Pirike Megkaptam a Petra napi sms jókívánságot. Vártam, hogy elő bújj. Ugyanis biztos tudok sms-t is írni, csak még nem próbáltam. Úgy hogy itt köszi. A parlamentbe, majd elmegyünk egyszer közösen jó? Fabiné sem volt még ha jól tudom. Majd megszervezem. Akarod?
Nagyonom, meglehet übereltelek volna , ha egyazon testnevelési órán firtatják tehetségünket? De ahogy az imént írtam, ma már nem csupán magamat okolom az ügyetlenségemért.
Drága Meduza, ha aludtál, jól tetted, nyilván szüksége volt rá a szervezetednek. Ami engem illet a múlt éjszaka magam is jólesően, sokat aludtam. :))))
Szedit kedves! Talán a mi Kittinknek készült Baba? Ha még nem, akkor karácsonyig még elkészülhet? Mintha valamikor szó lett volna erről, vagy mégsem?
Tudod Boszorka pofont azért én is kaptam egyszer, gimnazistaként mégpedig igaztalanul, a mostohaapámtól. Történt, hogy randevúra engedtek, feltétele csak annyi volt, hogy este tízre hazaérjek. Nos amikor a megszabott idő előtt vagy öt perccel beléptem az ajtón, "Majd megtanulod, hogy mikor kell hazaérni" felkiálltással egy hatalmas maflást kaptam Tőle. Alig hogy elcsattant, a körfolyósos házunk valamelyik emeletén visszhangzott a rádió: "Kossuth Rádió Budapest, 22:00 óra ..." Semmi elnézés, bocsánat...némi morgással .. "Legközelebb majd nem percre kiszámítva érkezik a kisasszony..." dohogva bevonult a szobába....
Na tessék, már megint este tiz és én még mindig itt ülök a gép előtt, ahelyett, hogy Stefivel rónám az ilyenkor megszokott esti köröket. Jut eszembe, Stefinknek reggel fájdalmai voltak, húzta a lábát, remegett. Kdezsoe fél algopyrinnel orvosolta, egy óra múltával mintha kicserélték volna, újra futkosott.... és egész nap nyoma sem volt a reggeli fájdalmának.
Jó éjszakát Mindannyiotoknak, ma már nem jövök vissza, séta után alvás következik szép álmokat Nektek is.:))))
A fene tudja milyen kölykök voltunk? Mint a többi. Nekem durvábbra sikerült egy-két rosszaságom. Például a leégett házért nem is vertek meg. Biztos sokkot kaptak és nem jutott senkinek az eszébe. A lovak lábáért kaptam rendesen. Pedagógia? Nálam abban merült ki a fenyítés, hogy- Rita, ordítsak? Elég volt az is. Egyszer tényleg elordítottam magam és úgy megrettent, hogy soha többet nem mertem. Akkor vezettem be a kérdést, de azt is vigyorogva. Ma meg már nem kell.
Drága Pirikém! Örülök, hogy bejelentkeztél, így egyenesben értesültek arról, amit én csak közvetíthettem volna, mármint azt, hogy programokban dúskálva, naná hogy a madarászást választottad. Élvezd minden percét, elvégre minden adott lesz hozzá, ragyogó idő, kedves madaraid és nemkülönben a társaság mely nagy-nagy szeretettel invitál.:)))
Zorám, sajnos a testnevelési órák számomra nem sok örömet jelentettek, sőt kifejezetten nem kivánatosak voltak. Miért? Ennyi év távlatából is szent meggyőződésem, hogy testnevelő tanárunk kifejezetten személye elleni sértésnek vette a labdaérzékem hiányát, a futásom katasztrófális technikáját, szóval általában az ügyetlenségemet. Úgy gondolta, ha fent említetteket gúny tárgyává teszi, már csak szégyenemben is összeszedem magamat, vagyis végre megtanulok tiszteségesen labdázni, futni, távolugrani és sorolhatnám... Persze ezen pedagógiai elveit nem csupán rajtam, de minden hozzám hasonlóan esetlen tinédzseren gyakorolta, még azt a maradék önbizalmunkat is megtaposva.. Téged olvasva újfent meg kell állapítanom, ahogy nincs két ember egyforma, úgy testnevelő sem. Talán ha hozzád hasonlóval hozott volna össze a sorsom másképp viszonyulok a testneveléshez....
Zora! nagyon Veled gondolok egyezőt ezügyben! /mármint az erőszakos kidobóst sose szerettem, akkor se ha azon nőttünk fel az ált.felsőtagozat minden tesióráján volt ilyen.
/pontosan a másik "elpusztítása-fájdalom okozása a tét! kegyetlen, akkoris ha ma már biztosan sokkal durvább "játékok" uralják/piszkítják az ifjak lelkét./
nem szeretem a durvaság semmilyen megnyílvánulását., a másik megsemmisítésére irányuló agressziót. /lelki-testi terror egyremegy/
Igazad van Klia. Feltehetően anyukád módszere jobban beletaposott volna a lelkembe mint az időnkénti pofonok. Ezek egyáltalán nem bántottak, tüneti kezelés volt, utána anyám is lenyugodott és ma már dunsztom sincs miért is kaptam a pofont de nem érzem igazságtalannak. Kivéve az utolsót, de akkor már 25 éves voltam és tényleg nem volt igazságos. Viszont ma már értem a hátterét és egy cseppet sem érzem bántónak.
Gimihíres -de legalábbis osztályelső voltam az ütgyetlenségben. Fél osztály állt alattam , amikor a gyűrűn kellett ügyeskedni...
Jaj!! Felemáskorlát!!
Ám életemben egyszer felmásztam a kötél legeslegtetejére!! Ott megvártam, míg Joli néni (::) a kezével mutatja az ötöst, majd- mivel fogalmam sem volt a lejövetelről, előkelően lecsúsztam. Szépen összezárt combbal, hogy aztán 3!!! hétig ne tudjam összezárni, mert csak terpeszben tudtam lépegetni.És a tenyeremről is lafogott a bőr...
Na és a "kidobós".
Egyszer én lettem a győztes. Annyira féltem u.i. attól a fránya labdától, hogy sikerült megfutamodnom a kiütések elől::::)))
Kilencéves forma koromban - apa nélkül, szüleim ugyanis elváltak, s anyuval maradtam - jó ideig kezelhetetlen voltam, akaratos, dacos, apám távozásáért anyámat okoló tinédszer.... Szegény anyám mert verni nem akart büntetésül, ha büntetni kellett, hát egész egyszerűen nem szólt hozzám. Szomorú képpel járt kelt körülöttem, tette a dolgát, de mint ha ott sem lettem volna, figyelembe sem vett. Nos ezerszer inkább egy jogos pofon a beste kölykének, mint ez a lelki zsarolás. A mai napig - pedig már igencsak a hatvan felé járok - kisért a gondolat, ha valaki levegőnek tekint, tüntetően nem szól hozzám - akár itt a virtuális világban átlépi a direkt neki címzett hozzászólásomat - talán valamivel megbántottam, szinte vissza kell fognom magamat, az önvádtól, hogy ne azonnal magamban keresem a hibát, mi rosszat tehettem. Szóval a mai eszemmel, ha már semmiképpen nem használ a jó szó, ha kezelhetetlenné válik az a gyerek, ezerszer inkább egy-egy jogos anyai, vagy atyai pofon híve vagyok, mint szegény édesanyám módszeréé.
Drága Macinagyi! Ezer egy oka lehet a nagyik türelmének, engedékenységének, ahogy annak is ha éppen a fordítottja igaz rájuk. Te - ahogy soraidból, személyes beszélgetéseinkből kihallom - a ritka türelmes és szeretetteljes nagyik közé tartozol. Ami a vej idegállapotát illeti? Javaslatom: Kezdeményezz egy az unokáid és lányod nélküli beszélgetést vele. Az alkalmas pillanatra sajnos Neked kell ráérezned, mert ha direkte esel neki, veszett fejsze nyele lesz, az egésznek semmi értelme. Majdnem biztos vagyok abban, hogy a háttérben valami más rejlik, különben ki van csukva, hogy rendre kiabálással, sőt mi több veréssel akarja fegyelmezni Őket. Szóval nem rátámadni, persze nem elhallgatni előtte, hogy Téged bánt az unokáiddal való kiabálása, hanem beszéltetni Őt, talán megnyilik és kiderül, mi is ami igazából bántja. Még valamit arra ügyeljetek, akár a Lányod, akár Te leszel, aki beszél Vele, semmiképpen ne az unokák jelenlétében tegyétek. Addig? Addig kívánom, hogy minél kevesebb hasonló élményt kelljen átélned.
Magamnak is hihetetlen, de így igaz, ma már félhatkor itthon voltam. Persze - csak mert megfogadtam magamnak, első a kötelesség - nem ültem azonnal a számítógép elé amíg minden tervbe vett teendőmet el nem végeztem. És most itt vagyok, s már vissza is olvastam a mai hozzászólásaitokat.
Pankám, igazán értékelnivaló a szándékod, miszerint gondolva a szülőkre, megvonnád a babusgatás élményét magadtól, de - saját tapasztalatom mondatja velem - annak betartása felől vannak némi kétségeim. :)))))
