A cukkinivel tavaly nagyon pórul jártam. Persze nem teljesen biztos, hogy egy év alatt lejárt a mag, de nem tudok másra gondolni. Tavalyelőtt már a fülünkön jött ki a cukkini :-)))))), pedig csak két bokrot ültettem. Tavaly meg összesen volt rajta tán 3-4 darab, pedig ugyanúgy fészekbe ültettem 3-3 magot. Ezzel ráérünk szerintem április vége felé, nagyon hamar megnő. Tavalyelőtt kifejezetten metszeni kellett, mert méterekre kimászott a füves részre. :-)
Tudjátok, hogy töknek, cukkininek padlizsánnak mennyi a csírázási ideje? Én két hete próbacsíráztatok ilyeneket, mindegyikböl 3-at, amik regi, nyitott zacsiban voltak, és nem tudom, hogy még jo-e. Meddig várjak? Még találtam egy csomó régi magot, amik viszont aprók, úgyhogy nehéz próbacsíráztatni. Hogy tehetnék ezekkel próbát?
Sajnos ezúttal semmi különös érdekesség, kevés fajtából kaptam sokat:
gyári kukorica, répa, retek, pasztinák, petrezselyem, bab, hagyma, borsó, sütötök, spárgatök, lopótök stb. magot tudnék ajánlani, meg egy nagy doboz makói dughagymát, ami olyan apro, hogy nagyítóval kell ültetni; szerintem három év alatt se lesz belöle vöröshagyma.
Még hagyma-témához: a kicsi (1,5-2 cm alatti átmérőig) nem magzik fel januárban ültetve sem, kevés hozzá a raktározott tápanyag. Mi mindig március elején-közepén duggatjuk, amint rá lehet lépni a földre, mert nem nagyon tudunk öntözni, és később már a szárazság miatt nem nő, májusig ki kell alakítania a gyökérzetét. Ketté szoktuk válogatni a dughagymát, a 2 cm felettiekkel kezdünk, ezekből lesz korai zöldhagyma, így szedéskor nem kell összemászkálni az egész táblát, nem lesz foghíjas az ültetvény, a kiüresedő részt meg lehet rotálni.
A vöröshagyma termelésénél kevés egyszerűbb dolog van. Elduggatod, kapálod, kiszeded. :) Semmi szakértelem nem kell hozzá. Legfeljebb az az alapismeret, hogy fás szárú növények alatt nagyon kevés konyhakerti növényből lesz valami.
Hát, a szőlő közelségén kívül akkor más okot nem tudok, mi lehet a baj. Hogy mikor lesz zöldhagymád, azt én innen nem tudhatom. :) De most megnéztem az üvegházad képét, nem látszik benne, pedig amilyen régen elduggattad, már feltűnőnek kellene lennie. Szoktad locsolni?
onnan, hogy tudomásom szerint M. o. nem árulnak csak levél mángoldot.
A nyél mángoldot Párizsban vettem, de semmi vész nálam annak se lett a nyele olyan vastag mint ami a zacsin van. Mint ahogy a szárzellerem se olyan mint amit a bpltokban áruljnak!
De mint ahogy itt már egyik társunk nagyon szellemesen írta nincs benne legalább huncuság
Olyan mint a Magyar citrom kicsi stb........... de a mienk!
A mángold leveleit úgy használom mint a spenotot , még senki soha nem tudta, nálam, hogy mángoldot eszik ha főzelék, vagy lassange, vagy kanellóni , v. palacsinta volt vele készítve.
Van levél és nyél mángold az utóbbinak szélesebb a nyele, de azért egyformán használható mind kettő.
Nekem van piros és zöld is.
A nyelet szeletekre vágva kis olajon megpárolva fokhagymásan durva borssal megszórva körettként vagy csak magában parmezánnal megszórva fogysztjuk.
A felesleget fagyasztom. Ja és minden zöldséglevesbe és húslevesbe is teszek az ugyan ilyen szeletekre vágott szárzeller együtt
Hagyma ügyben elég tájékozott vagyok a kereszt komám a mezőgazdasági kutatóban hagymával foglalkozó kertészmérnök.
Sokáig próbálkoztam a hagymával, volt,
hogy tőle kaptam dughagymát garantált minőséget mégis egy csomó kukacos lett.
Feladtam , mert azt mondta olyan fertőzött a talaj, hogy a nyövény védelem csak olyan szerekkel valósítható meg amit csak nagyüzemi körülmények között lehet és szabad használni.
A felmagzásról csak annyit, ha úgy ülteted el, hogy a hőmérséklet alacsony felmagzik.
Korán csak azt szabad ültetni amit zöld hagymának szántok a többi ráér április közepe után.
Az őszre termesztett hagymának azért jó az apró mert ott 1kg ra több darab esik és ígyolcsógg a termesztés, zöldhagymának a nagyobb a jó, mert hamarabb lesz belőle és nagyobb újhagyma.
A mángolnak spenótíze van, de jó nagyok a levelei. Egyszerűbb szedni. Én tavaly kint hagytam a töveket, már elkezdett hajtani, és múlt hétvégén szüreteltem belőle, lett vacsira spenótos palacsinta :)
A pasztináknak olyan a gyökere, mint a petrezselyemnek, de a levele inkább a zelleré és a sárgarápáé között van. Az illata is más (ezt nem lehet elmagyarázni). Én szeretem, ugyanúgy lehet használni, mint a petrezselyemgyökeret. Tavaly a budapesti hipermarketekben egy időben pasztinákot árultak petrezselyemgyökér helyett, a városi embereknek szerintem fel sem tűnt :)
Tényleg jó a jégsaláta, csak sajnos a csigák is szeretik. :-S Már harmadik éve vetek ilyet, még sosem magzott fel. Hamarabb megettük. :-) Vagy a csigák... Sajnos olyan tömött fejűre sose hízott meg, mint a bolti - viszont nem is kapott semmi hizlaló huncutságot. :-)
Igen, elszórtam a répa magot és ugyan oda a retek magot is, mert azt olvastam, hogy mire a répa megindul a retket már meg is etted, és legalább látod, hogy hol van a répa sora, ha pl kapálni kéne. Majd kiderül..... Mángoldot mire használod? Én nem nagyon ismerem. Én is kipróbálom a jégsalátát, azt hallottam kevésbé magzik fel mint a rendes saláta. A saláta palántáim nagyon elnyultak, pedig sokat voltak kint, de az ágyásba láttam már kis palántákat a tavalyi felmagzott salátáról, azokat fogom beültetni szépen sorba.
Van egy csomó zöldség magom, leginkább sokfajta zöldborsó, amit helyhiány miatt nem tudok mind fölhasználni. Akinek szüksége van valamire, írjon, küldök listát.
Mi az a pasztinák? Van belöle magom, de nem tudom, mire jó.
Elfelejtettem mondani, hogy feketegyökeret is vetettem, mert az nagyon jó. (Szintén most lehet vetni.) A tavalyit most szedtem föl és mindjárt meg is ettük.