A nö a fönök!Ez igy van!Ö a befogadó.Közösen kell dönteni mindenröl.De!Hiàba akarok én valamit hogy megcsinàljunk vagy megcsinàljon a harmadik félel,ha a nö nemet mond az szentiràs.Ha a pàrom valamire nemet mond vissza sem kérdek álltálaban hogy miért.Legalább is ebben a témában.:)
Hogy én mondjam meg mit csinàljanak?Nem is tudom.Én sem örülnék neki amikor akcio közben valaki beleszolna hogy akkor most stop és igy vagy ugy folytasátok.Lehet hogy akkor nagyon jo a pàromnak és elrontsam?Forditott hekyzetben én biztos nem őrülnék neki.
Bocs, de nem értek egyet azzal, hogy ha nem közös a program, akkor megcsalás. És ha valakinek olyan igénye (is) van (mint például nekem), hogy a párom szeretkezzen valakivel, és számoljon be utólag minden egyes részletről? Engem ez nagyon izgat, már az a tudat is, hogy én vigyázok a gyerekekre, miközben tudom, hogy a feleségem valakinek levetkőzött, és éppen játszadoznak. Folyamatosan csak az jár közben a fejemben és merevedek rá, hogy valaki őt nyalogatja, a farkát a szájába adja, feleségem leszopja és lenyeli, vagy éppen lovagol a farkán. Én szeretem :-)
Biztos vagyok benne, hogy azért gondolod ezt így, mert még nem jött össze a többesetek. Ez egy következő fokozat, és én sem tudtam rögtön ezzel kezdeni. Ha nem éled meg a többest, ezt el sem tudod képzelni. Ha gondolod, ajánlok neked egy fiút, akivel először próbálkozhattok. Csak olvasd el az előző hozzászólásomat. Ha akarjátok, csak masszíroz, és nem mentek tovább (de biztos vagyok benne, hogy úgysem tudjátok megállni). Szóval, ha akarod elküldöm honlapjának elérhetőségét, ahol elolvashattok vagy húsz, nők által írt élménybeszámolót.
Azt viszont osztom, hogy a nő a főnök és az történik, a mit ő akar, és mi csak kérhetünk. De egy "normális" nő pont csak annyit akar, amennyi nem sértő a pasijának sem.
Ha esz a fene, ne menj bele, fújd le minél előbb. Csak gondot fog okozni, megint nem fogtok egy darabig beszélgetni. Teszteld magad, tedd azt, hogy te is elmész, és amikor az akció kezdődik, kimész a helyiségből, olyan távol, hogy ne is halld, mit tesznek. Ha bírod, sikeresen átmentél a vizsgán. Ha nem bírod, visszamész, és gyönyörködsz. De legalább tudod, hogy mire vagy képes, és hogy kész vagy vagy (még) nem vagy kész erre. Én ezt tettem: elmentem, de egy idő után magukra hagytam őket, később pedig feleségem beszámolt az akkor történtekről. És nagyon jó volt :-)
Erröl ketten döntötünk!Miért ne alapon.A pàrom és én is belementünk.Az meg hogy géltékeny vagyok szerintem normàlis dolog.Az lenne a bsj ha nem érdekelne!Amugy közel sem biztos hogy lessz belöle valami.
A mostani partnerünk màr a negyedik.A legelsö partnerrel az elsö alkalom volt necces.Rágott belülröl a féltékenység mégis izgatott a làtvàny.Màsnap sokàig nem szoltunk egymáshoz.De leültünk és megbeszéltük.
Nem az ágyban derült ki, hanem előzetes/utólagos levelezés közben. Azt megértem, hogy másik pasinak tetszik a fenekem (szerintem is jó seggem van :-), csak ez már túlzás volt.
Nem tudom ki az a törölt nick.De nem is érrdekel.Azért jöttem ide hogy megosszam a tapasztalainkat és eszmecserét folytassak ebben a témàban.Ha màr itt tartunk.Hosszas beszeélgetés utàn ugy döntöntünk hogy ma este lessz az elsö alkalom amikor kedvesem egyedül lessz a randin.
Nem mintha rám tartozna, de kísértetiesen hasonlókat írt, és fogalmazott meg nem olyan túl régen egy másik fórumtársunk, más névvel, ami azóta "törölt nick" é változott.
Én is ugyenerre gondoltam at 10035 írásomnál, csak lehet hogy félreértetted. Ugyan látom mint férj a barátunkat meztelenül, látom, hogy mikor olyan kedve van, és a párom kiszalad valamiért, egy kicsit húzogatja le ne lankadjon, de soha eszembe se jutna hozzárni az ürgéhez. Azaz mégis, mikor megjön, kézfogás, szia, ennyi.
Valóba fura hogy behatolhat de meg nem csókolhatja, de ez nálunk és más pároknál is csak szex! Nem szeretnénk érzelmeket mert ahhoz ott vagyunk egymásnak, ketten! A csók már inkább érzelmes dolog, a szex pedig csak testi gyönyör. Valahol itt a határ, a szerelmesek szoktak csókolózni.