TRIANON, 1920. júnus 4.
"Egy nemzet nincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt - késsel a torkán - egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás…"
(Théophile Delcassé, egykori francia külügyminiszter)
Már 93 éve áll az az embertelen és könyörtelen "műalkotás", amit a győztes hatalmak mérhetetlen cinizmusa "békeszerződésnek" nevez. Európában ilyen mérvű kegyetlenséggel még nem aláztak, nyomorítottak meg egyetlen nemzetet sem, mint a magyart!
A "békemű" nem csak a kegyetlenség és könyörtelenség etalonja, hanem annak az elvtelenséggel párosult aljasságnak is, ami fennen hirdette a "népek önrendelkezési jogát", valamint a "méltányosság és igazságosság" magasztos elveit, de éppen a magyaroktól tagadták meg ezeket az elveket (kivétel az 1921. dec. 14-16-a között Sopron és környékére engedélyezett népszavazás), viszont a gyáva és alattomos, de a magyar területekre annál éhesebb sunyi kis szövetségeseik - az ún. "Kisantant" - minden hazugságait elfogadták és ezzel megpecsételték hazánk sorsát...
Ezt az aljasságukat ismételték meg - és múlták alul - az 1947-es párizsi "békeszerződéssel", ahol még három magyar falut (Oroszvár, Horvátjárfalu, Dunacsún) az akkori Csehszlovákiához csatoltak...
