami felmerült az az autóhifi kategória, ott vannak ilyenek, meg egy két helyen, bizonyos ANL típusok. Nagy késest nem szívesen raknék be. Mondjuk ezek nem olcsóak.
A tőlünk elszedett pénzek töredékéből megépítik az autópályát, (a többi pénzt ellopják) aminek használatakor ismét fizetünk. Tényleg létezik a mátrix, csak nem a gépek zsákmányolnak ki bennünket.
"Azért nem jó égetni a szénhidrogéneket, mert a nagyvárosokban szinte megfulladnak bele az emberek és bizonyíthatóan súlyos betegségek kiváltója a kipufogógáz. Ennyi."
Azért nem jó égetni a szénhidrogéneket, mert megdöglünk, környezetszennyező, és a hulladékhő hasznosítatlan elillanása miatt a szükséges mennyiség háromszorosát használjuk fel. Valamint hatalmas vagyonhoz juttat egy érdekcsoportot, akik emiatt beleavatkoznak a gazdaságba, politikába, és ez számunkra sok munkát, alacsony bért, kevés pihenést, betegségeket, rossz életkörülményeket eredményez.
"Csak arra lennék kíváncsi hogy az emberiség egy szűk része majd akkor ezt hogyan akarja úgy eladni a többieknek, hogy azoknak ez a jelenség folyamatos lelkiismeret furdalást okozzon. "
Ennek a szűk résznek zs betűvel kezdődik a neve. Anyagi okokból, pénzszivattyúként napjainkban is lelkiismeretfurdalást keltenek ártatlan emberekben, általuk el nem követett dolgok miatt.
Én megtanultam kussolni, semmi adat, semmi hír nem hagyja el "házamat", pedig naponta 16 órát melózom, igaz ezt már 28 hónapa teszem, de az utóbbi 16-ban már önsanyargatóan....
Olyan technikák és emberek csatlakoztak hozzánk, akikkel nincs szükség hókusz-pókuszokra, hogy elmenen az autónk 160 km-ert mert ennél óval nagyobb tudású technika ött be....a kérdés az, hogy mennyi legyen az ára az autónknak..melyik kategória legyen az?....mert a vásárló nagy úr és a pénztárcája dönt..
Na, ez bátor volt:)...semmit sem cáfoltam, csak kétkedem......azt mondják hogy a Reva autókból adták el a legtöbbet, mármint elektromos autókból....tehát az L7e kategóriában ez a legmagasabb eladott villanyautó......ez lehetséges.....Európában ezzel kell az utcán lenni...ez rendszámot jelent..ez lehetséges....
A marketing nagy úr, a vásárló még nagyobb.....ha valaki ilyen adattal jön ki, akkor azt teszi azért, hogy bebizonyítsa, neki van a legnagyobb tapasztala ezen a téren.
Futott km-ek, stb. és nincs mit szépíteni vagy lehúzni a Revat, tényleg elismerés illeti a 3 ezer darabért..és ezt nem gúnyolódásnak mondom...
Én ezt a reklámot nem tartom szerencsés dolognak, de célravezetőnek helyeslem
Értem én a viccet... csak nem szeretem! :) ez is vicc volt.
Amikor a REVAról írok, akkor nem csak az itthoni képviseletről, hanem az egész hálózatról beszélek. Tehát az előző hsz-emben amit írtam, az a nemzetközi megjelenésre és a nemzetközi versenytársakra vonatkozik, természetesen.
Neked is boldog új évet!!! :) Ezt hogy olvastad ki ebből a cikkből, barátom? 1. Reklámot (fizetett hirdetés) nem használunk. 2. Én magam sem találtam még forrást, amelyik több eladott közúti forgalomra alkalmas, tisztán elektromos meghajtású gépjárműről szólna, mint a REVA. És kerek e világon még nem is cáfolta senki sem, egy konkurens sem az évek alatt. Meg se próbálták. 3. Kilenc éve rendszeresen járok Kínába. Természetesen, ott sok minden lehetséges, ami itt nem. De volt már olyan esetem, amikor végül is több havi munka, tárgyalás után csak nem tudtak elő állni a marketingelt termékkel. A Reva szerződés előtt ott a helyszanen többek között EV-ket is megnéztem, kipróbáltam... Na csak ennyi, Megyek vissza dolgomra... :)
Látom az utóbbi 10 évben Te sem autóztál Németországban. :) Az autópályáink (amelyek építésénél tényleg lenyúlják a nagy lét), párját ritkító minőségűek. A közútjaink persze ettől még rohadt szarok.