A tábor hangos, szerintem a Tv-ben van lehúzva a hang, bár még sosem láttam a tv-ben :) A Puskás ellen is simán lehetett hallani a félpályánál mindent, hangosan, pedig akkor nem is voltak sokan.
Én nem mondtam, hogy hibásak a szurkolók, csak annyit, hogy át kell alakítani a szokásokat. Persze nem fog menni rögtön, de a lehetőségek legalább adottak. Amúgy azért érdekes, hogy a tavalyi szezon végén senkinek sem jutott eszébe a meccs előtti fél órára hagyni a jegyvásárlást, (vagy ha igen így járt.) Bár lehet nem ugyanazok álltak ki a sorból, de akkor is.
Ha öt-hat pénztár van, akkor annyi. ez ellen nem tud senki tenni. Ha be kell rá diktálni az adatokat, akkor ez ellen sem. Bár ma voltam megvenni a EL meccsre a jegyet, és ott azt tapasztaltam, hogy aki már egyszer benne van a rendszerbe, azt nem kell újra bevinni. Tehát ez előbb utóbb gyorsítani fogja a dolgokat. Ami szerintem a legjobban lassítja a rendszert, az az, hogy számlát adnak a jegyekről. Ott meg még a lakcímet is kérik. Ezen nem tudom, hogy tudnak-e változtatni, de kellene.
Egyébként én úgy értelmeztem a rendszert az EL meccsekkel kapcsolatban, hogy a héten csak a bérletesek vehetik meg a jegyeket, de azt tapasztaltam, hogy nem, nekünk csak a helyek vannak fenntartva. De bárki vehet személyesen, és az online rendszer indul csak jövő héten. Ha valaki szintén úgy értelmezte mint én, annak szólok, hogy ne várjon.
Furcsa olyanoktól is olvasni, hogy egyelőre vége a meccsre járásnak, akiről eddig el sem tudtam képzelni. Szar dolog, nem kicsit. Én éppen most találtam ki, hogy egyszer kinézek, mert - és ez sokaknak nem fog tetszeni. :o)
Szóval írtam az első meccs után, hogy tv-n keresztül katasztrofálisan szól a tábor. Kaptam érte, bár Big is így hallotta, mikor visszanézte a meccset. Azóta mintha hangyafasznyit javult volna, de nem tudom. Hétvégén a rokonoknál ment a zöldek-cselzí meccs, ők nézték, én kb. 2 percet, közben egyszer szólalt meg a Hajrá, Fradi (és ugye nem a táboruk adta), hát ezerszer különb volt még így is, mint ami nálunk a tv-n átjön. Elfogadva, hogy nem a tábor tagjai estek át kollektíven hangszál-műtéten, marad az eddigi 2 lehetőség: vagy szar az akusztika, vagy szar helyen vannak a zajmikrofonok (de olyan szinten, amit direkt tervezni kellett, véletlenül nem lehet így elszúrni). Mivel előbbit cáfoltátok, marad a második lehetőség, de nem akarom elhinni, hogy néhány kb.szott mikrofon áthelyezése megoldhatatlan feladat lenne... Röviden, "ellenőrizni" akartam a stadiont :o), de ha mindenféle kártya kell, akkor talán kihagyom.
Losik: azzal egyetértek, hogy nem a klub hibája a kevés pénztár, de Te nem csak ebben vitatkoztál Andrással, de el is magyaráztad, hogy miért nem baj ez, meg a szurkolók a hibásak. Hááát, továbbra sem, ha ennyi pénzt elköltöttek, a második legfontosabb dolog (a szurkolók kiszolgálása) ugyan legyen már korrekten megoldva, mégiscsak 21. század vagy mi. Amit többen írtak, hogy emberek álltak ki a sorból és mentek el a picsába, az megbocsáthatatlan, mert őket sokáig nem fogják meccsen látni, nyakam rá, hogy 90 %-uk nem onlány veszi meg a jegyet a következő meccsre, hanem berágott és nem megy.
Én is ismerek embert aki a Heinekenre esküszik. Előrebocsájtom, a sörökhöz nem értek mert egyáltalán nem iszok sört, borokról kérdezhettek. De visszatérve a Heinekenre, nem tudom hogy azért tartja etalonnak valaki mert tényleg végigkóstolt sok mindent és ez ízlik legjobban vagy azért mert soha nem kóstolt meg egy komoly ( és árban is komoly ) belga vagy cseh sört. Majd megmondják a szakértők, egy focitopikban gyanítom van sok sörbarát:-)
heineken mint a vilag legjobb sore? ehehe ez kemeny. 2 hajszallal jobb az aranyaszoknal, egy savanyu higfos semmi, meg ebben a csoroknak szolo arkategoriaban is van vala jobb, dragabban meg aztan tobbezer. a tankcsapda a vilag legjobb egyuttese? koszonom, hogy megkerdezhettem.
A gazdagok és "előkelőek" előjogokat élveznek a világon mindenütt, úgy nagyjából az ősközösségi társadalom felbomlása óta. Rajtuk kivül senki nem örül ennek, de hát ez van, egy egy ilyen világ.
Érdekes, hogy mindenkire a stadionban jön rá a fene nagy önérzet.
Aaz adatait önként és dalolva adja meg, ha bankszámlát nyit, vagy mobilelőfizetést vesz, de a stadionban már nem.
Szó nélkül tudomásul veszi, hogy mások all inclusive ellátást kapnak az ötcsillagos szállodában, míg ő felveri a sátrát vadkempingben a kukoricás szélén, de a stadionban már bántja az igazságérzetét, hogy a VIP - jó pénzért - plusz szolgáltatásokat kap.
Tőlem nem jön a Sieg Heil, és drapit sem vettek el.
Ugyanúgy nem, mint - állítólag - a hibátlan VIP csókáktól!
És ha ez így van, akkor őt miért illeti meg az ártatlanság vélelme, és engem miért nem? Én miért jelenthetek kockázatot és ők miért nem?
Ő mivel kulturáltabb a piától mint én, aki már lassan második éve nem iszom semmit a stadionokban?
Ki az a szutyodék, akinek az adataimat eladják? Milyen garanciát kapok azok tisztességes felhasználásáról?
Arról nem beszélve, hogy az előbbiekben bemásoltam az "adatvédelmi szabályzat" egy pontját, és a rá vetíthető definíciókat...
Minden benne van, még az is, hogy az adatok alapján elemezzenek és konzekvenciákat vonhassanak le... és nem tudod hogy kik... (bármikor aktiválhatják, szélesíthetik, mert elfogadott törvény van rá...)
Hát, tapsikoljatok, valóban nagyon jó dolog ez... Én soha sem rettegtem a családommal (lányommal) egyetlen mérkőzésen sem!
Nem vagyok jogász, de az, hogy a rendező feleljen az általa rendezett eseményen történtekért, jogosnak tűnik. Még abban sem vagyok biztos, hogy a Sieg Heil nem sért-e magyar törvényt, de ez nem is lényeges, az UEFA szabályait sérti, nem nagyon szólhatunk semmit a büntetésért. Az, hogy nem mérnek egyenlő mércével, más lapra tartozik.
Az uefa nem tudja büntetni a szurkolókat, ezért bünteti a klubokat? Szerinted ez jogilag megáll?
Ráadásul a MAGYAR törvények alapján semmi büntetendő nem történt, viszont az uefa a MAGYAR törvények alapján önkényuralmi jelképet reklámoz. És nem basszák ki őket jó messzire...
Még csak eszembe sem jutott a Balmazfront drapija, én a B-ből - és nem a VIP-ből - felhangzó "Sieg Heil!" kórusra gondoltam. Amiről mindenki tudta, hogy ezért keményen meg fogja baxni a klubot az UEFA és mégis felhangzott.....
Az UEFA nyilván nem tudja büntetni a szurkolókat, ezért bünteti a klubot. Jogosan, mert a klub tehetne azért, hogy ne legyen ilyen. Az idegenbeli már egy kicsit más tészta, legalábbis egyelőre a klubnak tényleg nem nagyon van ráhatása az ott történtekre. Épp erre lenne jó a szurkolói kártya.....
"Állítom, több magyar klubban előfordul, hogy nem a legtehetségesebb gyerekek játszanak a különböző korosztályos csapatokban, hanem azok, akiknek az apja befolyásos ember, vagy ott hangoskodik mindig a partvonal mellett. Esetleg nem hálátlan, ha a gyereke szerephez jut. De van még ennél nagyobb gond is, az intelligencia hiánya. Szükség van tanult, lehetőség szerint diplomás utánpótlás-szakemberekre, mert hogyan várhatjuk el egy alulképzett edzőtől, hogy a sportágat megtanítsa a gyerekeknek. Csak magasan képzett edzőktől és vezetőktől remélhető ez"
Jééé, Morales is azt tapasztalta, amit itt sokan mondunk évek óta...
A választási kampány hajrájában biztos jól fog jönni a srácoknak, hogy üresen konganak a 20-22 ezres zsír új stadionok, a hangulatról pedig addigra már a mostanáig még megmaradt B-közepesek sem fognak gondoskodni.
Én is leállok egy időre a meccsre járással. Ahol nem látnak szívesen, oda nem megyek.
A Young Boys hazai pályán lemosta a Grasshopperst 4-0-ra. Elsőre nagyon ijesztő az eredmény, aztán megnéztem a tabellát. A YB 5. 1 győzelemmel 3 döntetlennel és 1 vereséggel, a Grasshopers pedig utolsó 0 győzelemmel 2 döntetlennel és 3 vereséggel, a Vaduzzal egyetemben...
Az is elgondolkodtató, hogy amíg a mezei szurkolók totális kontrollja mellett sem lehet nemzetközi meccsen sört inni, addig a reg-re nem kötelezett VIP-ben folyik a létyó!...
Ez magában is annyira aláz, hogy hosszú időre lemondtunk a meccselésről.
A cigiről is lemondtam, ezt is meg tudom tenni - bár ez a nehezebb...