Bali, egy jó időjárással simán megvan az a mínusz 10 - 15 perc. Bár, hogy Pálfy Marci és a miskolci élgárdisták hogy a p-ben mentek 5:10 körül így is, fel nem foghatom.
Viszonylag készültem. Izgulni nem izgultam, pedig volt miért. Ha idén sem sikerül a <6óra, akkor az okozott volna némi problémát. Fejben. Ez lett volna a 4. sikertelen kísérlet a tárgyban. Volt egy Ágasvári th-tól körbelejövős (6:01), volt egy sirokrólindulós a rohadtmelegben, volt egy 4:02 Ágasvár szuperjóállapotban majd onnan lefelé befosó combizommal kiállós, és tavaly volt egy 6:06 az iszonyat melegben(túra). Idén akármi van, 6 alatti kell nekem. Béláék mentek tavaly 5:53-at, idén erősebbek mint tavaly, és én is megyek úgy, szóval nyugodt voltam, lehet 50fok, vagy 30cm hó, akkor is meglesz.
Nekem a meleg nem a barátom, ezért aztán lassan mentem. Régebben nem volt szokásom fogni magamat, most még a Muzslára felfelé is húztam a kötőféket. Egy helyen ugrott meg a pulzus, Galya előtt. Itt a francia gyerekkel kezdtem el dumálgatni, és nem figyeltem. Ezt a szakaszt egyébként 2 hete futottuk Bajári kollégával, és 155-ben olyan lendületesen szaladtunk fel, hogy juj. Most a melegben totyogva-beszélgetve befigyelt ugyanitt a 169. Idegesítően sokat sétáltam. Tojtam a részidőkre, meg sem néztem őket (2éve még a kezemre is felírtam --- de minek).
Viszont nem fáradtam, helyenként tudtam kifelé figyelni, pedig ilyenkor befelé nézek, meg a lábam elé. Láttunk muflont előttünk átrohanni Szederjéstetőnél, az szép volt, ellensúlyozásként valaki meg odacsinált az út közepére Rudolftanya elág-nál. Förtelem. Láttátok? Nem lehetett nemlátni.
Hiba azért volt bőven:
Előszőr is le kell menni pénteken. Ez a szombati hajnali indulás egy baromság. Lemész péntek reggel, elvagy ott a Mátrában, du. tuti összefutsz valakivel, meg utána más valakivel, meg még este bárkivel, és eltelik a nap. A célból meg nem kell csak este eljönni, mert ott meg jó.
Egyéb bajt mondani nem tudok azon kívül, hogy meglepett miket feltételez a T.rendezőség rólunk (személyi ig., aláírás, számla meg minden). Jó bízni, de még jobb ellenőrizni, vagy mi? Tényleg van olyan kretén aki felveszi a másik rajtszámát? Meg több adag levest is lenne pofája megzabálni?
Ja azért egy alkalommal kizökkentem a befeléfigyelős flow-ból. Mikor keresztesen nem kaptam meg a megbeszélt ellátmányt, így vissza kellett szaladni a pontra. Az volt +2p, meg a koncsúrnál az egyik kanyarban pofánvert a brutálmeleg, és úgymaradt a patakig, az volt a másik +2p. Patakban megálltam, merítettem, fejetlocsoltam, és mentek a végén a 4p-esek. Simán meglett az 5:57, laza kocorászás... Egyébként azt gondoltam, ebben a melegben inkább 5:20-at megy az eleje, úgyhogy némileg orcalefaragó volt ez a +46p. Összességében melegebb volt mint tavaly a túrán, pedig délután akkor is irgalmatlan meleg lett, de idén már Oroszlánváron is füstöltem. És még így is 10p-t javítottam. Ez nem sok, de sokat dolgoztam érte. Most már feladat lesz megkeresni a következő -10-et!
A félsziget üres, turista nincs, csak pár bolond futó, meg futó bolond, meg néhány addiktív kerekes. Ezen túl full virág, meg tavaszirügy. Nincs sor a fagyis előtt, üresek a parkolók. Az ösvényekről nem is beszélve.
Valami valószínűtlen jó szállást is sikerült foglalni és majdnem nekünk fizettek érte.
Rögtön a leglényegesebbnél kezdeném!
A végén.
A kajajeggyel egy sokcsillagos szállodában lehet svédasztalon, de magyarosan zabálni. Asszem ezek után nincs is sok értelme írni a többi részletről, mert ez magában mindent visz...
Azérmégis.
Igen, máris ideírom (rögtönmásodik), hogy VAN kötelező felszerelés! Nekem pont elfért a gatyám hátsó zsebeiben.
A zaba mellett még teknikaji póló, meg kompressssziós zokni is járt felár nélkül.
Ezek után futni már nem érdemes.
Póló-zokni-kaja...
Az éjféli rajthoz átvittek a célból Lovranba. Kicsit késtünk, de jól sejtettem, hogy nélkülünk nem fogják kezdeni. Nemis.
Rögtön vmi 1400m szint 8 kilin.
Én komolyan készültem, megnéztem az eddigi eredményeket, részidőket. Ezek után szerényen az első sorba álltam, közvetlen Poletti mester mellé, hogy fogjam a kezét, ha el találna hasalni. A rajt után a mezőny 80% átgázolt rajtam, pedig szerintem 4p körül mentem én is. Láttam én már sok rajtot és elfutást, de ez mindent vitt. Annyira nagy volt a löket, hogy az órámat is rosszul nyomtam meg, így ez az első fél óra eccerűen kimaradt az életemből. Nem tudok vele elszámolni. Ez van...
Már a város széléig 300m szint meg is volt.
Onnan semmi különös. Pont nem saras ösvények, széles hegyoldalak, csak néhol szűkülő csapások.
A gerincre felérve azért volt szél én meg ugye már a másnapi kánikulához öltöztem, így nem álltam neki sokat nézelődni.
Na itt jött a második nagy meglepetés.
Mivel elfogyott az emelkedő, így mindenki leállt és elkezdett sétálni lefele. Komolyan TT fíling volt. Hadonásztak a botjaikkal és botorkáltak lefelé a köves ösvényeken...
Innen a féltávnál lévő nagyobb pontig egy hazai, középhegység jellegű menet volt. Kevés dózerral és erdei úttal, inkább ösvényekkel. Jó kövesekkel, benőtt csimbókos füves részekkel, csak szolidan, nehogy nagyot lehessen hozni a lefeléken.
Pontok.
Amit előre leírtak azt adtak. Nekem nem volt sok mindenre szükségem, így sokat nem turkáltam, de sztem teljesen korrekt volt. Egy helyen volt kicsit döcögősebb a kiszolgálás. JA, meg a víz! Volt pont, ahol kihelyezett tartályokból lehetett vételezni a vizet. A vízkibocsátásuk ezeknek a kis csapoknak olyan 3dl/perc lehetett. Azt hittem a guta üt meg. Le sem tudtam rendesen tusolni.
Fél távhoz lehetett cuccot előre küldeni.
Gyorsan meglett a motyó. Itt aztán tészta/rizs, főzelék/leves/nemtommi volt a választék. Tényleg habzsidőzsizni is lehetett volna, már ha vki ezért utazik ennyit. Még masszás meg tépelés is volt. Ez már a 21. század, na!
Innen aztán az első résszel ellentétben széles dózer és aszfalt utakon mentünk zömmel. És persze tűző napon. Egy rég felszámolt vasútvonalon is toltunk jó pár kilit. Itt viaduktokon és alagutakon is átmentünk, de ezek szépségét a bazi hosszú, nyíl egyenes szakaszok kicsit árnyalták...
Egy két helyes város is bejátszott ezen a részen, a táj szépségére amúgy nem lehet panasz.
Az utolsó ponttól aztán olyan mint a Lavaredo. Már látja az ember a célt, de vmi holt unalmas, szántóföldes, gátas, füves, 13 kilis, igazi lélekmarcangolás lesz belőle.
Itt aztán összeszedtem egy osztrák, hosszú távon induló srácot, aki teljesen off módban próbált bejutni a célba. Ilyet azért keveset láttam. Van az az ember, aki néz, de nem lát. Látszik, hogy rád néz, de a tekintete valahol a tejúton túlra fókuszál... Megfogtam a kezét és mondtam neki, hogy kövessen. Kocogtunk. Leálltunk. Kocogtunk. Leálltunk. Néha próbálkozott azzal, hogy hagyjam, de én ugye kisdobos és úttörő voltam és az ilyet nem csinál(hat). Kicsit lassú volt a dolog, de végül csak az utolsó 3 kilire nem sikerült életet lehelnem belé. Azt aztán tényleg gyalogoltuk.
Aztán cél.
Érem, pacsi...
Pályajelölés. Én háromszor eltévedtem, de csak pár métereket. Kicsit nehéz volt megszokni a jelölési módot, de utána már ráállt a szemem. Ezen talán javíthatnának, de az teljesen bejött, amit írtak: ha vki 50m-en belül nem lát jelzést, az eltévedt. (ez az 50 inkább 100 volt, de ez nem rossz).
Összességében lelkes, kedves csapat rendezte. Volt rajt(kapu), cél(kapu), expo, ceremónia, megminden, de mindez családias, 200-250 fős mezőnyökkel. Én azon a szakaszon, ahol csak a mi távunk haladt összesen két emberrel találkoztam, tehát nagy tömeg nincs.
Sztem kár lenne kihagyni, én ha tehetem megyek jövőre is.
Hát akkor nyitom a sort egy rendhagyó "sírás"-mentes beszámolóval:)!
Mindenféle hosszadalmas előtörténet regélés helyett inkább álljanak itt az eddigi Mátrabérc eredményeim: 9:05, 8:27, 8:20.
Idén a felkészülési időszakban valahogy sikerült rátalálni egy olyan ritmusra, olyan edzéstervet kialakítani ami szinte tökéletes összhangban volt a teljesítőképességemmel. Ennek eredményeképpen folyamatos volt a fejlődés, hétről-hétre éreztem, hogy egyre erősebb leszek. Persze voltak akadályok: egy fontos hosszú futás során egy kerítésbe beleakadt a mutatóujjam és széthasítottam a felső ujjpercem (gondoltam Pinyo horror kézsérülésére...), három héttel a 'bérc előtt elcsúsztam bringázás közben, de minden alkalommal magam mellé állítottam a szerencsét. Az ujjamat gyorsan és szakszerűen ellátta a solymári benzinkutas (ezúton is kalapomat emelem előtte) és megúsztam ájulás nélkül, sőt az edzést is befejeztem, bár nem volt kellemes. A bringás esés után is befejeztem az edzést és végül is nem zúztam le magam annyira, mint lehetett volna. Ezek a dolgok és a folyamatosan érzett fejlődés olyan erőt eredményeztek, hogy soha nem álltam még verseny rajtjában ennyire magabiztosan. Mindent megterveztem előre, a kajálástól kezdve a pulzuskontrollig és hogy milyen zenét fogok hallgatni közvetlen a rajt előtt. Ráadásul mindent a tervek szerint végre is hajtottam! Előzőleg persze számolgattam, hogy milyen időt szeretnék, meg mikor melyik EP-n kéne lennem, de az utolsó héten úgy döntöttem, hogy teljesen elengedem a terveket, nem stresszelem magam. Nem is jegyeztem meg az időtervet, egyszerűen csak nagyon jól akartam érezni magam. Végre tényleg ünnepként megélni a versenyt! A rajt során egészen hihetetlenül Metallica szólt felpörgető zenének, tudtam, hogy egyszerűen ma minden az én kedvem szerint fog alakulni. Ami még meglepő volt, hogy teljesen elmaradt a versenyláz okozta +10bpm-es pulzusemelkedés. Próbáltam jó helyre állni a sorba, hogy minél kevesebb embernek kelljen kerülgetnie, mert sejtettem, hogy megy majd a nyomulás. Mentem szépen a meghatározott ritmusban, könnyedén. A vadkerítésnél szépen sorba álltunk, azért csak volt olyan aki itt tolakodott előre... de nem foglalkoztam vele különösebben. Nagyjából mikor felértünk a főgerincre, rendeződött el a mezőny és volt hogy már magamra is maradtam. Kiváló idő volt, jó hűvös, de azért a felhőtlen ég előre vetítette, hogy elég meleg lesz. Első frissítésnek egy Mabakert nyamnyogtam el három darabban az első másfél óra alatt, ez volt az utolsó szilárd cucc a célig. Oroszlánvárat 1:29-re értem el és a következő emelkedőn már kezdtem előzgetni. Itt már keményen sütött a nap, az órám néha rámcsipogott, hogy nyugi és vissza is vettem. Tudtam, hogy a meleg még pluszban megdobja a pulzust, de nem szabad felülni a tél végei megszokott tempónak. Nem gondoltam volna hogy el lehet téveszteni az útvonalat, de kb 15km-nél sikerült. Egy nagyobb csoport ment előttem 100 méterrel és szépen caplattam utánuk a széles dózerúton, mikor egy nemrég lehagyott lány utánam kiáltott, hogy nem arra kéne menni. Rövid körülnézés után megállapítottam, hogy tényleg nincs jelzés, szalag a környékemen. Kiabáltam én is előre és láthatóan észrevették, megértették a csoportból, hogy mit akarok mondani, úgyhogy én szépen visszacsorogtam. Ők továbbmentek. Itt az út tesz egy kanyart észak felé a hegyoldalban. Egyébként az egyik kedvenc részem a Kékes felé vezető úton, ezt együtt futottuk a lánnyal aki rámszólt. Egészen meglepő volt, hogy milyen üres volt ez a szakasz. Itt fent, 800m felett még nagyon jó idő volt. Fújdogált a szél, az árnyékban kellemes hűvös uralkodott, de sejtettem hogy alsóbb régiókban szél és árnyék nélkül nagy izzadás lesz. Az Ep előtti utolsó meredek szakaszon Csanyáék szurkoltak, de úgy hogy be is ugrottam futásba a gyaloglásból ezzel beállítva a max pulzus értéket. Jól esett a bíztatás és magamban vigyorogva érkeztem fel 3:03-as idővel. Víztöltés után már indultam is le, az Ep-n megelőzve több embert. A lejtőkön szépen lenyugodott a pulzusom, a lábaim jók voltak, úgyhogy mentem. Egymás után maradtak le a versenytársak. A Galyáig vezető szakasz csalóka a hullámzás miatt, figyleni kellett hogy itt se engedjek a tempó csábításának. 30 percenként nyomtam a fél tubus Sponser zseléket. Amikor szükség volt rá hogy meglegyen a 60g szénhidrát/óra adag, híg izóval pótoltam a különbözetet. Pl a BCAA-s zselében és a Mabakerben kevesebb van, mint a Liquid Energy-s cuccokban. A többi alkalommal csak vizet ittam a zselékhez. 7dl-s kulacsot vittem, amit mindig bedöntöttem két EP között, tehát összesen 3,5l folyadékot ittam a verseny alatt. Csanyáék megint felbukkantak abban a kis nyeregben ahol az aszfalt az út mellett megy el, ismét megdobva a kedvemet. A kellemetlenek tűnő fel-le szakasz ellenben kiváló kilátást nyújt, de ezúttal hiába fürkésztem az északi látóhatárt, a Tátrát nem tudtam kiszúrni. Megint a hölgy mezőny egy tagjával kerülgettük egymást Galyatetőig és persze folyamatosan előztünk másokat. 4:25-re értem fel az Ep-ra ahol még egy pohár kólát is ittam a víztöltés mellé. A lábaim már persze érezték az eddigi törődést, de még mindig szépen fel tudtak pörögni. Kellett is a tempó, mert ez a szakasz ahol tényleg lehet futni. Ahogy ereszkedtünk, kezdett az idő is egyre melegedni. Árnyékban levettem a sapkám, hogy szellőzzön a fejem és közben a nedves sapka is jól kihűlt. Mikor ráfordultam az Ágasvárhoz vezető ösvényre, gondoltaban már a Múzslán jártam. Vártam már nagyon hogy odaérjek. Itt rájöttem egy nagy erősségemre, hogy én szeretem azt az emelkedőt! Valószínűleg onnan ered ez a szeretet, hogy első teljesítésem alkalmával már atom elcsigázva vágtam neki ezért egy végső mentőövhöz a zenéhez fordultam. Gyakorlatilag sosem hallgatok zenét futás közben, nem azért mert bármi ellenérzésem lenne vagy ilyesmi, egyszerűen nincs rá igényem. Viszont hosszú menetekre mindig viszek magammal fülhallgatót, hogy ha már más nem segít akkor ez talán kizökkkent a holtpontról. Nos hát akkor 3 éve annyira kizökkentett hogy frenetikus flow-élményt sikerült átélnem. Azóta is mindig várom már hogy ott lehessek azon az emelkedőn és újra átélhessem azt, mint először. No, de még Ágasvárnál járok csak! Továbbra is rendszeresen előzgetem a sporttársakat. A túristaháznál a csapnál fürdök egy alaposat. Itt már nagyon kellett ez a lehűtés, de igazából semmi gondom nincs. A gyomrom tökéletesen rendben van, a fókusz is éles és továbbra is élvezem az egészet! Nekivágok a lejtőnek, igyekszem szépen haladni, de nem szétverni magam, ez még nem az a lejtő ahol el lehetne engedni magam. Közben utolérem Nathant, az angol srácot akit tavaly furikáztam, meg ma délután is együtt megyünk vissza Pestre. Senyved egy kicsit, jóval a tavalyi ideje mögött van. Beszélünk pár szót. Mondogatom neki hogy próbálja meg élvezni a futást. Úgy tűnik sikerül valamennyire kizökkentenem. A mátrakeresztesi EP-re szinte egy időben érünk le 6:02-re. Itt sem időzök sokat, már rongyolok is neki a hegynek. Előbányászom a fülhallgatót, betolom a zselét, vizet a pohárból, lehalkítom az órám figyelmeztetőjét. Megköszönöm neki, hogy idáig szorgosan dirigált nekem és sikeresen megőrzött annyi erőt ami elég lesz a célig. Mert innen már engedem neki felfelé ahogy engedi a lábam, tüdőm. Szenzációsan érzem magam ahogy emelkedek felfelé az árnyas erdőben. Újabb két-három embert hagyok le az első meredeken. Amikor kiér az út az irtásos részre és visszanézek végigtekinteni szinte az egész útvonalon megint beüt a flow. De durván. Még könnyezek is. Jó hogy most épp nincs itt senki csak én. Ezért jöttem, ennyit kellett jönni ehhez! Közeledek egy kis csoporthoz. Lemaradnak. Bent az erdőben egy srác megáll, kiveszem a fülest hogy halljam mit mond, ha segíteni kéne: "Nagyon durva!". Nem, szerintem nem az, kurvajó!!! Tovább, tovább! Hú, nem megy már fel a pulzusom, eddig tartott a lendület, de elég lesz! Fent vagyok! Utolsó zselé lecsúszik. Valamit nagyon jól kifőztek a Sponserék Svájcban, mert egyáltalán nem esik nehezemre lenyelni a cuccot, az emésztésemmel minden rendben van! Beindul a lejtő, már fáj. De még így is újabb futókat érek utol. Sosem jártam még a mezőny ebben a részében! Már rángatja a görcs a lábam, de még működik. Előre, előre! Baromi végtelen ez a lejtő. Még érzékelem hogy a távolban milyen szépen sárgállanak a földek és hogy milyen mélyen van még Szurdokpüspöki! Már majdnem a pataknál vagyok amikor csaknem eldőlök, mert vigyázba áll a lábam. Óvatosan lépdelek le, majd neki a partoldalnak. Ezt már nem szeretem! De már megendehetem a negatív gondolatok luxusát. Rohadjon meg ez a patakpart! Felkúszom valahogy. Mindkét lábam görcsöl. Nah, gyerünk lábak, legyen valami, még futni kell a célig! Lassan, lassan meghajlanak az izmok, beindul a trappolás. Az utolsó km azért megvan 5:10-ben. A görcsölgetés közben ketten visszaelőznek, de még sikerült egy fáradt embert befognom a célig. Cél 7:44! Hát így sikerült tökéletes versenyt produkálnom! Órási, atom élmény volt!
Van miről beszámolnom, pl. sose gondoltam, hogy Pinyóval egyszerre vágunk neki a Muzslának, előtte együtt eltévedünk, de még nem rendeződtek a gondolataim. Szóval tele vagyok mesélni- mondanivalóval, csak még fogalmazódnak. :)
ne terelj!!! azt írd le részletesen, hogy havi 50 kiliből hogy lehet 7 órát menni? miután leírtad, én azt azonnal eladom fizetős edzéstervként!! minden online edzőt koldusbotra juttatok!
részemről remekül telt, de beszámolót inkább joesentme írjon..
érdekes volt ebből a nézetből a verseny, rengeteg csinos lány volt arrafelé. miközben normálisan csak izzadó tesztoszteron bombák között szoktam vergődni..
Teljes mértékben megértem, miért nincs itt a százezer Mátrabérc beszámoló. Pihenni kell :) Szombaton hazajöttem, kipakoltam, kicsit mostam és bedőltem az ágyba 8-kor. Hogy aztán ma minden porcikámban izomláz legyen. Még pihenőőőt! Hogy volt, aki mindkét napot végignyomta?, na az lehetett az igazi szórakozás, de az számoljon is be duplán :)
- Ha innen leérek épségben egyszer, biztosan visszajövök - mondogattam magamban tavaly.
És lám vala. Pedig volt mindenféle terv: 6 órán belüli Mátrabérc, meg a szokásos sóvárgás a Transgrancanaria iránt. De végül maradt a Garda. Azért ne sírjatok.
Nagyon vártam, és nagyon be voltam tojva.
A verseny előtt 2 héttel benyeltem egy vírust, tüszős mandula lett belőle, antibiotikum stb. (Ez itt a rinya helye).
Volt egy 25 kilis hetem, gyenge voltam, féltem, hogy le tudom-e egyáltalán futni (Még mindig a rinya.)
Közben Dr. Lúdtalp megnyugtatott, hogy mehetek, de az utolsó 30-ra azért vigyek fogzománcot.
A betegség türelmetlenné tett, ráadásul kezdett a a kis csapatunk kifarolni különböző, rajtuk kívül álló okok miatt. Végül Szasza mentett meg, hogy ne kelljen egyedül menni.
A Speró vezette magyar csapat már kint volt mire odaértünk..
A hely, csakúgy, mint tavaly, pazar, az idő nagyon ígéretes, 12-14 fok, no sunshine, pici hidegfront.
A rajtot épp elérjük, azért még egy szokásos kávé belefér előtte.
A lányokkal, Anitával és Jucussal kezdek és láss csodát velük is maradok, nem akaródzik gyorsabban menni. Annyit mantráztam magamban, hogy easy, easy like Saturday morning, hogy végül az akarat tetté válik.
Azért jöttem, hogy revansot vegyek. Magamon. A tavalyi hammbekaplak hozzáállásomon. A megdölésemen. Meg, hogy tényleg élvezzem az egészet.
Anitával elbeszélgetjük az első 27et, ez egy nagyon gyors része a versenynek, csak 1000 szint és aránylag sok aszfalt. Tavaly itt búkt belém a kisördög. Ezt követően megkezdjük az egyben 1000 szint mászását, közben Jucus is beér, nagyon jól pörögnek a lábai felfele. Anita viszont lefele megy bátran. Jól kiegészítik egymást. A hegy közepén, kb. 30 kilinél aztán ihletet kapok. Elvileg a tetejéig tervezem a lazázást, de hamarabb ellépek. Nagyon egyben vannak a lábaim. A köteles lefelében kikapok egy vonatot, beragadok. A felénél szólok, hogy mennék, annyira nem értik miért izgágáskodok. Innen klassz hullámzás jön, érkeznek a szép részek, van huzata a lábaimnak. Meg is lepődök milyen gyorsan jönnek a pálya ikonikus helyei: vízesés, medence, szurdok. Tavaly itt csigalassúsággal haladtam én is és az idő is. Nyomom, tudom végig emelni a pulzust. Oli ezt a görbét bekeretezné. Közvetlen megkönnyezés után. Nagyon könnyűnek érzem az egészet. Az utolsó 10 kili azért már beragad, itt lehetett volna még hozni egy 10 percet.
A hasam lefele begörcsöl, de ez sem tud kizökkenteni, jókedvvel, mosolyogva futok be a "stadionba".
Egy kivételes alkalom, hogy elégedett vagyok. No nem az időre vagyok büszke, bár 1 és negyed órával az is jobb lett, mint tavaly, (a második felében 2 (!) órával mentem gyorsabban, mint tavaly), hanem arra, hogy végre meg tudtam csinálni, amit elterveztem.
75 km, 4400 szint, 10.14.
30. lettem cca 300 indulóból. (a tavalyi időmmel dettó.)
Kiss Miki és Speró paradés időt mentek, a lányok 4. helyen jöttek be. Gratula nekik.
Nekem ez már az UTMB felkészülés része volt, arra is mindenképp jó volt, hogy lássam, milyen pulzuson kell menjek, és milyen pulzuson n(s)em.
A BVG Trail egy klassz, nehéz, trükkös, szép, évről évre növekvő verseny. Megtapasztaltam tavaly a poklát, idén a boldogságát. Jöjjenek az új kihívások. Ti pedig menjetek el rá, ha tehetitek.
Nálam mostanában a bringa a több, bár egy 17 kilós trekkinggel tolom. Kevesebb futás mellett, most ezzel "combozok". Mi vasárnap megyünk Szurdokpüspökibe, a Muzsla-Trailt fogom valahogy "megoldani". Az edzésonline-om adatai alapján idén 110 km-t futottam, így az időterv az < szintidő. 3:)
A VTM-en futott félmaraton ad egy kis önbizalmat, de azért közepesen "nyomott" hátizsákkal fogok indulni, nehogy valahol félúton elhervadjak. :-)
A Zagyva? Az nem zagyvaság. Egyszer biztos eljutok oda. Most, hogy a srácok ilyen jó kis mátrai beszámolókat írtak itt, egész beindult a lábam, hogy mégse álljak át teljesen e héttől az oúti bringára. Inkább folytatom a már beállt minden 2. nap és max.70km/hetes terepfutó heteimet. Sztem az esős idő segíteni fog ebben, nameg a Mátrabérc Trailen szívok majd magamba rendezőként némi inspirációt szo-on.
jujjj, első mátrabérc!! ez izgi! de jó is az első mindenből.
heti 50 km?? ne b@ssz, abból te bőven 3 órán belüli maratont tudsz!
vagy ez már a kötelező rinya kűr :)?
én is megyek, ha a család engedi és jajj alig várom, hogy végre lazán, minden tét nélkül krisz cimbit kísérve bekocorásszak..
most van mentségem a múlt hétről, igazi élvezet lesz, nem kell megszakadni, no stressz, no kékesig kifingás, no ólmos lábak galyáig és erőltetés keresztesig, meg aztán a gyaloglás a Muzsláról, hogy aztán lefele a patak feletti törmelékesen elessek :))
nagyon szurkolok mindenkinek, hajtsátok ki a beleteket, tegyétek oda keményen, azért mégiscsak ez a Hungarian World Championship!!!
hejj, nagy gratula a klasszikozóknak, mégiscsak szívet melengető a "bocs jobbról, sorry, balról jövök" emléke.
ez az idő egy tökéletes visszahozó én úgy látom, bár kicsit félve írom ezt le, visszaidézve a régi emlékeket, amikor az idejeidre csak félve, sötétben a WC-n ülve mert ránézni, hogy el ne sápadjak :). Az UTH-n már odapirítasz! JB-vel ne törődj, már megint jól választott versenyt :)
mi is voltunk barangolni a hétvégén, írok is majd róla valamit, kivételesen jól sikerült..magamhoz képest..
Gratula a Mátrabércezőknek, nekem most lesz majd az első. Asszem bele fogok halni. Lassan ötödik hónapja stabilan hozom az átlag ötven kilométeres hónapokat. De legalább a pályát megismerem, ritkán vetődöm a Mátrába.
