A smaragddal az a baj, hogy nagyon karcsú, a sövény teteje sokáig nem lesz zárt. 2 méter átmérőjű kb. 20 év múlva lesz. 1 méternél messzebb nem szabad ültetni. Meg aztán drága is. Minden sövényt két oldalról kell vágni, tehát ez nem befolyásolja a növényválasztást.
Halli és mi a helyzet, akkor ha épp a szomszéd csinálta a keritést??:)))) CSak azért kérdem, mivel az én szomszédom, nem csinál ügyet, és borostyánt ültettet az Ő telkére, csak épp az én keritésemre fut:((((
Ha kicsi a helyed vigyázz a tujákkal, mert megnőnek.Talán a smaragdtuja amivel a legkevesebb baj van, de annak is kell 2 m széltében. pl.a borókák jobban bírják a szárazságot és a talajt. Van sok örökzöld cserje, ami kevesebb helyet igényel és virágoznak is.
Borostyán épp annak okán nem jöhet szóba, mint a fagyal. Sajnos a szomszéd nem fogja vágni ami hozzá átlóg, sőt, csak a gondom lenne belőle ha átlógnak az ágak.
Ezért is terveztem tuját, mert azt nem kell vágni, és nem lóg át róla semmi, csak takar (feltéve, hogy nincs vele probléma, és nem rohad el).
Sajnos nincs ott túl sok helyem, így nem tudom 1méterrel hátrébb ültetni, hogy a másik oldalán is szépen tudjam vágni.
Nem is gondoltam, hogy ilyen nehéz eltakarni a szomszédot zöldséggel. Lassan egyszerűbbnek látom, ha építek egy 3méteres betonfalat :-))
Nagyon jó ötlet a borostyán is! Ha a szomszéd beleegyezik, hogy tavaszonként az ő oldaláról is vissza legyen vágva, akkor nem kell külön támrendszer neki, hanem közvetlenül a kerítésre is futtatható.
1v.2 éves dió magoncra szoktam oltani. A nemesnek 1 éves jól fejlett erős hajtások a legjobbak. Visszavágásnál, sérülésnél szoktak ilyenek nőni. Nem tudom, hogy merre laksz, de ha eljuttatod hozzám az oltóvesszőt, szívesen leszaporítom neked. Én Nógrád megyében lakom. Ha érdekel, eressz meg egy emilt. Az adatlapomon elküldi.
Thuja occidentalis "Columnaris" jól nyírható lehet a gondolattal foglalkozni de,
nekem van egy ötletem.
Nálunk a kert a szomszédtól úgy választ el ,hogy borostyánt futtattam fel rá, télen nyáron zöld egy évben 1-2x nyírom meg az oldalhajtásokat . Már a feketerigok és minden más madár megtalája fészekrakó helynek.
Húzzál a szomszéd kerités mellé egy magasabb keritést,de úgy ,hogy megtudd közeliteni a kerités szomszéd felé eső részét is. /Vagy fémháló amit az épitkezéseknél használnak alapozásnál/ A töve mellé telepitsél borostyánt, 3-4 év és már eltakarja a szomszédfelőli oldalt .Addig meg náddal takard el a keritést. Sokkal olcsobb és egy életre megoldodik a probléma.
És egy egyszer halandó honnan vegyen tavasszal 26-28 fokos nedves gyaluforgácsot???:-) Angolnyelv.... Milyen alany kéne hozzá? Aztszem megbízok vele vkit... Azért köszi.:-)
Cáfolom, könnyed meló, csak egy nyírógép kell hozzá - vagy az sem. Felkopaszodásról pedig még a diófám alatt sem panaszkodik, pedig ott van árnyék rendesen.
A fagyallal az a gond, hogy nehéz egyenletes sövényt kialakítani belőle. Könnyen fölkopaszodik alulról. Meg kb. 10 évente erősen visszafagy. A Thuja occidentalis "Columnaris" az erős növekedésű. H a jól érzi magát évi 30-40 centit is nőhet. Teljesen télálló és megbízható, jól nyírható és zárt sövényt nevel. "Brabant"-ot nem érdemes venni, mert nagyon laza sövény lesz belőle, és télen rozsdás színű lesz a lombja.
Én tavasszal, angolnyelves párosítással kézben oltom. Nedves gyaluforgács közé rakom, és 26-28 fokon 100%-os páratartalomban tartom 14 napig. Ezalatt a kalluszosítás létrejön. Így ültetem ki. Röviden ennyi. ha bővebben érdekel, írj emilt!
Lehet hogy igazad van. Ha egyszer kihullik az egyik, akkor már megette a fene az egész sövényt, mert be fog látni a szomszéd, és újabb 3-4év mire megnő egy újabb ültetés.
Gondolkodtam még fagyalon, de azzal meg az a probléma, hogy a szomszéd felőli oldalról nem tudom nyírni, aztán lehet hogy pampogni fog ha tömegesen átlógnak hozzá az ágak. Nem is olyan egyszerű ez mint hittem :-(
Ne tuját ültessetek, csak bajotok lesz vele a későbbiekben. Sárgulás, atka, stb. Kédezzétek meg a faiskolában, ajánljanak a kerteteknek megfelelően más fát.
Üdv! Van egy nagy, öreg diófánk, amit tavasszal ki szeretnénk vágni, de elôtte szaporítani belôle, mert jó fajta! Leírod a lényeget, hogy hogyan kell? Gondolom oltani, de bôvebben érdekelne.:) Kösz!
Élénkebb színűt szeretnék, de ha nagyon lassan nő akkor nem lesz jó. Vettem 5évvel ezelőtt Smaragd tuját (a pontos nevét sajnos nem tudom), ez gyönyörű, de sokat mondok ha 40cm-t nőtt az 5 év alatt.
Valójában olyat keresek ami sűrű "lombozatú", hogy a takarást és a szomszéd "elzárását" kellőképpen megoldja :-)
A Brico katalógusban láttam valami tuját, ami állítólag nagyon jó sövénynek, a 80cm-es 990Ft-ba kerül. Kb. ebben a mértben szeretnék venni, hogy már eleve legyen egy kis takarása.
Ilyen helyen nem szabad vásárolni? :-)
más: Nyáron (június), kaptam 3db tuját egyik szomszédomtól. Hatalmas földlabdával, átültettem, de mindhárom elsárgult, leszáradt, pedig locsoltam. MIt rontottam el?
Akkor a második tippem a helyes. Köszi a felajánlást, de sajnos nem tudok tuja magvetéssel foglalkozni. Tudod, azt mondják, hogy egy seggel két lovat nem lehet megülni. Na én hármat ülök. 1: Hitel- és biztosítás tanácsadás és ügyintézés. 2: Faiskola ( dió és szelídgesztenye szaporítás). 3: Reiki ( most hétvégén is avatok). SŐT 4: önkormányzati képviselőség. 5: feleségem, két lányom van. 6: a ház majdnem kész van, a kertet kéne megcsinálni. Ezek után megértheted, bármennyire is szeretném, de nem tudok magvetéssel is foglalkozni. Azért mégegyszer köszönöm.
Helló! Ha a fölső képen lévő sokat terem, akkor lehet, hogy Chamaecyparis lawsoniana lesz, mert a Cupressocyparis ritkán terem. a levelek fonákján van ezüstös csík?
Szi BMW7er! Ha gyors növésű sövényt akarsz, akkor a Curessocyparis leylandii-t ajánlom. Ha egy kicsit gyengébb is elég, akor a Thuja occidentalis "Columnaris"-t. Ez élénkzöld, az előbbi, szürkészöld. Már ültetheted is.
Helló! A fölső képeden Cupressocyparis leylandii látható . Ez a Cupressus macrocarpa és a Chamamecyparis nootkatensis hibridje. Az alsó képen Cupressus sempervirens Stricta. Az örökzöldek fő ültetési időszaka augusztus közepétől október közepéig tart.
Köszönöm az infót. Örülök, hogy most kell ültetni, mert akkor rögtön tudok is változtatni a helyzetükön. Nehéz szívvel vártam volna tavaszig, mert rossz látni a tujákat olyan állapotban. Szerintem max egy hét múlva ültetni is tudok, mert a helyét, ahova szántam, annyi idő alatt tudom rendbehozni. Remélem fagyok nem lesznek már akkor. Mert gondolom akkor már megfázna a gyökere az iszapolásban.
Most kell ültetni iszapolásos módszerrel. Földlabdával szedd ki a tujákat másfélszer nagyobb gödröt ássál , a gödört tölcsd fel vizzel . A föld elissza a vizet utánna töllcsd fel ismét ,majd ha a viz félig van a gödörben tedd bele a tuját és tegyél rá földet. Ha van marhatrágya akkor tegyél a gödör aljába a tuja méretétől függően többet vagy kevesebbet. jó ültetést.
Kérdezni szeretnék. Mégpedig azt, hogy a nagy tujákat az év melyik szakában érdemes átültetni. Egy tanyán lakom és már nagy tujákkal vettem. Egy része szépen rendezetten van elültetve, de vannak (kb 15 db) amik közvetlen egymás mellett (30-40 centire) vannak, ráadásul egy diófa és akácfák alatt. Már megnőttek kb 2 méterre, de a fényhiány miatt nagyon ritkák. Szeretném öket megmenteni és szétültetni, hogy idővel besűrűsödjenek. Mikor érdemes, hogy meg is maradjanak?
Nálam otthon a cypruscupressimus van ültetve30 db / Én magból vetettem nálam már termőre is fordúlt mind .Kettő fajta van a vertikális és a horizontális neked a vertikálist /függöleges/ ajánlom . Drága de 5-7 éves kortól 30 -60 cm is nő évente . Lehet kapni nagyobb kertészetekban New Garden de ha kifogod és türelmes vagy olcsobb helyen is tudsz venni .
Pesten laksz vagy vidéken? Milyen a talaj? Egy kicsit fagyérzékeny de a -15 c ig birja nálam takarni kell a tővét .
ime a kép: 10 méter magas a második képen lévő cyprus van ilyem oldal is itt a topikokban
Sövénynek szeretnék valamit kitalálni. Atz ajánlották, hogy Tuját vegyek, de gondolom több fajta is van, és nem mindegyik alkalmas sövénynek. Pl. nekem smaragd tujáim vannak csak úgy szétszórva a telken, de 4 év alatt nem nőttek többet 40cm-nél. Na ez pl. nem jó. Minél gyorsabb növekedésű kellene, lehetőleg olyan, ami széltében nem terjeszkedik túlzottan (inkább karcsú de magas lesz). Minél magasabbra nő, annál jobb, nem szeretem ha bebámulnak a kertembe.
Színre jobban tetszik a smaragd tujához hasonló élénk zöld színű, mint a fakózöld. De ha más nincs, az is jó.