Nyilván más a helyzet egy kisvárosban, vidéken, ahol kényszerhelyzetben vannak a szülők, egy legközelebbi gond esetén kénytelenek lennének a vitás helyre visszamenni. Bár én azt hiszem akkor is szóvá tenném a gondunkat. (:-()
Azért még azt leírom, hogy a nővérek, orvosok addig nem is igazán fognak változtatni a magas lóról való stíluson, amíg a szülők ezt akár félelemből, akár megszokásból lenyelik. Minél többen szóvá teszik, visszautasítják ezt a stílust, annál nagyobb az esély a normális bánásmódra.
A tapasztalatom különben azt mutatja, hogy az orvosok inkább emberszámba vesznek, ha úgy állunk hozzájuk, hogy egyenrangú félnek tekintjük őket, nem "isteneknek".
Anyabanya kedves, azt hiszem te tapintottál rá a lényegre: a tehetetlenség érzése, a kiszolgáltatottságtól való rettegés miatt fogjuk be a szánkat, a másik oldalon pedig pont ezzel élnek vissza. Sok víznek kell még lefolynia...
Üdv,
mitla
Lehet, hogy baj, hogy szolgalelküvé válunk a dokik elött, de akkor valahogy nem ez az igazán fontos, akkor jobban félünk mint hogy szólnánk, s talán bennünk van az is, mi van, ha egyszer, ha mégegyszer kiszolgáltatottá válunk, fognak e akkor legalább ilyen silányúl ránk figyelni....
Azért bucsuzoul még azt is megtették, hogy mivel a kicsi cukros komába esett, csináltak neki egy terheléses vizsgálatot. (késbb egy mésik orvos elmondta, hogy valoszinüleg, a cukra azért ment fel, mert kimosták a gyomrát, s erre rásegített az az ijedtség is, amit a korház, a gyomormosás, okozott plusz a fájdalom). A kicsinek, aki alig egy éves volt cukros vízet kellett innia félóránként elég sokat, majd félóránként vért vettek tőle. Ez valahogy nem tetszett neki, és a harmadik pohár szirupot nem akarta meg inni. Ekkor a nővérke beleorditot a kicsi arcába, miközben fogtam, hogy "én még ilyen hülye gyereket nem láttam!" és fel se tünt neki, hogy ezt talán nem iy kellene....Amugy nem jelentettünk fel senkit sem, a traumás doki csinált valami értelezleten egy nagyobb balhét ( erről pleyka szinten hallottunk). Mi örültünk, hogy saját felelöségre eljöttünk és nem látjuk őket..
Mindezek ellenére nem az volt a legszörnyűbb, ami velünk történt…. Azt sosem felejtem el, hogy mikor a lányom benn volt, volt bent egy égési sérült kislány is, aki beleült a kopasztó vízbe. Szombat vagy vasárnap délután volt. A tévében rajzfilmek mentek, Donald kacsák bénáztak a képernyőn. A kislány nagyon sírt, szomjas vagyok, szomjas, valaki adjon vizet, vizet kérek szépen, hallatszott szinte folyamatosan. Az anyuka vidéki volt, és éppen nem volt még ott. A nővérke tévét nézett, meg sem rendült, az én gyomrom egyre inkább görcsbe rándult. Aztán nagy levegőt vettem, s bementem a kislányhoz, bár tudtam, hogy a dolognak következméyei lesznek… Az addig háborítatlanul tévézgető egyébként legalább 20 éves nővérke felpattant ordítozva, hogy mit képzelek én, hogy mások gyermekét cseszegetem, stb, stb…Végül is annyit elértem, hogy kapott inni a kislány…
Őszintén szólva én nem némultam el...
Közöltem velük, hogy a kurva életbe, hát ez nem igaz.
Sajnos nem ez volt az első negatív tapasztalatunk, és azt kell mondjam, hogy igen, van, amikor segít a szülői határozottság.
Igen, kedves Hoop, nekem is az volt az első gondolatom a beszámolót olvasva, hogy ugyanezt el kell juttatni igazgatónak, betegjogi képviselőnek, meg sokkal feljebb is, mindegyik példányon megjelölve, hogy kinek külditek el még a levelet. De látom, hogy ez már megtörtént.
Vajon titeket, és egyáltalán mindenkit, mennyire bénít le, ha a gyereketek kiborul a fáradtságtól, és egy nővér csak annyit képes mondani, hogy most nem tud veletek foglalkozni, mert esik az eső? Ki az, akinek van annyi lélekjelenléte, hogy zokogó gyerekkel a karjában hangot tudjon adni a teljesen jogos felháborodásának? Én biztosan elnémulnék és csak hápogni tudnék, pedig ilyenkor nagyon gyorsan és nagyon talpraesetten kell beszólni. Vajon agresszívabb szülői fellépéssel helyre lehet tenni a szerepzavaros ápolónőt, vagy csak a gyerekünknek ártunk vele?
Üdv, mitla
Lehet, hogy jobb, ha befogom a számat, gépemet...
Olvastam már tőled, innét is tudtam, hogy nem csak a Bethesdában van gáz, hogy nem csak minket ért negatív élmény.
Ti hogyan tudtátok megállni (megálltátok?), hogy ne legyen folytatása annak, hogy téves diagnózis alapján fölösleges tortúránk tették ki a gyereketeket? Egy lumbálás, gyomormosás beavatkozás, annak lehetnek következményei.
Megtörtént a feljelentés?
A mi korházunk sosem volt híres az ott folyo munkáról. A gyermekosztály pláne nem. Volt olyan idő, amikor az anyukákat nem engedték fel csak igen rövid időre. Anna lányom, aki most lesz 14 éves 9 honaposan asztmávak került korházba. Az injekció után nyomban jobban lett, de benn tartották, hörghurutra hivatkozva. Az ötödik nap olyan popsival hoztam ki, amit a mi dokink égési sérülésnek nézett. Tomi fiam 90.ben szívzörejjelmés oxigénhiánnyal született. Az senkinek sem jutott eszibe, hogy esetleg megvizsgálja azt, hogy az oxigén hiány miatt van e akármilyen problémája, pedig jó lett volna... Viszont a szívproblémáját a következöképpen tudtam meg. ) órás szoptatás, nálam a pici, s az ötödik nap. A folyoson anyosom, a férjem, az aposom és a polya, mert ez az a nap, amikor irány haza. A folyoson jönnek mennek a növérkék. S hallom, hogyaz egyik igy kiált a másiknak "Szóltál már az 1/2-esnek?" De mit, mit kellett volna mondaniuk? morfondirozom magamban, hisz tudom, hogy én vagyok az az 1/2-es. Majd jönnek, hogy szoptatás után azonnal átviszik a gyerekosztályra, mert nagy baj van? Kicsit csodálkoztam, hogy miért most, eddig nem volt., de nincs mit tenni, irány a másik korházi épület. Pár napra maradhattam a szülészeten kis protekcióval, mert szoptatni ugye kell s egy 5 napos csecsemő mellöl napi hatszor hétszer bebuszozni kicsit nehézkes. Igy is át kellett vánszorogni a hosszú udvaron a hideg márciusi napokon. Szoptatni persze csak reggel 9 és este 9 közt lehetett, s csak arra az idöre lehettünk bennt a picinél. De nem ez volt a legrosszabb, hanem a bizonytalanság. Elmondtam az orvosoknak, hogy az öcsém 3 évesen halt meg szívbetegségben, s ezért talán még jobban félek. Az egyik doki azt mondta, hogy nincs baj, csak egy alig hallható zörej, a másik doki pedig azt mondta, hogy nem tudni mi van, a harmadik még down kort sem zárta ki. Az egyik doki azt mondta, hogy délután hazavihetem, amásik, hogy holnap délelött, és igy tovább. A férjem meg rohangált az otthon és a korház között a polyával, mert mindig csak akkor szoltak, amikor a férjem bejött a babacuccal. Aztán egy nap az anyosom berágott, zsebébe tett agy rakat pénzt és bement velem a föorvsnöhöz, hogy mondjon már valami konkrét dolgot. VIt pénzt pedig az egész családom eüs, és kollegáktól nem illik elfogadni... A doki nő zsebrevágta a lovét, majd azt mondta, hogy nem engedheti a kicsit ki, mert bármelyik félórában meghalhat....aztán azt mondta, hogy neki sok a dolga... Mi hivtuk Szeged kardiologiát és csodák csodájára másnapra adtak is időpontot. Elmentünk, ahol azt mondták, hogy egyáltalán nem komoly az ügy, nagyon sok babának van ilyen probléámája, olyan kis sövény hiánya van, hogy még a vér sem tud rajta átáramlani, s hogy nem értik, hogy miért mondtak olyat, hogy ez életveszélyes....
Csabi fiammal még keservesebben megjártuk. Egy reggel arra ébredtünk, hogy fájdalmasan visit. Rohanás a szomszéd utcába a házidokinkhoz, aki a hang alapján azonnal mentöt hivott. Be a sebészetere, majd mivel ő nem látott semmit át a gyerekosztályra. Mi a baj kérdi a már ismert doki nő-nem tudom a válasz, mert honnét tudtam volna. A doki nő átadja két huszonévek legelején álló növérkének a picit, hogy mossák kia gyomrát. Be vitték a fürdöbe, azonnal le a cső és hányt a pici. S néhány perc múltán komába esett. Késöbb tudtam meg, hogy érzéstelenités nélkül nem is moshatták ki a a gyomrát. A doki nő közölte sajna felment a cukra, ez koma, biztos mérgezés, vagy valami központi idegrencert tönkretevő valami. Az én kicsimnak kikötve keze lába,s feküdt mozdulatlanúl. A doki azt is mondta, hogy most az a kérdés, hogy felébred-e valaha vagy sem, és ha igen akkor milyen foban sérült. Egy délelött arra mentem odta, hogy le van ragasztva a gerince, meglunbálták. Késöbb tudtam meg , hogy ezt alá kellett volna velem iratni. Aztán négy nap múlva magához tért, de amikor felakart állni fájdalmasan visszarogyott. A doki nö szinte büszkén mondta, hogy jól tippelt tényleg sérült a központi idegrendszer, hisz már mozgássérült...Mondom, hogy akkor nem fájna igy. Kissebb vitába keveredtünk, amire dühösen annyit mondott, hogy ha neki nem hiszek, akkor vigyem át a traumár, de vegyek fel egy fehér köppenyt, hogy időbe fogadjanak. Mentem is honom alatt a kicsi korházi papirjaival.. A doki mgvizsgálta picit, majd el kezdett üvöltözni ( azt hitte én is korházi dolgozo vagyok) Olyasmit kiabált, hogy ki volt az az állat, aki meglumbálta a kicsit, ki volt az az állat, aki kimosta a gyomrát, hogy ebbe bele is halhatott volna, s feljelenti azt a hülyét. Majd elmondta a visitás azért volt, mert az egyik heréje beszorult a hasfalba és ugy érezte magát, mint akit folyamatosan fütyin rugnak. Majd elmondta, hogy azért nem tud állni, mert amikor magához tért ki volt kötve s valoszinüleg sokáig akart megszabadulni a béklyojától, rángatta magát, és bizonnyára hosszan, és keservesen sírt. Addig addig akarta kihuzni magát, hogy az egyik combcsontja megrándúlt, amitől csipő izületi gyulladást kapott. Adott antibiotikumot, s amikor megtudta, hogy anyuka vagyok, akkor még annyit tanácyolt, hogy azonnal vigyem haza s két hét múlva a magánrendelőjében ingyen megvizsgálja, reméli semmi maradandó nem történt. Aznap hazamentünk, de a doki ugy nézett ránk, mint a véresrongyra...Azóta elkerülöm őket... S ha gond lenne, akkor is inkább átmennék a szomszéd városba....
Abban nem bízom, hogy bármi következménye lesz a reklamálásunknak, (a nővérek felé) hiszen így is nővérhiány van.
A doktornővel kapcsolatban pedig magánúton annyit tudunk tenni, hogy ezt a levelet elküldjük annak a gyerekorvosnak is, aki hozzá irányított minket.
Az itt megjelent szöveg egy másolat, az eredetit kinyomtatva elküldjük a Bethesda kórház neurológiai osztály főorvosának és a betegjogi képviselőnek.
Amennyiben kapunk választ, majd megosztom veletek.
(A hosszú "ö" alakult át kérdőjellé, nem tudom miért.)
A gyerekünk szerencsére jól van, amint kialudta magát túl is tette magát a történteken.
Az EEG pedig pozitív lett -ezt sejtettük előre.
Hú de felidegesített ez a történet !
Hogy lehetnek emberek ilyen érzéketlen bunkók ? Az ilyenek minek mennek nővérnek ? Bár ahogy olvastam, a doktornő sem volt jobb. Borzasztó ami ebben az országban az egészségügyben (is) zajlik. Gyerekeknél pedig hatványozottan figyelni kellene a lelki dolgokra, hiszen ők még nagyon kis érzékenyek, amúgy is félnek minden vizsgálattól. Ha rajtam múlna, azonnal kitoloncoltatnám még az országból is az ilyen idiótákat, nehogy másokkal is így viselkedjenek. Szegény gyerekek, akik ott fekszenek ezekre bízva.
Remélem azért a gyereketek túl van a megrázkódtatáson, és végre rendesen kipihente magát.
Az ÁVH-nak meg a Gestaponak is voltak hasonló módszerei, nem hagyták aludni a jóembert stb :-(
Biztos szükség volt a vizsgálatra, de ilyen embertelen bánásmódot egy beteg kisgyerekkel el se tudtam eddig képzelni.
Ki kéne javitani a magánhangzóhibákat a szövegben aztán ne hagyjuk süllyedni, restellem ezt mondani, de megérdemlik :-(
Egyébként hogy van a kisfiatok ( vagy kislányotok ) ? Megállapitottak velemit az EEG alapján?
És a "sztorink":
2003. július 14.-én alvásmegvonásos EEG vizsgálatra kértünk id?pontot a neurológiai osztályon Dr P.É. doktorn?nél egy telefonon történ? bejelentkezéskor. Önök 2003. 07. 18., reggel 7 órát neveztek meg a vizsgálat elvégzéséhez. Az el?zetes megbeszélés szerint el?z? este, legkés?bb 19 órakor kell megjelennünk a kórházban. Ígéretük szerint segítséget kapunk ahhoz, hogy 12 éves gyerekünk biztos, hogy ne aludjon el az éjszaka folyamán, majd a reggel hétkor történt vizsgálat után egy kórteremben alhat, így csökken a veszély, hogy a kimerültség miatt epilepsziás rohamot él át. Ezek miatt az ígéretek miatt döntöttünk úgy, hogy a Bethesda Kórházban hozzájárulunk a vizsgálat elvégzéséhez.
Sajnos az ígéretekkel ellentétben a következ?k történtek:
Mi id?ben megjelentünk a kórházban, ahol a gyereket elhelyezték egy kórteremben. Az esti zuhanyozás után az éjszakás n?vér közölte velünk, hogy a kórterembe be ne merjünk menni az éjszaka folyamán, mivel az ott alvó Down kórós hiperaktív kisfiú artikulátlan üvöltése fölverné a többi gyereket. Tökéletesen megértettük a helyzetet, 10 óra hosszára szám?ztük magunkat a játszószobába. Egyszer megkíséreltük ugyan, hogy változatosságként a társalgóban foglaljunk helyet, de az éjszakás n?vér könyörtelenül –és azonnal- tudtunkra adta, hogy azonnal álljunk fel onnét, mert ? MOST ott lefekszik aludni. A két ügyeletben lév? n?vér között különben annyi volt a különbség, hogy az egyik el?bb elhúzta a csíkot, mint a másik. Egyikük sem adott semmilyen segítséget, egyetlen kérdést sem kaptunk, hogy esetleg szükségünk lenne-e valamire, kell-e segítség.
Reggel 6 órakor a gyerekünk összeomlott, nem bírta tovább a virrasztást. Jeleztem a n?véreknek, hogy gond van. Az egyik közölte, hogy akkor újabb id?pont lesz majd és kész (? végigaludta az éjszakát, így teljesen érthet? volt az a vad empátia amit csak úgy sugárzott felénk. A másik n?vér (aki a társalgóban aludt) legalább két szót szólt a gyerekhez, és hozott neki egy bögre teát. Lestük az órát, számoltuk a perceket a gyerekkel, hogy mikor ér véget a kínzása. Reggel hétkor azonban semmi nem történt. A n?vérek tökleletes összhangban kávéztak, immár a nappali dolgozókkal együtt. Senki nem méltatott minket arra, hogy akár érdekl?djön arról, hogy hogy vagyunk, akár arra, hogy tájékoztasson minket, hogy mire készüljünk, készüljünk-e valamire. Meghallgattuk a rádióban a híreket (kompromisszumként ezt tudtam javasolni a gyereknek), majd miután még ekkor sem történt semmi, kimentem a n?vérekhez, hogy megtudjam, mikor szándékoznak végre bármit is tenni. A gyerek addigra zokogott, jelezte, hogy rosszul van. A n?vérek ?szinte felháborodással fogadták a reklamációt. Nem értették, hogy nekünk nem szempont, hogy:
1; a kollégan? Érdr?l jár be dolgozni (Most sem értem, hogy ehhez nekünk mi közünk?)
2; Esik az es? (Sajnos ez nem vicc, komolyan ezzel érveltek.)
3; ?k most át akarják adni az éjszakai m?szakot (Nekünk ez sem érthet?, miért tartozna ez ránk?)
Végül közölték, hogy nekik semmi közük az EEG vizsgálatokhoz.
Pár perccel kés?bb megérkezett a vizsgálatot végz? asszisztens. Így a gyerek végre vízszintesbe helyezhette magát, bár a sírás még ekkor is rázta. Az asszisztensn? köszönésemre közölte, hogy ? naponta 2-3 EEG-t végez, de nincs ehhez a stílushoz szokva!
Nos, abban már biztosak lehettünk, hogy az ott dolgozó hölgyek önérzetben nem szenvednek hiányt. Kár, hogy adott esetben a rájuk bízott embereknek nem erre volt szükségük.
A vizsgálatot követ?en a gyerekkel bementünk a kórterembe. Ahol a 3 éves kisfiú artikulátlanul üvöltött, a cumisüvegét az ágyhoz vagdosta. Édesanyja sem megnyugtatni, sem lekötni nem tudta. Azonnal láttuk, hogy ez így nem lesz jó. Kimentem a n?véreknek szólni, segítséget kérni. (Voltam olyan naiv, hogy ha mi 10 órát kibírtunk a játékszobában, akkor erre meg lehet kérni mást is, mondjuk a kritikus 2-3 órányi id?re.) A n?vér viszont közölte. Hogy miért kellett nekem szóvá tenni azt a pár perces késést, érdemes volt? (Áááááá, hiszen csak rosszul volt a gyerekem, miért kellene ennek érdekelnie engem?) És közölte, hogy forduljunk P. doktorn?höz az orvosi szobában. Bíztunk a doktorn?ben, azonnal oda is indultunk. A háttérb?l hallottuk a n?vérek kérdését és válaszát:
- Most mi van?
- Szabad ágy kellene
- Szabad ágy? A Hárshegyen…
Nos, nekünk semmi kifogásunk a Hárshegy ellen, ha a gyerekünk kivizsgálása ott megbízható körülmények között elvégezhet?. Viszont csöndben megjegyezzük, hogy ha a n?vérek kiborulnak attól, hogy valakit nem hagy hidegen, ha tojnak a rosszul lév? gyerekére, és csak hisztizni képesek, akkor a Hárshegyen ?ket is biztosan tökéletes ellátásban részesítik majd.
Miért adtak a vizsgálatra id?pontot, ha nem tudták a gyerekünket elhelyezni? Nem mi kértük, hogy ezen a napon legyen a vizsgálat!!!
A doktorn? teljesen értetlenül fogadta a problémánkat. Véleménye szerint, ha a gyerek igazán fáradt, álmos (mit?l is lenne????), akkor majd aludni fog. Végszóra megjelent a gyerek, hogy inkább vigyük ?t el innét, az üvölt? gyerekt?l semmi esélye a pihenésre. Elismételtük a kérést a doktorn?nek, szeretnénk, ha 2-3 órára kivinnék a kórteremb?l a kisfiút. P. doktorn? döbbenten visszakérdezett (szó szerint idézzük)
- Csak nem képzelik, hogy kipaterolok a kórteremb?l egy hetek óta itt fekv? gyereket?
Egyrészt nagyon csodálkozunk, hogy az osztályon eltöltött id? el?jogokat ad, másrészt nem is igaz, hogy a gyerek hetek óta ott fekszik.
Itt feladtuk a próbálkozást, összepakoltuk a holmijainkat, és nekivágtunk a budapesti csúcsforgalomnak, hogy a gyereket a város másik felébe vigyük pihenni.
A kórházuk egy dolgot biztosan jól végez. Az önökhöz kerül? emberek függetlenül a vallásuktól, esetleg ateistaként is kénytelenek imádkozni, hátha megússzák azt a veszélyt, amit a Bethesda Kórház dolgozói okoznak.
Délben elhoztuk a gyerekünk vizsgálati eredményét. Megkaptuk a zárójelentést is, amiben igen érdekes mondatokra bukkantunk.
„a szül?k önhatalmúlag elhagyták a gyógyszert”
Legegyszer?bben erre csak azt lehet reagálni, hogy ez nem igaz.
Gyerekünk a kezel?orvosa tudtával, beleegyezésével és egyetértésével hagyta el a gyógyszerét, mert esélyt adunk egy másik kezelésnek.
Kár, hogy a doktorn? nem tartotta lényegesnek, hogy minden információt megszerezzen, miel?tt „ítélkezik” .
„A vizsgálat után a szül?k a gyermeket azonnal elvitték az osztályról, mert a körülményekkel itt sem voltak megelégedve”
Ez a mondat helyesen úgy hangzana, hogy a szül?k a gyermeket eredeti terveikkel ellentétben kénytelenek voltak elvinni, mert az önök osztályán, az önök munkatársai között nem volt biztonságban. Lényeges a különbség.
A fenti sorokat elhelyezzük a www.index.hu Fórum oldalán, hogy azok a szül?k, akik bármi oknál fogva kénytelenek önökhöz fordulni, ne kapjanak olyan zsákbamacskát, mint mi. Tudjanak felkészülni arra, mire számíthatnak az Ilka utcában.
Több hozzászólásban olvastam már negatív élményű kórházi tapasztalatot.
Pár hete mi is hasonlót éltünk át, ezért nyitom ezt a topikot. Hátha az élmények közös megbeszélése segít feldolgozni a történteket, no meg figyelmeztetésként az utánunk jövőknek. Mire figyeljenek, ha gyermekeikkel kénytelenek kórházba menni
