Ide írjon mindenki, akinek van valamilyen ötlete, hogy hogyan kell egy brikettálógépet megépíteni! Szerintem pár okos ötlettel közösen mindent meglehet valósítani! Hajrá!
Bocsánat, nem sértésnek szántamSajnos egyre többen vagyunk igy.(Én is 28000ft nyugdijat kapok) A paoirbrikettet sem a gazdagok gyártják.Annyira azonban nem jó, hogy nagyobb beruházást végezzünk érte. A forgácsbrikettről még nem hallottam, de ha jó lesz érdekelne engem is! Mennyiből jön ki a gép?
Az igaz hogy kandallóba még nem próbáltam, de kazánba szuper és van fütőértéke!
Ha ilyen "kényes" a kandallód érdemes betárolni és két évig száritani a fát. Egyszer kell venni 3 évre valót utána csak pótolni.Olcsóbb mint a fabrikett. Ha a papirbrikett nem vált be kár dolgozni vele!
Ezzel vitába szállnék veled! A fütőértéke a brikettnek közel akkora lesz mint a benne levő forgács súlyának megfelelő fa fütőértéke! Az igaz hogy sok a hamu, de ingyen van, és amilyen súlyú brikettet tüzelek el annyi fát takaritok meg! Ezt ÉN tapasztaltam! A kazánban a felfütött viz hőfokát igen jól tartja!
Az ötletedet én már tavasz óta használom! A vaterán vettem egy olajemelős prést, de olyan szaporátlan volt vele a gyártás, hogy meguntam. (napi 100db-ot tudtam gyártani)
Kivettem alóla az emelőt, és hosszú erőkarral kézi erővel préselem. Sokkal lazább lett a brikett ezáltal hamarabb izzik el, de 3-4szer többet tudok azonos idő alatt késziteni! És ez a lényeg! A fütőértéke sem romlik, mivel egy tégla olajemelővel nyomatva 60dkg, addig kézzel 40dkg. tehát ha 1kg fa fütőértéke x akkor fél kg-é fél x!
Pontosan!Mindent bele lehet rakni ami éghető!Én csináltam egy darálót is az ágakhoz.Szinte fűrészport csinál a frissen levágott zöld ágakból is.Kiszárítom majd bekeverem papírral.Ezt egy nagyobb teljesítményű fúrógéppel amin van egy nagy kés összeturmixolom.Már maga a keverék ha kézzel összenyomva összeáll akkor jó.
És akkor mivan ,ha nincs annyira összenyomva,? Nem gondolom, hogy a különböző alaku és méretü , eddig bemutatott "brikettek"pontosan ugyanolyan nyomássak lettek elkészítve. Ha egyben marad,-nem esik szét a kivételkor- már kiszáradni kitud. Nem? Vagy, nem ég /izzik/ jól , ha egy kicsit lazább a szerkezete? Kipróbálná valaki, hogy a kisebb nyomással készült hogy ég?
Node nem akarom én senkire ráerőltetni az elképzelésemet, de ha mégis lessz valaki aki elkészíti, gondoljon rám,/!/, hogy én dobtam fel az ötletet. pepe
nem egeszen. Ha felmarkol 2liter anyagot, es egy 1literes golyova nyomja ossze, akkor az mindenkepp csak a felere tomoritette, munkahengertol fuggetlenul. es a papirbrikett presek harmadara/negyedere tomoritenek.
Lehet,hogy papirbriketthez elég lenne a nyomás. Ez az ága a brikettelésnek még szerintem fejleszthető. Nem láttam még teljesen automata papirbrikettálót. Pedig meg lehetne csinálni.
Már annyi megoldást láttam a "brikigépre", és én is annyit gondolgodtam,-- hogy lehetne a legegyszerűbben összepréselni az alapanyagot./most mindegy, hogy papír faforgács,falevél stb./ Láttam-/tunk/- már henger,- kocka,- téglalap,-pogácsa,-stb- alaku préseléseket. Ebből következik, hogy az alakja ,csak másodlagos. Vagyis ha automatizálni akarjuk az adagolást -akkor nem mindegy a forma./ hát ezt most nem tudom/. Amit még nem láttunk az a --gömb- forma.
Hát erre gondoltam amikor a markolót megláttam. Miért ne lehetne kicsiben is megcsinálni egy , mondjuk 6-karos markolót. Ahhoz is "csak" hidraulika meg vezérlés kell , mint számos, már bemutatott géphez.
És akkor egy markolással lehetne az adagolást, a kipréselést és a kész "brikett" elhelyezését elvégezni.. Hát ezt gondoltam ki. Szóljatok, ha valami bibi van a dologban.
Ez meg nekem tetszik! "Nem "izgatja" a viz a villanymotor elektromos cuccait?"
Egyébként nem.Megfelelően kell szigetelni a motor bekötését és a kapcsolót.Vízhatlanok.Esőben is lehet csinálni.
Másik dolog hogy nem folyik a motorra a víz.Szépen összegyűjtve megy vissza a hordóba!Amit esetleg még utólag javítani akarok a felső tálca alacsony lett és hirtelen megtelik vízzel és kiszokott önteni de az is csak az asztal lábán folyik végig!De orvosolni fogom.Azért így elsőre meglepődtem hogy milyen hatékonyan dolgozik!Azért van két videó mert 10-15 perc pihenés kell a téglának.
Türelmetlenöl várjuk a fejleményeket, különösen azért is mert itt van az aratás ideje. Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába." Lukács Evangéliuma 10:2
Jó, ez végül is másra vonatkozik, de azért fontos, hogy azt is szem előtt tartsuk, amit Isten kér tőlünk, pláne, ha a természeti kép még a segítségünkre is van.
Szalma is van, meg hát bár a jelenlegi napi középhőmérséklet átlaga, jóval meghaladja a január, meg február átlagát ( a márciust majd elfelejtem) azért senki ne gondolja, hogy ez mindíg így marad.
De jó hogy valakinek jó a memóriája! Nem úgy mint az enyém, mert a szalmadarálót, ahogy kész lett, beraktam a sarokba, és még mindig ott csücsül. Egyszer beinditottam, forgott is az, beledobtam 1 marék szalmát, de kifelé dobta, mert nem tudtam rákötni a porszivót. Akkor félreraktam. Apám a hosszú tél miatt eltüzelte az összes szójaszalmát, úgyhogy várok. Mostanában más dolgom van, de ha a napokban ráérek, bekötöm és értesitelek. Meg persze a többieket is.
Remélem január óta kiengedtél, már nem fázol :) és lehetőséged volt kipróbálni a szalma darálót. Hogy működik, milyen a szalma méret, nem fullad-e a motor stb. Beváltotta -e a hozzá fűzött reményeket?
klassz lett a présed GRATULA!!!.tipp kicsit gyorsabb ha azzal a furó géppel elö préseled kicsit és a tekerővel csak rásegitesz.persze ez csak segitő tipp :)....ügyes megoldás.sikeres termelést. :)
Hali! Szerintem a legegyszerűbb, ha feltöltöd valamelyik videó megosztóra (youtube, indavideo, stb), és annak az ip címét bemásolod ide. (lehet hogy van ennél egyszerűbb is :) ???)
Persze!!! Brikettet bármikor lehet késziteni és padlástérben tökéletesen ki is szárad.Amint lesz új kábelem a kamerához fel is teszem a saját présemet.1000 kg naponta....nekem elég...és nem fárasztó-gyerekjáték az egész..
sokat segitetetek nagy gondom volt az elotomorites de mar gondolom ,hogy csinalom, apompa 180 bar -t nyom es atol a geptol van a munkahenger-is felteszek egy kepet, maskulomben agep neve ifron egy google kepkeresovel barki lathatja
Olvasd el Vajk hozzászólását és fogadj szót. Máshogy nincs értelme.
Nem ártana kicsit visszaolvasni a topikot, rengeteg infó van benne. Ne ismételjük magunkat.
Egy pár szó:
A munkahenger átmérője ( amit az olaj nyom ) legyen a késziteni kivánt brikett vastagságának a háromszorosa. Nálam a fő m.h. 150mm átmérőjű, a briki 50mm. Ez olyan 100 bar nyomáson mehet igy. Az arány lehet kisebb is, ha nagyobb az olajnyomás. De remélem nem akarsz 200 vagy több bar nyomást. Üdv.
Ahogy elnezem a gyari gepeket, a lenyeg hogy az eteto nem lehet tolcser!!! A tolcserbe mindenkeppen beleszorul ahogy megy lefele, mert szukul az edeny.
Sik feneke kell legyen mindenkepp, fuggoleges falakkal. Az aljan lehet szep hosszu nyilas a csiga felett, es az felett egy agitator, ami "reszeli" a cucc aljat hogy hulljon le a csigaba.
koszi az infot becsulom a hozaszolasod de ha tenek egy agitatort amit sok videoban latam ,a lenyeg ,hogy sok anyag keruljon a dugatyu ele ......talan.... vagy masis hoza szollana ? meg egy velemeny vagy tobb nem haragszom meg. A baj ,hogy a hidraulikus alkatreszek mereg dragak.Hazilag raknam osze : Hidraulikus henger van egy 100 as 33 lokethoszal , pompa megvan 0,28 cm3 egy fordulat =1500 fordulat=42 liter perc esztergajos meg akad . meg a tobit barkacsolnam mert szeretem.
Ilyenfajta etetést bütyköltem össze régebben a hidraulikus gépemhez.
Nedves fűrészport nyomtam vele rossz liszttel keverve, azzal a különbséggel, hogy a csiga nem a munkahenger felett volt, hanem mellette. Egy pár hozzászólással előbb látni a képeimen a kompoziciót, mármint ami maradt belőle. A gond az volt vele, hogy mindig mellette kellett állnom és tömködnöm a fűrészport egy bottal. Állandóan fennakadt. A saját súlyától nem esett be a csiga lapátai közé. Nem ajánlom.
Természetesen nemsokára felteszem. Egyébként ez a második prés amit csináltam, de az első anyira rossz lett,hogy még képet sem készítettem róla, ahozz hasonlítottam a jelenlegi verziót. Egyébként láthatod az előző gép maradványát, abból örökölte a kicsit elnyúlt lábat
Szia Józsi! Egy rövid videót tudnál róla készíteni működés közben? Jobban lehetne látni a gépet is, de legfőképp a hatékonyságát. Előre is köszönjük :):):)
Kedves Fórumozók! Nagyon sok kartonpapírt sikerült összegyűjtenem, ha valakit érdekel, eladok belőle. /manens féle aprító géppel aprított 3x1-3 cm-es papírapríték 10Ft/kg áron eladó, egyelőre kb. 25-30 mázsa, de komoly érdeklődés esetén ez a mennyiség megduplázható. E-mail címem nyilvános. Üdvözlettel: galvin
Mivel én még nem használtam, ezért ezekre nem tudok válaszolni. Valamit vettek tőlem, kellő mennyiségű kp. híján ezt választottam a felajánlott dolgok közül. Szerintem mindenre lehet használni, ahol a cél a nedvességtartalom leszedése. Van külon kondezvíz kivezetése, automata hőmérséklet érzékelője, időkapcsolója, szóval komoly a vezérlése.
Még annyit, hogy a szárító tetején lévő csőcsonkra van egy perforált, annál vastagabb cső kivezetés, ami kicsit alacsonyabb, mint a készítendő tartály magassága. ( ezen gyárilag egy kb. 80-100 cm magas, felfelé bővülő tartály volt )
Megjegyzésedet nekem is címezhetted volna, hiszen Márta Z. csak egy elísmerést írt hozzászólásában. Viszont köszönöm az építő kritikát. Még a mai nap folyamán az etetővájú vágóegység felőli részét a lemezburkolat előtt egy jó arasznyi szélességű osb-vel befedem, így 4 csavarral meg azzal az osb darabbal egycsapásra megszűnik az "özvegycsináló" effektus.
Ami a szíjhajtás burkolatát illeti, egyelőre annak hiánya engem nem zavar, rengeteg gépet látni itt a fórumon is, aminek nincs beburkolva a szíjhajtása. Ha viszont a másik gépem jövendőbeli tulajdonosának hiányozni fog, akkor vagy én, vagy ő "5 perc alatt" megoldja.
Hogy Te nem csinálsz ilyen gépet még magadnak sem, nemhogy eladásra, hát az legyen a Te dolgod, én nagy örömmel és jószándékkal építettem meg a gépeimet. Üdvözlettel:...
Sztem ha ez a végleges állapot, akkor ez egy özvegycsináló.
A szíjhajtás egyszerűbb dolog, arra 5 perc alatt lehet egy burkolatot csinálni.
De az etetőt így használni életveszély.
Az, h most próbából használták 5 percet, rendben van, de amikor 2 órája tolja alá a mázsa papírokat, elég egy pillanatnyi figyelemkihagyás, vagy megbotlik egy leesett kartondarabban, és úgy tépi le a kezét csuklóból, hogy meg sem találja.
Ilyet saját használatra sem csinálok, nemhogy eladásra.
Fényképeztem a fűtő-és ventillátoregységet, valamint a - szerintem - hőmőrséklet, vagy nedvességérzékelőt. A vezérlőegységbe időkapcsolók, hőfokszabályok, ill. nedvességszabályozó van. A teljesítményét én nem tudom megállapíteni, 6 soron, 35 cm hosszúságban vannak hajtva a fűtőcsovek. Elöl a csőkivezetés a kondenzvíz tartály.
Mindenek előtt nagyra becsüllek, tisztellek ismeretlenül is a tudásod és a fórumon adott önzetlen szakmai segítséged miatt !
Ami a "gépemet" illeti:
A sok-sok kérdés után mindíg megköszöntem a segítségedet. Nagyon jó fényképeket tettél fel a fórumra, írásbeli instrukciókat is adtál, amelyeket a gép építésénél bárki felhasználhat. Nem tudtam, hogy ez a szerkezet a Te know-howod, de ha jól emlékszem, vagy az apródon, vagy a jófogáson volt egy fényképes hirdetésed egy brutálisan nagy, hasonló elven működő gyári aprítóról. Szerintem Te is erról koppintottad az ötletet, csak átszabtad a méreteket kisiparira. Úgyhogy szerintem semmiféle lenyúlásról esetemben nincs szó. Mi e Te gépedet fejlesztettük tovább úgy, hogy nem a hatszögacél lapjának támasztottuk a késeket, hanem a mégjobb stabilitás érdekében felfűztük egy 30-as tengelyre. Kések vágórészét mindkét oldalon megéleztük, hogy ha az egyik oldal elkopna, akkor megfordítva tovább lehessen használni. Ami a vágóegység árát illeti, hirdetésed szerint Te 60 ezret kérsz érte (és ebben valószínúleg benne van az esztergályosod vagy a Te munkadíjad is), a miénk azért kerül egy tizessel többe, mert eleve a kések anyaga majdnem kétszer olyan hosszú a tengelyre fűzés miatt, mint a Te késeid, a csapágyak nem UCP csapágyak, hanem legyártott csapágyházba szerelt cserélhető csapágyak, továbbá benne van az árban a dupla ékszíjtárcsa ára illetve a tisztességes, szakszerű munkadíj is.
A másik dolog pedig az, hogy a fórum neve is "brikettálógép - házilag építve", vagyis azért tanakodunk, hogy minél olcsóbban hozzuk ki a gépeinket egy gyári árához képest. Jol néznénk ki, ha itt a fórumon mindaz, aki épít egy hidraulikus, csigás, vagy kézi brikettgyártó gépet, megkérné a gyári gép tervezőjét vagy gyártóját, hogy engedélyezze ezeknek a gépeknek a házilagosan történő legyártását.
Még egyszer köszönöm azt a sok-sok segítséget, amit Tőled kaptam, és köszönöm, hogy így utólag is "Biztosan igent mondasz rá."
Remélem, a többi fórumozó társnak is kedve támad ilyen gépet építeni, és mihamarabb el tudod adni azokat az alkatrészeidet, amik szükségesek a vágóegységek megépítéséhez.
Különösebben nem zavar, hogy lekoppintottad - sok-sok kérdés után - a gépemet, de az úgy lett volna korrekt, ha szólsz : " Figyelj, haves, nincs 50 rugóm, de van 70 esztergályosra, meg marósra. Ha már úgyis megadtál minden méretet, lenyúlnám a know-howodat. "
Szuper szecskázó, elismerésem ! Bár a kapcsoló a nyitott szíjhajtás mellett minden munkavédelmis szívét megmelengetné , ha az etetést még be is nyeli, azt már biztosan nem.
Üdvözlöm a fórumozókat és a fórumra látogatókat! Elkészült a papíraprítóm, ígéretemhez híven teszek fel képeket illetve videót. Ennek az aprítónak a vágóegysége annyiban különbözik a fórumon eddig bemutatott-tól, hogy a kések megfordíthatóak, egy 30-as tengelyre vannak felfűzve, nem lézerrel kivágottak, hanem igen komoly esztergályos-marós munkával készült, ezt az ára is tükrözi (70 ezer/darab).
Akinek nincs ideje így készre összeállítani, annak a dupla ékszíjtárcsás gépet eladom. Mint említettem,
- a gép vágóegysége 70.000 volt,
- a tároló tartályhoz (540 l-es: 52 x 88 x 125 cm) szükséges vasanyagok (1 szál 40 x 40, 1 szál 20 x 40 zártszelvények, 1 szál 30-as, 1 szál 20-as szögvas ) ára fuvarral együtt 12.500,
- 1,5 tábla OSB 5.000.-
- kerekek postaköltséggel: 4.500.-
- elektróda, csavarok, vágó-csiszoló korongok, rozsdamaró, festék, lakk, egyéb apróbb vasrarabok, fuvarköltségek kb. 10-12.000.-
Ha összeadjuk, a gép anyagköltsége meghaladja a 100.000.-Ft-ot.
Nem számoltam, hogy hány órát dolgoztam rajta (kb. 40 óra körül), de véleményem szerint a gépért kért 120.000 Ft-os összeg nem tekinthető "soknak", nem hiszem, hogy van, aki ennél kevesebbért dolgozik.
Valaki korábban keresett apríték-brikettáláshoz szárítót. Nekem lett egy, gyári, ventilátoros, a tartálya hiányzik, nem nagy dolog csinálni. Komoly automatikája, nagy teljesítménye van. Ha valakit érdekel, szóljon.
Ha valaki papírdarabolót szeretne építeni, annak anyagáron felajánlok 2 garnitúra legyártott alkatrészt. Én most átálltam ágdaraboló-darálóra, nincs időm összerakni. Természetesen műszaki segítséggel.
Üdv...köszönöm a jókivánságod..sikerül is minden egyre szebben.. ma tárgyaltam 3 nagy üzletláncal is hogy 10 ft/kg áron átveszem töllük a papir hulladékot. meg is történt az eggyesség. forgácsot is ide hordja 2 asztalos üzem is mert nem tudnak vele mit kezdeni nekik szemét ezért oda is adják ingyen.. :) szabadidőm meg annyi van amennyit munka mellet csinálok ha napi 5 órát akkor annyit ha többet az még jobb :) ..sok sikert mindenkinek
sajnos kell engedély a részletes leirást hétfőn kapom meg,elszomorit a tény hogy a fát lopni büncselekmény de ha saját magadnakcsinálsz ötletből tüzelöt vagy akár eladni is szeretnél belölle akkor is büntetendő....Ez a mocskos kormány mindent megtesz hogy még jobban tönkre tegye ezt az amugy is szegény országot...hová süllyedünk még nekem kezd nagyon elegem lenni mint gyurcsányból mint a troger orbánbol is....miért kell el lehetettleniteni az embereket.Segitséget nemkapunk adókat bezzeg meg szánalmas belügyes sms-t azt igen...mindenki fizessen és ne akarjon se pénzt se segitséget sehonnan...dögöljünk meg de az után is fizessük az adókat meg minden mást is....Szánalmas....de sajnos nem a kormánnyal van a legföbb baj hanem velünk hogy ezt hagyjuk...48 49 kellene megint vagy mint romániában csaucseszkoval...engem nem érdekel én csinálom a magam kis tüzelöjét naz állam meg kapja be.... :D
És a száraz falevél felhasználása mi a qtyafa...ért kell fizetni ? Kinek ? Milyen alapon ? Már ez is az övéké ? Legközelebb mit találnak ki, hogy még jobban elszegényítsenek ?
Azt gondolják, hogy jókedvünkben hasznosítjuk a hulladékot ? Ez az egész a 70-es évek " megymagos " sztorijára emlékeztet. Már ha igaz.
Erre voltam kiváncsi! 20-22ft-ért viszonylag száraz akácfát lehet venni! Kiváncsi lennék ki ad 30ft-ot a falevél brikettért! Nem akarom elvenni a kedved, mert én is brikettálok papir és forgács keverékből, de CSAK SAJÁT RÉSZRE! Igy is csak akkor éri meg, ha az alapanyag ingyen van és rengeteg szabadidőd van! Sok sikert és legyen vevőd!
A papir brikett gyártás nem kötelezett engedéjre....én nem azt irtam....hanem én falevelet is akarok brikettként gyártani és nekem ahoz kell.....papir brikethez nem kell semmilyen engedély!!! :))
Üdv! Tényleg kérnénk pontosítást, mert pl. nekem is összejött már vagy 50 q papír, ha hozzáadok 80-100 q fűrészport, akkor jó lenne a késztermék egy részét esetleg értékesíteni - legalább valamennyi visszajönne a papíraprító gép meg a prés árából. De ha megbarackolnak engedély hiánya miatt, akkor... jobb nem is belegondolni.
Nekem Pécsre kellet bemenjek az Energetikai Főigazgatóságra engedélyeztetni a kereskedést.Villányba egy ismerősőmet 500 000 ft ra büntették mert nem volt engedélye.válalkozó volt de az kevés.most nyögheti szegény.ő javasolta hogy mindenkép kérjek engedélyt ha nem akarok én is fizetni.
Péntekre készen lesz az új prés is..már alig várom.lassan megjön az engedély az energetikai igazgatóságtól is és irány a gyártás.....mert ha valaki nem tudná engedély köteles ha eladásra gyártja valaki...sajna nemrég tudtam meg én is :( de sebaj ...attól még imádom csinálni :D
Az ugy tényleg nemfog egyben maradni DE ha ledarálod mint a fürészpor akkor bele tudod keverni eggyenletesen és egyben fog maradni,már probáltam és nekem jó volt de én szárazon akarom összenyomni hidraulikával..
a képen látható papir mennyiség csak elenyésző része a készleten lévőnek.kb 7 tonna van.és igen '0' ft ból készűl.Imádom csinálni :) + ősszel falevelet is fogom tömöriteni de persze azt már rendes munkahengerrel XD
Robi 55-ős gondom lenne amikor rotáciozok teljes gázal megy és ha visszább veszem a gázt kb felére olyan mintha fuladna de nem áll le csak nem ugy megy mint ahogy meg szoktam lehet lehet pillangó szelep?
hát az tuti hogy brutálisan néz ki.és gondolom viszi is mint a vajat.mennyire zajos?mert a fogaskerekek és az ütközö pengesornak biztos szép hangja van bár igaz valamit valamiért :)..de tényleg zseniális szerkezet.ügyes vagy
Sziasztok na csináltam Műanyag csévéből egy papir prést holnap probálom ki a papir már ázik de szalmát és fűrészport teszek bele ki váncsi vagyok az eredményre majd.
Motort olyat teszel rá, amilyet akarsz. Én 3 fázisú, 1,1 kw-os, 1440/min fordulatú motorral működtetem. 540 literes tároló ládával, motor nélkül 120 ezer az ára.
Elnézést kérek mindenkitől.de rosszul számoltam ki igazatok van.A valós számitás az a 2 naponta termelhető mennyiség kb 540 kg 3 kádban áztatott papirból.a napokban elkészitem a részletes videót a gyártásról....és még egyszer elnézést a téves számokról....
Nem vitatva a papírbrikett gazdaságosságát, nálam sem stimmel a matek. Én sem ma kezdtem, de ennyi papírt előkészíteni áztatásra nem semmi. Én is kíváncsi lennék a megszokottól eltérő technológiádra, főleg arra a napi mennyiségre. Ez számomra is - egyenlőre - a mese kategória. Győzzél meg minket !
Kedves Zoltán! Matematikailag sem stimmel a dolog, mert ha vesszük az 500 liter papírpépet, amihez hozzáadsz 100 liter (max 60 kg) fűrészport, az nálam összesen 560 kg/2 nap !!! (amiből még kipréseled a "felesleges" vizet is). Akkor ezek szerint nagyon sok 500 literes kádra van szükség ahhoz, hogy naponta 8 órában megállás nélkül 3840 db-ot készíts.
Kedves Zoltán! Hozzászólásod olvasása közben csak kapkodom a fejem! Amit itt leírtál, az az "egyszer volt, hol nem volt" kategóriának tűnik számomra. Hogy ez az érzésem elmúljon, légy szíves, tegyél fel egy videót az általad kikísérletezett és bevált technológiáról: a papíraprítástól a kész brikett présből való kivételéig! Ha működik a dolog, szerintem minden papírbrikettes átveszi a módszeredet, köztük elsőnek jómagam. Türelmetlenül várom a videót! Üdvözlettel: galvin
Kedves brikett gyártó kollégák.Nekem nem kellet semmi féle munkahenger,semilyen villanymotor a préseléshez.Az egész folyamatban 2 motorra van szükség 1: sima 1 lapos körfürész amin kockára van apritva a papir. 2: egy sima vakolat keverő gép (nem tescos furó gép) és ennyi.A kockákra vágott papir 2 napig ázik egy nagy kádban (500 l es szüretelő kád).áztatás után egy átalakitott keverőszárral (simán rátekert drót,többet ér bárbinél higgyétek el) pépesitjük kb 10 perc [50 l ázott papir ].Pépesités után a kb 50 liter péphez hozzá adunk egy 10 literes vödörnyi fürészport és jól összekeverjük.És kész a töltelék.Az én brikett présem kézi müködtetésű és alig kell hozzá erő,3 db szárazon fél kg-os briketteket préselek egyszerre.percenként 6 db.oránkén 480 db naponta 3840 db ami 1920 kg naponta....Szerintem aki ennél többet akar gyártani az ne törje a fejét gépeken mert bele fog hülyülni.egy téli szezonban ami 5 hónap keményfa brikettböl kell kb 12000 db.ami mint ismerjük szép pénz ha kikell adni érte. 7db os kiszerelésben nézve kb 1700 csomag ami kb 1.000.000 ft akkor gondolkodjunk el hogy mi éri meg jobban kiadni egymillió forintot egyszerre vagy kézi erővel pár kisipari gép segitségével legyártani az egész évi tüzelőt kb 1-2 hét alatt.amint lesz időm teszek fel képeket és videót is hogy én hogy gyártom...remélem tetszett a szemléltetésem.és sok sikert mindenkinek...
Érdeklődnék, hogy tudna valaki ilyesmi szerkezetet össze dobni nekem? Száraz vegyes fa forgácshoz kellene. Ha igen akkor kb. mennyiért? Köszi előre is mindenkinek!
csinalj valami kotelpalyat. amin kosarak mennek. lent telirakod a kosarat, felhuzod a padlasra. ott kiszarad. telen meg csak megy tovabb a kotelpalya, es jon le a tuzelo.
egy mechanikus présem van,ami 30x15x15 téglákat nyom.elég jól működik,ez már a harmadik amit készítettem(2másnak),de ebbe akarnék egy perforált lemezből egy betétet amit csak simán ki kell húzni....jóval gyorsabb lenne,ha lelnék egy darab ilyen lemezt...
200l hordóban áztatok kb 20kg papírt amit vékony csíkokra tépek,minden újságnak megvan merre jó tépni,hosszára vagy keresztbe reped szépen!ez így sokkal gyorsabb és könyebb!1cm-csíkokra tépkedem majd fúróval pépesítem,majd egy táposzsákba merem,amiben hagyom állni 10-15 percet,így pont annyi víz távozik,hogy nem a trutyiban kell turkálni,hanem egy massza szerű anyagban.Nekem ez jött be!De bár lenne sokkal több papírom....
Sziasztok!Egyetértek az előttem szólókkal!Sok a hamuja,de megéri ha van alapanyag!3-éve csinálom,egyre több papírral,de csak abból, már idénre szereztem egy ágaprítót,és megpróbálok5-6zsáknyi kukoricaszárat is beledarálni!Elég jól felaprítja,a télen tüzeltem vele,de ha ráesik a hó meg az eső sza.tüzelni vele...
Sajnos kevés papírom van és max.200.db-ot tudok készíteni,ami nekem 2hétre elég,fával fele fele
Én 60% forgácsot és fürészport keverek bele, nekem is 40-50db kell naponta. A prést átalakitottam kézire (hosszú erőkarral) igy sokkal szaporább, mint az emelővel! 500db-ot is le tudok gyártani egy nap alatt (kb 10óra) Igaz nincs olyan kemény, de ugyanúgy viselkedik a kazánba mint az emelős változat! Az ár nem sok a présedér, én 2db-ost vettem 10 tonnás emelővel 27000-ért! (papir és fürészpor nélkül)
Én tavaj kezdtem gyártani a tégla formájú brikettet! Kb 3000db volt legyártva a fütés kezdetére. A 4376-os hozzászóláson van a présem! Ez január 15-én fogyott el, úgy használva hogy 2-3 db fa és 5-6 brikett ment egyszerre a kazánra! ez tartotta az 50-60 fokos vizet kb 2.5- 3 órán keresztül! Mikor elfogyott akkor szembesültem vele, hogy mennyire jó és gazdaságos! kb 3-szor annyi fa kellett brikett nélkül!
Az idén 6000-db- ot tervezek gyártani raklapon összerakva elfér a kazánházban. Semmi baja sem volt tavaj! Játszva meg lehet csinálni szabadidőben, ha van alapanyag! Nekem tavaj hol a papir hol a forgács hiányzott! Most rengeteg van betárolva!
Igazából csak hobbi szinten csinálom a gyerekkel, h felhasználjuk a rengeteg papírt és az aprítékot.
Egy 60 literes műa. hordóból 16 kuglit tudunk csinálni, az kb 2 órás munka(2-3 nappal előtte be kell áztatni a széttépdesett papírt).
Kell mellé más tüzelő is, amivel felfűtöm a házat, ez inkább csak hőntartásra jó. Napi 7-8 db-ot égettünk el, ki lehet számolni, kb 1000 db kellene egy szezonra. Leginkább a szárítással van bajom, mert sok hely kell, h szét lehessen pakolni, ha letakarom nem szárad, ha nem takarom, megázik, mire megszáradna, és kell két hét, mire teljesen kiszárad.
Néha télen is csináltunk, amikor enyhe idő volt (ne faggyon le a kezünk a vizes trutyiban), a kazán fölött egy hét alatt kiszáradt.
Kedves gt20 ! Csak elgondolkodtam azon, hogy miért reklámozod a brikettáló gépedet, amikor sem a fórumon, sem privát üzenetben válaszra sem méltatsz. Ha még megvan, akkor azért, ha már eladtad, akkor meg azért illene válaszolni! Üdv:)
Tisztelt "nagykunsági" forumozó! Köszönettel kérném arégi ajánlatát visszaigazolni, ha még aktuális. A papirbrikett gyártást szeretném megoldani. Érdekel a gép és az alapanyag is. Üdv Palatinus István
Üdv mindenkinek, ha valakit érdekel van egy eladó brikettáló gépem, házilag készitett, de nagyon jó és erős gép, sajnos hely hiány miatt meg kell válnom tőle.. 3kw motor, automata.. 300eFt
Itt működik a dolog sokkal nagyobb méretekben és az alapanyag is több ráfordítást igényel.
Én is olvastam a cikket és nagyon elkeserített hogy ha bunkó módon fognak valamihez akkor az egész utca házállományát el lehet kísérletezni azért mert nincs meg a kellő szakismeret.
Tipikus értelmetlen kirakatproject, nagy EU-s, zöld szólamok, pedig már az elején is nyilvánvaló, hogy tök értelmetlen az egész. A végén a számlát persze a kisember állja. (Ennyi pénzből pl. 100+ asztalosüzem kaphatot volna brikettprést, ami termelne is....)
De a legjobb ez a rész:
"A cég megmentése érdekében az ügyvezető egy kilábalási tervet is készített, amelynek alapja egy energiaköltséget csökkentő beruházás lenne - a felhasznált fűrészpor szárítóját ugyanis jelenleg pellettel fűtik, amit olcsóbb tüzelőanyaggal (akár fűrészporral) váltanának ki."
Értitek? A pellet még a gyártónak is (!) túl drága, és átállna valami másra. Na ez a zseniális negatív kampány!
Szia!2,2kW-os frekvenciaváltó 45-50eFt körül már van a vaterán.Bár ez lehet hogy kicsi egy brikettálóhoz,mert ahogy olvasom,3-4kWkell egy elfogadható teljesítményű géphez.Mivel nem vagyok villamoss szakember,csak gondolom, hogy nagyobbat nem bír el egy 220V/16A hálózat.Mert nem csak a hidraulika szivattyú, hanem egyébb fogyasztók is mennek egyidejűleg.Azért foglalkozom a dologgal mert hasonló problémával küzdök.Én, jelenleg papírbriketel foglalkozom,egyrészt a fent említett nehézség miatt, másrészt korlátozott mennyiségbem jutok brikettálható fahulladékhoz.Azért érdeklődj utána Te is, és ha valami eredményre jutsz,tájékoztass bennünket.Üdv:Robi
Olvasgatva a fórumot látom magam egy évvel ezelőt,hogy én is érdeklődtem a tagoktól,hogy milyen papír brikettállót jó csinálni,+a papírt,hogyan célszerű össze vágni.meg ilyesmi. de már csak mosolygok rajtuk,mer ők is valamilyen brikettállógépet fognak hamarosan fabrikálni... :-D ez olyan mint a nátha,elkap és magával húzva ránt.szerintem hagyatok ki a papír gépet ilyen olyan préseket. felesleges:-) vágjatok a közepébe.Gyáva népnek nincs hazája.......
Szia!Szerezni nem. De csinálni lehet! Nem ördöngős annak aki foglalkozik fémmegmunkálással. Most éppen egy 30cm átmérőjű csigalavelet kell készítenem,földfúráshoz. Facsemeték ültetéséhez. Azt modják ami rajta van az túl nagy! kb 60cm átmérő.
sziasztok olyan tanácsot szeretnék kérni töletek hogy szeretnénk csigás brikettáló gépet öszerakni és szeretnék adatokat kérni mivel ezzel még nem vagyok tisztába tehát
Szia norbec25! Bocs, hogy beleszólok, de ha papírkartont szeretnél aprítani, akkor vedd fel a kapcsolatot /manens fórumozó társunkkal, ő készít ilyen gépet/vágóegységet elég baráti áron. Üdv: galvin
- The shipping cost to Budapest, Hungary is USD 25.00 for GCBC-I briquette press including shipping insurance."
- I am sorry for my question but the shipping price with insurance looks strange.I mean USD 25.00 looks twenty-five dollars which would be perfect but looks too low.
- The shipping cost is no problem, we have checked with the shipping company again.
Húha!!! Azt hiszem, ez az a prés, amit még tavaj december közepe felé "a3oli" fórumozó társunk az 5579 sz hozzászólásában jellemzett. Hááát, nem tudom... de azért köszönöm szépen a képeket.
Darálóban tudok segíteni. Az 5860-asban ajánlott linken lévő darálót én készítem. Az darabol, kb. 30 x 30 mm.-es darabokra, az általad bemutatott csíkokra vág.
Ha a bemutatott préssel rendelkezik, csupán annyi lenne még a kiegészítésem, hogy a feltöltési helyzetben lévő nyomatóegységgel egysíkban hátrafelé egy kis görgős konzolt szerkesszen rá. Feltöltéskor nem kell a kb. 30 kg-os egységet le-fel emelgetni csak egyszerűen hátratolja- betőlt- előrehúz -présel.
Én saját részemre készítettem egy ilyen prést és nagy hasznát vettem annak az elemnek.
Tisztelt Uram! Mostmár értem a felháborodott kesergő írásodat. Ezekkel a gépekkel tényleg rémálom lehet a brikettálás. Az egyikbe nehéz betölteni,ráilleszteni kiszedni a kész terméket. A másik fordított gép alul van az olajemelő igy nem lehet kényelmes azt pumpálni. Ezeket tényleg add el annak aki át tudja alakítani használhatóvá,ennyit neki megér. Nekem olyan kell ami ezekkel a hiányosságokkal, problémákkal nem rendelkezik.Pl:
Köszönöm a válaszodat! Nekem is megfordult már a fejemben egy csigás prés, olyan müködési elven mint az olaj prés. Ha beválna sokkal gyorsabb lenne a gyártás.
Száraz állapotban csupán kíváncsiságból nyomtam papírt csigával . A tapasztalat az hogy a papír könnyen összeáll de úgy száraz léha állapotban egy normális méretű csigába nem szóródik bele.
Azonban pépesített állapotban nagyon termelékenyen nyomná egy alkalmas csiga és ide nem kell akkora erő mint szalmabrikettnél.
Kölönböző magokból is eredményesen kiszorítja egy csiga az olajat ami lyukakon-réseken kifolyik, ugyanígy lehet a papírral is.
Én nem foglalkozok papír pépesítéssel mert elfoglalt a szalmafélék préselése ...., ezt csak a fórumozóknak javasoltam mert gyorsabb művelet mint téglákat gyártani.
Tisztelt elégedetlen Uram! Engem érdekelne az ön által felesleges szemétnek jellemzett papírprés. lennének képek és árajánlat rá? Érdekelne a kidobásra szánt papír is. Várom válaszát,ha elég erőt érez magában az üzletkötéshez is nem csak a lebeszélő írogatáshoz.
Hali! Néhány hete beszéltem telefonon a hirdetővel, azt mondta, hogy ez egy "csigás papírbrikett prés", csak "brutál nagy briketteket készít". Ez az illető árul csigalevelet is szintén csigás papírbrikett préshez, de ilyen prést még nem épített. Zsákba cica!!!
Dízel traktorban hogyan történik a gáz begyújtása ?
A traktor ha magával vinné a fejlesztőt , akkor számítani kell a gáz pufferelésére mert a fagáz termelését nehéz olyan ütemben végezni mint ahogy néha a motor igényelné.
Ha 1.5 kg aprítékból 1kw áramot kap akkor is olcsóbb mint a villanyáram , mellékesen 15 kw-náll nagyobb vill. motor üzemeltetése már gond szokott lenni.
Azonban mivel gázról van szó sok minden kérdés adódhat ,pl. a gáz tisztasága és tűzvédelem. Itt annyi az előny hogy a meglévő motorok felhasználhatóak.
Hasonló cipőben járunk , de én külsőégésű gépben kívánok aprítékot vagy sűrítményt égetni. Erre a célra kigondoltam egy körfolyamatot . Nálam az a probléma hogy teljesen új mechanikai konstrukció kell de 0.6 kg aprítékból várok 1kw-ot , először lehet csak 1kg-1kw érek el. Most már ennek az elkészítésére fektetem a hangsúlyt, a brikettálás kicsit háttérbe szorul egy darabig.
A gőzgép helyett inkább Stirling motor de az egyelőre túl drága és inkább a leszecskázott anyagot tüzelni benne mint a brikettet.
A probléma hogy a földről elég gyorsan kell eltüntetni a szalmát , szárat . Túl nagy teljesítésű brikettáló kellene ,legalább 1tonna/óra mert másképp nagyon elmarad mert a felszedés-szecskázás sokkal gyorsabb. Így egyszerre minden túl összetett , a megvalósult rendszer most még a bálázásra alapul. Nemrég épült egy nagy peletüzem próbaüzemre 10 000 hektárról gyűjtöttek anyagot. Dízel hajtású hatalmas traktorokkal gyűjtik és nagyteljesítményű peletálókkal dolgozzák fel . A felhasznált energia olcsóbb lenne ha az erőgépeket maga a biomassza hajtaná de erre még nem tudnak alapozni.
A csucs az lenne, hogy egy potkocsira telepitett brikettgyar, amit brikett tuzelesu gozgep hajt. Leall a tarlo szelen, a szalma egy reszet elegeti, masik resze meg kihullik belole raklapon.
A 70-es években volt német gyártmányú szántóföldön brikettáló gép. Ez lucernát brikettált saját dízel motorral . A leszecskázott anyagot úgy hordták bele különleges kocsikkal. Kb. 3m átmérőjű 8-10m hosszú lehetett a szárítója , naftával szárított.
Ahogy 73-után megdrágult a nafta , ezek is eladásra vagy bontóba kerültek.
Megjegyzem lucernát sokkal könnyebb brikettálni mint száraz szalmát. Az ismerősöm fűrészporral akarta működtetni de avval lefulladt, vagy keveset nyomott.
Különben csináltam egy traktor által húzatósat , 48cm átmérő volt a brikettcső , 8 darab jött ki egyszerre 125 mm x 55 mm méretben, a fórum elején van róla kép , de komplett rendszert nem csináltam belőle , pedig úgy indult.
a szaritashoz meleg kell, ahhoz meg tuz, az meg a tarlon nemszeretem. csak arra gondoltam, hogy igy egyszerubben szallithato lenne a cucc, es meg lehetne sporolni a balazas/balabontas temat.
persze uanna muszaj szaritani hamar, mert ledaralva befulled.
NA!! ez már hozzáállás!!! Szerintem ebben az esetben a legfontosabb paraméter a szárítás hatékonysága lenne. Vagy nagyon lassan vánszorogsz a szántón, vagy egy irdatlan nagy dobszárítót kellene vonszolnod magad után.
A tömöritő cső hossza tényleg nem befolyásolja ezeket a számitásokat, de befolyásolja a brikett keménységét. A csőbevágás hosszát úgy határoztam meg ,hogy száraz fűrészporral megnyomattam a gépet 80% olajnyomáson. Amikor beállt, elkezdtem vágni flexel hosszában a csövet. Kicsit vágtam, kicsit nyomattam. Amikor megindult, nem vágtam tovább. Fölemeltem a nyomást, és használtam a csőszoritást. Ennyi.
Biztos igazad van, nekem kicsit angol, magyarul, milyen munkahenger ill dugatyu meratet ajanlasz? A tomorito cso hossza nem befolyasolja a szamitasokat, ill menyi az a hossz ahol futod a csovet es menyi a bevagas...?
A 32cm kerület kb. 10cm átmérőnek felel meg. Abból lejön a fal vastagság. Ha 8mm a fal, akkor az aktiv felület, amit az olaj nyom kb. 50cm2. Ez 200 bárral nyomva 10tonna.
A 16 cm kerület kb. 5cm átmérőnek felel meg. Ez kb. 20cm2. Ennek pedig kéne, akárhogy is számolom, legalább 16 tonna. Ez 800kg/cm2.
Nekem is van egy ilyen munkahengerem, de lemondtam a vele való kisérletezésről , mert nem érte volna meg. Lehet kettőt rakni párhuzamosan.
Elvileg nem irreális de akkor annyira patentül kell működnie mindennek és még gyorsan is nehogy megázzon a napon már leszáradt.
Megfigyelésem alapján még egy gépegységet is nehéz felügyelni , félévekbe kerül mire csigással megtanulnak dolgozni.
A textiliparban már másképp van , de a fejlettség is .
Azonban mindenképpen megérné egy bálázást elkerülő , daráló-előszárító.
Én előszárítás utáni előpréselést is lehetségesnek tartok , ezek még tudnának eggyüttesen dolgozni de a brikettálást már csak utólagosan végezném mert az egy jóval lasabb és körülményesebb munka.
szalmat mennyire kell szaritani? nem lenne irrealis gondolat a tarlo szelen lebrikettalni. csak egy daralo-szarito-brikettalom komplexum nem is tudom min ferne el. trakesz potkocsira telepitve?
Csak legyen pénzed ezt mind összedolgozni , ha kész van akkor meg egyszerre kell dolgoznod mindennel.
Úgy vettem észre többségben egy házilagos brikettálót is alig lehet összehozni nemhogy egész rendszert, de komplett rendszer nélkül meg csak kínlódik az ember.
Szerintem ha lúd akkor legyen kövér , úgy 30-40 Le mert akkor egy városszéli telepen is bőgethető a motor.
2000ccm öreg Merci dizelmoci (esetleg sebváltóval és kuplunggal) használt étolajjal hajtva 4-5 l/h, mert csak ez birja.
Meghajtja a hidraulikaszivattyút, kipufogógázzal fűti a csövet, meghajthat még dobszárítót, a hulladékhöje meg a fűtésbe is besegíthet, villamos generátort hajthat, meg bármit
A 6PK-s szíjjal 10Le-t ki lehet vinni. A valóságban meghajt egy klímakompresszort, szervoszivattyút, generátort, hűtőventilátort, vízpumpát. Ezek kb 10 Le
Automata szorító nélkül és ilyen rövid csőnél nagyon ügyesen kell az anyagot összeválasztani mert a bükkfa már másképpen szorul , meg majd minden anyag még a fafajta is különbözően szorul különösen bemelegedés után.
Jó nagy hengerek vannak ide kell komoly tápegység.
Sajnos nem merül el , de nem esik szét, most nyárfa csiszolópor megy rajta, de nagyon tetszik neki , jól halad szaporodik a mennyiség , ugye szivesebben lepotyog és tele lesz a munkahenger előtti rész, mint a szállas forgács az keverve meg lassabban halad.
Nem írtad a motorod fordulatát , de az 1/32-höz arányú hajtómű nem jó.
2800 fordulat esetén 1/10 arányú hajtómű adna 280 fordulatot ami nagyjából megfelelő lenne.
De handsúlyozom a csigának a befejező leveleit különlegesen keményre kell készíteni mert másképp túl sok vasat nyomsz a brikettbe, meg sok kínal jár mire működni fog , neked meg semmi tapasztalatod.
A videóról ítélve 6 mm egymágnesű szeleped lehet . Ez 2 x-en hátrányos mert 32 l/p pumpához legalább 10 mm szelep kell és lehetőleg 2 mágnesű. Először én se tudtam venni 6mm -től nagybbat és túlmelegedett az olaj. Az egy mágnesűnél pedig visszafelé rúgó tolja a vezér dugattyúcskát és az sűrűn felakadt meg nem nyitotta-zárta a rést. Végül meguntam és saját magam készítettem szelepet ahol nagyon kicsit törik az olaj útja és a fáradt olajat egyenesen a tartályba tolta.
Volt egy kis szerencsém , interneten 20 eu -pénzért kaptam új kétmágnesű szelepet , és a mágneseit felhasználtam.
A gázzal való csőfűtés jól jönne mert nálam 15kw a motor és soknál ez már határeset áramügyben + még a fűtés , az egész háztartást ki kell kapcsolniuk mikor préselnek.
Utána kell nézek hogyan kell a gázlángot automatizálni , biztonságossá tenni.
igen,lehet.kicsit be vagyok sokallva -) a lényeg az igazából az volna,hogy van egy 220v 2,2kw motorom. van egy eladó ,még nem vettem meg egy hajtómű aminek a paraméterei két kiállásos 1:32 hoz fordulatú. tengely átmérője 2,5cm a kihajtása 5cm ezt a két dolgot összeházasítom vajon működhet a gép hajtásügyileg? lesz benne elég erő ,hogy a szalmát vagy éppen a nádat brikettáljam? szerinted (tek)?
Sok mindenem volt hozzá, nem tudok pontossat mondani,inkább sokat kell bujni a netet, hol mit lehet olcsobban, de van amit a kirakodó vásárból szedtem össze kis pénzekért.
igen, a 32 az a kerulet szallagal merve, mivel a dugatyu rovid volt rakellett toldani, a 15 az szinten a kerulet...( de ez eredetileg is igy volt, igy vettem)
Kész lettem evel a "szerkezettel" gondoltam felteszem hátha valakinek valami segítséget nyújt, én is ilyen videó alapján fogtam neki !Közben voltak megakadások, de köszönöm a segítséget mindenkinek aki hozzájárult, és megosztotta a tapasztalatát!
Hali! Köszönöm a másik 2 képet. Lassan kezd derengeni, hogyan is működik kézi tekeréssel illetve fúrógéppel. Az a kérdésem, hogy amikor a fúróval hajtod, akkor a kézi tekerő is forog? Ha igen, nem kell attól félni, hogy a hajtókar eltöri az ember kezét, ha nem figyel eléggé oda?
Teszekfel még két képet remélem ezen már felismerhetőlessz a müködése.Lényeg hogy a tekerö kar dupla ,külsö kézi hajtáshoz, amásikon meg van egy csap a tengej irányába és erre teszed a furó gépet, Érdemes gyors tokmányu gépet használni a sok levétel végett.
Az előző gépemnél egy villanybojler 2kW-os melegitőjét óvatosan rátekertem a préscsőre. Melléje raktam a saját szondáját. Mivelhogy ez a szonda nagyon lassú, történt úgy is, hogy a melegitő beizzott. Ez a melegitő vizben való munkára van tervezve, az a közeg hűti, igy nem is birta sokáig. De amig dolgozott, mondhatom, melegitett rendesen. Próbára jó, nem valami irgalmatlan pénz, és mindenhol kapni.
Az én szondámat meg a hősugárzót egy olyan gyárból kaptam, ahol PET, és polisztirol fóliából poharat, stb készitenek. Ezzel fűtik a fóliát a formázás előtt.
Egy kolléga propán-butánnal fűti a csövet. Egy csövet meggörbitett gyűrű alakúra, a belső oldalába kis lyukakat furkált, és a palack szelepével tudja a fűtés intenzitását változtatni. Persze biztonsági szeleppel kell működtetni. És vigyázni a tűzre, mert közvetlen mellette ott a száraz fűrészpor, vagy akármi.
A brikett kérge kicsit fekete, megégeti, de nála bevált.
Az én hősugárzómból - látszik a képen, pár hozzászólással előbb - két derót lóg ki. Ez a fűtőszálé. A párjának már 4 drótja van, abból kettő a szondáé. A szonda benne van a hősugárzóban, igy nagyon gyorsan reagál.
A túláram (visszafelé) bizony nagyon kellemetlen. Több áramot fogyaszt a motor mint kéne, melegszik is eléggé. Sokíg nem tudtam rájönni mi a baj, és " a3oli " segitségével sikerült. Az én 32lit/perc pumpámhoz túl kicsi a vezértömb. Igy hátramenetben a sok olajat nehezen préseli át a kis furaton a pumpa. Az ő számitásai szerint meg kéne fúrni a tömböt, ha lehet, vagy be kell iktatni egy mágnesszelepet ami visszafelé menetben kinyit, és az olaj direkt beszalad a tartályba. Előremenetben a szelep persze zár. Sajnos még nem találtam elég nagy szelepet jutányosan...
Már sokszor így jártam, ha túl sokat pepecselek, visszajavítok a félreütéskor, és egyszerre írjuk más valakivel akkor nézhetem mit írtam. Már volt hogy előbb elmentettem dokumentumokba amikor túl sokat írtam.
Hali! Úgy látom, hogy "brikigép"-nek is, Neked is nyilvános az e-mail címetek az adatlapotok szerint. Ha privát üzenetben küldenéd el brikigépnek, amit írtál, akkor talán nem kezdene ki veled a fórum tecnikai ördöge :)
Leirtam a munkahenger mereteit, kivancsi lennek velemenyedre, szamitasaid szerint, szerinted kellene egy nagyobb utan neznem?, kozben beszeltem villanyszerelovel hogy oldjuk meg a csofutest.
Üdv! Én is megnéztem az indafotón a képeket, látni lehet egy fúrót is, de a mechanikát nem. Nagyon gáz lenne kérnem egy vagy több olyan képet is, ahol lehet látni, hogy hogyan oldottad meg az emelő fe-le mozgatását a fúróval? Előre is köszi!
Ezt ugy gondoltam hogy a hidralikus emelőt le fő mozgatással nyomatod, eszt egy hajtókar segitségével tekerés formájába is tudod müködtetni. És akkor már géppel is tudod hajtani. én egy furo gépet hasz nálok hozzá, persze keményre már kézel huzom meg.
Szia , nagyon érdekes a túláram visszafelé , ez szelep vagy vezérlési probléma lehet.
A szorítóvezérlés is nagyon érzékeny , 1 pumpával nem is lesz tökéletes sohase ha így jó akkor nem kell arra is költeni.
Hasonló kinézetű hővezérlőm volt nekem is de lehet nem ugyanez mert szondát kelett tenni a csőre de késett a bekapcsolás. Csigásnál pél perc késés már bajt okoz.
Találtam egy ismerőst és Ő azt mondta,hogy lehetséges,vagyis megoldható egy erős 10 tonnás közlőművel az özemeltetése a 2.2kw 220v gépnek. erre te mit mondasz mint hozzáértő? ja és nem 35mm brikettátmérő a gép brikettje hanem 7 vagy 8 cm. szerinted?
Valóban szerintem is jól kivan találva,de azzal a hidralikus emelővel is lehet gyorsan dolgozni. Az egyenes mozgást áttkell alakitani forgo mzgássá. Az indafotóra tettem fel képeket. Szertnék meg osztani veletk még egy tapasztalatot ,ha a papirhoz mást is keversz amit nagyon ajánlok a nagyobb hő érték végett, akkor a ki préselt vizet érdemes ujra fel használni ásztatáskor. Igy a papirbol ki ázott ragasztoanyag ujra belekerül a brikettbe. Igy mindig több forgácsot vagy més darált anyagot keverhetsz hozzá, és kemény marad a brikett. Én a beton keverőből egy szitára öntöm az anyagot igy a viz nagy része már ott ki fojik a prés allatti tartájba. A fotokon ez is látszik.
Én is valami hasonlóban gondolkodom, mert az autóemelős megoldás nekem elég körülményesnek tűnik, motoros-csigásat - eddig úgy tűnik - még senki sem készített (pedig igazából egy ilyenre fáj a fogam !)
Nem találtam megfelelő méretű munkahengert a csőszoritásra, és nem volt több mint kettő elektromosan vezérelt szelepem, úgyhogy igy készitettem el a gépet. Kicsit bajlódok a túlárammal a fő munkahenger visszafelé menete közben, de segitett "a3oli" ,és már tudom mi lehet a baj. Azt is szeretném még kijavitani az idény kezdete előtt.
Ez az a kis műszer ami vezérli az impulzusokat a csőfűtéshez. Fokra pontosan be tudom állitani, egy fok pontossággal szabályoz.
Tőzeget még nem láttam , külszíni fejtésből eredő agyagot is tartalmazó szénporral viszont volt dolgom . Ezt könnyű volt összenyomni de a tűzön hamu helyett cserepet kaptam. Nedves állapotban kézzel lehetett széngolyót formálni , kiszáradása után széngolyózni is lehetett volna vele , de ez a tűzön nem vált cseréppé.
Fatornyos falumban valaha / a múlt század 50-es évei előtt/ tüzeltek tőzeggel. Kivágták az 5-6 cm vastag táblák, száritották és eltüzelték. Gondolom ha a tőzeg kissé vízes könnyen brikettálható, egyszerű kézi, nem gépi eszközökkel. Ha sikerül megfelelő szilárdságú téglákat gyártanom---no, akkor gondolkodom majd, az itt bemutatott munkahengerrel müködő prés megépítésén.....ezért is érdeklődöm!
Megnéztem a videódat, komoly gép ez is automata szorító nélkül is jó brikett jön ki.
Az automata szorító abban segítene hogy a kitolási munka( ami nagyon terheli a motort ) sokat csökkene de ez kicsit megzavarná a tömörödési fokot ami nálad így a jó.
Az impulzus fűtésed ügyes dolog , én is használtam ilyet , milyen módon adod az impulzust , te készítetted a vezérlőt ?
Már régebben beírtam ide hogy sok tonna szénport összenyomtam csigással de nem tőzeget hanem fás lignit törmeléket.
Még a kétszeri átpréselés után se lesz törés nélkül szállítható de még így is 300 kiló kijött óránként , többet kelett megállítani a gépet hogy eltakarítsam a kijövő brikettet mint amennyit üzemelt.
Ez olyasmi fél-tűzrevaló mint a papírbrikett , nedvesíteni , szárítani kell árnyékban , de ha jól kiszáradt a fás szén kitűnően ég majdnem jobb mint mikor rendes széndarab volt mert sokáig ég . Negatívum hogy rosz a szaga meg sok a pernye de minden tűzrevalótól olcsóbb.
Attmertem egy szallagal a munkahengert, a kulso fala 32 cm, azt nem tudom milyen vastag lehet a fala, a dugatyu korbemerve 16 cm, de mivel az rovid volt van rajta egy toldas belsomenetes ami leszukul 15 cm-re.
Tudom hogy eleg nagy munka kicserelni a munkahengert, mert nekem mar szet volt szedve (ha tudtam volna tehettem volna ra egy nagyobbat). Eredetileg, mikor vettem, a munkahenger egyaltalan nem volt lerogzitve a vazhoz, csupan 4 db, Fi 12 es menetelt vassal volt rogzitve a prescsohoz. Mikor beleszorult a forgacs es, raengedtem maximumra a nyomast, leverte egyszere a meneteltvasrol a 4 csavart es a prescso lerogzito csavarjat is meghajlitotta (ugyhogy szerintem hatalmas ero van bene). Ezert kellet attdolgozni az egesz gepet, rogziteseket... de sajnos igy sem tudok vele dolgozni.
Mérd le a munkahengered átmérőjét a legvékonyabb helyen. Ki kell vonni a fal vastagságát 2x, és megkapod a belső átmérőt. Onnan tudjuk majd, hogy mennyi lehet a belső átmérő amit ténylegesen nyom az olaj.
Nálam ilyen csőfűtés van. Ez hősugárzó, két ilyet illesztettem a cső köré. Körbetekertem üveggyapottal, és alu házba szereltem. Elektronika vezérli, impulzusos táplálással. Bevált.
Próbálj előbb valami olcsóbb megoldást keresni, hatékonyabb csőfűtést talán, mert a vastagabb munkahenger beszerelése nem kis dolog.
Ha jol ertem, a szamitasodbol az jon ki hogy kicsi a munkahenger?, ki kellene cserelni?, milyen lenne a megfelelo?
Tegnap kiserleteztem meg kicsit vele, kb egy oraig csak futottem a csovet, mikor beinditottam elorebb nyomta az anyagot, persze nagyot lot, de ahogy engedtem bele a forgacsot ismet elakadt, aztan tovabb futottem meg 15 percet es ugyanaz volt, kettot nyomot lovesekkel aztan ismet megalt (lefult).
Feltoltotem par kepet az indafotora, mert itt nem engedet, nem az osszeszereles volt a gond, az eredeti csovet is azert kellett kicserelni mert beleszorult. A cso belso attmeroje 48 mm. Nem tudom ha igazat mondot, de en nem tudtam fel orat sem dolgozni vele.
Igy van, az a 15 cm ahol tortenik a tomorites ill a cso "melegites" ( igaz miota vettem a csovet lekellett csereljem de ugyanilyen parameterei voltak az eredetinek is) es a tobb mint 200 bar nem nyomja ki. Az elozo tulajdonos azt mondta nala 3 evig ment a gep es nem volt problemaja...
Amint olvasom még nem tudod pontosan hogy milyen gépet készíts. Elméletileg lehet 2 kw motorral egy pici csigát , 35mm brikettátmérőig , de csak 10-15kilót kapsz óránként apró fűrészporból mert a szalmát ez már nem veszi be . Azonban leghamarabb csak gyújtós lesz mert egy csigás bár egyszerűbb mint a hidraulikus de a cső és csiga sikeres kivitele sokkal nehezebb mint hidraulikusnál és még ott is igen meg kell szenvedni hogy jó legyen.
És csigással dolgozni se túl könnyű mert 2 egyforma gépen egyik ember tud dolgozni a másiknak meg nem megy.
Legalább 5kw motor kellene hogy megérje a fáradságot., 2 kw csigásnál csak kíserletezni jó, mert ha végül el is dobod nem lesz túl nagy károd.
Hajtómű az 250-300 ford/perc 2kw -nál , 220-250 f/p 5kw-nál.
A 15cm csőfűtés nálad azt jelenti, hogy annyi a zárt rész amiben végbemegy a tömörödés? És azt nem tudja kinyomni a több mint 200 bar? Hogy dolgozott ez a gép az előző tulajnál?
Ja még egy.a csiga markológép munkahengerből lenne,az gondolom nem rossz anyag.csak azt kéne tudni,hogy a geometriája milyen legyen? esztergájos miatt hogy milyet csináljon.
brikigép ! tudnál nekem segíteni ,hogy ha csinálnék egy brikettgépet milyen közlőművet kéne szerezzek? mi alapján vannak ezek rendszerezne? 220-ról üzemeltetném ezért kéne a közlőmű.
Ne csak egy hozzászólás döntsön abban, hogy merre visz majd az utad. Hallgasd meg a többieket is.
Ha a kandallóban az ágapriték tök jól ég, akkor minek a csigás gép?
A csigásokban 'brikigép' a profi. Talán olvas minket.
Ha lenne központi fűtésem, bizony nem pelleteznék, brikettálnák! Durvára darálnám az anyagot, és automatizálva adagolnám a tűztérbe. Apriték égető is készülhet házilag....
Sziasztok! teljesen össze vagyok zavarodva. Nem tudom,hogy milyen gépre vállalkozom a pelletet már kezdem elvetni a hozzászólásaid miatt.igaz ,, a kandallóban az ágapríték is tök jó.ezt ma meg is próbáltam. tehát egy csigás brikettálló kéne. szerintetek 220 v-rol lehetne üzemeltetni egy brikett gépet? arra gondoltam,hogy amit kinyomna(préselne) az mondjuk 4 cm vastag lenne,átmérőre gondolok.kivitelezhető? mennyibe fájna egy használt anyagokból készült gép?
Ahol kipottyan a briki, ott a cső félbe van vágva nagyflexel hosszában. Mindkét oldalról. 1000 mm hosszú csövet vettem, abból kb. 300mm a bevágásos rész, 300 a csőfűtés, 200mm az etetés, 100mm a felfogatás a csőre a munkahenger felé. Nézd meg a videót. 5345-ös hozzászólásnál van a link.
Lehet az hogy a csöved belső oldala, fala, varacskos? És nem polir?
A neten hirdet egy úriember, Békéscsabáról peletáló gépet.
Az ára azt hiszem 380e körül van, de nekem már komoly engedményt tett telefonon.
Azt hiszem 3 kw motor küzd a szerkezetben. Szerintem el megy 220 ról is, de nem vagyok szakember. De mivel a gép igen kicsi, a teljesítménye sem túl nagy Talán elbír vele 2kw is.
Vagy valaki aki olcsón bármilyen szárítási technikát el készítene.
A pellet gépem hamarosan üzembe áll, a tárolással sem lesz gondom. Alapanyag is van, rostálni kell ugyan, de a feldolgozás előtti minősége kiváló, csak hát az a fránya nedvesség.Pusztán a tárolással nem tudom 20 % alá vinni.
Szával várok ajánlatot szárítóra a petrovicskrisztian@citromail.hu email címre.
Szia. Szeretnék csinálni egy ilyen pelletgépet.tudnál nekem segíteni esetleg egy pár fotót,méretekkel,, felrakni.? 220 al ez a pelletgép üzemeltethető vagy esetleg egy stabil motorral ami 5 lovas? mert nincs 380 v :-(
A Pelletáláshoz mit szóltok szerintetek lehet kandallóban pelletet égetni,vagyis fog hőt leadni? szerintem olcsóbból ki lehetne hozni mint a Brikettgépet. (válság nagy Úr:-) )
üdv. bocs az off miatt srácok, de tud valaki valamit az energia fűz nevezetű fűzfáról... ismertek vagy tudtok olyanról aki rendelkezik ilyen ültetvénnyel és meg él belőle? kamu vagy valóban lehet vele némi pénzre szert tenni a költségek felett? illetve az energiafűz apríték a lakossági fogyasztásban értékesíthető? vagy túl kevesen rendelkenek aprítékégető kazánnal? még egyszer bocsánat de a témában nem tudtam máshoz fordulni gondoltam nektek van ilyen irányba némi információtok. Szép napot.
Nalam a csofutes egy sima holegfuvoval van megoldva, de anyira beleszorul az anyag hogy nem indul el, belekell furnom, aztan jobbik esetben kicsit elorebb nyomja, nagy lovesekkel parosulva, aztan ahogy raengedem a forgacsot ismet elakad....
Szia ! Már régebb óta mutattál képet a brikettjeidről , utoljára meg a gépedről és meglepő nem vettük észre hogy a topik egyik legmagasabb fejlettségi szintű gépével rukkoltál ki. A formába nyomás tényét én se láttam meg , hidraulikusnak ez az irány a legbiztatóbb mert a nyersanyag változatossága és a gépműködtető figyelmetlensége ellenére is működőképes .
Vezérléstudományból azonban feladja a leckét különösen úgy hogy többfokozatú pumpákkal dolgozol ami csak az igazán profi géptől várható el.
Üdv ! Visszanéztem a topicban és a 4934 -nél találsz fényképet a csigásomról és videót a hidraulikusról.
Szalmát , szárat , nádat elsősorban csigással érdemes préselni . Akinek van jó érzéke a csigáshoz rövid időn belül megkeresheti még egy közepesen drága gép árát is.
Jelen pillanatba 50 kg-ot nyom óránként,de szerintem 1-2 héten belül feltudom vinni a teljesítményt 80kg-ra.Az elmúlt napokba "brikigép"-el emaileztem a teljesítmény növeléssel kapcsolatba.Remélem sikerül 80 kg-ra felvinni.
Üdv!Már az előzőekben írtam,hogy nem régen kezdtem komolyabban foglalkozni a brikett készítés gondolatával.Tetszik a géped.Érdekelne,hogy mennyit tud gyártani óránként?És ha megfelelő a mennyiség számomra,vásárolnék is egyet:persze ha gyártanál eladásra is?Üdv
Üdv mindenkinek!Most kezdtem ezzel a témával komolyabban foglalkozni.Szalmából és nádból szeretnék brikettet gyártani.A véleményedre lennék kíváncsi,hogy az általad gyártott gépek alkalmasak-e erre?Amennyiben készültek képek szívesen megnézném.Üdv
Én is szeretnék építeni egy ilyen szalma darálót, de nem brikett gyártáshoz, hanem apríték égető kazánhoz. Van a fórumon egy topik ami ezzel foglalkozik.
Az apritókalapácsok nem fixek, egy acéltengőn mozoghatnak. Nálam is fűkasza kések lesznek kb. ugyanigy szerelve fixen, csakhogy alattuk vannak a kalapácsok. Igy amit a kaszakés felül leaprit, alul a kalapács még jobban összetöri. A kimeneten van egy szivóventilátorom, ami a kész darálékot elszivja.
Az elv ugyanaz mint ezé a darálóé.
És még valami: a vizszintesen szerelt kaszakések alatt vagy felett vannak állókések is, amik ugyebár úgy működnek mint egy olló a forgó késekkel együtt. Remélem érthetően fogalmaztam.
A daráló még sajnos nincs készen. Nem tudom mennyit darál majd le óráként. A méretekben tudok segiteni. A motor 2,2 kW 3 fázisú, a kések acélból vannak. A szita 6 cm magas, 38 cm átmérőjű. 8 db kalapács van benne, ha kevés lesz, 4-nek van még hely. Azok a kések amik a szalmát előapritják, azok még nincsenek rajta, nem szereztem be őket. Nincs száraz anyagom darálni, nem sietek összerakni. Fázik a bőröm a műhelyben.
Sziasztok! Uj vagyok meg itt, es van egy eleg nagy problemam. Tavaly vettem egy hazilag keszitet hidraulikus brikettalo gepet. Sajnos nem ment ugy ahogy en elvartam es gyengenek talaltam maga a felepiteset is. Mivel eleg nagy nyomasal dolgozik (felmegy 300 bar fole), szejel is lokte rogziteseket. Attdolgoztattam az egesz gepet, megerositettuk, most viszont az a problemam hogy beleszorul a brikett, ill nagyokat lo mikor a dugatyu elore nyomja es ami kiis jon belole egyaltalan nem al ossze. Jelzem foleg fenyo forgacsbol dolgozom. Ha van valakinek egy jo otlete szivesen meghalgatom. Koszonom.
Szeretném a géped méretei megtudni és hogy a kések miből vannak, mekkora teljesítményű vill.motor hajtja, milyen méretű a darálék, mennyi darálékot készít óránként?
Hát elsőként ennyi a kérdés, de még lehet hogy lesz több is.
A sok papírhamu között elvész, ezért nem is használok fát a papírtüzeléshez.
Darált papírt elég nehéz és hosszadalmas lapátolni, ezért jobb a zacskó.
Papírhoz képest elenyésző mennyiség a zacskó, és szerintem ezekben az agyonimpregnált papírokban sincs kevesebb környezetszennyező anyag, mint abban a néhány kukászacskóban.
AZért csináltam ezt a levegőztetőt, hogy ne tudja a rostélyt teljesen eltömni.
Gondolom az elégetlen faszén a legközelebbi begyújtáskor elég. Fennmarad a rostán, a hamu meg lehull. Még mindig jobb a papirnak, ha az én házamat melegiti, minthogy elbomlik a szeméttelepen.
Ha a kukászacskó műanyag, az már tényleg környezetszennyezés. Az első lángnál elég, és a papir újra szabadon tömitheti a rostélyt.
Jobb szabadon rádobni, ha már a környezetre is gondolunk. De az égés folyamán annyi minden történik, soha nem tökéletes. Itt a kéményen át távozó különféle gázakra is gondolok.
Ugy értettem a papir hamuját, hogy nem volt olyan egyben mint ha beledobnák egy köteg papircsomagot. Csak megszórtam a már égő fát 5-10 cm vastagon. Kényszermegoldásból.
Simán eltépkedve elégetve, brikettnek, / vizes technológiás/ ledaráltam kalapácsos darálón, de mindegy milyen formában használtam a hamu ugyanannyi volt.
Ráadásul eltömi a kazán rostélyát, külön levegőztetőt kellett csinálnom, hogy el tudjam tüzelni.
Induláskor használom a csőfűtést, 400 fokon indulok. Igy kicsit kitágul a cső és könnyen megindul benne a brikett. Aztán rögtön leveszem 250-re. Nálam igy vált be. Azon a hőfokon csúszik az anyag annyira, hogy a préscső hossza épp arányban van a visszatartó erővel, súrlódással. Ha növelem a hőfokot, puhább a briki és forditva - ugyanazon az olajnyomáson. Lehet hogy ha jobban besliccelném a préscsövet, elég lenne kevesebb hőmérséklet. És csak induláskor használnám. Ezt a tavasszal ki fogom próbálni. Egy kicsit azért megégeti a felületet, összetartja a felületét. De ha nedves az anyag, hiába a csőfűtés, belülről szétnyomja a brikettet. Nincs az a felületi erő ami visszatartaná a tágulást.
Sajnos nincs tapasztalatom benne. Ami volt száraz anyagom, az mind fűrészpor volt. Mire arra került a sor, hogy a szalmát daráljam, benedvesedett a kazal. A régebbi darálóm betöltőnyilása nagyon kicsi, kb. 10x12 cm. Ott van ám mit dugdosni. Ezért készitem a mostanit. Ennél remélem gyorsabb lesz a darálás.
Azonban mivelhogy daráltam papirt, volt vagy 2 köb, azt nem tudtam a brikettálóban használni, és simán rádobtam a kazánban az égő fakupacra. Nagyon jól égett és nem mondhatom hogy sok volt a hamu. Talán mert a daráló összetörte a papirt, nem kellet állandóan piszkálni.
A brikettálógép már kész, működik, de sajnos elfogyott a száraz anyag.
Daráltam kissé nedveset, a kazal kint áll a szabadban, betakarva.
Brikettálva azonban- a csőfűtés miatt ( 250 C fok ) - a préscsőben a nedves anyag annyira megdagadt, hogy beszorult, és két taktus alatt olyan tojást nyomott a préscsőbe a préscső bevágása után ( csőszoritás előtt ), hogy csak pislogtam , mint a pincebéka.
Most kalapálhatom, ha sikerül kijavitani.
Óva intek mindenkit a nedves anyag brikettálásától.
Ebből lesz nemsokára a szalmadaráló. A java kész, a motor 2,2 kW, a szita átmérője 38 cm, hiányoznak rajta a kések a forgórészen, 4 db., meg a dobon is lesz 4 állókés.
Csak otthon talált limlomból készült- kivéve persze a villanymotort.
Nem költöttem rá semmit, vagyis vettem pár csavart és anyát.
Nekem is vannak hidraulikus alkatrészeim, és vezérlőpanelem ( amit át kell drótozni a géphez) is hozzá......talán minden, ami kell egy kisebb méretű brikettpréshez. És a második hengerrel még merőlegesen elhelyezett előtömörítőt is lehet szerkeszteni.....jobb hatásfok. akit érdekel...
"A tökéletesebb égés érdekében az alsó égőtérbe másodlagos levegő befúvás is történik, így az általában haszontalanul távozó de éghető szénmonoxid is elég. Ezzel a nagyon magas 1500-1800°C- os égéssel jó hatásfok érhető el. Az Attack DP faelgázosító Standard és Profi változata egyaránt, a jónak mondható 85% os hatásfokot is eléri."
na figyelj,most menj ki a frisslevegőre, sétálgass egy kicsit, és közbe -Nagyon fontos!!- mondogasd magadban hogy 'A Faelgázosító kazán hatásfoka 90%,A Faelgázosító kazán hatásfoka 90%...'
majd két három óra múlva menj be a lakásba, helyezd magad kényelembe egy fotelban, és ismételd át miket tanultál a kinti séta során
sziasztok régota figyelem a topikot és lenne egy kérdésem Ha veszek egy hilti furoszárat kb 40mm est és abbol alakitanám ki a csigát , használtam 2-3000 böl megvan , csak egy hüvely kell gyártatnom .motorom az van 2,2 Kw hajtómüves.van remény hogy összejön? elég sok fürészporom van és jo lenne valami tömörités neki.köszönöm
nagyon közelről nem láttam gépet dolgozni, de szerintem semmi melegítés nem kell neki. a nyomástól, es a súrlódástól hevül föl annyira a csőszakasz, hogy akár meg is égeti a brikettet......gondolom én.......
én pelletet készítek falevélből, de amikor kiköpi a gép, több, mint 100 fokos, és csak 2 cm-en halad keresztül ......
Hali! Ez jó ötlet lenne: fagáz generátort szerelni az autóra!!! Csak a yardokkal meg az APEH nevű barátommal ne találkozzon senki, mert a fagáz is jövedéki adó köteles...
Boldog, békés, egymást segítő, sikeres Újesztendőt kívánok minden Fófórumozónak!
Eőször is gratulálok a kpfenyő megépített gépjéhez. Ez az amiről beszélünk és beszélnünk kell. Ahogy írta mennyi kísérletezés eredményeként alakult ki, amit aki nem próbál meg nem is sejti, csak azt gondolhatja "mi van ebbe különleges???"
Pedig az, mert két egyforma elképzelés nincs, mindenki saját ötletével bírkózik mindaddig, míg az eredmény meg nem születik. Ezeket csak azért írom, mert én is végigjártam a vizes papírtégla gyártás minden szintjét, míg kialakult a végleges állapot, ami már tökéletesnek mondható. Nagyon sok levelet kapok és időmtől függöen megválaszolok, de sokan visszaélnek a segítő szándékkal.
Volt olyan érdeklődő, aki meg akarta venni a gépemet, de mikor megmondtam, hogy az anyag mibe kerül elhülve azt mondta, "ezt én kihozom tizedéből". Igen, úgy már könnyű, ha mások szellemi és fizikai képességéből koppintva csinálunk másolatot, hulladék anyagokból, nem kell kísérletezni.
Ennek ellenére továbbra is segítő készséggel állok azok rendelkezésére, akik nem üzleti alapon akarnak vele foglalkozni, mert nekem sem üzlet, csak egy hasznos tevékenység.
Látszik , hogy olvasol, csak nem érted mit olvasol.
Én nem azt kérdőjeleztem meg, hogy laborban mit tudnak a kazánok. Csak azt otthoni körülmények közt is tudják e??
Te is ezt írod.
"Igaz az is hogy ezt az eredményt otthol nem lehet produkálni egy kazánnál!"
Akkor mi is a gond????
Megsúgom, nagyon kevés autó van ami tudja a katalógus által leírt fogyasztást.
Következik ez a mérési szabványból, mert ugye azt is laborban mérik, az autóban meg van erre egy külön program, a teszt idejére, ami minden beállítást a tesztnek állít be. Utcai körülmények közt ez nem működik.
Csak érteni kéne hozzá. Akkor tudnád.
Amúgy ezeket nem én mérek csak informálódom.
De te legyél abban a hitben, hogy az autógyártók nem ferdítenek. A profitért mindent.
Azért én hiszek a gyártó által a laborban végzett mérésekben! Igaz az is hogy ezt az eredményt otthol nem lehet produkálni egy kazánnál! (kémény , tüzelő, stb)
De egy valamirevaló gyártó hülyeséget nem vállal fel épp a nagy kártérités miatt.(Korea, Kina kizárva) Úgyhogy ez egy meddő vita, kazán esetében, de egy komoly autónál? Na ez a hülyeség!!!!!!
Én meg - Boldog Új Évet kívánva - ezzel értek egyet.
Kövezzetek meg : én a hatásfokot úgy mérem, hogy meleg van, vagy hideg.
Nem hiszek az ilyen-olyan, általában sugallt, vagy diktált hatásfok-dumákba.
Majd ha a méréstechnika, ill. egyáltalán a technika olyan szinten lesz, ha a fűtendő légköbméterek szigeteltesége egységes mérés alapján összehasonlítható, no, majd akkor foglalkozok a hatásfokkal én is. ( egyébként egyik korai végzettségem alapján vizsgázott energetikus és kazánfűtő vagyok, talán ezért is vannak erős fenntartásaim )
na ok.......azzal szeretnék pontot tenni ennek a % vitának a végére, hogy vannak jól megépített, és vannak gyengébben kivitelezett kazánok minden kategóriában. a fontos, és amiért itten vagyunk, hogy segítsünk egymásnak megszabadulni a szolgáltatott energiafüggőségtől, és egyre jobb alternatívákat, házi megoldásokat találjunk ki rá.
Aki netán házi készítésű brikett, vagy pellet eladásban gondolkodik, az felejtse el....nem fog gazdaságosan működni. Ahhoz kicsit nagyobb befektetés kellene. Ha bárki képes otthoni használatra brikettet, vagy pelletet készíteni, azzal már amúgyis két legyet üt egy csapásra: 1.olcsón jut energiához, 2. erre az energiára a szolgáltatottal ellentétben nem kell előzőleg leadózott jövedemből költenie, tehát az adóhányadot is meg lehet takarítani vele.
Na szóval.....érdemes vele szarakodni, ha elsőre nem is sikerül.....
Azért az érdekes, hogy a faelgázosító kazánnákl elfogadod a gyár által megadott értéket, / amit ugye egyik sem teljesít otthoni körülmények közt/, de lemezkazánnál nem.
Pedig azokhoz is odaírnak 75-85 %-os hatásfokot. / Amit persze azok sem tudnak /.
Amit a papírra írnak az egy dolog, de itt vannak a tények.
Megfogadtam, hogy nem szólok hozzá az irásodhoz, de nem állom meg!
A hajam az égnek áll a hülyeségedtől!
Képzeld van egy autóm, és a kezelésiben leirtakat betartva a fogyasztás annyi amennyit gyárilag megadtak! Bocsánat, hogy le mertem irni, de nem álltam meg! SEMMI SÉRTŐDÉS!!!!!!
aha értem.Akkor neked a Föld még lapos,alaszkánál úgy potyognak le az emberek a szélérol. Csak azért, mert gondolom az sem mérted le, igaz? A FAELGÁZOSÍTÓS KAZÁN HATÁSFOKA= 90% PONT. Próbáld meg feldolgozni ezt a szomorú tény..
:) hát ha mérted.....de nem tudom ezt hogy lehet mérni, talán számolni, mégpedig ha a teljes lakás energiaigényét (veszteséggel együtt) kiszámolod kw/h teljesítményben, a benti, és kinti hőmérséklet különbségének a függvényében, és összeveted a felhasznált fa fűtőértékével kw/kg, (az apróságokról, mint szivattyú által elhasznált energia ne is beszéljünk)...............akkor a számolt időszakra ki is jön valamennyi % :)
Igen, néztem. Korábban, amíg csak fával tüzeltem tele rakodott korommal a hőcserélő és a kémény. keményen ki kellet takarítani. A fekete korom az mind szén, nem CO2, és nem CO. Amióta beletoltam a pellet égőfejet, azóta csak kevés mennyiségű szürke hamu rakodik le. A különbség oriási, alig kell takarítani. A hatásfok nagyságrendekkel jobb.
jaja ez tényleg igy van amúgy!! A pellet pellet-kazánba való az általad leírt okok miat! A sima vegyes kazán elég gagyi a kis hatásfok miatt. Kivételt jelent akinek igyen van pellete az eltüzeleti vegyeskazánba is :P
Ok, részben igazad van, kissé hasracsapva dobálóztam, de utána néztem......háát, a régi lemez kazánok max 45%, a korszerűbbek 60-70, de sok kamu van benne. Nekem két kazánom van, de most az, ami a lakást fűti, az egy"totya" 40kw-os vegyestüzelésű, automata huzatszabályozóval. Ennek a kéménycsonkjára építettem egy vizes hőcserélőt (nem örült neki a kéményseprő), amivel megdupláztam a hőleadó felületet, tehát lett 2x3,5 m2!! A szükséges famennyiség az előző évekhez képest 1/3-al csökkent. Most tomboló tűz mellett a hőcserélő alatt a ráfröcskölt víz lepattan a nagy hőtől, felette rajta tarthatom a kezem folyamatosan. Még így sem merném kijelenteni a 60-70%-os hatásfokot. Persze most átálltam a pelletre, talán így a tiszta, korommentes égés miatt szép hatásfokkal dolgozik. Automata adagolás, szabályozható légmennyiség...........
Egy sima lemezkazánból simán ki lehet hozni 50-60%-os hatásfokot. Azt a faelgázosító kazánt meg megnézném, amivel otthoni körülmények közt 90%-ot kihoz valaki.
ugyanezt irtam, csak nem cizellaltam igy ki. pellettel szuperul lehet tuzelni pelletkazanban, faelgazositoban, es megfelelo celszerszammal kiegeszitett totya kazanban is. csakhogy ezek mind penzbe kerulnek, nem is kevesbe. ezert kevesek rendelkeznek veluk. ezert a pelletnek nincs olyan tomegpiaca mint a brikettnek.
na figyu: ha valaki pelletben gondolkodik, az nem jó, ha belapátolja csak úgy a kazánba, az pazarlás lenne. Nem véletlen, hogy "folyékony fának" nevezik, ezért csigával könnyen adagolható. Egy sima kazán hatékonysága max 40%-os!!!!, a többi kifüstöl, a korszerű faelgázosítók már 90 körüli hatékonysággal dolgoznak, vagy az fölött, egy jó pelletégető 95% fölött akár. Ha pellettel tüzel valaki, éppen ezért teszi, nem füstöl, hatékonyan éget, szabályozható teljesítmény. Én már falevélből készített pellettel tüzelek....de lásd a korábbi bejegyzésemet. Az égőfej nekem is "totyába" van betéve.......
Boldog Újévet, és sikerekben gazdag energiagyártást Mindenkinek! :)
Szép jó napot mindenkinek új vagyok ezen a fórúmón de régóta kerestem. Szeretnék egy brikettáló gépet venni v, építeni de sajnos én nem nagyon értek hozzá segítséget kérnék.A rendelkezésre álló alap anyag fenyő gyalu forgács ill. fenyő fűrészpor valamint láncfűrész forgácsa. Ezt szeretném préselni mijen gépkell hozzá, a segítséget előre is köszönöm.
Mindenkit szeretettel várunk az újonnan indult EnergyMagazin weboldalon. Minden ami megújuló, de fosszilis és alternatív energia téren is napra kész cikkek érdekességek a témában. www.energymagazin.hu
Most írok először a fórumra,de egy ideje nyomon követem.Én most kezdtem foglalkozni egy brikettáló gép készítésével,még csak elméleti síkon mozgok.Lenne egy pár kérdésem,remélem kapok majd egy kis segítséget.Csigás gépben gondolkozom,a csigát le tudom gyártani,csak egy rajzra lenne szükségem.
Megnéztem az ajánlott honlapot és én sem értek egyet sokmindennel. Egy biztos, hogy ingyen fűteni nem lehet. Aki végigolvasta az általam eddig leírtakat az tudhatja, hogy a vizes technológia igen időigényes és a mai világban az idő nem ingyen van, hanem kincs. Kinek mire való. Ennek ellenére az általam leírtak fedik a valóságot ( aki nem tudja a fórumban a nicknézre kattintva valamennyi hozzászólás egyben jelenik meg). Mindenesetre a hírdető gépgyártó bátor ember, de nagyon sok jogi témával nincs tisztába.
A fórum célja, hogy egymást segítsük, hiszen saját részre mindenki azt csinál, amit akar, de vannak korlátok!
Krisztián! Leírnád mivel lettél rászedve? Ha itt nem akarod privát emailban is szivesen venném.
Köszönom mindenkinek a segítséget. Azt hiszem egy vállalkozás működőképes lehet brikett és pellet gyártás terén is. Mindenképpen belevágok a dologba.
Sajnálom, hogy nekem nincs szaktudásom, alapanyagom és gépparkom ahoz, hogy magam készítsem el a "kezdő" gépet.
Igazából még mindeig vívódom melyik mellett döntsek. Brikett, vagy pellet. Ahogy én látom, a pellet gép olcsóbb és megbízhatóbb mint a brikettgép. Az alapanyag is lehet talán kicsit nedvesebb. A brikettet viszont jobban el tudnám adni.
Az a gondom, hogy ahol élek (Hatvan környéke) senki nem gyárt gépet. Ha valaki mégis ismer esetleg....
Ha belevágtam mindenképpek megosztom a kereskedelemm terén szerzett tapasztalataimat.
Papírbrikettel én is próbálkoztam. Egy elektromos. kapunyitó motoros gépet vettem, de az "úriember" nagyon csúnyán rászedett. A vele való üzletelést nem ajánlom senkinek.
Most már végre a géppel kisipari szinten termelnek, már sok olyan csomagot legyártottak-eladtak mint a képen van, egyenlőre nincs száritójuk és a nyáron megszáradt anyagot (~30t) már lepréselték és eladták.
A papírpréselést ha rajtam múlna csakis csigás géppel oldanám meg, de azt már ráhagyom a fiatalokra.
Üdv! Agyazol még a papírbrikett géppel történő préselésén? Engem is érdekelne a dolog. E-mail címem publikus, oda is írhatsz, de ha a fórumon is megosztanád gondolataidat, többen örülnénk neki!
Én saját készítésű pelletgéppel és égetővel nyomulok......alapanyag falevél, termelékenység 50-100kg/h, 3kw-os meghajtás, lehet belekeverni fűrészport is, utána ki kell ropogósra szárítani, és lehet bezsákolni.
A pelletgépet a brikettáló töredékéből ki lehet hozni....nekem jó lett elsőre..
A falevelet a szorgos szomszédok zsákbagyűjtik..:), ügyesek...
Az égetőt ( terv titok egyelőre, mert teszt alatt van) egy "totya" kazánba toltam be, aminek a nyílása 18x18 cm! A teljesítményt a kinti időjárástól függően állítom kb. 10-20 kw között ......a ház szigetelt...
Napi fogyasztása 60kg, hamu 20 kg, a teljesítményt multifunkciós relékkel szabályozom, amivel az adagolás hosszát, szakaszolását is meg lehet oldani.
Fűtött alaptarület 200 m2, 3 lakás!! A használati melegvíz is erről megy, 41 fokos Átlaghőmérséklet 21 fok, de sajnos csúcsra van járatva az égőfej teljesítménye -3-5 körül már. Ha kevesebb lenne 50m2-rel, akkor időnként le is állíthatnám.
Krisztián, Közelünkben van egy srác aki gyárt peletet. Apja nagyon gazdag, nyomja a gyereket pénzzel, alapanyag szinte ingyen. Kész pelletet alig tudják eladni. Vettek kínai kész pellettálót (2-t is), nem jött be. Egy valag pénzt belefeccöltek új gyártósorra, mire gyártani tudtak. Nem sok háznál van pelett kazán. Egy ismerősnek pelett kazánja van de ő meg romániából hoz nyárfa pelletet nagyed áron mint a magyar (kamion tételbe 24 tonna).
Van ahol már "dobálják" ki a pellet kazánokat, és cserélik le apríték kazánra. Hirdető újságokban is látom, hogy megy lefele a pellet kazánok ára, és egyre több apríték kazán jelenik meg, már elfogadható áron.
Üdv! Szerintem ha a piaci ár alá tudsz menni, akkor mindkettő megéri (brikett, kazán). Hogy mennyire kéne alá menni az áraknak? Annyira, amennyit még Te is adnál érte, ha ilyen termékkkel fűtenél. Én személy szerint sem a pelletért, sem a brikettért nem adnék mázsánként max.3.000 Ft-nál egy fillérrel sem többet - inkább kevesebbet (a piacon 6-7 ezret is elkérnek érte, ami irreális!!!).
Ha én ilyesmibe fognék, készítenék egy kalkulációt:
- mennyiért jutok hozzá az alapanyaghoz
- mennyi a fuvarköltség
- mennyi energiát használok el a gép üzemeltetéséhez
- egyéb költségek, ha vannak
- egy tisztességes (800-1000.-Ft körüli órabér a munkámra, de ha adózni is akarnék utána, akkor mindez x2 !)
Ha ezek után belefér az általam elképzelt eladási árba, akkor belevágnék. Ha nem, akkor "raktárra termelni, hátha elviszik" alapon kétszer is meggondolnám.
Bocs, de ez csak a saját véleményem. Jó tervezést-kalkulációt-beszerzést, üdvözlettel: galvin
A beruházás talán eltúlzott szóhasználat, mivel most mindösszesen 400. 000ft-ot szánok rá.
Elősszöris had gratuláljak minden fórumozó, dolgozó, szakembernek, akik megosszák tapasztalataikat, szakmai hozzáértésüket, önzetlenül.
Le a kalappal a fórumot éltető gárda előtt. Őszintén.
Hosszú távú terveim távolabbra mutatnak, mint egy 400 e ft-os kiköltekezés. Nagyobb, igazi beruházás sem áll távol tőlem. Nincsenek nagy terveim, nem akarok, nyilván nem is lehet ebből meggazdagodni (brikett, pellet gyártás, kereskedelem), a családom számára szeretnék egy biztos megélhetést, egy hosszú távon működő tisztességes vállalkozást.
Nagy gépbe külömböző okok miatt nem szeretnék belevágni.
A gép árán kívül rengeteg dolognak stimmelnie kell. Áram hálózat, gazdasági épület, stb.
Jelen időszakban rendelkezem egy a kezdéshez szükséges 50m2-es épülettel, 3X16A energia, pelletálláshoz, brikettáláshoz megfelelő szárazságú alapanyag.
Amit szeretnék, egy kb 400e ft os gép amivel beindítom a dolgot.
-Meglátom milyen minőségű és hosszútávon mennyire megbízható a beszerzett alapanyag
-Hogyan működik a logisztika
-Van-e piaca a végterméknek ( akár brikett, akár pellet)
Ha mindez ok, akkor beruházok egy nagyobb tételt.
Tud valaki segíteni?
Akár gép beszerzés, piacra való "bejutás", vagy csak a kereskedéssel kapcsolatos tapasztalatok megosztásában.
Először is kellemes ünnepeket kívánok én is mindenkinek.
Kicsit meglepett a sok sor . Utóbbi időben kevesebbet irkáltam mert már sokat szerepeltem.
De olvasom és értékelem az erőfeszítéseket. A papírpréselésnél valami kis automatizáció elkellne hogy életképes legyen.
Idén 4 géppel végeztem , szójaszalmára sikeresen használják . A baj hogy ez poros szakma, ha nagyban megy mindenképpen kell porelszívó vagy zárt rendszer.
Köszi , akkor marad a csigás prés . Van esetleg valakinek egy müködő csigás prése , aminek elkérhetném a méretét? előre is köszönöm , a csigát milyen anyagbol érdemes gyártatni?
Most jutottam a végére a fórumban leírtaknak és nagyon szimpatikus a csigás brikettáló!
"Brikigép" hozzászólásai és ötletei alapján próbálok elkészíteni egyet.Összeraktam egy lakatos segítségével egy lendkerekeset.
Nem kell profi gépre gondolni de tesztelésre elég volt!47mm átmérőjű brikettet sikerült készíteni 2x10cm hosszban mikor eltört a főtengely.
Abból készült amit találtunk az udvaron. Kis siker de nem adjuk fel!Majd lesz komolyabb! Na de a csigás az talán kisérletezések után már kevesebb anyagból is produkálhat jobban!Kiemeltem Brikigép legfontosabb hozzászólásait hogy ne keljen végigkeresgélnie annak aki ilyen gépre adja a fejét! Köszönjük Brikigép!!!
A kúpos préshengerben a csigák szakaszosak, így az agyag jobban átdolgozódik benne, lépcsős kialakítás esetében
viszont az agyag visszaáramlása csökken.
A préshenger és a csigalevelek közötti rés mérete általában 1,5-3 mm. A résméret növelésével az agyag
visszaáramlása növekszik, így csökken a présteljesítmény. A rés csökkentésével pedig a súrlódás nő meg, ami nagyobb
hajtóteljesítményt igényel.
Ha növeljük a préshenger átmérőjét, akkor a csigaátmérő és a présteljesítmény is nőni fog, de a belépő és a kilépő
keresztmetszetek is megnőnek, ami egyenlőtlenebb áramlási sebességeket okoz. Az egyenlőtlen áramlási jellemzők
szerkezeti repedéseket okozhatnak a termékben, ezért sokszor alkalmaznak cserélhető betétekből álló préshengert a
hengeres préstestben.
A brikettaló csiga a legroszabb , mivel könnyen rászorul az anyag. Kezdésnek, 40-45mm átmérőjű csiga elég 20-30mm
menetemeledéssel. Magja a csapágynál 30mm , a nyomórésznél 18mm, és egycsigásra gondoltam. Fordulata 150-200/perc
körüli. Meghajtáshoz maga a szíjjhajtás nem elég , kell fogaskerék (esetleg láncáttétel)is.
Menetét változó emeledésűre készítem kézzel (nyomóirányba ritkul),így elkerülöm az anyag rászorulását a csigára
viszont így az utolsó menet viszi el a "balhét".
Az én tapasztalatom szerint a csigás gép egyszerűbb de a brikettminőség kérdésesebb. A csiga szerintem egyrészt
szétrombolja az anyag sejtszerkezetét ,ezért jól összetapad a brikett(még a tűzön sem esik szét), de hogy ez a
hatás minden anyagnál létrejön-e azt nem merem állítani. Egy kisebb csigás géppel sikerült olyan brikettet nyomni
amely fönt úszott a vízen és napokig nem ázott szét.
Az összeragadáshoz mindenképpen nyomás kell azért hogy az anyag szemcséi olyan közel kerüljenek egymáshoz amikor
már érvényesül a molekuláris erők vonzóereje. Kisebb nyomás esetén kevesebb szemcse tart egymással kapcsolatot
nagyobb nyomás esetén több a ragadási pont. Ha melegítéssel elérjük azt hogy az anyag összetevőiből részben
ragasztójellegű anyagok keletkeznek,ez is a molekuláris erők vonzóereje által köt össze. Csupán melegítéssel az
anyag szemcséi nem kerülnek egymáshoz közelebb, és annyi ragasztó sem képződik ami kitöltené a szemcsék közti
hézagot. Természetesen ez a bioanyagra fűrészpor, kukoricaszár szalma stb. értendő.
Többször hangsúlyoztam a csőben való megszorulás kényes voltát! Ez ok miatt már többed magammal én is jókorákat
buktunk! Sokféle összetett jelenség játszódik közre. Minden anyag más anyag közvetlen közelségében mozgásában akadályozva
van a surlódás és a molekuláris kötődés által. A surlódás jelenségét jól leírják a fizikai törvények, de a molekuláris kötést a mái napig nem tudta tisztázni a
fizika tudománya! Tény az ha mozgásra kényszerítesz egy adott felületi keménységgel rendelkező csőben valamilyen szilárd
halmazállapotú porszerű anyagot, akkor az a felületi ellenállás hatására egy adott hosszúság után ami anyagtól ,
hőmérséklettől függő dolog, lassan szorulni kezd. A szorulás hatására nő a nyomás ami szétterjed a csőfalhoz közel
levő részecskékre is ami által ismét növekszik az ellenállás.Ez addig fokozódik míg a nyomóerő több tud lenni az
akadályozó erőtől.A surlódási erő egy bizonyos nyomáson stabilizálódik, de éppen ekkor beleszól a dologba a
molekuláris kötés amely teljesen megzavarja és megrontja a kísérletező brikettálók életét. Ez az erő hirtelen lép
fel , mivel a molekulák közötti távolság négyzetes függvényében növekszik vagy csökken. Ez miatt nehezen
szabályozható a különféle anyagok kellő sűrűségre való megszorulása. Pelletáló gépeknél a csövet majdnem úgy
hangolják mint az orgonasípot. A csövet lehet kúposra készíteni és ettől függően változik a megszorulás. Ha a cső hőmérsékletét 200-300C fokra
emelik akkor szintén sokat változik az anyag és a cső közötti ellenállás, ez szintén összetett dolog , mert ebben
szerepet játszik a különféle vegyületek képződése is amelyek megváltoztatják a surlódást. A cső anyagának
keménysége is határozó tényező. Szerintem ha valaki kemény , szép felületű, sokféle anyaggal ilyen tulajdonságú brikettet akar készíteni, akkor
felkötheti a gatya szárát!
A préscsőben1- 2-3 menet van (evvel lehet kísérletezni ), és a kúpos végződés. Már többször írtam én keményen
hegesztem és elsímítom. A csigát készítheted a legjobb szerszámacélból is akkor is elkopik.
A csiga vége 60-70 mm hosszon enyhén kúposan végződik. Ez teszi a lyukat a brikettbe, így keményebb a brikett is
meg vezeti a csigát. A kúposság azért van mert így lecsúszik róla az anyag, de ha nagyon sokat fogod használni
eltűnik a kúposság, meg ellentétesen is kialakulhat a kopás miatt.
Az utolsó egyenes menet felépíti a nyomást a kúp meg elossza lejjebb is és így tovább a legkissebb
keresztmetszetig. Szerintem ennyi a lényeg!"
Ha csigás géppel akarnak foglalkozni azt figyelembe kell venni hogy a csiga nem úgy működik mint egy dugattyú! Már számtalanszor leírtam a csiga átrendezi az anyag struktúráját, szemcsemódosítást csinál, kicsalja az anyagból a
lignint, ezáltal kisebb nyomással is jobban kötött brikettet készít mint a dugattyús gép. Azt viszont végképp nem könnyű biztosítani hogy a csiga órákon át rendületlenül végezze feladatát.
Csigásból profi gépet nagyon nehéz készíteni, még szalma és szalma között is kimutatja a különbséget, a jó csiga és
cső alakot nehéz kikeresni. A jó cső akkor is kemény marad ha 400 fokra felmelegszik, ezek szuper anyagok. Először nem is kell törekedni ilyenre, a cső kúpolása különböző , de 8mm alatti. Úgy kell megcsinálni h. többször
betehesd az esztergába javítás végett. Nagyobb kúpolásról kezded és addig csökkented míg jó nem lesz. Elöször, másodszor nekem is úgy beszorult h. 5 kilós nagykalapács, visszarúgott mint a vasról. Kályhába tettem és
kiégettem a cuccot, nekem a cső kemény maradt, 400 foktól nem lágyult ki. Nem árt ha olyan erőátviteled van ahol a fordulatszám kersgélése lehetővé válik, nem véletlenül használok
szíjáttétel mellett fogaskerék átvitelt is.
Brikettcsigánál, nekem 2mm-től kevesebb nem volt átmérőben, ha 1-et hagysz a csiga úgyis belemar a csőbe ami
elrontja az anyag csúszását. Nekem most 3mm , ha a csőbe beszorul az anyag akkor mindenképpen visszavág, a lényeg akárhogy is megszorul a csőben
, a csigában ne tudjon beragadni. Nagyon kínos kísérletek után tudtam olyan profilt kifaragni amelyiknek öntisztító
képesége van.
1 menettel nem lehet elég nyomást elérni, sok anyag visszaáramlik, de csak kísérletezés után tudsz olyan csigát
készíteni ahol 5 menet csőbe lógás után se szorul bele az anyag.
a csiga belóghat 5 menetet is ha jó a kialakítása, de csak akkor nyom előre rendesen ha tud kapaszkodni a cső
falában---hornyolás!!
A hornyolás alapvető , nézd meg a húsdaráló belsejét ott is van ! Ezt számtalan formában meg lehet csinálni de
lényeg h. legyen. A vietnami tipúson a levél nem kúpolódik az nem baj , de mint korábban tájékoztattalak a tengely jobb ha kúpol már
2-3 menettől a végéig. Profi csigát és csövet higgyétek el nehéz készíteni, miért kérnek a jó gépért millió forintokat ? Egy hidraulikus
automata legalább 5 x komplikáltabb mégis csak a felét teljesíti mint egy jó csigás mégis dupla millió ( 4-6)
forintokat kérnek érte.
Már majdnem leírtam mindent, a csigásat szíjjáttétel+fogaskerék áttétellel hajtom 200-300 fordulat között
szíjtárcsával variálok, legjobb a 240
Először 3mm kónuszoságot (kúposágot) válassz, de ez függ az anyagtól is és a csigától is. Ha fűtöd a csövet nagyobb
kúposágú is lehet a cső. Az elfogadott csőhosz 200-300mm az átmérőtől függően. (kisebb átmérő-rövidebb cső). Van fönt a fórumon Vietnam-i és Banglades-i gép rajza, meg az 1067 h.sz.-nál is van tűrhető rajz.
2. a szenpor eleve tomor, a preselessel nem csokken jelentosen a terfogata. ellenben a forgacs terfogata a brikettalas soran siman tizedere kell csokkenjen, kulonben tul laza a brikett.
a legfontosabb szerintem a brikettben lévő nyomás :) a hőmérséklet és a kötőanyag nem előírás a brikettgyártásnál. viszont ha a szenet össze lehet préselni csak ugy hogy 2henger közé öntöd a szénport ... akkor a fűrészpor is lehet igy viselkedne....
ezért vetettem fela témát hátha valaki érdemelegesen hozzá tud szólni
Szertintetek olyan brikettálót nem lehetne építeni mint amivel a dió szén brikettet gyártják? hogy 2 henger forog egymással ellentétes irányba és felül bemegy az anyag alol pedig kijön a szénbrikettt, vájatok vannak a hengerek oldalán... biztos ismerős a rendszer valakinek... ilyen elven fát vagy papírt nem lehetne esetleg? csak szénen alkalmazható ez vagy más anyagon is ami relatív könnyen beszerezhető!?
Az a papírbrikett, ami műanyag zsákba párásodik, az nem száraz. Egyszerűen nincs kiszáradva.
Az mese , hogy 3 nap alatt kiszárad. A külseje az megszárad. Ketté kell törni, és megmérni a nedvességtartalmát.
Nem bemondásra, nedvességmérővel. Ha 15% felett van, nedves.
Én kiszárítottam, 3-4 hétig szárítottam, beletettem műanyag zsákba, nem párásodik. Mert ugye ami száraz az nem tud párásodni.
Gyulus111 nyugodtan, mondhatod, rosszmájú, csipkelődő, nem érdekel. Csak tudod én nem megtévesztem az újakat, nem fényesen festem le a papírbrikettet, mert nem az.
Meg se közelíti a tüzifát, fűtőértékben, sokkal több a hamuja, nehéz fáradságos munka, sok kosszal és piszokkal. Meg rengeteg hely kell neki a száradáshoz. Száradás után a tároláshoz.
Ezek tények!!!
Aki ezek ismeretében csinálja, minden tiszteletem az övé.
a3oli régebben többször leírta, annak éri meg, akinek sok szabadideje van, nyugdíjas és ráér.
Pedig neki profi gépe van, klassz szárító állványai.
Én nem beszélek le senkit. Csak a tényeket közlöm, amiket én tapasztaltam a papírbrikett gyártás folyamán.
Aki szeretne csinálni, annak ha igényli tudok papírt biztosítani. Ingyen. Addig is dobom a kukába.
Eladó a brikettgyártó gépem is, beszerzési áron, erősített kipróbált kivitel. Ha valakit érdekel tudok adni még egy levegős gépet. Aprópénzért.
Köszönöm a hozzászólást nagyon jó érzés volt olvasni. Sajnos vannak akik nem igy látják a dolgokat, de amig van ilyen hozzászólás addig érdemes megosztani a sikereket másokkal!
Nem szoktam beírni de minden nap olvaslak benneteket! Ne törődj semmivel igenis hasznos amit leírtok.
Még csak elméleti síkban raktam össze a présemet, mert én úgy megyek hogy kapok vastagfalú papírcsövet, abba egyszerűen beleteszem az újságokat stb. és úgyis fa...án elég!! De egyre nehezebb ehhez is hozzájutni úgyhogy lépnem kell valamit.
Köszönjük neked és a többi kollégának az ÉPÍTŐ jellegű kritikat és segítséget!! Bocsánat hogy ismeretlenül vau-vau.
Én a magam álltal tapasztalt dolgokat irom le, és ha valaki kételkedik bennem- szivesen fogadom és megmutatom neki hogy valóságot irok! Amit a brikettről tudok azt nagyrészben a fórumon olvastam és ÉN kisérleteztem sokáig, mig egy "jó" módszert összehoztam!
Nekem bevállt és örömmel osztanám meg mással is. De ha nincs rá igény.......!?
az imént említett eljárással erre a célra megfelelő széna+fűrészpor vagy papírmassza+fűrészpor, persze több a fűrészpor és hozzá van keverve a papírmasszához (a papír massza alatt csak éppen nedves de már összedarált "összeturmixolt" papírra gondolok ami csak annyira vizes mintha kézzel kiszorítottuk volna belőle a nemszükséges nedvességet... de attól tartok hogy 2irányba nem préselhet felváltva mert úgy elveszítené a lendkerék a lendületét Ha pedíg egyszerre 2csőben préselne 2préscső egymás mellett, akkor dupla akkora nyomaték szükséges ami a lendkerék méretét befolyásolja és ismét folyamatlassuláshoz vezetne ... ha nem lassul az ütem idő a duplájára de dupla annyit termel akkor megéri így elkészíteni... persze ha nem kell orbitális 2m átmérőjű lendkerék ... :D Szerintetek???
Visszatérve az excenter rendszerre.... Ha úgy lenne meg építve hogy alacsony legyen a fordulat de nagy a nyomaték akkor kisebb motorral is meg oldható a lendkerék mérete miatt, És a lassú fordulat miatt a szerkezetnek is csak az erőhatást kell kibírnia nem a rángatózást... de ha a brikett téglalap vagy négyzet alakú lenne... és zártszelvényből lenne a tömörítő cső? és persze az átmérő lenne 10*10 vagy 10*15 ös négyzet.... Akkor nem fontos a sebesség... hogyha egy nyomás ideje latt annyival nagyobb brikettet is csinál amennyivel lassabb... ezt ti hogy látjátok?
valamint azt hogy ilyen gépből ha ka hét irányba potyogna a prikett akkor minden erő préselésre hasznosulna...
Ezzel kapcsolatban vélemények számítás vagy ellenzés valakitől esetleg?
A zsákolást én is próbáltam, de nem jött be épp a pára miatt! Ezért raklapon tárolom a kazánházban mindenféle takarás nélkül. Egy raklapra kb 1000db-ot raktam. Igy elfér 7-8 raklap, ami egy szezonra elég. A levegő száraz pára nincs télen meleg van igy semmi baja a brikettnek. Száritani csináltam egy állványt dobozcsőből 6-os huzallal be van hálózva, és arra rakom a préselt brikettet. "minden" oldalról éri a levegő, és ha süt a nap 3 nap elég a száradáshoz,(hátha még a szél is fuj akkor csonttá szárad) Az én brikettem papir gyaluforgács és száraz fürészpor keveréke és tégla formáju. haszálom folyamatosan ezért kell ennyi!
Nem igazán szoktam beszállni a fórumos vitákba, mert nézetem szerint nem visz előre.Csak a saját tapasztalatomat írhatom le.
A nyár során kb. 1800-2000db papírbrikett korongot csináltam.2-3 napi száradás után kézzel tapintva teljesen száraznak tűnt.Ekkor bezsákoltam fóliazsákba.Pár nap múlva észrevettem hogy a bekötött zsákokat kiütötte belülről a pára.Tehát a tapintásra száraznak vélt brikett még nem volt alkalmas az ilyen betárolásra .Közben beszereztem egy fa nedvességmérőt,és innentől fogva mértem a kész briketek nedvességtartalmát.Csak akkor tároltam be, ha 15%alá ment a nedvességtartalom.Ekkor se becsomagolva, hanem egy fedett, szellős helységben.Most, hogy eljöttek a párás, nedves napok, kíváncsiságból megmértem újból a briketeket.Most se éri el a 20%-ot, de az eltüzelés előtt pár órával a kazán tetején tárolom, ahol 10%alá megy a nedvességük.Kitűnően égnek.Vagyis inkább izzanak.Hisz pont azért csináltam , mert az volt a célom, hogy éjszakára ezt rakom a kazánra, és reggelig tartja a hőt a rendszerben.
Bár az én módszeremmel készítve, elég időigényes,eldöntöttem , hogy jövő nyáron , ha időm engedi még többet szeretnék gyártani a következő fűtési szezonra.
Köszönöm a szárítási ötletet. Szerintem egy ilyen fórum valóban az ötletek/tapasztalatok megosztására szolgál.
Nekünk egy felnyitható ping-pong asztal alatt van berendezve ugyanígy a "szárító".Estére,vagy ha játszunk netán esik az eső lehajtom a lapokat. kb 2 hét után még mindig szellőztető/szárító fedett helyre hordom be. Mérni nedvességmérővel, kívül
kopog, de ha eltöröm, belül még van komoly nedvességtartama.
Anno faanyag ismeretnél úgy tanultuk, hogy napon a fánál 1cm vastagság= kb.1 hónap száradás. Mi kb 40-50% fapor/forgáccsal vegyítünk,ami elvileg 8-14% sejt nedvességtartamú.Vizezéssel vesz fel, de sejtközit, ami gyorsabban szárad újra.5 cm vastagok a papírtéglányaim, én nem merem bezsákolni, dobozolni 1 hónapnál előbb.
Sajnos az az érzésem, hogy mivel fiaim felcseperedtek az idei volt az utolsó papírkocka készítésünk. Pont, mire összeállt ez a gyors, kompakt pneumatikus présünk.....
Na, látod, kinek a pap, kinek a papné..)) Nyes fűrészporból készült briketnek talán még az 1 év is kevés--de ki lehet próbálni..agyalok rajta, sajnos..((
Ha kicsit is figyelsz arra, amire reagálsz, akkor láthatod : én pl. ágaprítékot ( szárazat ) kevekerek a papírbrikettbe. Nyers fűrészporral biztosan nem így lenne.
Tényleg nincs értelme az ilyen vitának, azért leírom, én hogyan szárítok, hátha más nem így csinálja.
A " szárítóberendezés " nálam 2 x 2 bak, amire 4 méteres deszkák vannak fektetve ( kb. 18 cm szélesek ) Amikor kiveszem a présből a téglákat - fedett helyen préselek - kihordom a napon felállított deszkákra. Élével, kb. 8-10 cm-es távolságra lerakom, aznap még egyszer átforgatom a másik élére. Másnap dettó. A harmadik napon vagy délelőtt, legkésőbb este teljesen száraz. Természetesen ez így napsütésben igaz. Ha esik közben az eső, egy mellé fektetett fóliát ráhúzok. Ennyi.