Az előbbihez még annyi, hogy a Nyp honlapon szépen napi gyakorisággal fent vannak a hozamok.
Mindhárom befektetési portfolió folyamatosan negatívban van, tehát az sem járt jól, aki a biztonságosnak vélt államkötvényekre szavazott. Sőt, az is előfordult bizonyos időszakban, hogy a klassikus (azaz a kötvény) portfolió árfolyama lement 95% alá, ami nekem azért furcsa, mert a csomag összetétele 95% államkötvény és 5% részvény. Ha a részvények teljesen lenullázták volna magukat (azaz teljesen értéküket vesztenék!), az állampapírok akkor sem hozhattak volna ezen felül további negatív hozamot. Legalábbis laikusként így képzelném...
Egyébként még azt az érdekeset vettem észre, hogy a magányugdíjpénztári árfolyam egyazon portfolióban nem egyezik az önkéntessel, tehát a konkrét mögöttes befektetések eltérőek.
Az árfolyam a kiegyensúlyozottnak csúfolt portfolióban is erősen negatív.
Nekem a hozamom jelenleg mélyen alatta van a 2007. véginek. Most nem lehet mást tenni, mint türelmesen várni, ilyenkor bukta áttenni az állampapíros portfolióba. Viszont ha valamelyest is visszajön ez, az első dolog lesz amit megteszek, a hozamot meg a 10 év után kiveszem. Az elmúlt években sime lekötésekkel folyamatosan jobb hozamokat csináltam, mint amit ez a "szakember" gárda produkál. Siralmas.
Egyébként azzal, hogy most látható a pillanatnyi árfolyam, szépen megszűnt az a funkció a neten, hogy az egyes éveket részleteiben lehessen nézegetni (talán 2003. utáni évekre működött ez). Mert ugye elég gázosan mutatna a 2008-ban összehozott veszteség.
Megjegyzem, ez simán pár százezer ügyfelt érint, akiknek a nagy többsége szerintem nem is tud az egészről. Ha sima bankbetétről lenne szó, hasonlókért már törnék befele az üveget...
ha valakinek van otp-s önkéntes mnyp-ra, az nem tudja véletlenül mikor fogja végre az otp megoldani azt, hogy a netes felületükön látni lehessen a portfóliod pillanatnyi értékét
ezt írják:
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az egyéni számla hozamtartama a 2007. december 31-ig jóváírt hozamokat tartalmazza. Az egyéni számla egyenleg és a szabadon felhasználható egyenleg értékében nem jelenik meg a 2008. évi befektetések eredményhatása. Az adatok frissítéséig szíves türelmüket kérjük. Az egyéni számla egyenleg elszámoló egység tartalmú megjelenítése jelenleg fejlesztés alatt áll. Tájékoztatjuk, hogy az egyéni számla befektetésének alakulása az elszámoló egységalapú nyilvántartásnapi árfolyamok alakulásaárfolyam lekérdezés menüpontban nyomon követhető. Amíg az árfolyamok 1 alatti értéken állnak, a befektetések 2008. évi eredménye negatív.
decemberben nagy dérrel-dúrral bejelentették a portfoliókot, azóta semmi hír, hogy hogyan állnak, gondolom nem merik leírni, hogy mekkorát buktak az emberek az első fél évben a dinamikus portfólióban.. én kb. 25-30%-ot saccolok
Nem maguk döntik el, de az Axa írta jól. 42 éves korig kötelező, ha pályakezdő vagy, és választható, ha EU-csatlakozás után létesítettél először biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyt.
Az OTP-nél így van, 30 év alatt. https://www.otpbank.hu/otppenztarak/hu/M01030101.html De pl. AXA már 42 éves limitet tart: http://www.axa.hu/egyeniugyfeleknek/nyugdijpenztar/326/328 Nem igazán tiszta, hogy működik ez. A pénztárak maguk szabhatják meg?
Pedig a kiba...igaz!
51-esek vigyázzatok! Akinek még van lehetősége meneküljön a magánnyugdíjpénztárból, ha még nincs meg a 10 éve, éljen a választás jogával.
Nekem már nem volt lehetőségem választani. A TB-től csak a megállapított nyugdíjatok 75 %-át kapjátok. A megtakarításoddal sem te rendelkezel, a magánnyugdíjpénztár önhatalmúlag dönti el, hogy megtakarított pénzed hány %-át fogja visszafizetni, mint havi járadékot. Nekem a befektetett összegemet elosztották 30 évre, így havonta 3.573.- Ft járadékot ajánlottak fel. Ha a járadék összegét elfogadjátok, többet nem tudtok változtatni!
Nagyon durva volt szerintem a nyp-k tavalyi hozama. Nekem az OTP-nél van az önkéntes és a magánnyp-m is, de azt hittem bemegyek, és a fejükre borítom az asztalt, amikor megláttam az idei hozamát az önkéntes nyp-mnek! Ha sima betétbe teszik a lóvét, az is sokkal többet hozott volna :(
Ebben a pillanatban óvatosan tessék kérkedni az 55%-os részvényhányaddal.
No persze a most belépők vagy átlépők még jól is járhatnak ezzel, januárban a részvénypiac szépen haladt lefelé, de a tavalyiak esetében alighanem komoly kommunikáció kell majd a rövidtávú árfolyamingadozásoról.
"Azt tudni kell, hogy az önkéntes nypt célja nem az, hogy 10-15-20 év múlva kivegyük a pénzt, hanem az öregségi nyugdíj korhatár elérésekor egyösszegű és/vagy járadék szolgáltatást kapjunk. Ez a cél nem sérül."
Na ja, de induláskor nem erről volt szó. Most, hogy kábé 10 évesek az első önk nypt-tagok, máris módosítottak rajta, nehogy kivegyék a pénzt. Ezek után mi a garancia, hogy 20 év múlva nem vetnek rá szja-t? Semmi!
Évszázados tapasztalat, hogy akinek pénze van, az gyűjtse magának, taníttassa a gyerekeit, tömbaranyat vegyen, ingatlanozzon satöbbi. Minden generáció rábaszott eddig a bizalmi alapú gyűjtögetős konstrukciókra (CSÉB, Békekölcsön, apámf*sza), de az új generációk bekapják a horgot, és ez így van rendjén :-) Olyan ez, mint a tűzhely megérintése: mindenkinek meg kell égetnie magát egyszer, mert az öregek hülyeséget beszélnek....
Az önkéntes nypt adókedvezménye jelenleg nem jövedelemkorlátos, az életbiztosítás igen. Mértéke ráadásul 30%, szemben az életbiztosítás 20%-kal.
Ha 10 év múlva életbiztosítást kezd valaki, akkor mostantól számított 20 év múlva juthat legkorábban a pénzéhez. Ez nem látszik különbségnek.
Azt tudni kell, hogy az önkéntes nypt célja nem az, hogy 10-15-20 év múlva kivegyük a pénzt, hanem az öregségi nyugdíj korhatár elérésekor egyösszegű és/vagy járadék szolgáltatást kapjunk. Ez a cél nem sérül.
Erről nem hallottam, de jó nagy baromságnak tűnik. Arra sarkallja az embert, hogy 10-11 év után ne tegyen több zsét a nyp-be. Inkább gyűjtse pl. életbiztosításban - szerintem legalábbis. Mindegy, én még messze vagyok a 10-11 évtől :)
Van-e a magénnyugdíjpénztárba való váltásnak valamilyen életkorhatára? Olyat hallottam, hogy állítólag 35 év, de nem találok sehol ilyen infót. Ha valaki tud, kérem segítsen. Köszönöm.
Az OTP pénztárak nem hinném, hogy befuccsolnak, vagy nagyon rosszul kezelnék a pénzt a jövőben, nyugodtan maradhatsz is. Ha váltasz, megbízható pénzügyi intézmény által működtetett pénztárhoz érdemes menni, kisebb pénztárakkal volt már probléma az elmúlt 10 évben.
Jajj, istenem, nehogy már egy szaros könyvutalvány miatt váltson valaki pénztárat. Az OTP pénztár amúgy teljesen rendben van. A BB meg győzködjön rendes érvekkel, ha valaki át akar lépni. Pl. azzal, hogy többet tesz a fedezeti alapba, mint a többi, vagy garantál mittoménmilyen hozamot.
(Ha csak iIlyen baromságot tudsz hozzászólni ehhez a témához, kár volt regisztrálnod.)
Én most az OTPnél vagyok mnyp és önyp esetében is. Jó, ez vagy váltsak? Ha igen, hova érdemes? Nem értek a pénzügyekhez, ezért kérek segítséget tőletek.
A magánnyugdíja tekintetében persze hogy a befizetett pénze számít. Alapvetően kettő dologból tevődik össze az ismerősöd nyugdíja: 1. állami nyugdíj 2. magánnyugdíj
A befizetett nyugdíjjárulákának egy része az államiba ment, egy része a mnyp-hez. Jelenleg ez a bruttó 8 illetve 0.5%-a.
Amikor nyugdíjba ment, megnézték a keresetét, ebből kiszámoltak egy nyugdíj összeget. Mivel mnyp tag volt, ennek az összegnek a 75%-át megkapja nyugdíjként, a fennmaradó 25%-ot hivatott finanszírozni a mnyp. Áltlagos kereset esetén jelenleg a mnyp által fizetett összeg nem fogja elérni ezt a bizonyos 25%-ot, főként ha korkedvezménnyel ment nyugdíjba az illető.
Ez most egy átmeneti probléma(elméletileg) ami csak azért fordulhatott elő, mert rövid volt az az időtartam, amíg befizetett az mnyp-be. Ha te mondjuk majd 30 éven át fizeted be a járulékaidat, akkor jobban kell hogy járj, mintha nem lennél tag. Erre van kitaláva a dolog.
Szerintem a pénztárak indulásakor túlzott optimizmus volt a jövöbeli hozamokkal kapcsolatban, meg persze az újdonság varázsa is sokakat elkábított. Túl alacsonyra tették a korhatárt, ahol még be lehetett lépni. Erről elég sokat lehetett mostanában olvasni. Persze utólag könnyű okoskodni:)
Köszi a választ. Azért merült fel ez bennem, mert egy ismerősöm, aki korkedvezménnyel ment nyugdíjba, arról panaszkodott, hogy mennyivel kevesebb a nyugdíja azokkal szemben akik az államiba maradtak. És én kb. 30-40 EFt/hó difire tippelek, de nem mondott számokat. De biztos, hogy igaz, mert baromira háborog.Ezért gondoltam, hogy akkor vm. szinten a mg.nyugdíjpénztárban felgyűlt pénz számít. Ilyenről tudsz valamit?
Alapvető tévedésben vagy. Az, hogy te az állami nyugdíjrendszerbe mennyit fizettél be, senkit nem érdekel. Az állami nyugdíjad összegét kizárólag a nyugdíjazásod előtti x évben megszerzett kereseted határozza meg. Ugyanis ebben a rendszerben nincsenek egyéni számlák. A pénzből amit te befizetsz ma, abból kapja a szomszéd Juliska néni a nyugdíját.
A magánnyugdíj pénztárnál pedig minden egyes befizetett forintodat a te saját számládon tartják nyilván, ezek fogknak neked hozamot termelni. Amikor nyugdíjba mész, a pénztártól kapott nyugdíjad összege alapvetően függ attól, hogy mennyit fizettél be, és hogy a befizetéseidre a pénztár milyen hozamot tudott elérni.
Olyan, hogy a magánnyugdíjadra befizetett összeg egyszercsak elfogy, és nem kapsz tovább, olyan nincs. A nyugdíjazásodkor meglévő összegből - ha ezt a lehetőséget választod - a pénztár örökjáradékot fog számítani, vagyis amíg élsz, kapod ezt az összeget. Másik lehetőséged, hogy a bentlévő pénzt egyben kéred. Ebben az esetben kapsz egyszer egy valag pénzt, amivel azt csinálsz amit akarsz, de a pénztártól nyugdíjat már soha nem fogsz kapni. A harmadik lehetőség, hogy fix időre kérsz járadékot, pl 15 évre. Ekkor 15 évig kapsz egy x összeget, majd a 16.tól semmit.
Az viszont tény, hogy a minimálbérből befizetett mnyp tagdíj egy igen kis összegű magánnyugdíjt fog adni. Gondolj csak bele, idén havi 5240Ft-ot fizettél be...