Vároházai források szerint Guinnes recordra készül városunk őnkormányzata.
Tőrtént hajdanában, hogy vala az arvisurai időkben az Ózdi Tanács és Enőke a nagy Varga Dezső birodalma, ahol is a tanácselnők, a Boda pártitkar, mostanság kepviselő, a kiszestitkár ebből sok használódott Kovács Győrgy, Toth Pal, Fürjes Márja stb, és a főnők Dezső gondolatait leső SZEMÉLYZETIS Sződiné alkotá vala a mindenható hatalmat évtizedeken keresztül. Válvetve építék a szocializmust jó pénzekéé. Urai minden hallandonak.
De eljővé az új kor arvisura uj lapot kezd megremegé a hatalom, de megrázza magát és új életet kezde. A nagy tanácselnők megpihen, elvonul. A pártitkár képviselővé válik, a kiszes csapat félrehúzódik, a SZEMÉÉLYZETIS marad tovább. Majd elmegyé nyugidijba, de továbbszólgál, mert kőnyőrőgnek neki, hogy ne hagyja cserbe a céget. Igy csak dógozik, meg dógozik, meg dógozik nem kevés pénzeké nem egy évig meg kettőig hanem mostanság már 10 éve, perszeké nyúgdíj mellett. Igy lehet hogy Guinnes record lesz milyen? Hát az ország legtovább szógáló anno személyzetise - humánpolitikusa lesz belőle.
Kérdés, hogy mitől ilyen pótolhatatlan és tévedhetetlen, meg nagytúdású, meg vajjon kiről mit tudhat, hogy 10 éve őntik bele - a nyugdíja mellet - adóforintjainkat? Vagy tán csak a légkőr megőrzése a cél hogy nehogy már Ózdon valami is megváltozzon?
Érthetetlen /számomra/, hogy ez az ember (?) az egész ózdi Önk.-ot, jegyzőstől, mindenestől, csakúgy mint a Lak.szöv.-t (valamikor) kiröhögi, pedig nem is jurátus.
Zubornak van - ha jól tudom - jogerős bírósági ítélete a Lakásszövetkezet ellen. Ő tehát jogszerűen hajtja be az adósságot. A lakókkal (és volt lakókkal ) szemben a Lak.szöv. próbálja meg behajtani a pénzt. Joghézagot talán itt kellene keresgélni-ti. a lakásszövetkezet milyen alapon követel pénzt a tagoktól...és hogy ki, mikor mulasztott...és hogy ki fizessen meg érte....
Szerintetek Ózdra, a hivatalba eljutott már annak a híre, hogy Sajóvárkonyt 1940-ben névlegesen Ózdhoz kapcsolták ?
Mert itt semmit nem lehet ebből észrevenni. Már a néhány száz lakosú településeknek is jobb az infrastrukturális közmű-ellátottsága mint Várkonynak. Domaházán pl. már van kábelTV, csatorna, ami itt még évtizedekig álom marad.
Azt hiszem, jól tudom, hogy az OK. egy amerikai minőségellenőr nevének, monogramja, (aki soha nem hibázott) a rövidítése. Ebből lett aztán a "nagyon jó", a világon mindenütt: OK!!
Eljön még az az idő, amikor a nagyon rosszat ZUBOR- ral illeti a világ!!!!
Erről ennyit!
Más.
Kellene egy körforgalom - sürgősen - a következő helyre.
A Bolyki- főútról lekanyarodva a Dr. Mészáros doktor úr rendelője felé, ott van egy ideális lehetőség.
Egyenesen mégy tovább ott az iskola, de ha balra fordúlsz ott van a ZUBOR TV székháza.
Tűrhetetlen, hogy az a nagyforgalmú, négyes elágazás körforgalom nélkűl működik!
Csak Zubor miatt vetettem, de legalább olyan fontos,- lenne- mint a Tábla-i.
Zubortévé-ügyben van változás? Az utólag tarifaemelt fizetési felszólításokra gondolok. Most állítólag kaptam egy levelet tőlük, de mivel már harmadik helyen lakom az országban, nem tudtam átvenni. Úgy sajnálom... Meg egyébként is, azt javasolta a lakásszövetkezet embere, hogy pereljem őket, mert SZERINTE SEM jogos a követelés. Asszondom, hogy befizetem, valami ötvenezer forint, és megperelem őket 5M-ra. Ügyvéd javasolta, meg kéne játszani.
Hiába írogatunk mi itt a parkolásról, úgysem változik semmi.Marad az OTP,Rendőrség és Reumakórház, onnan gyakorlatilag minden elérhető a közel-távolban.
Az ózdi parkolóórákról annyit, hogy amikor olyan hosszú idő után ismét szülővárosomba érkeztem akkor röhögés fogott el a "fejlődés" láttán, hogy kivirágoztak a parkolóórák. Aztán mélységes szomorúság töltött el, mert belegondoltam, hogy ez minden indok nélküli (senki ne magyarázzon forgalomszervezés stb indokokat, mert nincsenek) lenyúlás, munkanélkül jövedelemhez jutás. Mi régen ahhoz szoktunk, hogy becsületes munkával kerestük kenyerünket és a bőr az arcunkon maximum a martini, meg a kohói sugárzó hőtől pirult. A mostani "vezetőké" meg piruljon a parkolóórák miatt. Tőlem egy Ft-ot sem fognak kapni, inkább nem megyek Ózd felé. Az Ózdon élő kedves barátaimnak pedig együttérzésem.
Ezúton gratulálok Benedek Mihály polgármester Elvtársnak a Magyar Köztársaság (i!) Arany Érdemkereszt átvétele alkalmából...Egyúttal tolmácsolom a Putyilov gyár összes sztahanovistájának forró üdvözletét, kiegészítve az uljanovszki Új Barázda kolhoz traktoroslányai és brezsnyev elvtárs nyelves csókjaival. Egyúttal szeretném vigasztalni amiatt, hogy Érdemkeresztet kapott, nem pedig csillagot...