Keresés

Részletes keresés

padisah Creative Commons License 2019.04.21 0 0 348192

A jelenlegi EV-hájp potyautas kolonc a megújulók nyakán (ugyanúgy az atomhoz is kapcsolódhatna).

Ez nagyon tetszett :)

 

Azért abban tévedsz, hogy az erőművek co2 szennyezését áttolod az autóra, mert így ez a szennyezés kétszer kerül elszámolásra. Egyszer az erőmű bűneként (és a co2 kvóta rendszer részeként fizetni is kell érte), és aztán még egyszer az EV-nél is.

 

A másik ami viszont nem került itt elő, az hogy az akkumulátort (vagy bármilyen más részét a járműnek) amikor más kontinensról hozzák, ami nem része a cap & trade kvótarendszernek, akkor bizony eltűnik az elszámolásból a tényleges kibocsájtás egy jelentős része. A jármű alkatrészeibe csomagolt energiát már nem számolják el, csak azt amit elhasznált az utakon.

 

Ezek a szabályozások per def nem műszaki realitást, vagy az igazságot akarják támogatni, hanem az őket kilobbizó politikai kör érdekét. Ebben a helyzetben a zöldek ideológiai érdekét, hogy a számukra kedves dolgok előnybe kerüljenek, és így átalakítsák a piac működését. Politikai erőszakkal, ez a lényeg. Eltéríteni a piacot attól amit egyébként magától tenne, hogy helyette azt tegye, amit az ideológus szeretne. Ez kb kommunizmus, a logikája pont ugyanaz mint az MSZMP KB 5 éves terveinek. Pont annyire lesz sikeres is, kb megismétli a vas és acél országa leszünk felbuzdulást.

Előzmény: kobab (348182)
Auralianus Creative Commons License 2019.04.21 0 0 348191

Szerintem az acélt, alumíniumot, gumit, műanyagot, ötvözeteket nem ott gyártják.

Előzmény: GPS (348189)
Auralianus Creative Commons License 2019.04.21 0 0 348190

A napelem-szélkelep kártya bocs, de cinkelt :)  Ellentétben pl z acél, vagy egyéb alapanyag gyártásával, a napelemek és szélkelepek gyártása installálása
minden legyártott üzembe helyezett darabbal CSÖKKENTI a CO2 kibocsájtást az energiamixen belül.

Előzmény: GPS (348187)
GPS Creative Commons License 2019.04.21 0 0 348189

 

a gyártáshoz kapcsolódó CO2 kibocsájtás nagyobbikrésze MÁSHOL történik.

 

Tehát szerinted itt nem is történik akku-gyártás - csak a máshol készült, kész cellák összehaftolása megy ebben a gyárban?

 

Vagyis itt nem történik akku-vegyészet és cellagyártás - mint olyan - csak egy máshonnan hozott késztermék összehegesztgetése és felcímkézése?

 

Na, ennek én utána fogok nézni - mert pusztán ehhez a tevékenységhez nekem egy cseppet nagynak tűnik ez az üzem.

.

Előzmény: Auralianus (348186)
zöldkomcsi: Creative Commons License 2019.04.21 0 0 348188

Nem tudom mit csinálnak a gyárban. Pl a rézlemezeket nem veszik vajon valahonnan? ott finomítják az anyagokat, kobaltot és lítiumot? Tuti, hogy nem csak a cimkét ragasztják ott rá? (-:

Előzmény: GPS (348187)
GPS Creative Commons License 2019.04.21 0 0 348187

 

Pont a Gigafactory.val Nevadaban tüztek ki celnak, hogy CO2 semlegesen termeljen.

 

Ez is csak parasztvakítás - Musk-nak egy újabb trükkje.

 

Mert lehet, hogy karbon-semlegesen gyárt (ez se nagy mutatvány, mert bárki megtehetné ha lenne hozzá kedve) - de azt vajon számolja valaki, hogy ... a napelemek meg a szélkelepek előállításához mennyi gecisok CO2 került ki, he?

 

Egy biztos: Musk semmit se csinálhat jól.

 

Ha egyenesen a légkör CO2-jéből állítana elő akkut és tiszta oxigént bocsátana ki a gyára - az egyrészt nem az ő érdeme lenne, hanem mondjuk a Panasonicé (vagy bárki másé, csak az övé nem) - másrészt meg az is csak egy újabb trükk lenne, amivel újabb pénzt nyúlhatna le.

 

Meg olyan hazatérő rakettát is bárki tudna csinálni - ha elhappolná a NASA volt embereit.

 

(mondjuk a Musk-ellenzőknek azon még kéne agyalniuk egy hangyányit, hogy vajon azok a szakemberek miért szegődtek el egy kalandorhoz - és nem maradtak a biztonságos, állami ügynökségnél? Mert ezen a szinten a pénz ott sem volt gyenge + a biztonság)

.

Előzmény: _Berci (348185)
Auralianus Creative Commons License 2019.04.21 0 0 348186

Kicsit ez is csalóka, mert ez egy összeszerelő-üzem, a gyártáshoz kapcsolódó CO2 kibocsájtás nagyobbikrésze MÁSHOL történik.

 

Sajnos ez a szokásos túlhype-olás része

Előzmény: _Berci (348185)
_Berci Creative Commons License 2019.04.21 -1 0 348185

 

Beleszámolták a Gigafactory tetején lévő napelemeket? Költői kérdés persze....

 

Pont a Gigafactory.val Nevadaban tüztek ki celnak, hogy CO2 semlegesen termeljen. Ha a kezdeti rajzokat nezegeti valaki, akkor vilagos, hogy nem csak az epület tetejen lesz/van) PV, hanem mellette szelkelepek is epülnek ...

 

Valahogy igy nez ki majd, ha minden elkeszül ...

 

 

Előzmény: szilvatövis (348184)
szilvatövis Creative Commons License 2019.04.21 0 1 348184

Sajnálom, tegnap kicsit valóban elragadtak az indulatok, bár most is úgy vélem a szerzők maguk járatták le, én csak feltártam miért. Oda tettem mellé a forrásokat is.

 

Nyilvánvaló gyengeségei, gyermekbetegségei ellenére... különösen a városi közlekedésben nincs alternatívája az elektromobilitásnak. Minden egyéb próbálkozás tévút, csak arra jó, hogy elpocsékoljuk, szétforgácsoljuk az energiáink.

Ezt nem én mondom, de hasonló szavakkal a VW igazgatója:

To make e-mobility affordable for as many people as possible, large-scale production is
necessary. We will be using our new electric platforms to build up to 22 million vehicles in
the next ten years. The electric-powered proportion of our fleet in Europe and China will rise to at least 40 percent by 2030.

....

Openness to other technologies will not help us in our endeavors – it only serves to put off the change in system until further into the future.

https://www.volkswagen-newsroom.com/en/publications/speeches/speeches-annual-media-conference-2019-172

“The technology on this front is moving at a staggering pace. You’re going to be looking at a marketplace in the next seven, eight, nine, 10 years where for 30 or 40 some brands their entire business is going to be battery-electric vehicles.”

 

https://www.wardsauto.com/nada-convention-and-exposition/audi-dealers-should-embrace-ev-movement

 

https://electrek.co/2017/01/31/audi-dealerships-behind-electric-vehicles/

 

Az elektromobilitás már nem választási lehetőség, hanem eldöntött tény, ha a világ legnagyobb autógyára deklarálja.

 

Egy ilyen valótlanságokkal, csúsztatásokkal operáló tanulmány a fentiek miatt ma már a saját autóiparának is árt szerintem, de tudományosnak semmiképp nem nevezhető.

Nem arról van szó nekem mi tetszik, mi nem, hanem, konkrét, vizsgálható, eldönthető tényekről. Egy tudományosnak hirdetett cikk ne tartalmazzon kirívó valótlanságokat, mondja el mint saját véleményét egy bloggban és a kutyát sem érdekli!

 

Visszatérve a fogyasztásra:

 

Köztudott, hogy a katalógus fogyasztási adatok nem a valós köznapi használati értékeket tartalmazzák. Lehet használni, de nem lehet úgy felhasználni, mint ha az lenne a valóságos fogyasztás. Különösen nem lehet egyetlen autó adatlapján szereplő számadatot általánosítani, mint ha ez lenne a belsőégésűek jellemző adata!

A szerzők ismerik a valós fogyasztást, hiszen mint jeleztem meg is említik példaként a bevezetőjükben.

Költői kérdés, miért nem ezt, a valós fogyasztást jobban jellemző adatot alkalmazták az összevetésnél?

...konventionelle Autos mit einem Verbrauch von 7,5 Liter Diesel pro 100 km...

 

Megemlíted, hogy az EV-nél is ugyanez a probléma. Valóban és itt lóg ki a lóláb, ugyan is a dupla módszertani hiba nem kompenzálja egymást.

Az EV kezdeti, egyszeri nagyobb energiabefektetését ezzel a hamis üzemelési adatokkal lehet felülreprezentálni és ezzel hamis végeredményt produkálni.

 

Tényleg meg tudnád mondani, hogy miért éppen a Teslával példázódik?

Van német EV márka, vagy miért nem a francia atomvillanyra alapozott, francia EV-ket veszi, ami sokkal életszerűbb a luxuskatagóriás Teslánál?

Miért nem BMW I3, vagy VW e Golf, de legfőképp miért nem a Renault Zoe, amiből a legtöbbet adtak el Európában?

További kirívó hibákból egy pár:

Miért feltételezik, hogy a Tesla akkuk csak 150 ezer km-t bírnak?

Miért használnak egy konkrét gyártmányra (Tesla akku) általános irodalmi CO2 adatokat. Tudományos nonszensz, arra utal, hogy semmiféle kutatómunkát nem végeztek, a neten én is összekaparom pár óra alatt azt a pár adatot amit felhasználtak.

 

Arbeiten zusammenfasst, schätzen Romare und Dahllöf (2017), dass pro kWh Batterie-kapazität zwischen 145 kg und 195 kg an CO2-Äquiva-lenten ausgestoßen werden. Für eine Tesla-Batterie von 75 kWh bedeutet das einen zusätzlichen CO2-Aus-stoß von 10 875 kg bis 14 625 kg CO2.

Beleszámolták a Gigafactory tetején lévő napelemeket? Költői kérdés persze....

 

 

Előzmény: kobab (348180)
Auralianus Creative Commons License 2019.04.21 0 0 348183

Az a kérdés, hogy a cikkről, vagy a valóságról szeretnél-e vitázni?

Előzmény: kobab (348182)
kobab Creative Commons License 2019.04.21 -1 0 348182

Nem lesz jó 7 liternek, de a számokkal kicsit később foglalkoznék. 

 

Tegnap csak annyit írtam a számokról, hogy a szerzők  Mercedes hivatalos adatait használták fel. Miért mit kellett volna tenniük? Ha ezek után nem tetszik a cikk, miért kell mocskolódni, ennyi erővel azt is lehetne írni, hogy a szüleik kulákok és jugoszláv kémek voltak, ők meg bevándorláspártiak. Ez az egyik kérdés.

 

A másik a számok. 

 

Tegnap persze én is odakattintottam a spritmonitorra. Először nem tudtam milyen motort kell nézni, és 143 kw-nál kisebb két motortípusra találtam kéziváltósra 6 liter alatti eredményeket. 

 

Az autómotor cikkben városban, alacsonyabb rendű úton használták a 4matic autó és így értek 7.2 litert. 

 

Te a 6.59-et felkerekítenéd 7-re. A keresésedbe beütöttem a 194 PS-t és a 4maticot, 

https://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/28-Mercedes-Benz/262-E-Klasse.html?fueltype=1&constyear_s=2017&power_s=194&power_e=194&exactmodel=4matic&powerunit=2

így az 7.24-et adott ki, bár sztem amikor egyesével néztem a 4maticokat mintha több lett volna mint a szűrés eredménye.

 

De a spritmonitor arra jó példa hogy látszólag objektívnek tűnik, de több szempontból is torzíthat. Régebben olvastam erről cikket, több torzító hatás van, az idősebb autók tulajdonosai írnak inkább kisebb értéket, illetve ha a fillérbaszók megtalálnak egy típust akkor annak mániákusan viszik le az értékeit. 

 

Az autómotor cikk autópálya nélkül hozta az átlagnál alacsonyabb értéket, a cikk így akaratlanul bizonyíték arra, hogy nem kell készpénznek venni a spritmonitort. 

 

A 4matic halmaz miatt a 6.59-et is kevesebbnek kell venni, és nem lehet 7-re felkerekíteni. 

 

A 4matic kérdés kapcsán azért megkérdezném, hogy ki csúsztat?

 

Tovább a számokkal. Tegnap nem hoztam szóba szándékosan, hogy az EV-knél úgyanúgy gond van a katalógusadatokkal, ha nagyon belemegyünk. 

Pár napja linkeltem ezt: 

https://www.reuters.com/article/us-autoshow-shanghai-electric-insight/the-uphill-road-battery-limitations-to-test-chinas-electric-vehicle-ambitions-idUSKCN1RS06T?utm_source=reddit.com

ahol arról is írtak, hogy egy kínai vásárló csalódott az EV-ben mert nem hozta a katalógusadatot. 

.. és akkor ezzel zárul ez a rész: 

In real world conditions, all-electric cars can sometimes fall far short of advertised ranges, car engineers say. That’s particularly so when driving at length on freeways or hilly terrain and in hot or cold weather.

Megnéztem a greencarcongresst mit ír, mivel az egyik legjobb legmegbízhatóbb oldalnak tartom, ráadásul nagyon "jó a szeme" az oldalnak.

https://www.greencarcongress.com/2019/04/20190420-cesifo.html

Ezt alig akartam elhinni, mivel ez egy akkora eszetlenségnek tűnik, hogy nem értem a Bizottság hogy engedheti: In their study, the authors criticize the fact that EU legislation allows electric vehicles to be included in calculations for fleet emissions with a value of “zero” CO2 emissions, as this suggests that electric vehicles do not generate any such emissions. The reality is that, in addition to the CO2 emissions generated in the production of electric vehicles, almost all EU countries generate significant CO2 emissions from charging the vehicles’ batteries using their national energy production mixes.

Nincs ingyenebéd, és nincs zero auto. Ha szerzőknek ez ellen a környezetvédelmi nonszensz ellen sikerül fellépni, már az is óriási eredmény.

... és akkor volt még egy kiemelés: 

The idea of providing the necessary storage of wind and solar energy with batteries is utopian, as the Leopoldina, Acatech and the Union of Academies of Sciences have emphasized. We have pointed that out. In this respect, the Federal Government can only be advised to promote hydrogen and methane technology in the sense of a technology opportunity.

 

Már írtam, korábban a topik első TESLA "rajongói" között voltam, de alapvetően környezetvédelmi szempontból vagyok a Musk által indított, és a kínaiak által szokásos céljaik szerint erősített EV-hájp ellen. A jelenlegi módon nem megoldás, még a fejlett világ nagyvárosi lakóinak sem, az egész világnak pláne nem. A jelenlegi EV-hájp potyautas kolonc a megújulók nyakán (ugyanúgy az atomhoz is kapcsolódhatna).

Előzmény: manta-z (348181)
manta-z Creative Commons License 2019.04.21 0 2 348181
Előzmény: kobab (348180)
kobab Creative Commons License 2019.04.21 -1 0 348180

Mi a csudát csúsztat meg hazudik, ha a hivatalos számokhoz közeli az adata? 

 

Ez most vicc?

 

Miért kell bemocskolod a professzor szerzőket ha neked nem tetszik amit írnak?

 

Ez most megéri neked?

 

 

Előzmény: szilvatövis (348174)
zöldkomcsi: Creative Commons License 2019.04.20 0 0 348179

Szerintem az a Tesla hasznos tere jóval kisebb mint amiről az advo beszélt, egyrészt, jóval nehezebb kell is nagyobb teljesítmény, másrészt, minél nagyobb a teljesítmény maximuma annál drámaibban csökken a hatótáv. Szerintem ha állandó előzés fékezés tartósan 150-160km/h sebesség akkor annak a hatótávolsága nem éri el a 100km-t se.

Előzmény: Rangun (348177)
zöldkomcsi: Creative Commons License 2019.04.20 0 0 348178

Ez attól függ, hogy használod. Ha nyomod, mint a barom - akkor az a Tesla sem fog ám elmenni 4-500km-t, örülhetsz a 200-nak is...

 

Ezt így korrekt módon meg is mondta a kereskedő Bécsben, ismerősöm ott fizetett be 13 millió huf-t valami nem tudom milyen márkájú elektromos autóra. Ezt tudomásul véve igényt tart rá.

Előzmény: advocatusdiaboli (348160)
Rangun Creative Commons License 2019.04.20 0 0 348177

A legócskább Tesla is 300 lóerő felett van, almát az almához hasonlítsunk, a 200 lóerős kategória a Nissan Leaf.

Előzmény: advocatusdiaboli (348160)
szilvatövis Creative Commons License 2019.04.20 0 1 348176
Előzmény: szilvatövis (348175)
szilvatövis Creative Commons License 2019.04.20 0 1 348175
Előzmény: szilvatövis (348174)
szilvatövis Creative Commons License 2019.04.20 0 1 348174

Egy ilyen mercinek 7 l/100 km körül van valós vegyes használatban az átlagos fogyasztása.

Ez csak az egyik csúsztatása a sok közül.

Egy másik, hogy ebből a két szélsőséges példából van képe általános következtetéseket levonni.... a többit hagy ne soroljam.

 

Miért is kellene hazugságokat elfogadni?

Előzmény: kobab (348173)
kobab Creative Commons License 2019.04.20 -1 0 348173

Az élet persze majd eldönti, de azért vannak dolgok amit már most is el tudunk dönteni.

Például azt, hogy egy 220-as merci nem 4,5 litert fogyaszt százon, tehát aki ilyenekkel számol az mindenféle más aljasságra is képes, nem szavahihető.

Hazugságokból viszont nem lehet jövőt építeni, legfeljebb a jelent lerombolni.

 

https://www.daimler.com/innovation/diesel/new-diesel-engine-om-654.html

Mercedes-Benz E 220 d Saloon: Fuel consumption combined: 4.3 - 3.9 l/ 100 km; combined CO2 emissions: 112 - 102 g/km;

Mercedes-Benz E 220 d T-Model: Fuel consumption combined: 4.6 – 4.2 l/ 100 km; combined CO2 emissions: 120 – 109 g/km; Mercedes-Benz E 220 d Coupé - Fuel consumption combined: 4.6 - 4.0 l/ 100 km; combined CO2 emissions: 119 - 106 g/km;

Mercedes-Benz E 220 d Cabriolet: Fuel consumption combined: 4.9 - 4.3 l/ 100 km; combined CO2 emissions: 126 - 113 g/km*

Rövid guglizás után a fenti Mercedes motorról lehet szó. Ezek nagyon közeliek az általad írt 4,5 literhez. Gondolod hogy az autógyár majd kamuzik, és aljasságból nem szabvány szerinti ciklus szerint mért értékeket ír? Nagyon nehezen viseled ezt a tanulmányt pedig komoly szakemberek (rangos egyetemekről és intézményből) készítették. Próbáld meg ezt elfogadni. 

Előzmény: szilvatövis (348158)
,m,1710 Creative Commons License 2019.04.20 0 0 348172

"Az olaj magát finomítja de az áram az nem ilyen, az nem áramból állítódik elő."

 

A Oljajat lätni lehet, a gázt nemlátni, de szaga vam, ugy általába

A áram meg miafene, hijába van megnagyarárva akkorsem tudjuk, aí áram egy természeti csoda 

Előzmény: zöldkomcsi: (348166)
zöldkomcsi: Creative Commons License 2019.04.20 0 0 348171

....de lehetne azért....lehetne ....nem tudom, van valami nem érthető jelenség is ebben a témában. pl egy debreceni üveg hulladék hasznosító, több milliárd lehetett a beruházás, mindenki tudja, hogy a terméke semmire nem használható, de most még is Sümegen létesül ennek a pontos másolata.

Valószínűleg sok azért a tartalék ebben a témában de blockolja valami.

Előzmény: zöldkomcsi: (348165)
zöldkomcsi: Creative Commons License 2019.04.20 0 0 348170

Végtelen energiát végtelen mennyiségű anyag megfelelő elrendezésével lehet előállítani. Van energia, de az élet arról szól, hogy azt rendezzünk olyan módon ahogyan szükségünk van rá, hogy élhessünk.

Előzmény: szilvatövis (348168)
zöldkomcsi: Creative Commons License 2019.04.20 0 0 348169

Szerintetek? Magyarország miért leopard harckocsikat vásárol? Nem okosabb lenne helyette elektromos autó töltő pontokat létesíteni?

szilvatövis Creative Commons License 2019.04.20 0 0 348168

Energiából végtelen mennyiség áll rendelkezésünkre, anyagból véges. A többi csak szócséplés.

Előzmény: zöldkomcsi: (348165)
zöldkomcsi: Creative Commons License 2019.04.20 -1 0 348167

Ha nyomod, mind a kettő többet fogyaszt, ha nem nyomod mindkettő kevesebbet.

 

De van egy lényeges eltérés, a súrlódás légellenállás az egyformán hat meghajtó energiától függetlenül. A két tárolás módban van eltérés, mert egy bádog kannába mindegy milyen gyorsan töltik bele és szívják ki azt a 10 litert az mindenképpen annyi, de az akkumulátor nem ilyen, 70% a eltűnhet belőle a nélkül, hogy látványosan tönkremenne.

Azon kívül a hőerőgép vesztesége se teljesen az mert amikor fűteni kell akkor hasznosul egy része, mindegy milyen meleg van és hányan dohányoznak az autóban lehúzott ablakkal, nem befolyásolja az üzemanyag fogyasztást.

 

Ettől függetlenül a jövő persze, hogy az elektromosságé, de nem így, másként is kell élni közben, csak így ezt így ahogyan van nem lehet arra átállítani. A zöldkomcsinak kedvére való lenne az az elektromos világ, de ő már nem sokat fog látni belőle. Vagy semmit, mert a halkan suhanó önvezető autókból fagyit nyalogató hideg sört kortyolgató mosolygós szép új világ helyett ....csikorgó lánckerekek hangját hozza a jövő szele ....és ha figyeltek azt halljátok a reccsenő csapszegekből, vagy a végén már macsetákkal egymást kaszaboló félállatok üvöltéséből, hogy

 

Peak Oil --- Egy Korszak Vége ---

 

Előzmény: szilvatövis (348162)
zöldkomcsi: Creative Commons License 2019.04.20 -1 0 348166

Az olaj magát finomítja de az áram az nem ilyen, az nem áramból állítódik elő.

Előzmény: Kisfiatal (348164)
zöldkomcsi: Creative Commons License 2019.04.20 0 0 348165

Ráadásul a technológia meg is van hozzá és csak először ilyen relaítve rossz az arány, a későbbielben az újrahasznosítással csupán erergiát kell e rendszerbe kívülről bevezetni, ami tetszőleges mértékben származhat megújulókból kvázi nulla CO2 körforgásokat létrehozva.

 

Az több, mindég sokkal több energia szükséges ha újra hasznosítanak valamit, üveget, műanyagot, bármit.

Talán a vas a kivétel, az ólom is, arany, ezüst az is megy, de már az alumínium se biztos annyira szét van aprózva és más dolgokkal összevegyítve szerelve az is, nikkel, króm azok szerintem 100 szoros energiával lennének újra hasznosítva mint bányászva.

Előzmény: szilvatövis (348155)
Kisfiatal Creative Commons License 2019.04.20 0 0 348164

Itt azt mondja az ember, hogy az EV annyiból eljár, amíg benyáshoz az olajat finomítják..

 

http://handras.hu/beledoglunk-a-dizelekbe-es-minden-masba-is/

Előzmény: advocatusdiaboli (348150)
szilvatövis Creative Commons License 2019.04.20 0 1 348163

Tessék Tesla <100 Wh/km fogyasztással. :-)

Ez egy liter benzinnek felel meg. Próbálj egy két tonnás városi terepjáróval ilyen fogyasztást produkálni, de lehet 220-as merci, vagy egy Suzuki Swift is!

 

https://electrek.co/2017/08/04/a-tesla-model-s-100d-just-drove-670-miles-1078km-on-a-single-charge/

Előzmény: szilvatövis (348162)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!