Minden a Kisalföld Volánról, valamint Győr tervezett kötöttpályás közlekedéséről: járművek, útvonalak, menetrend, utastájékoztatás, közlekedéspolitika stb.
Helyközi buszokról van szó, nem volt köze a sztorinak a helyihez.
Ezeket a 280 asokat ide Győr helyibe nem fogják már visszatenni , max más városokba fognak felbukkanni még.
Vagy hacsak el nem viszik a Conectokat innen, mert múltkor a polgi már balhézott, hogy többet kell fizetni az új buszokért. Szolnokon is most visznek el pár új buszt, mert a város már 1 milliárddal tartozik a volánnak.
Tudom, hogy szokták így számolni, csak nem tartom jónak, mert nem ugyanaz a kettő, ahogy a C56 sem 256. Akkor sem, ha vannak olyan példányok, ahol konkrétan a homlok- és hátfal jelenti az eltérést.
Ez a gyakorlatban 27 darab 280-as helyköziben, mert a C80-asok ugye nem 280-asok, a helyiből kikerült buszokat meg gondolom nem adják ki. Vagy utóbbira volt példa?
( Azokat, amiket kivontak győri helyiből, de még állományban van, addig még a Volánbusz hivatalosan ki nem vonja, addig automatikusan helyközibe listázásnál )
Helló! Sopronban állítólag a buszokban le akarják cserélni a számítógépeket, amik tábláznak és menetjegyet adnak ki. Erről tud valaki valamit? Csak a hardvert cserélik, vagy kapunk egy új informatikai rendszert is?
Nekem az is megfelelő, hogy 1 db A4-es nagyságú lapon Győr város vezetése tájékoztatja a győrieket, évente, a helyi közlekedés finanszírozásának egyszerűsített módjáról.
Példa :
Ebben az évben Győr város helyi közforgalmú közlekedése 100 fabatkába került.
Önök kedves polgártársak ebből megfizettek jegy és bérlet formájában 35 fabatkát.
A hiányzó 65 fabatkából a város megfizetett másik 35 fabatkát.
30 fabatkát a szolgáltatónak - egyelőre - nem fizetett meg senki.
Tévedni emberi dolog –mondta a sündisznó – és csalódottan mászott le a gyökérkeféről.
Csak egy példa a rengeteg közül: Szerinted egyenlőségjelet lehet tenni Dél-Korea és Észak-Korea közé. Gyakorlatilag ugyanattól a kályhától indultak el, csak más-más vezetéssel. (Az egyetemek között mi adja a különbséget?, de lehet vinni családi, testvéri szintig.)
1./ egy cég értékét elsősorban nema menedzsment adja.
2./ Nem arról volt szó, kiszervezni drágább vagy nem drágább, mert ezt évek óta tudjuk, hogy drágább.
3./ Arról volt/van szó, hogy Győr városa a már megszerzett tudást vagy nem használja fel, vagy rosszul használja fel.
4./ Kivánom a polgármester úrnak, hogy az Ő munkáját is csak akkora %-ban finanszírozzák, mint ahogy Ő kivánja finanszírozni a helyi volán, helyi teljesítményét.
Sok jó meglátásod van, de itt most nagyon mellé lőttél.
Ahogy egy cég értékét is elsősorban a menedzsment adja, ez nincs másként az önkormányzatoknál sem. Sokkal többe kerül ott ahol kiszervezték, lsd. Veszprém és a többiek. Ez mind a ( jó vagy rossz)vezetés következménye. Tehát a költségek és az eredményességek nagyon is személyfüggőek.
Még a hasonlatod sem ül, mert a víz forráspontja is nagyon széles skálán mozoghat, lehet akár 50C° meg lehet 150 C° is, ez sem független bizonyos tényezőktől. (A képzetlen polgármester, csak 100 C°-on tudja felforralni, a képzett pedig amin akarja)
A győri polgármester részben humoros, de inkább fájdalmas megszólalásai közlekedés ügyben arra vezethetők vissza, hogy tudatlan.
Nincs birtokában annak a tudásnak amit Győr város közlekedés szervezői, de leginkább közlekedés gazdászai/finanszírozói az elmúlt 20 évben felhalmoztak.
A tudás ott van a városházán, de a polgármester úr nem kívánja megtanulni, nem kívánja felhasználni.
Magyarul egy szak megszólalása ELŐTT nem hívatja magához a városi tudót.
Nem kérdezi meg , mi mennyi ?
Nem készül fel.
Hibásan/tévesen azt feltételezi, hogy ha már megválasztották akkor Ő tud mindent jobban.
Hát nem.
Borkai évekig packázott a volánnal, de a végül volt annyi esze (vagy a városháziak súgtak neki) hogy megcsináltatta - Magyarországon egyedül - azt az ominózus tanulmányt amiből kiderült mi mennyi?
Mennyi ha ők maguk?
Mennyi ha más idegen?
Mennyi ha volán?
Ez a mostani polgármester arra lusta, hogy elődje által rendelt tanulmányt elolvassa, megtanulja.
Pedig Győr városában sincs két külön szakember gárda.
Nincs olyan hogy más eredményre jutnának 3 évvel később ha a feltételek közben nem változtak.
Nem kell kidobni, kidobatni a Borkai által megrendelt tanulmányt hanem meg kell tanulni.
Sőőőőt.
Megkövetelni a 18 városi képviselőtől, hogy ők is tanulják meg, mert úgy látom náluk is nagy a sötétség ebben az ügyben.
El kell mondani ennek a 18+1 embernek, hogy a tanulmányt nem azért rendelte meg az előd mert billegett az egyik szekrény sarka és nem volt mivel alátámasztani.
Hanem azért, hogy segítse - városi közlekedés ügyben - Győr város mindenkori vezetőit.
De nézd más városokban, Szeged, Pécs, Kaposvár, Tatabánya stb mind megértik, hogy jó szolgáltatás ( vagy saját cég megalapítása ) nagyobb költségekkel jár .
Ahol meg eleve leszarják , pl Sopron, Szolnok , Dunaúj, ott meg eleve nem is várnak minőségi szolgáltatást.
Győr egyedül az a város, ahol ilyen drámai helyzetet csinálnak mindig a tömegközlekedésből. Többiek szépen csendben intézik az ügyeiket a maguk módján.
A yactos bácsi nagyfasz volt, húzták az időt mindig , ki találtak tandent, hogy hogy ne kelljen fizetni. Itt van ez az ember. Én nem tudom, de orvos létére ennyit már kinéztem volna belőle, hogy azzal legyen tisztába, hogy egy szolgáltatás nem ingyen jön. A melegvíz se ingyen folyik a lakásába.
Azóta az egyik önkormányzati képviselő is szükségét érezte hozzászólni Dézsi posztjához, idézem:
"Lassan hozzá kellene szokni, hogy Győrben megváltozott valami! Sokkal komolyabb a számonkérés és nem adunk ingyen semmit! Minőségi munkát várunk és korrekt hozzáállást! Ennyire egyszerű! Hajrá Polgármester úr, Hajrá Győr"
Képviselő úrnak lehet nem szóltak arról, hogy a Volán azt és olyan eszközzel, színvonalon fog szolgáltatni, amit az önkormányzat megrendel, illetve hajlandó kifizetni.
Igazán elárulhatnák végre, hogy most éppen mi a konkrét bajuk, hiszen a korábbi évekhez képest idén éppen pozitív irányba történt elmozdulás. Érkezett 17 szóló+22 csuklós Conecto, azaz összesen 39 új busz (amik, ha elfajul a finanszírozási vita ki tudja, meddig maradnak), aminek nyilván ára van, másrészt - amennyire én látom - a járatkimaradások, műszaki problémák is normalizálódtak.
Fura egy hozzáállás ez, hogy megrendelőként elvárják a minőségi munkát, de úgy, hogy fizetni lehetőleg ne kelljen érte. Értem persze, hogy az önkormányzatnak felelőssége az, hogy védjék a városi büdzsét, az "adófizetők pénzét", de nem tudom, miért gondolják a városvezetők - nem csak Győrben - és mások is, hogy akár a Volán, akár egy maszek cég majd sokkal jobb szolgáltatási színvonalat fog nyújtani mind menetrend, mind járművek tekintetében úgy, hogy az önkormányzatnak ugyanannyiba, vagy inkább kevesebbe kerüljön. Igencsak téved, aki ezt hiszi.
Ideje lenne végre Győrnek belátnia, hogy az általuk elvárt "minőségi munka" (több) pénzbe kerül és végre hosszú távra szóló, folyamatos fejlesztést előíró és biztosító közszolgáltatási szerződést kötni akár a Volánnal, akár mással - persze vállalva és kifizetve a megrendelő részéről annak anyagi vonzatát is - mert a jelenlegi, egy évre kötött szerződések és szerződéshosszabbítgatások pont nem a fejlesztést szolgálják. Bizonytalanra, rövid távra sem a Volán, sem maszek cég nem fog komoly beruházásba kezdeni.