Ha jó időt akarsz futni a versenyen és nincs 10 foknál hidegebb, válaszd a rövidet, egyébként meg a hosszút. Ha nem szeretsz pénzt költeni. Ha szeretsz, akkor létezik a capri, vagyis a térdnadrág. Vagy van a hosszúból is vékony fajta, szellőző betétekkel. Márkát/típust sajnos nem tudok. De itt van pl.: http://www.decathlon.co.hu/HU/product_8021937-18773727/
(Alapvetően kétféle nadrágban szoktam futni: Vagy rövidben (igen olcsó Dekás feszülős, vagy edzésen egy nagyon-nagyon vékony nem feszülős), vagy hosszú belül béleltben (ez is a testhez álló típus, Kalenji valami Defuz talán a neve). Az első kiváló nyáron, a második télen még minuszban is. A köztes időszakban meg intelligensen döntök, a hideg és a meleg se zavar nagyon (júniusban egy későesti futáson előkerült a téli, annyira hideg volt egyébként!)
A maraton viszont okt. 4-én lesz. És van az évben egy rövid időszak (a prágai félmaraton ilyen volt), amikor a rövid már éppen túl hideg, az izmaim merevednek, de a hosszú pedig túl meleg.)
Jöhetnek konkrét márkák/beszerzési helyek is, de az is, hogy milyen jellegűt javasoltok. Pénzt nem szeretek költeni. :)
Én pedig 28 kilométerre lakom a munkahelyemtől. Vagyis 28 kilométerre dolgozom az otthonomtól. Egy kis kocsmázós kitérővel egy nap alatt meglenne az 57 :P. De sajna nem szeretek a bűzös városon átfutni. Meg keresztülbringázni se. Az utóbbit nem is merem. Nyúl vagyok. Pedig az a bringázás de jó lenne...
Hopp, lehet hogy offtopic voltam?
Szerdán életemben először futópadra álltam. Hát azt a mulatságot látnia kellett volna mindenkinek, aki vidáman szereti kezdeni a napját :). Nem, nem potyogtam le. Csak eltartott egy darabig, mire közelítőleg futómozgást tudtam produkálni rajta. Pedig ment a szalag :)! Túléltem, de alighanem maradok inkább az erdők alatt tekergő köves-sáros-poros futószalagnál.
A 42 kili autóval 45 perctől 1:50 óráig terjedő időt vesz igénybe. Bringával ez standard 1:17 lefelé, fölfelé 1:30. (Van 170 méter szintkülönbség Gödöllő és a Campona között.)
Vagyis max. fél órával több bringával, de van, hogy úgy gyorsabb.
Futva még nem próbáltam munkába járni. Tudom, nyúl vagyok:-)
Még csak péntek van de már négyszer futottam. Mind a négyszer munkába menet vagy jövet. Mivel futva csak 20 perccel tart tovább az út mint tömegközlekedve, a négy alkalommal csupán 80 percet vettem el a családomtól. Viszont cserébe van 57 kilométerem. Nem rossz. :-)
Sziasztok! Segítséget kérek. Nagyatádon lenne-e valaki olyan bátor, hogy segít nekem az IM alatt? Augusztus 15,szombat a napja. Természetesen a szállást, kaját állom, és az utazást is. Jogosítvány és vezetői tudás szükségeltetik hozzá. A feladat nem egyszerű, a korábbi években hisztis voltam, makacs és önfejű. Kérdezzétek Lunát, SK-t, vagy Lupus-t:-) B
A HALAL50-en mar resztvett kollegaktol kerdeznem, hogy itt hogy is van pontosan a frissito? A korpalya szelen van lehetoseg lepakolni egyeni frissitot, igy tudok frissiteni kb 6 km-enkent akar sajatbol is?
Nekem kifejezettten jól jött az eső. Felfelé biztos, hogy a hőség jobban kikészített volna. Aztán Bánkútra felérve már nyoma sem volt a rossz időnek, így lefelé jól lehetett nyomni, igaz néha meg-megcsúsztam a sárban, mert nem terepcipőben futottam. Sikerült a 42 km-t fél liter izóval lenyomni, a frissítőknél meg sem kellett állnom. Végül 3:35-el, a 9. helyen értem célba. Régen volt ilyen jóleső futásom, szinte észrevétlenül eltelt. A szervezés is príma volt, a kijelölések úgyszintén.
Gratulálok minden bükki futónak! Sajnos, idénre ez kimaradt, pedig egyik kedvenc versenyem, de nagyon nem vagyok felkészült, úgyhogy nem láttam értelmét elmenni. Szombaton, éppen Észak-Magyarországon voltam, mikor elkezdett zuhogni az eső déltájban, sokat gondoltam rátok!
Félmaratonon indultam, szervezésileg mindennel elégedett voltam, engem csak az eső tört le nagyon, de erről meg a szervezők nem tehetnek. (Ez csak az én saját problémám, de kicsit már unom, hogy 2-3 hete ez megy, hogy szinte minden edzésen megázok... az a változatosság benne, hogy csak kicsit vagy nagyon...)
A szervezők kitettek magukért: rajtcsomag, benne ebédjegy, szinte végig erdőben ment az útvonal, amit olyan jól kijelöltek, hogy még én sem tudtam eltévedni (akkor pedig tényleg jól ki volt jelölve :)) ), a szalagozás mellett az erdőben több helyen álltak rendezők, akik irányították a futókat, volt több frissítőpont - még az erdő közepén is! (víz, helyenként izoital, amit nem porból kevertek), a végén pedig gazdag befutócsomagot is kaptunk, amit még kiegészíthettem a célkapu utáni frissítőasztalról. Az eredményhírdetésen az abszolút első 6 célbaérőt díjazták (mind a 4 távon), azaz felhívták a dobogóra és korosztályonként az első 3 kapott érmet. A verseny színvonalát tovább emelte a chipes időmérés is. Ahhoz képest, hogy úgy indultak neki a szervezők, hogy idén már nem fogják tudni megszervezni...
Én is! Az eső nem hogy rontott volna, megkoronázta. Volt benne valami bensőséges. Körülvett, leszigetelt, mintha csak te lennél ott, noha látod a többieket. Vagy nem, de azért én igyekszem látni, mert különben eltévedek. Bár ezen talán még el sem tévedtem volna, olyan jó volt a nyilazás és szalagozás. Gratulálok még egyszer Wermescher Ildinek az első helyért és Roszik Adriennek a másodikért. Fantasztikus időt mentek, nem is értem, lehet, hogy repültek, vagy nekik nem csúszott a pálya?Örülök, hogy megismerhettem őket és együtt utazhattunk.
Kedves Futóbolondok, egy különleges, hangulatos futóversenyt ajánlok a hétvégére: Éjszakai TELIHOLDFUTAM Esztergomban! 2009. július 4. szombat Versenyközpont: Duna-part, Erzsébet park, Sobieski emlékmű (Mindszenty tér és Berényi Zs. utca között) Rajt: Sötétkapu (Szent István tér) 22 órakor Cél: Erzsébet park Távok: 4 és 10 km Előnevezés: PÉNTEK ESTIG: dpfp@freemail.hu vagy http://www.esztergomifutomuvek.eoldal.hu/oldal/Online (500 ill. 800 Ft) Helyszíni nevezés, rajtszám- és chipátvétel: 9:30 – 11:00 és 19:00 – 21:30 között (1000 ill. 1600 Ft) Mindenkit sok szeretettel várunk! Esztergomi Futóművek Bővebb info: http://www.esztergomifutomuvek.eoldal.hu
Köszönöm a gratulálást. Nagyon jól esik. Tényleg jó lenne beszélgetni. Nem ismerem nevek alapján az embereket, pedig biztos összefutottunk már valahol. Szerdán a sziget?
Szervusz Köszönöm az elismerést. A vége felé én is úgy gondoltam, hogy nem vagyok normális. Olyan gondolataim is voltak, hogy az életben soha többé nem futok, csak egyszer érjek célba. Gondolhatod hogy milyen hamar megváltozott ez az érzés. Jövőre ott leszek veletek.
Én is ott voltam! :) Mivel egy hete félmaratont futottam, ezért a 10 és a 40 km-es táv között választottam. Gábor azt mondta, hogy ez valamennyire tájékozódási futás, így a 10-re esett a választásom, inkább abból legyen 15, mint a 40-ből 60. ;) Danival és Gáborral futottam együtt az elején, de ők mindketten hosszabb távon indultak, így még a mi távunk leválása előtt elléptem tőlük: bár funrunt terveztem, azért mégse teljesen könnyű iramban menjek végig a pályán, ha már a rövid távon indulok. Terepen gyakorlatlan vagyok, de szerencsére elég jól futható volt a pálya, csak vigyázni kellett a csúszós talajon, és átugrálni-kikerülni a tócsákat, meg a sarat, hogy ne koszoljam össze magam (a feladatot sikerrel teljesítettem). A lejtőkön nem mertem gyorsan futni, az emelkedőkön pedig eleve lassú vagyok (főleg most, hogy 2 hónapig nem szabad erősen futnom). A lassú kezdés ellenére később is csak egyetlen egy futót sikerült megelőznöm, ez hozzájárult ahhoz, hogy meg is feledkeztem arról, hogy ez egy verseny, és felszabadtultan csak a futásra koncentráltam, élveztem, hogy ilyen szép környezetben futhatok. A célba érés után semmilyen fáradtságot nem éreztem, ami kicsit meglepett, hiszen bár tudtam, hogy a pulzusom jó alacsony lehetett végig, azért úgy gondoltam, hogy az emelkedők nyomot hagytak az izmaimban. De nem. :) Az iramról: elvileg 3'23''-as átlagot futottam (na peeeeersze!), de a távolság adatok ezen a versenyen gondolom inkább csak tájékoztató jellegűek voltak. A valódi iram 3'47'', ami első terepfutáson végülis egész jó. Tényleg volt egy hatalmas zuhé, szerencsére akkor már túl voltam a levezetésen és a nyújtáson is, így fedett helyen vészeltem át. Bár futás közben azt hiszem élveztem volna.
Amikor jelentkeztél pár napja a fórumon, fél pillanatig ellengett előttem a Lowe Alpine emléke, hogy talán újrázni kellene, de aztán esélytelen volt a családi program/logisztika.
A Vivicitta tévéreklámos felbuzdulásom kudarca után tegnap viszont nem volt kegyelem: 2:32-ben lenyomtam 21,6 km-t, ebből 16,6 km-en váltott/közös hölgytársakkal... :)