Balog Zoltán miniszter ma (2017. március 29-én) este benyújtott egy törvényjavaslatot, miszerint az EU-n kívüli, harmadik országokban székhellyel rendelkező egyetemek csak kétoldalú kormányközi megállapodás alapján működhetnének Magyarországon.
Ne bántsd szegény Antallt. Mo.-gal más tervei voltak a művelt nyugatnak, csak homok ment a gépezetbe. A fáma szerint mikor Gyuri bá valamelyik Lauderrel megkereste Józsi bácsit az irodájában, mondván, hogy ők megvennék a magyar államadósságot, emelt hangon zavarta ki őket. Soros távozáskor a kilincset fogva, mégy vigyorogva visszaszólt; úgyis a miénk lesz az országotok. Azóta ezen mesterkednek. Döntő sikert még nem tudtak elérni, lehet, hogy ezért is van benne magyar gyűlölet.
Szerencsétlen. Az NMSZJMP hagyott direkt egy kormányozhatatlan állapotot. az MDF ment bele a "Nemzeti Kerekasztalba, a Fidsesz, az FKGP, az SZDSZ és az MSZ/DP ellenezte, de az agyrákos, bolsi ügynök Antall beter3eklte őket is.
Václav Klaus egy derék ember volt. a cseheknek mázlijuk volt vele. Mi ugyanakkor (1992) kénytelenek voltunk beérni Antallal, aki lepaktált a népellenség szadesszel.
Mindig szívmelengető érzés, hogy jól döntöttem amikor nem egy ilyen társadalomban képzeltem el az életemet. Te lehet, hogy abban képzelted el, de az meg a te problémád nem az enyém.
Mert az USA érdekei szerint van összeállítva a tananyag...
hu, de ostoba vagy te baratom. nezz mar el a ceu weblapjara, nezz ra par tanszek lapjara es tejekozodj. a ceu-n nincs is undergraduate kepzes, csak graduate diplomat adnak. nincs is tananyag egy ilyen egyetemen.
ha meg pl. ceu business school-t nezed az aztan vegkepp vilagszinvonalu oktatast folytat teljesen standard nemzetkozi curriculum menten, amibe egy fikarcnyi politizalas, vagy magyar vonatkozas nincs.
> Nyilván nem azért önti bele Soros a pénzt, hogy az országnak jó legyen, hanem hogy kitenyéssze a fullajtárjait, aki majd olyanra formálja a rendszert, ami az ő profitját növeli...
most akkor jol ertem, hogy pl. a miniszterelnokurat le soros fullajtaroztad?
Az az, az aktuális propagandaszöveg, hol mutyesz szájból, hol a liberáltakéból, röhejes volt, még kissé szórakoztató de lassan valóban, inkább unalmas.
soros nem magyar, hanem magyar szarmazasu. soros amerikai allampolgar.
mecenasa meg sok van amugy az egyetemnek, peldaul az alumni is az, gyakran ker tamogatast a vegzett hallgatoktol a ceu es sokan tamogatjak is a ceu-t a vegzettek kozul.