A házasságnak akkor van értelme, ha nyujtani tudja, hogy ne legyünk magunkban a világban. Legyen valaki, aki ismeri a múltunkat, a számunkra fontos személyeket, állandó drukkerünk, ha problémáink vannak stb. Ha ez megvan, szinte minden másban érdemes kompromisszumot kötni magunkkal és a párunkkal. Ha ez nincs meg, akkor viszont semmi értelme a házasságnak.
Tegnap este későn kaptam a hírt, hogy anyukám kórházban van, idegösszeroppanást kapott, úgy tűnik egy-két évre megvan a programom. Teljesen természetes, ha ezen egy picit kiborultam. Késő volt, nem pattanhattam már vonatra, most indulok. Reggel hét óra. A házasságom végleg tönkrement, a drága férjem úgy tűnik már éjszakára sem jön haza, hogy ne kelljen látnia és beszélgetnie velem, mindegy, megszoktam tőle, hetek óta látni sem bír. Fél éjszaka bőgtem, majd álomba szipogtam magam, most meg ufo-szemeim vannak, lényegtelen. Nagyon egyedül maradtam. Senkivel sem tudom most már megosztani, mennyire fáj, hogy ez történik velem, és a családommal, miközben igazságtalanul vádolnak.... ÁÁÁÁÁ, megörülök. Hetek óta nem tudok beszélni senkivel, sok minden van bennem, nagyon sok...... Viszont írok, mint a veszedelem, úgy látszik valamire mégis jó mindez....... Tudom, h minden rendben lesz, tudom, csak valahogy most ez nem vígasztal. Másképpen képzeltem el a jövőt, nem így, hogy minden szar lesz, a terveimből semmi sem jön be, és a testvéreimről kell gondoskodnom, miközben az anyukámat ápolom.... Jajjajjjajjj, nem sírok, nem sírok, erős vagyok, sziklaszilárd, de annyira nehééééz!!!!!!!!
Halo kedves R., ez jellegzetes pasi ismerkedési mód, amit írtál. Hát nem tudom milyen típusú lányra vársz, de általában a hosszú távú kapcsolatok nem az utcán szoktak kezdődni, szerintem. Nem éppen a legbizalomgerjesztőbb hely. A legtöbb lány ugyanis biztonságra vágyik, megbízhatóságra. És bizony megijedünk attól, ha az utcán akarnak 'felszedni' bennünket. Persze a dolog szituáció-függő is, a környezet, volt-e mosoly előtte, mennyire nyomulós a srác, és van-e a csajnak valakije.
Minap éppen egy rádiós műsorban hallottam, egy lány leveléből, hogy leszólították őt az utcán. Valahol a Veres Pálné u. körül, a srác kocsiban ült, és udvarias szavakkal próbált ismerkedni. A lány utólagos sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem ment el dumálni egyet az ismeretlennel, pedig még munkát is ajánlott neki a fiú. Lehet, hogy épp te voltál? :-)
A lány első reakciója az ijedelem volt. A legtöbb lány így fog reagálni, szerintem. De az még nem jelenti azt, hogy utálják a fiúkat, főként a jófejeket.
Az, hogy a szemeket és mosolyokat figyeled, már sokkal jobban hangzik..
Úgy érzed szereted őt, talán akarod is őt, nehéz belátni, hogy mindezek ellenére se működik a kapcsolat. Keressük a baj okát, a megoldást, hogy jobb legyen de hiába próbálkozol egyedül. Egyedül kevés vagy!
Társas magány, a szeretetlenség.. Lehet persze keseregni, hogy mi lehetne, talán ezért fáj annyira, hogy látod, hogy ott van, szereted is, de mégsem szeretheted.
Érdekes! Értem mit irtok de nem értek egyett! Igazából nen csak a helyszin, hanem formák sincsenek meg! Minap megszolitottam egy lányt. Semmit nem akartam tőle csak ilyen vagyok. Állandoan beszélek ha tudok. De nem nagyon tetszett neki pedig mint kiderült akár munkát is adhattam volna neki. Szoval az volt benne, hogy mi a fenét akarhatok vagyis inkább az, hogy mikor bököm ki! De mit? Könyörgöm!!!! Már idős nénikkel szoktam beszélgetni inkább mert mondanivalojuk is van amit közölni is tudnak és nincs tévképzetük. Férfiakkal ritkán beszélgetek mert ez a én mindent jobban és én szuperebb vagyok nem nagyon érdekel.
Szoval nehéz annak aki társat keres de nem lehetetlen és valoban csak nyitott szemmel kell járni és nyitottnak lenni. Szerintem. Aztán meg ott van a társas magány!!! Már a neve is szörnyü: társas magány, hogy lehetne társas a magány magányosak sokszor azok is akik valojában nem egyedül élnek. :( De ne keseregjünk inkább előre nézünk és figyeljük a mosolygos szemeket vagy a villanást egy szemben! Ne lehajtot fejel menjünk az utcán mert nem a 20ezrest keresük hanem egy társat az életre! Az pedig a szemek tükrében pillantjuk meg!
Nekem nem sikerült a párkeresés, amikor nagyon akartam. A páromnak se. Bár velem ellentétben ő érezte, hogy nemsokára történni fog valami: én azt hittem, velem már nem történhet semmi. Ja, én vagyok a lány, és asszem nyilvánvaló, ha egy lány párt keres, akkor az látszik rajta. És nem is csodálom, ha így nem sikerült, mert nyilván ez így visszatetszést vált ki a fiúkból. Tudatalatt biztos, de bennem tudatosan is megvolt az igény arra, hogy engem válasszanak ki. Valójában ez persze, nem így van. A nő dönt. Még ha nem is ő választ. Meg az is igaz, hogy a mai lányoknak szörnyen nehéz helyzetük van: egyrészt, mert szívük szerint ők nem akarnak erőszakosan lerohanni valakit, meg nincsenek is kialakult társadalmi helyszínek erre. Én legalábbis nem nagyon találtam. Annyi vígasztalót tudnék mondani mindenkinek, hogy ha éppen egyedül van a világban, annak nyilván van valami oka. Még nem érett meg a párkapcsolatra valamilyen szempontból. Igyekezzetek képesnek tenni magatokat a következőre, jól lezárni magatokban az előzőt, levonni tanulságokat. A fiúknak pedig: legyenek bátrabbak és kezdeményezőbbek! És ne adják fel egy kudarc után. Bátran merem mondani, hogy a lányok csak arra várnak, hogy meghódítsák őket.... Üdv: Lohol, immár a túlsó partról, de még élénk emlékekkel
Ne legyél ennyire szomorú, sokan vannak magányosok (én is). A rossz időszakok után mindig jön a jobb és akkor érteni se fogod, hogy lehettél ennyire elkeseredve. Az biztos, hogy nem szabad passzívnak maradni, nyitott szemmel kell járni a világban. A lényeg, hogy bízz saját magadban, akkor is, ha senki más nem bízik! Sok sikert.
Azt hiszem, a topiknyitó megtalálta az engem legjobban kifejező mondatot. :( Megint egyedül vagyok és nagyon gyötör. Közben nem tudok igazából ellene tenni. :( Gyakran szomorú vagyok, amit megpróbálok a szőnyeg alá söpörni és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, hogy életben maradjak.
"Mindenki csak addig van egyedül, míg meg nem találja a másikat."
Na igen, de ahhoz nyitottnak kell lenni valamilyen szinten, és ez nem könnyű, ha az embert már pofán csapták párszor... De keseregni nem szabad.
"Aztán kezdödnek a bonyodalmak, mikor lehull a rózsaszin fátyol és vagy alkalmazkodsz, vagy megpróbálod olyanná formálni a másikat, hogy elviselhető legyen."
Hát, ez egy pesszimista megközelítés, bár van benne igazság... Ha lehull a rózsaszín fátyol, akkor addig az volt, de szerintem felnőtt embereknél azért bele kell látni a fátyol mögé az elején... Vagy én lennék túl realista??
"Na és ha ésszel választasz? Abból se szokott jó kisülni. Leginkább magadat alacsonyítod le."
Szerintem ez nem igaz. Az embernek jó, ha vannak szempontjai (ebből persze lehet feladni). Pl. nem érdemes 15-20 évvel fitalabbat választani, vagy olyan nőt, aki magasabb és jóval testesebb nálad (kivéve ha ez nem zavar egyikőtöket sem), ezt mindenki maga tudja, neki mi a szempont (ha tudja persze).
Olyan érzésem van a hozzászólásokból, hogy majd minden topiknak lehetne a "Keserű emberek topikja" címet adni és ez nem jó... Vannak az életben negatívumok, de azért ennyire ne legyünk már pesszimisták!!!! (Magamnak is mondom:) Pl. gondoljunk arra, hogy volt már boldogság korábban az életünkben nagy sz.r után is, nem? Akkor nem lehet mégegyszer???
on: Mindenki csak addig van egyedül, míg meg nem találja a másikat. Aztán kezdödnek a bonyodalmak, mikor lehull a rózsaszin fátyol és vagy alkalmazkodsz, vagy megpróbálod olyanná formálni a másikat, hogy elviselhető legyen.
Na és ha ésszel választasz? Abból se szokott jó kisülni. Leginkább magadat alacsonyítod le.
Egész egyszerűen a közt kell választani az embernek, hogy magányosan éli le az életét, de mindenkitől szabadon, vagy úgy gondol magára, hogy valakivel szinte mindenben közösen éli az életét. Ha az elsőt választja, eszébe se jusson a házasság, de a gyerek se. A második esetben szerencse dolga, hogy talál-e megfelelő partnert, s ha igen, meddig fut a közös vállalkozás. Igényesnek kell lenni, de az első jó megoldás mellett érdemes lehorgonyozni.
