Köszi! :-) A húsleves pedig komoly, bár igazából leveskockából főzi a párom, tehát végül is "hamis húsleves" Nekem bejött, mert egyszerre folyadék és só pótlás. Hosszabb , vagy nehezebb futásokon szoktam használni, 18-25 kili környékén. Ínyencek csigatésztát is főzhetnek bele, szénhidrát pótlásnak. 3:) Azt még egész könnyű meginni egy nagyobb szájú üdítős palackból.
na ez összejött pajti!! gratulálok! tök jó, hogy a meleg ellenére ilyen kerek kis futás lett!! meg semmi vipera, orra esés, válltörés, durvulás, összevarrás :))
aszta rákerestem erre a versenyre, elég klassz lehet! jó lenne egy-két fénykép utána ide :)
bot a magasságodtól függ. én 173 vagyok és 110es botot használok. ez tökéletes nekem.
a carbon bot jó, ez a márka sztem elég jó, bár drága..
viszont, ahogy néztem ebben azért nincs olyan sok szint. 1850 m 73 kilin?
ha nem használtál még botot, nem biztos, hogy itt kell kipróbálnod..
persze te döntöd el..
cipőt illetően te ismered jobban a terepet biztos, gondolom sok helyen mély, süppedős, angolos, belvizes.. oda éppen jó lehet a könnyű cipő, de amiket írtál alapvetően gyors lábú csontiknak való, meg persze elég jó lábboltozattal rendelkezőknek. ha ez vagy, akkor jó ez.
ha nem, akkor én inkább valami határozottabb cipőt választanék, jobb csillapítással. vagy a terepet még jobban markolót. (sppedcross, fellraiser hoka speedgoat, stb.) pláne első ultrának..
a 73 km azért hosszú egy sense-ben. de persze kilian egy 22 órás UTMB-t is fut benne bármikor..
amire még figyelj szerintem, az a frissítés. ez ultránál kulcs. nem írtál semmit az előéletedről, szóval, lehet, hogy volt már tapasztalatod, de ezt jól kell kiválsztani, nem legyen sok a zsákban, de pörgessen, hidratáljon, energetizáljon..
attól is függ, hogy milyen stílusban használod. a nordic walkingos stílushoz nekem 178 centihez a 110-es bot a jó, de úgy láttam aki nem ebben a stílusban botozik az jóval nagyobb túrabotot választ. amúgy ha nem ismered a techikát és most botoznál először, akkor kb fölöslegesen viszel botot, csak útba lesz és zavarni fog.
Sziasztok! Segitseget szeretnek kerni.Majusban indulok az elso ultra futasomon(Jurassic Quarter) es tanacsot szeretnek kerni a megfelelo turabot kivalasztasahoz.Hogyan valasszam ki a megfelelo hosszusagot es mire figyeljek a valasztasnal?Amit en neztem az a Black Diamond Distance Carbon Z vagy FLZ valtozatot. Illetve meg egy kerdes... jelenleg egy Salomon S-Lab Speed cipom van es megfelelo lehet ilyen hosszu tavra?Vagy inkabb szerezzek be egy Sense Ultra-t? Esetleg van valamilyen egyeb tanacsotok egy kezdonek? Valaszotokat es segitsegeteket elore is koszonom!
3 nappal az Esemény után még mindig nem rendeződött novellává a fejemben a történet, de lassan meg kel írnom, mert már Csermaneknek is megígértem születésnapjára. :) Kezdem hát. Mondjuk egy Skeletrontól lopott felütéssel: 2010: 9:17, 2012: 9:07, (hosszabb táv) 2014: 7:46, 2015: 6:45. Szép sor, és nagyon megtévesztően egyértelmű lenne a folytatása egy laikus szemével nézve. Igyekeztem is mindent megtenni idén, hogy ne törjem meg a tendenciát. A heti kilométer adagjaim rendre 80 km fölött voltak, szorgalmasan látogattam a core training órákat heti 1 alkalommal, csak a gyorsító edzések hiányoztak. Igaz, a múlt hétvégén kiderült, hogy annyira nem vagyok lassú, mert minden célzatos rákészülés nélkül toltam egy 1:31:30-as félmaratont, amiben még kis szintingadozás is akadt. Ráadásul a múlt héten eljutottam végre teljesítménydiagnosztikára, ahol a doki jól megfuttatott a szalagon maszkkal a fejemen, majd azt mondta, jó erőben vagyok, megfelelő az ultrázáshoz az állóképességem. Bár kissé sok a gyors izmom a lassúhoz képest, ezen még érdemes változtatnom, ha még eredményesebb akarok lenni hosszú távon. Ezek voltak a jelek, amik biztattak. Aztán voltak apróságok, amik figyelmeztettek az óvatosságra: véradáson kiderült, hogy kissé kevés a hemoglobinom. (Elkezdtem vasat szedni.) Az eddigi idei versenyeim elég magas pulzussal sikeredtek, amit egy ideig ugye tolerál a szervezet, de amikor a tartalékokat felégetni az ember, akkor könnyen jöhet a faltól az orrba vágás. Alapvetően optimista vagyok, reméltem a jó teljesítményt, de a beígért (és meg is tartott) meleg idő nem jósolt könnyű futamot. Mit tehet ilyenkor az okos futó? Pulzusra megy, nehogy megcsalja az hamis biztonságérzet a Kékes felé. Mit tettem én? Mondtam nőmnek, hogy ugye, hagyjam a fenébe a pulzusmérőt, hogy ne zavarjon? (Persze, hagyd!) És hagytam. A táskán is gondolkoztam. Nem akartam a hátizsákot vinni, mert macerás az utántöltése, és melegíti a hátamat. Az övtáska könnyű, viszont csak 7 decis a kulacsa. Végül mégis ez utóbbi mellett maradtam, és ez szerintem jó döntés volt. A problémát úgy oldottam meg, hogy a pontra már mindig száraz kulaccsal érkeztem, ott ittam egy jót, majd teletöltve távoztam a következő szakaszra. 2-2 gélt küldtem magamnak előre a pontokra, és fegyelmezetten fogyasztottam is őket, akárcsak a sótablettákat, óránként egyet. Ki akartam írni magamnak a tavalyi részidőimet, de végül ez kimaradt, így fejből próbáltam felidézni őket, ami nem mindig sikerült. A rajtba 1 órával korábban odaértünk, rajtszámmal már a tarsolyban, Bellus Áronékkal a hátsó ülésen. Izgatott hangulat uralkodott a zónában, mindenki igyekezett ráhangolódni a Versenyre. Ügyes-bajos dolgaim intézése közepette volt idő kis szociális életet is élni, amit én nagyon szeretek. Itt mindenkit ugyanaz a cél motivált ma, láttuk ezt egymás szemében. Aztán megszólalt a motiváció rajtzene, majd elstartolt a mezőny és vele én is...
Sziasztok! Megosztom veletek a Muzsla Trailról írott beszámolómat, remélem nem találjátok majd unalmasnak. Az tuti, hogy én vasárnap nem unatkoztam. Biztosan sokan ismeritek az érzést, amikor vártok, vágytok valamire, de ugyanakkor féltek is egy kicsit (vagy nem kicsit) az eljövetelétől. Na hát nekem is hasonló érzéseim voltak a Muzsla Trail miatt. Tavaly már egyszer teljesítettem ezt a távot és a tervem az volt, hogy idén az 55 km hosszú 2800 méter szinttel boldogító Mátrabérc Trailt fogom megfutni-kúszni-mászni. Aztán történt ami történt, augusztustól fogva nem tudtam futni, készülni erre a nem éppen átlagos megmérettetésre. Viszont azt már Szegeden a kórházban fekve eldöntöttem, hogy ott leszek a rajtban. Akkor még marha optimistán a hosszabbik távban gondolkoztam, bízva egy gyors felépülésben, és a futáshoz való minél hamarabb visszatérésben. A felkészülésem minőségét jól jelzi az, hogy augusztus 2. óta kb. 110 km-t futottam összesen. Most a Muzsla után áll kb. 140 km-en a számlálóm. Azt hiszem, ez nem mondható éppen ideális felkészülésnek egy hegyi terepfutó versenyre.
Ennek ellenére jókedvűen és optimistán érkeztünk meg Szurdokpüspökibe, ahová ugyanúgy mint tavaly, 4 en utaztunk. A feleségemen kívül eljött a lányunk és a barátja is. Az időjárás előrejelzés meleg napot ígért, ráadásul a rajt 10.00 órakor volt, ami azt jelentette-számításba véve egy 4-5 óra közötti teljesítést-, hogy a nap legmelegebb szakában fogunk futni, elég sok helyen nyitott, napos szakaszokon. Ennek megfelelően rövid naci, póló, pulzusmérő óra és egy könnyű hátizsákba öltözve vártam a 10 órát. A futókulacsaimon kívül fél liter +vizet, fél liter húslevest, 2 gélt, 2 müzli szeletet, és egy magnézium ampullát vittem magammal a (tor)túrára. A rajtrácson közepesen hátra álltam, hogy ne tartsam fel a gyorsabb futókat. Fegyelmezetten kezdtem futni, de a pulzus hamar megérkezett 150 közelébe. Azt örömmel csekkoltam, hogy ez nekem még tök komfortos. Jól bírtam a meleget még néhány sporttársat sikerült is előznöm. A 3.-4. kilométer környékén elkezdődtek a számomra már meredekebben emelkedő, tempós sétákat igénylő szakaszok. A pulzus beragadt 150-re, így mindig úgy próbáltam mozogni, hogy ez ne emelkedjen. A rajttól 14,7 km-re lévő Mátrakeresztesi EP-re 2 óra alatt érkeztem meg, itt még matematikailag volt esélyem egy 4 órán belüli, vagy akörüli teljesítésre. A pont előtt néhány száz méterrel viszont elkezdett a bal vádlim finoman görcsölni. Volt nálam magnézium, de úgy voltam vele az ellenőrző pontig már kibírom, ott majd frissítek, iszom izot, és ha nem javul a helyzet a Muzslán felfelé betolom a Mg-t.
A frissítő ponton, csekkolták a chippemet, megettem pár falat banánt, egy-két mondat a segítőkkel majd irány a Muzsla. Felfelé a csúcsra 16 kili környékén minden különösebb görcs, vagy előjel nélkül a bal lábujjaim egyszerre ökölbe szorultak. Tudjátok mint a Tom és Jerry mesében a macskáé. Elemi erejű para tört rám, gyorsan kiugrottam a cipőmből, leültem és elkezdtem visszafelé feszíteni a lábujjaimat. Utána kicsi vádli masszázs, nyújtás. Itt benyomtam a Mg-t. Picit majréztam a Mg esetleges emésztéskönnyítő hatása miatt, de szerencsémre nem kellett DNS mintát hagynom az erdőben. :-D Ezzel sajnos párhuzamosan a görcs sem akart engedni. Innentől kezdve iszonyat meló volt számomra az egész. Gyakorlatilag 100-200 méteres futások, görcs, nyújtás, séta. Találkoztam Csipiékkel, aki nagyon segítőkészen felajánlotta, hogy ad magnéziumot, de akkor már bennem volt egy ampulla + elrágcsáltam a rajt csomagban kapott zselét. Mivel alapvetően nem vagyok elgörcsölős fajta, nincs nagy tapasztalatom a helyes adaggal kapcsolatban, így azt megköszöntem, de már nem fogadtam el. A Muzsla most kegyetlen szerető volt, mert azt hagyta, hogy meghódítsam, de futni még nem engedett. Így, ennyi felkészültséggel nem. Cserébe gyönyörű panorámával varázsolt el. Több ponton is megálltam fotózni, 1-2 rövidebb videót készíteni a látványról. Kb. 5-6 percet pocsékoltam el fotózással a tájban való gyönyörködéssel, e nélkül ennyivel hamarabb, de biztos hogy lélekben szegényebben értem volna célba. A csúcskő után még 7km lefelé várt rám, amit az erősödő már akkor mindkét lábszáramat érintő- izom görcs miatt nem tudtam-mertem normálisan megfutni. Mikor visszaértem Szurdokpüspökibe, a család már nagyon várt. Párom elég feszes teljesítési időt gondolt nekem, jócskán túlmentem rajta. Lányom kijött az utolsó kanyar elé, és 150-200 métert együtt futottunk a célig. Majdnem lecseszett, hogy már fél órája itt vár rám .szinte megsajnáltam szegényt. :-D A cél vonal előtt még egy utolsót csavart a Muzsla a vádlimon, de bőven a szintidőn belül sikerült beérnem. Az MB trail csapat egyik tagja mikor meghallotta, hogy 16 km-től görcsölő vádlival jöttem végig elég érdekes arccal nézett rám. Nem tudom, hogy örültnek, vagy csak szimplán hülyének gondolt. Remélem az előbbi Beérkezés után megittam egy kád vizet, a befutócsomagban lévő sört, meg ettem egy keveset a befutásért járó kajából. Hazafelé elgurultunk Egerbe némi bort venni, és az éjszakát Hevesen a sógornőméknél töltöttük, ahol pár pohár borocska elfogyasztása után kellemesen lelazulva reggel nyolcig pocoltam. Hétfőn hazajöttünk, és este egy habkönnyű 5:50 es tempóval rákocogtam egy 5,5 km-t a vasárnapra. Most így 2 nappal a verseny után, a sípcsontom melletti kis lábszár izomban lévő izomlázon kívül semmi bajom. Kellemes fáradtság a combjaimban. Verseny közben nem fájt sem a törött combcsontom, sem más egyéb testrészem - leszámítva a vádli görcsöt. Végezetül, de nem utolsó sorban új ismeretségre is szert tettem , mert igaz először Nagyhegyesen a Kráter kupán, de találkoztam Boncsér Zolival, akivel volt szerencsém a Muzsla Trail versenyközpontjában is összefutni.
Konklúzió:
4:42:13 alatt sikerült befejeznem a saját versenyemet, amivel ismerve az elmúlt 7-8 hónapomat elégedett vagyok. Ugyanakkor mivel nem fájt semmi ami fájhatott volna, a rehabilitációmat befejezettnek tekintem, és megkezdek egy tisztességesebb felkészülést a nem is olyan soká következő Kaptárkövek Trailra. Rendes eredményekért tenni kell valamit. J
Versenyezz és írj róla többször! :-)))) Szinte megkívántam ezt a versenyt, bár a 2. fele az már annyira nem vonzó. No meg semmiképp ne legyen a MBT-vel egy időben. :)
Az eredményed nagyon imponáló, meglátszik, hogy a nem elfutás az elején kifizetődő volt!
Bali, egy jó időjárással simán megvan az a mínusz 10 - 15 perc. Bár, hogy Pálfy Marci és a miskolci élgárdisták hogy a p-ben mentek 5:10 körül így is, fel nem foghatom.
Viszonylag készültem. Izgulni nem izgultam, pedig volt miért. Ha idén sem sikerül a <6óra, akkor az okozott volna némi problémát. Fejben. Ez lett volna a 4. sikertelen kísérlet a tárgyban. Volt egy Ágasvári th-tól körbelejövős (6:01), volt egy sirokrólindulós a rohadtmelegben, volt egy 4:02 Ágasvár szuperjóállapotban majd onnan lefelé befosó combizommal kiállós, és tavaly volt egy 6:06 az iszonyat melegben(túra). Idén akármi van, 6 alatti kell nekem. Béláék mentek tavaly 5:53-at, idén erősebbek mint tavaly, és én is megyek úgy, szóval nyugodt voltam, lehet 50fok, vagy 30cm hó, akkor is meglesz.
Nekem a meleg nem a barátom, ezért aztán lassan mentem. Régebben nem volt szokásom fogni magamat, most még a Muzslára felfelé is húztam a kötőféket. Egy helyen ugrott meg a pulzus, Galya előtt. Itt a francia gyerekkel kezdtem el dumálgatni, és nem figyeltem. Ezt a szakaszt egyébként 2 hete futottuk Bajári kollégával, és 155-ben olyan lendületesen szaladtunk fel, hogy juj. Most a melegben totyogva-beszélgetve befigyelt ugyanitt a 169. Idegesítően sokat sétáltam. Tojtam a részidőkre, meg sem néztem őket (2éve még a kezemre is felírtam --- de minek).
Viszont nem fáradtam, helyenként tudtam kifelé figyelni, pedig ilyenkor befelé nézek, meg a lábam elé. Láttunk muflont előttünk átrohanni Szederjéstetőnél, az szép volt, ellensúlyozásként valaki meg odacsinált az út közepére Rudolftanya elág-nál. Förtelem. Láttátok? Nem lehetett nemlátni.
Hiba azért volt bőven:
Előszőr is le kell menni pénteken. Ez a szombati hajnali indulás egy baromság. Lemész péntek reggel, elvagy ott a Mátrában, du. tuti összefutsz valakivel, meg utána más valakivel, meg még este bárkivel, és eltelik a nap. A célból meg nem kell csak este eljönni, mert ott meg jó.
Egyéb bajt mondani nem tudok azon kívül, hogy meglepett miket feltételez a T.rendezőség rólunk (személyi ig., aláírás, számla meg minden). Jó bízni, de még jobb ellenőrizni, vagy mi? Tényleg van olyan kretén aki felveszi a másik rajtszámát? Meg több adag levest is lenne pofája megzabálni?
Ja azért egy alkalommal kizökkentem a befeléfigyelős flow-ból. Mikor keresztesen nem kaptam meg a megbeszélt ellátmányt, így vissza kellett szaladni a pontra. Az volt +2p, meg a koncsúrnál az egyik kanyarban pofánvert a brutálmeleg, és úgymaradt a patakig, az volt a másik +2p. Patakban megálltam, merítettem, fejetlocsoltam, és mentek a végén a 4p-esek. Simán meglett az 5:57, laza kocorászás... Egyébként azt gondoltam, ebben a melegben inkább 5:20-at megy az eleje, úgyhogy némileg orcalefaragó volt ez a +46p. Összességében melegebb volt mint tavaly a túrán, pedig délután akkor is irgalmatlan meleg lett, de idén már Oroszlánváron is füstöltem. És még így is 10p-t javítottam. Ez nem sok, de sokat dolgoztam érte. Most már feladat lesz megkeresni a következő -10-et!
A félsziget üres, turista nincs, csak pár bolond futó, meg futó bolond, meg néhány addiktív kerekes. Ezen túl full virág, meg tavaszirügy. Nincs sor a fagyis előtt, üresek a parkolók. Az ösvényekről nem is beszélve.
Valami valószínűtlen jó szállást is sikerült foglalni és majdnem nekünk fizettek érte.
Rögtön a leglényegesebbnél kezdeném!
A végén.
A kajajeggyel egy sokcsillagos szállodában lehet svédasztalon, de magyarosan zabálni. Asszem ezek után nincs is sok értelme írni a többi részletről, mert ez magában mindent visz...
Azérmégis.
Igen, máris ideírom (rögtönmásodik), hogy VAN kötelező felszerelés! Nekem pont elfért a gatyám hátsó zsebeiben.
A zaba mellett még teknikaji póló, meg kompressssziós zokni is járt felár nélkül.
Ezek után futni már nem érdemes.
Póló-zokni-kaja...
Az éjféli rajthoz átvittek a célból Lovranba. Kicsit késtünk, de jól sejtettem, hogy nélkülünk nem fogják kezdeni. Nemis.
Rögtön vmi 1400m szint 8 kilin.
Én komolyan készültem, megnéztem az eddigi eredményeket, részidőket. Ezek után szerényen az első sorba álltam, közvetlen Poletti mester mellé, hogy fogjam a kezét, ha el találna hasalni. A rajt után a mezőny 80% átgázolt rajtam, pedig szerintem 4p körül mentem én is. Láttam én már sok rajtot és elfutást, de ez mindent vitt. Annyira nagy volt a löket, hogy az órámat is rosszul nyomtam meg, így ez az első fél óra eccerűen kimaradt az életemből. Nem tudok vele elszámolni. Ez van...
Már a város széléig 300m szint meg is volt.
Onnan semmi különös. Pont nem saras ösvények, széles hegyoldalak, csak néhol szűkülő csapások.
A gerincre felérve azért volt szél én meg ugye már a másnapi kánikulához öltöztem, így nem álltam neki sokat nézelődni.
Na itt jött a második nagy meglepetés.
Mivel elfogyott az emelkedő, így mindenki leállt és elkezdett sétálni lefele. Komolyan TT fíling volt. Hadonásztak a botjaikkal és botorkáltak lefelé a köves ösvényeken...
Innen a féltávnál lévő nagyobb pontig egy hazai, középhegység jellegű menet volt. Kevés dózerral és erdei úttal, inkább ösvényekkel. Jó kövesekkel, benőtt csimbókos füves részekkel, csak szolidan, nehogy nagyot lehessen hozni a lefeléken.
Pontok.
Amit előre leírtak azt adtak. Nekem nem volt sok mindenre szükségem, így sokat nem turkáltam, de sztem teljesen korrekt volt. Egy helyen volt kicsit döcögősebb a kiszolgálás. JA, meg a víz! Volt pont, ahol kihelyezett tartályokból lehetett vételezni a vizet. A vízkibocsátásuk ezeknek a kis csapoknak olyan 3dl/perc lehetett. Azt hittem a guta üt meg. Le sem tudtam rendesen tusolni.
Fél távhoz lehetett cuccot előre küldeni.
Gyorsan meglett a motyó. Itt aztán tészta/rizs, főzelék/leves/nemtommi volt a választék. Tényleg habzsidőzsizni is lehetett volna, már ha vki ezért utazik ennyit. Még masszás meg tépelés is volt. Ez már a 21. század, na!
Innen aztán az első résszel ellentétben széles dózer és aszfalt utakon mentünk zömmel. És persze tűző napon. Egy rég felszámolt vasútvonalon is toltunk jó pár kilit. Itt viaduktokon és alagutakon is átmentünk, de ezek szépségét a bazi hosszú, nyíl egyenes szakaszok kicsit árnyalták...
Egy két helyes város is bejátszott ezen a részen, a táj szépségére amúgy nem lehet panasz.
Az utolsó ponttól aztán olyan mint a Lavaredo. Már látja az ember a célt, de vmi holt unalmas, szántóföldes, gátas, füves, 13 kilis, igazi lélekmarcangolás lesz belőle.
Itt aztán összeszedtem egy osztrák, hosszú távon induló srácot, aki teljesen off módban próbált bejutni a célba. Ilyet azért keveset láttam. Van az az ember, aki néz, de nem lát. Látszik, hogy rád néz, de a tekintete valahol a tejúton túlra fókuszál... Megfogtam a kezét és mondtam neki, hogy kövessen. Kocogtunk. Leálltunk. Kocogtunk. Leálltunk. Néha próbálkozott azzal, hogy hagyjam, de én ugye kisdobos és úttörő voltam és az ilyet nem csinál(hat). Kicsit lassú volt a dolog, de végül csak az utolsó 3 kilire nem sikerült életet lehelnem belé. Azt aztán tényleg gyalogoltuk.
Aztán cél.
Érem, pacsi...
Pályajelölés. Én háromszor eltévedtem, de csak pár métereket. Kicsit nehéz volt megszokni a jelölési módot, de utána már ráállt a szemem. Ezen talán javíthatnának, de az teljesen bejött, amit írtak: ha vki 50m-en belül nem lát jelzést, az eltévedt. (ez az 50 inkább 100 volt, de ez nem rossz).
Összességében lelkes, kedves csapat rendezte. Volt rajt(kapu), cél(kapu), expo, ceremónia, megminden, de mindez családias, 200-250 fős mezőnyökkel. Én azon a szakaszon, ahol csak a mi távunk haladt összesen két emberrel találkoztam, tehát nagy tömeg nincs.
Sztem kár lenne kihagyni, én ha tehetem megyek jövőre is.
Hát akkor nyitom a sort egy rendhagyó "sírás"-mentes beszámolóval:)!
Mindenféle hosszadalmas előtörténet regélés helyett inkább álljanak itt az eddigi Mátrabérc eredményeim: 9:05, 8:27, 8:20.
Idén a felkészülési időszakban valahogy sikerült rátalálni egy olyan ritmusra, olyan edzéstervet kialakítani ami szinte tökéletes összhangban volt a teljesítőképességemmel. Ennek eredményeképpen folyamatos volt a fejlődés, hétről-hétre éreztem, hogy egyre erősebb leszek. Persze voltak akadályok: egy fontos hosszú futás során egy kerítésbe beleakadt a mutatóujjam és széthasítottam a felső ujjpercem (gondoltam Pinyo horror kézsérülésére...), három héttel a 'bérc előtt elcsúsztam bringázás közben, de minden alkalommal magam mellé állítottam a szerencsét. Az ujjamat gyorsan és szakszerűen ellátta a solymári benzinkutas (ezúton is kalapomat emelem előtte) és megúsztam ájulás nélkül, sőt az edzést is befejeztem, bár nem volt kellemes. A bringás esés után is befejeztem az edzést és végül is nem zúztam le magam annyira, mint lehetett volna. Ezek a dolgok és a folyamatosan érzett fejlődés olyan erőt eredményeztek, hogy soha nem álltam még verseny rajtjában ennyire magabiztosan. Mindent megterveztem előre, a kajálástól kezdve a pulzuskontrollig és hogy milyen zenét fogok hallgatni közvetlen a rajt előtt. Ráadásul mindent a tervek szerint végre is hajtottam! Előzőleg persze számolgattam, hogy milyen időt szeretnék, meg mikor melyik EP-n kéne lennem, de az utolsó héten úgy döntöttem, hogy teljesen elengedem a terveket, nem stresszelem magam. Nem is jegyeztem meg az időtervet, egyszerűen csak nagyon jól akartam érezni magam. Végre tényleg ünnepként megélni a versenyt! A rajt során egészen hihetetlenül Metallica szólt felpörgető zenének, tudtam, hogy egyszerűen ma minden az én kedvem szerint fog alakulni. Ami még meglepő volt, hogy teljesen elmaradt a versenyláz okozta +10bpm-es pulzusemelkedés. Próbáltam jó helyre állni a sorba, hogy minél kevesebb embernek kelljen kerülgetnie, mert sejtettem, hogy megy majd a nyomulás. Mentem szépen a meghatározott ritmusban, könnyedén. A vadkerítésnél szépen sorba álltunk, azért csak volt olyan aki itt tolakodott előre... de nem foglalkoztam vele különösebben. Nagyjából mikor felértünk a főgerincre, rendeződött el a mezőny és volt hogy már magamra is maradtam. Kiváló idő volt, jó hűvös, de azért a felhőtlen ég előre vetítette, hogy elég meleg lesz. Első frissítésnek egy Mabakert nyamnyogtam el három darabban az első másfél óra alatt, ez volt az utolsó szilárd cucc a célig. Oroszlánvárat 1:29-re értem el és a következő emelkedőn már kezdtem előzgetni. Itt már keményen sütött a nap, az órám néha rámcsipogott, hogy nyugi és vissza is vettem. Tudtam, hogy a meleg még pluszban megdobja a pulzust, de nem szabad felülni a tél végei megszokott tempónak. Nem gondoltam volna hogy el lehet téveszteni az útvonalat, de kb 15km-nél sikerült. Egy nagyobb csoport ment előttem 100 méterrel és szépen caplattam utánuk a széles dózerúton, mikor egy nemrég lehagyott lány utánam kiáltott, hogy nem arra kéne menni. Rövid körülnézés után megállapítottam, hogy tényleg nincs jelzés, szalag a környékemen. Kiabáltam én is előre és láthatóan észrevették, megértették a csoportból, hogy mit akarok mondani, úgyhogy én szépen visszacsorogtam. Ők továbbmentek. Itt az út tesz egy kanyart észak felé a hegyoldalban. Egyébként az egyik kedvenc részem a Kékes felé vezető úton, ezt együtt futottuk a lánnyal aki rámszólt. Egészen meglepő volt, hogy milyen üres volt ez a szakasz. Itt fent, 800m felett még nagyon jó idő volt. Fújdogált a szél, az árnyékban kellemes hűvös uralkodott, de sejtettem hogy alsóbb régiókban szél és árnyék nélkül nagy izzadás lesz. Az Ep előtti utolsó meredek szakaszon Csanyáék szurkoltak, de úgy hogy be is ugrottam futásba a gyaloglásból ezzel beállítva a max pulzus értéket. Jól esett a bíztatás és magamban vigyorogva érkeztem fel 3:03-as idővel. Víztöltés után már indultam is le, az Ep-n megelőzve több embert. A lejtőkön szépen lenyugodott a pulzusom, a lábaim jók voltak, úgyhogy mentem. Egymás után maradtak le a versenytársak. A Galyáig vezető szakasz csalóka a hullámzás miatt, figyleni kellett hogy itt se engedjek a tempó csábításának. 30 percenként nyomtam a fél tubus Sponser zseléket. Amikor szükség volt rá hogy meglegyen a 60g szénhidrát/óra adag, híg izóval pótoltam a különbözetet. Pl a BCAA-s zselében és a Mabakerben kevesebb van, mint a Liquid Energy-s cuccokban. A többi alkalommal csak vizet ittam a zselékhez. 7dl-s kulacsot vittem, amit mindig bedöntöttem két EP között, tehát összesen 3,5l folyadékot ittam a verseny alatt. Csanyáék megint felbukkantak abban a kis nyeregben ahol az aszfalt az út mellett megy el, ismét megdobva a kedvemet. A kellemetlenek tűnő fel-le szakasz ellenben kiváló kilátást nyújt, de ezúttal hiába fürkésztem az északi látóhatárt, a Tátrát nem tudtam kiszúrni. Megint a hölgy mezőny egy tagjával kerülgettük egymást Galyatetőig és persze folyamatosan előztünk másokat. 4:25-re értem fel az Ep-ra ahol még egy pohár kólát is ittam a víztöltés mellé. A lábaim már persze érezték az eddigi törődést, de még mindig szépen fel tudtak pörögni. Kellett is a tempó, mert ez a szakasz ahol tényleg lehet futni. Ahogy ereszkedtünk, kezdett az idő is egyre melegedni. Árnyékban levettem a sapkám, hogy szellőzzön a fejem és közben a nedves sapka is jól kihűlt. Mikor ráfordultam az Ágasvárhoz vezető ösvényre, gondoltaban már a Múzslán jártam. Vártam már nagyon hogy odaérjek. Itt rájöttem egy nagy erősségemre, hogy én szeretem azt az emelkedőt! Valószínűleg onnan ered ez a szeretet, hogy első teljesítésem alkalmával már atom elcsigázva vágtam neki ezért egy végső mentőövhöz a zenéhez fordultam. Gyakorlatilag sosem hallgatok zenét futás közben, nem azért mert bármi ellenérzésem lenne vagy ilyesmi, egyszerűen nincs rá igényem. Viszont hosszú menetekre mindig viszek magammal fülhallgatót, hogy ha már más nem segít akkor ez talán kizökkkent a holtpontról. Nos hát akkor 3 éve annyira kizökkentett hogy frenetikus flow-élményt sikerült átélnem. Azóta is mindig várom már hogy ott lehessek azon az emelkedőn és újra átélhessem azt, mint először. No, de még Ágasvárnál járok csak! Továbbra is rendszeresen előzgetem a sporttársakat. A túristaháznál a csapnál fürdök egy alaposat. Itt már nagyon kellett ez a lehűtés, de igazából semmi gondom nincs. A gyomrom tökéletesen rendben van, a fókusz is éles és továbbra is élvezem az egészet! Nekivágok a lejtőnek, igyekszem szépen haladni, de nem szétverni magam, ez még nem az a lejtő ahol el lehetne engedni magam. Közben utolérem Nathant, az angol srácot akit tavaly furikáztam, meg ma délután is együtt megyünk vissza Pestre. Senyved egy kicsit, jóval a tavalyi ideje mögött van. Beszélünk pár szót. Mondogatom neki hogy próbálja meg élvezni a futást. Úgy tűnik sikerül valamennyire kizökkentenem. A mátrakeresztesi EP-re szinte egy időben érünk le 6:02-re. Itt sem időzök sokat, már rongyolok is neki a hegynek. Előbányászom a fülhallgatót, betolom a zselét, vizet a pohárból, lehalkítom az órám figyelmeztetőjét. Megköszönöm neki, hogy idáig szorgosan dirigált nekem és sikeresen megőrzött annyi erőt ami elég lesz a célig. Mert innen már engedem neki felfelé ahogy engedi a lábam, tüdőm. Szenzációsan érzem magam ahogy emelkedek felfelé az árnyas erdőben. Újabb két-három embert hagyok le az első meredeken. Amikor kiér az út az irtásos részre és visszanézek végigtekinteni szinte az egész útvonalon megint beüt a flow. De durván. Még könnyezek is. Jó hogy most épp nincs itt senki csak én. Ezért jöttem, ennyit kellett jönni ehhez! Közeledek egy kis csoporthoz. Lemaradnak. Bent az erdőben egy srác megáll, kiveszem a fülest hogy halljam mit mond, ha segíteni kéne: "Nagyon durva!". Nem, szerintem nem az, kurvajó!!! Tovább, tovább! Hú, nem megy már fel a pulzusom, eddig tartott a lendület, de elég lesz! Fent vagyok! Utolsó zselé lecsúszik. Valamit nagyon jól kifőztek a Sponserék Svájcban, mert egyáltalán nem esik nehezemre lenyelni a cuccot, az emésztésemmel minden rendben van! Beindul a lejtő, már fáj. De még így is újabb futókat érek utol. Sosem jártam még a mezőny ebben a részében! Már rángatja a görcs a lábam, de még működik. Előre, előre! Baromi végtelen ez a lejtő. Még érzékelem hogy a távolban milyen szépen sárgállanak a földek és hogy milyen mélyen van még Szurdokpüspöki! Már majdnem a pataknál vagyok amikor csaknem eldőlök, mert vigyázba áll a lábam. Óvatosan lépdelek le, majd neki a partoldalnak. Ezt már nem szeretem! De már megendehetem a negatív gondolatok luxusát. Rohadjon meg ez a patakpart! Felkúszom valahogy. Mindkét lábam görcsöl. Nah, gyerünk lábak, legyen valami, még futni kell a célig! Lassan, lassan meghajlanak az izmok, beindul a trappolás. Az utolsó km azért megvan 5:10-ben. A görcsölgetés közben ketten visszaelőznek, de még sikerült egy fáradt embert befognom a célig. Cél 7:44! Hát így sikerült tökéletes versenyt produkálnom! Órási, atom élmény volt!
Van miről beszámolnom, pl. sose gondoltam, hogy Pinyóval egyszerre vágunk neki a Muzslának, előtte együtt eltévedünk, de még nem rendeződtek a gondolataim. Szóval tele vagyok mesélni- mondanivalóval, csak még fogalmazódnak. :)
ne terelj!!! azt írd le részletesen, hogy havi 50 kiliből hogy lehet 7 órát menni? miután leírtad, én azt azonnal eladom fizetős edzéstervként!! minden online edzőt koldusbotra juttatok!
részemről remekül telt, de beszámolót inkább joesentme írjon..
érdekes volt ebből a nézetből a verseny, rengeteg csinos lány volt arrafelé. miközben normálisan csak izzadó tesztoszteron bombák között szoktam vergődni..
Teljes mértékben megértem, miért nincs itt a százezer Mátrabérc beszámoló. Pihenni kell :) Szombaton hazajöttem, kipakoltam, kicsit mostam és bedőltem az ágyba 8-kor. Hogy aztán ma minden porcikámban izomláz legyen. Még pihenőőőt! Hogy volt, aki mindkét napot végignyomta?, na az lehetett az igazi szórakozás, de az számoljon is be duplán :)
