De jó, hogy említetted: a mostani BEAC számomra egyik legnagyobb élménye volt, hogy a tavalyihoz képest jóval erőteljesebben kaptunk a gímszarvasbőgésből. Kb. a sikárosi réten hallottuk először, és onnantól kezdve szinte folyamatosan, még Csobánkát elhagyva is, a Kevély-nyereg felé kapaszkodva, jellemzően inkább az öregebbek voltak hangosak. A bikabőgés igazi ünnep, nagyon szeretem.
A tulajdonjogi viták nem érdekelnek, a bíróságra tartoznak.
A hegy állapota tényleg most sem jó.
De egy bobpálya és egy sípálya nagyon okból értelmetlen.
Egyrészt magyarország alapvetően alkalmatlan a sípályák létesítésére. Ezt úgy mondom, hogy magam szenvedélyes sielő vagyok és telen elég közelről van alkalmam figyelni a kékesi és mátraszentistváni sípályákat. Nem elég hosszú a természetes havas szezon, nem elég hosszúak a pályák, nincs elég hely, ahol erdőírtás nélkül ki lehetne építeni az infrastruktúrát, stb...
Amúgy pedig ha az ember kimegy akácsak Ausztriába vagy Szlovákiába láthatja, hogy (még egyszer hangsúlyozom, én magam is sielés-függő vagyok) teljesen a sípályák tájidegen, groteszk létesítmények a hegyen.
A járulékos környezeti károkról most nem tartanék részletes ismertetést...
Fokozottan védett természeti területen tilos a turistautakról letérni (TVT 40§ (1) ), védett természeti területen (pl. Budai Tájvédelmi körzet, stb.) szabad, csak a természetvédelmi törvény alapelveit figyelembe véve nem illik, mert ez a védett természeti terület vagy a védett értékek zavarásával vagy károsításával járhat. Ez csak az egyéni gyalogos túrázókra vonatkozik, rendezvények esetén eltér(het).
Nekem valahogy, valamilyen okból az elmúlt 2 évtizedben kimaradt a Beac, de most sikerült ott lenni.
A rendezés szolgáltatás része nagyon tetszett, az útvonalkövetésről pedig jó pár száz hozzászólásban megemlékezett számos emberke. Így nem ért váratlanul, hogy volt akit ötször előztünk meg, de nem bírt annyit rövidíteni, hogy elöttünk érjen be :). Aztán volt olyan is, aki a mögöttünk lévő komppal kelt át a folyón, aztán hiperűrtérugrást végrehajtva Dobogókő után sikerült újra találkoznunk.
Egyébként erről az az általam kreált gyenge vicc jut eszembe, hogy két Beac Maxi teljesítő beszélget. Az egyik így szól:- Te figyu nagyon el voltál csoffadva 110-nél? Mire a másik: Hát azt nem tudom, mert 90 kilinél már a célban voltam.
Az ünnepi tortákból nem fogyasztottam, de képes beszámolót készítettem. Nagypapinak innen is hatalmas kalaplengetés, nagy példaképe lehet a fiatalabb generációknak. Na és persze Boldog Szülinapot Kívánok neki itt is. A TTT-n elkövetett stílusos beszámolói pedig jónéhány kellemes percet szereztek számomra.
Képek később, elmaradásom e témában hatalmas, de még behozható.
Kis visszatekintés a múlt hét végére: BEAC Maxi 110 másodszor is sikerült. Sokáig az volt a kérdés, mennyit verünk a tavalyi 22:53-as eredményre, sikerült ismét elcsípni a 4 órás kompot, 7:59-es börzsönyi ötvenessel, sőt Pilisszentlászlóig is sikerült stabil 5,0 és 6,0 közötti átlagot tartani, Dobogókőnél is 5,0 körül álltunk, aztán szép lassan már nem is akartunk sietni, és hát nem is igazán tudtunk, egyre többször esett jól pihenni, és bizony az éjszakai szakaszon volt nem egyszer, hogy majd' be aludtam, tovább szervizelni is kellett magam (volt 1-2 húzódás, kezdődő görcs, amit magnéziummal, vagy pihegéssel kezeltem). Hiába, a Szondi óta nem voltunk ilyen menetelésen, az bizony 2,5 hónap, és ez a végére kiütközött, de a 23:30-as menetidővel így sem szégyenkezünk.
A túra jó volt, így egyszerűen. Megint elgondolkodtam, a nyilvánvaló javítanivalókon túl (az itiner ugyebár nem a leghatékonyabbak közé tartozik az útvonalkövetést illetően), miért is kapott annyi kritikát ez a rendezvény korábban? Az ellátásra tavaly sem lehetett panasz, idén sem, a szervezők lelkesedése, hatalmas munkája -most, túl az első százas rendezésünk után bizony látjuk, mekkora hajó egy ilyesmi- átjött, sőt a főrendezővel több ponton is találkoztunk, mesélt a BEAC történetéről, a jövőről, ezekben a pillanatokban nem is lehetett továbbsietni, mert ott és akkor tényleg nem a rohanásról szólt az egész. 25 év, megemelem a kalapom! S ezen a néven már nem rendezik többet, így jókor voltunk jó helyen: jubileumi meglepetések (pl. bónusz jelvény a célban) és utoljára beszerezhető BEAC-os díjazás, utoljára ezen az útvonalon.
De a legenda -szerintem ez már az- él tovább, 2013-tól Turista Kékszalag néven, immár végig az Országos Kéktúrán, Dobogókő után is.
Nekem csak kettő volt a 25-ből, de köszönöm, szép kis erőpróba volt!
Szeptember 28-án Roland barátommal rendezzük az éjszakai zörejek ttúrát és szükségünk lenne pontőrökre, aki tudna segíteni pecsételni és esetleg seperni az jelezze nekem a hericsttse@gmail.com-ra
Előre is köszönjük mindenkinek. (Vasárnap estig nem leszek itthon, ezért nem fogom nézni a leveleim és a fórumot sem.
Tavaly voltam a negyednyolcason, remek útvonal, klasszikus táv, gyönyörű kilátóhelyek. Én először jártam a Spartacus-ösvényen, nagy élmény volt (a leszakadt résszel együtt is). Sehol nem láttam kitéve tiltó vagy figyelmeztető táblát, az említett korlátozásra vonatkozóan. Miért kellene mindenkinek a Pilis atlaszt olvasnia? Nekem pl. nincs, csak Pilis térképem. Amúgy meg szarvasbőgés miatt a fél Pilist le lehetne zárni.
Mérlegeljetek is, mert ez egy marha jó túra ritkán járt útvonalakon. Sajnos idén először nem tudok elmenni, de a Spartacus-ösvény gyönyörű, mindenkinek látnia kell.
A Pilis-atlasz szerint egyébként a Spartacus-ösvény bejárása augusztustól novemberig tilos (a vadállomány védelmében), ezért is nem került rá egyébként jelzés. Nem vagyok biztos benne, hogy ennek a túrának az engedélyei rendben vannak, és abban sem, hogy az erdészet jóindulatát ki lehet vívni szarvasbőgés idején a Spartacus-ösvényen rendezett túrával. Mérlegeljen mindenki.
A hétvégi Félnyolcas/Negyednyolcas túrák néhány távja a Szent László-hegyen vezet keresztül.
VadMalaccal néhány éve megtúráztuk ezt a hegyet, ahol jelzett turistaút híján a magas fűben haladó ösvényen jártunk. Jól járható, nincs vele nagy baj, de a Hegytetőre leérve kullancsok hadát söpörtük le magunkról mind a ketten. Szóval aki ezt választja, az rögtön a hegyről leérve nézze át magát! Ennyi idő alatt baj nem lehet belőle.
Vadrózsa 10 Hétvégére akartam nézni valami egyszerű kis túrát, így esett a választásom, a szimpatikusnak tűnő Hérics egyesület által rendezett túrára, ami számomra új helyeken vezetett és viszonylag nincs túl messze sem. A rajtba kb. 9:30-kor értünk, ahol nézelődtünk picit, majd 5 perc alatt lerendeztük a nevezést, és 9:40-kor már lépkedtünk is a túra útvonalán. Az aszfaltos szakaszon be is értünk pár csapatot, majd a szekérútra kanyarodva, hamarosan szőlők mellé értünk, és végül egy szakaszon pár árnyékot adó fa is kényeztetett minket. Az első ellenőrzőpontra érve szép kilátás terült elénk, egy picit el is időztünk. Az Apci útra érve jobbra kanyarodtunk, és az aszfalton értünk be Rózsaszentmártonba. Mindjárt le is támadtuk az itt található nyomós kutat, aztán inkább a kis utcákat választva, besétáltunk a faluházig. Épp egy nagyobb iskolás csoportot értünk be, akik érdeklődve hallgatták a régmúlt időkről mesélő pontőröket. Mi is megnéztük a szobákat, aztán átmentünk a Lignitbányászati emlékházhoz. Pecsételtünk, majd mivel a kulcs nem került elő, sétálgattunk a templom körül, aztán inkább elindultunk tovább, hogy majd autóval visszajövünk, ha kinyit a ház. Az itiner jól követhető volt, így nem volt gondunk a tájékozódással, és hamar megtaláltuk a kotrógépet, amit már reggel az autóból is beazonosítottunk. Így közelről igen monumentális darab volt. A célba érkezve gyorsan megkaptuk a díjazást, és a tó partján a paprikás krumpli is hamar a tányérunkba került. Már jól lakva mentünk vissza autóval a múzeumot megnézni, és még a pincesorra is kilátogattunk, ahol kaptunk friss mustot is. Köszönjük a szervezést!
Ajánlani szeretnék a nagyérdeműnek egy kiváló külföldi rendezvényt, elsősorban kalandvágyóknak, ha esetleg jövőre ki akarná próbálni – egybekötvén egy vizittel az ezer tó országában.
Szeptember első hétvégéjén rendezték meg első alkalommal a Nuuksio Classic Trail elnevezésű terepfutóversenyt a finnországi Nuuksio Nemzeti Parkban. Ez a terület karnyújtásnyira található a fővárostól, mintegy 30-35 km.
A verseny szinte érintetlen tájon halad, festői szépségű tavak partján, a jégkorszak által formált dimbes-dombos, sziklás tajgaerdőben. Magam is meglepődtem, hogy a civilizációhoz (fővároshoz) ilyen közel ennyire csodálatos helyek létezhetnek.
Az útvonal meglepően nehéz, keskeny erdei ösvényeken (már ha van, ezért nehézkes is volt a nézelődés) halad, nagyon kevés erdei murvás úttal, aszfalt egyáltalán nem is volt – akárcsak sík terep. A mélyebben fekvő részeken helyenként tőzelmohalápban kellett tocsogni. Természetesen nem kell alpi nehézségű útvonalra gondolni (cirka 1000 m emelkedés volt csupán), de én is kicsit alábecsültem. :-)
A szervezés előosztályú, a rajtban sportital-porokat és ”energiacsokikat” osztottak, a 3 frissítőponton környezettudatos megfontosásból csupán nagy hordókból vizet. A célban póló, banán és finom svédasztalos ebéd (nem sajtos tészta…) a rajtnak szállást biztosító szálloda éttermében.
Az útvonal végig hibátlanul szalagozva volt, tán 3 vagy 4 ponton mentőautó is rendelkezésre állt. Elsőosztályú színes térképet is mellékelt a rendezöi brigád, az elágazásokban rendezők segítettek a tájékozódásban és felügyeltek a verseny tisztaságára, továbbá irányítgatták a túrázókat. A szintidő 9 óra volt, kényelmes gyaloglással is abszolválható.
