Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Sport és hobby célú légpukkancs topik. Ilyen fegyverekkel élő állatra a -magyar törvények szerint- tilos lőni. Aki ilyesmit propagál, a MM szerinti törlést-tiltást kapja.
Hi Steve!
Értékesebb lenne? Attól, hogy nehéz?
Nem tudom. Teszek fel képet. Megpróbálom.
A szomszéd mindta, hogy vigyázzak mert ez hétésfél jénél több, de nem tudom hogyan hozza a felnivel összefüggésbe, mert az is 7,5 J-s a BMW-n
Tudsz erről valamit?
Gvass! Én egy egyszerű Szlaviát szerettem volna, de azt mondták az drágább volt.
Háát a lekönnyítés egyszerű, a tusát szokták először levágni, olyan pisztolyfélére, a hulladékfából meg lehet olyan markolatszerűséget faragni előre, mint a géppisztolyok mellső fogantyúja.
A csőből meg ki kéne fúrni a huzagolást, az is csak bonyolítja a dolgot.
Amikor mindez megvan, a képet el kéne küldeni a gyártó cégnek, minden újításnak nagyon szoktak örülni.
"Gondolkoztam már azon, hogyan lehetne lekönnyíteni, gondoltam lefűrészelek a csövéből mert nagyon kalimpál a gyerk kezében. Ha van valami ötletetek, hogyan lehetne lekönnyíteni, nagyon megköszönném."
Szerintem ez jó és kivitelezhető ötlet. Valahol a a cső eleje és a vége között féluton kellene vasfürésszel elvágni. Meglátod utánna sokkal könyebb lesz elhajitani, sőőt szétszedés nélkül, egyből belefér a kukába is :)
marcony irja: "Vadászcsaládból származom. Őseim többnyire orvvadászok voltak, gépészemberek, akik maguk készítették fegyvereiket. Én soha nem vadásztam, csak célbalőttem, mert tőlem a vadászat idegen. Elolvastam majdnem minden bejegyzést a légpuskás topicban. Tekintettel arra, hogy ezt a témát már régen ismerem, tanulni szeretnék, de olykor tanítani is szeretném a társaságot. "
Üdvözlök itt mindenkit.
Még új vagyok itt, mert csak most vettem a gyereknek egy légpuskát.
A somszéd utcában adta el egy öreg hölgy, több is volt eladó de már csak egy nagyon nagy és nehéz puska mradt eladó. A hölgy azt mondta , hogy ezt odaadja 12000 Fr.ért, mart tudja, hogy nem olyan jó a férje sem szerette, mert nehéz volt neki. A szláviáért 15ooo-t kért.
Lealkudtam még ezer Ft-ot, 11000t biztosan megér mert egyébként szép.
Az oldalára rá van írva, hogy Diana, de ez biztos csak a vadászisten neve.
Oda van írva még, Magnum, de azt nem tudom mit jelent.
Ha tudjátok legyetek szívesek írjátok meg.
A hölgy adott egy dobot lőszert is de ez olyan kicsi, hogy beleesik a lyukba,
Így aztán nehéz a puskát megtölteni. Beleejtettük a gyerekkel a csőbe, így könnyebb volt.
Mit gondoltok van nagyobb lőszer is ami beleillene? Ennek a csöve lehet még fél centi is, vagy még több.
A gyerek aztán kenyérbelet ragasztott a golyóra így már nem esett ki, de ez nem jó.
Gondolkoztam már azon, hogyan lehetne lekönnyíteni, gondoltam lefűrészelek a csövéből mert nagyon kalimpál a gyerk kezében.
Ha van valami ötletetek, hogyan lehetne lekönnyíteni, nagyon megköszönném.
CLG-62 Magyar FÉG gyártmányú CO2-es puska hordozó tokkal még midíg eladó! Sajnos anyagi okok miatt kell megválnom tőle. Bővebb infó és a képek az alábbi linken:
Ha érdekel, és a mgkeresésben hivatkozol erre a topikra, akkor megkapod 40.000.-ft-ért! Továbbá, ha kell akkor +2.000.-ft-ért adok hozzá egy 4x20 vadi új távcsovet. Megfelelő szerelék hiányában sajnos még nem jutottam el odáig, hogy a távcsövet felszereljem rá.
"ölthetővé át tudod alakítani a fegyvered akkor 20000gr.-os palackról" Azért anyit nem ér, hogy anyira belemerüljek, bááár..... :) Egyébként hogyan lehet megoldani? Ez egy crosman m357. Csináltam 1 közdarabot hogy a 6 gr. os szódapatron legyen használható. Csak gondoltam néha használni kellene valami olajzást is. V
"Urak Tényleg tartalmaz olajat a co2 patron? Szedett már szét valaki 12 grammosat "umarex"? Mert hogy szétvágtam, de semmi nyoma nem volt benne olajnak, sőt az egyiknek jóócskán rozsdás volt a belseje. Na most akkor anyira kevés lenne benne, hogy nem is látható, vagy csak az enyémből hiányzott."
Hi! nem! beszéltem volt gépsorossal és azt mondta ugyanaz a gáz megy bele mint a háztartásiba. semmi kenőanyag nincs benne. csak jóval drágább. 10db 12gr.-os 1300Ft. 10db 8gr.-os 132ft+70Ft. betétdíj. ha tölthetővé át tudod alakítani a fegyvered akkor 20000gr.-os palackról jóval olcsóbb az üzemelés, mert a csere díj csak 7300Ft. a palack betétdíjja kb.8000Ft.
Akkor lehet, hogy valami megoldással adagokba viszi be a kenőanyagot. ")nem beszélni tökéletes dajcs. :)" Hát sajana én sem, az összes többiben perfekt vagyok, de ez az 1 nem megy :) Köszi
10 perce történt: lövöldözök nagyban revolverezve a flóbertemmel és egyszercsak a 4. lövés után nem volt már mit húzni:-D meg is lepődtem hirtelenjében:-D lenézek a földre és ott virított a billentyű a földön és a kutya mág szagolgatta is..azt hitte valami kaját kap:-D lementem a garázsba és kalapácssal atomjaira vertem a revkót:-D nem lesz gond már az engedélyeztetéssel:-D 4000 forintért vettem még a fegyvert 5 éve egy barátomtól,de ennyit megért!!!Keserű rulezzz..
Urak Tényleg tartalmaz olajat a co2 patron? Szedett már szét valaki 12 grammosat "umarex"? Mert hogy szétvágtam, de semmi nyoma nem volt benne olajnak, sőt az egyiknek jóócskán rozsdás volt a belseje. Na most akkor anyira kevés lenne benne, hogy nem is látható, vagy csak az enyémből hiányzott.
Az általad említett hibánál - sajnos - valóban a céltükét kell negyobbra (érts: magasabb állásúra) cserélni.:-(
Vagy a célgömböt "cserélni" alacsonyabb állásúra.
De ne csüggedj!
Ha nagyon kitartó vagy, menni fog.
És még azt is jegyezd meg: olcsó húsnak híg a célberendezése
Egy török termék az török termék
Kedves Steve.5, a biztatásodra úgy néz ki, sikerrel megemeltem a céltüskét...
Egy elektromos "csoki" leszorítóját /ami ugyanolyan széles volt, mint az eredeti tüske/ megreszelve, megfúrva, na meg a - jó a rosszban műanyag szereléket is kifúrva, csavart önmenetmetszésre kényszerítve összeállt a kész mű (a jóérzésű fegyvermesterek nyilván sírva keresik a nagykést a harakirihez :)
Még nem próbáltam, de így már talán lesz esélyem beállítani (igaz, kicsit furcsa belenézni :)
"A TP2000M-et azert kezeld szintjen: elsosorban jatszani valo, semmi komolyat ne varj tole - kulonosen ennyiert:-))"
Tiszta sor! Komolyat a HW-40 -től várok. Ezt puszán azért vettem - és esetleg javaslom másnak is -, mert ezen tökéletesen meg tudom mutatni a gyerkőcöknek mi az éles fegyver működési elve, miért veszélyes, mit lehet tudni róla. Szétszedjük, megnézzük belülről is, megnézhetnek egy töltényt lövés elött és ami marad belőle utána. stb...
Arra azonban mindenkinek felhívom a figyelmét, hogy ha gyerkőc is van, még a lég és flóbert fegyvereket is célszerű az éles fegyver biztonságával kezelni, azaz elzárni ráadásul külön a fegyvert és külön a municiót/tárat, és csak szülői felügyelettel közelengedni őket.
Légyszi az, akinek ez természetes ne útáljon hogy leírtam. Az a jó ha tök felesleges volt mert triviális mindenkinek.