"Egy nemzet nincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt - késsel a torkán - egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás…"
(Théophile Delcassé, egykori francia külügyminiszter)
Kicsi troll, értelmezd a történelmet, bár mint más topikokban kiderült, behéz lesz, mert ne mcsak aljas vagy és gyáva, hanem ostoba is.
Na de az éert egy (valószínűleg felesleges) próba:
Az antantnak is kurva kényelmetlen volt már a "magyar ügy", Clerk pedig Horthyt jelölte rendcsinálónak. Horthynak volt ez a feltétele, nem volt kötelező elfogadni csak ha őt akarták. És akartak már valakit de nagyon.
Horthy mindeközben katonatiszt helyett mindinkább politikusként viselkedett, ugyanis szeptember során megpróbált engedélyt szerezni az antanttól serege – 80 000 főre való – további növelésére. Ezzel a próbáélkozásával ugyan nem aratott sikert, azt azonban elérte elérte, hogy a tanácsköztársaságot megbuktató román csapatok befejezzék nyugati irányú előrenyomulásukat. A kezében összpontosuló haderőn kívül ez a magatartás is hozzájárult ahhoz, hogy Horthy a kormányok fölé emelkedhetett, amit budapesti meghívása mellett – a Friedrich-kabinet októberben két lakosztályt ajánlott fel a fővezérnek a Gellért Szállóban – az antant hatalmak által Magyarországra küldött Clerk-misszió kitüntetett figyelme is jelzett. A George Russel Clerk brit diplomata által szervezett november 5-i tárgyaláson Horthy is részt vett, így a megbeszélésen belátható közelségbe került a budapesti bevonulás időpontja
Csak sajnos az államalakulat neve Osztrák-Magyar Monarchia volt, hivatalosan két egyenrangú részből áll, így aztán "tettestársnak" számítottunk úgy, hogy közben önálló mozgásterünk nem volt. Ebből a szempontból a dualizmus a lehető legrosszabb megoldás volt, Kossuth is figyelmeztetett erre, persze öt évtizeddel korábban nem róhatjuk fel Deákéknak.
Hogy legyen mivel kimosni a lenti dalt a fülekből, íme egy hasonló próbálkozás 1990-ből (még a választások előttről), szintén a magyarság összetartozásának kifejezésére. Igaz, ez nem kormányzati felkérésre készült. Helyenként ez is elég szentimentális, de mindenképpen színvonalasabb és értelmesebb produktum.
"Írja itt valaki, hogy csak Magyarország területét darabolták fel. Meg kell nézni Németország térképét 1913-ban és 1920-ban.
A németeknek volt annyi eszük, hogy feldolgozták a múltat. Évtizedek óta országépítéssel, gazdaságfejlesztéssel foglalkoznak és rohadtul berágnak, ha az utolsó szövetségesük ostobán lenácizza őket."
Azért Németország még így is elég nagy maradt (358000 km2), mert őket nem ilyen mohó, területéhes szomszédok veszik körül, mint hazánkat.
És a Trianonra való emlékezés mivel akadályozza szerinted az országépítést és a gazdaságfejlesztést? A nagyobb Magyarország meg nagyobb lehetőségeket is jelent mindkét célhoz: az építéshez és a gazdaságfejlesztéshez is.
Vagy szerinted a "tanuljunk meg kicsik lenni" jelmondat szerinti sorvadás és elszakított honfitársainkról s az általuk lakott területeinkről való lemondás jelenti a múlt feldolgozását?
Hivatalosan a második sem zárult még le teljesen: Japán és a Szovjetunió, illetve annak utódaként Oroszország még nem kötött békét a Kuril-szigetek körüli vita miatt.
"leszerelték a hadsereget, sőt a fővárost is megszállták az Antant csapatai. A különbség viszont az volt, hogy a török nacionalisták a bolsevik Oroszországtól kaptak segítséget, amiből egy új hadsereget sikerült felszerelni."
És Magyarországnak hogyan tudott volna segíteni akkor a bolsevik Oroszország? Légihíddal?
Azt még hozzá kellene tenni, hogy a magyar politikusok már Bosznia annektálása ellen is tiltakoztak. Felesleges volt még 2 millió szláv a Délvidékre. Csak az osztrák vezetés még mindig úgy gondolkodott mintha 50 évvel korábban éltek volna.
Szükségtelen erődemonstráció volt az agresszív területszerző habsburg politika részéről.
A merénylet után Tiszáék nem sokat tehettek az ilyen törekvések ellen.
A hadat üzenő Tisza István szobrát rövidesen újra az egykori Kossuth téren csodálhatjuk.
A merénylet után összehívott koronatanácsban már a hadüzenet kérdése volt a központi téma, melyet – egyetlen ellenszavazat, gróf Tisza István magyar miniszterelnök tiltakozása mellett – a megjelent vezetők szinte mindannyian támogattak.
Magyarország, mint az Osztrák–Magyar Monarchia része, külügyeiben nem független politikai hatalomként lépett háborúba. A szerb helyzetre és a Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett merénylet jelentőségének túlbecsülésére jellemző, hogy a háborús helyzet már 1914. júliusában megérett a konfliktusra. Júliusban már nyilvánvaló volt, hogy Bécs nem mond le a Szerbia elleni akcióról, amelyhez gróf Tisza István csak annyit tudott hozzátenni, hogy július 14-én feltételül szabta: a Monarchia jelentse ki előre, hogy a Szerbia ellen indítandó akcióval jelentéktelen határkiigazításokon kívül szerb területek megszerzésére nem törekszik.[1]
Charles Tisseyre, a francia parlament képviselője könyvet írt a háború kitörésének körülményeiről: „... Tisza István volt az egyetlen vezető államférfi Európában, aki komolyan szót emelt a háború ellen.” A merényletet követő koronatanácson azonban azok az – akkor még osztráknak számító – nemzetiségi politikusok szavazták le, akiknek hazája később a győztes államok között szerepelt, és Magyarország háborús szerepének a világ közvéleménye előtti félreértelmezésében aktív szerepet játszottak.
Magyarországnak nem volt érdeke a háború, és Tisza István mindent megtett elsősorban Magyarország hadba lépése ellen, de amikor e törekvései meghiúsultak, a háború kárainak enyhítésére. Tisza István az annexióellenes magatartását akkor sem változtatta meg, amikor 1915-ben a Monarchia még előnyös pozíciókban volt. Románia legyőzése és a bukaresti béke aláírása után 3500 km² határrevízióra került sor, amely – gyéren lakott terület lévén – néhány száz román állampolgárt érintett, és kizárólag stratégiai jelentősége volt. Tisza elítélte Szerbia annektálását, és Vilmos császárral is szembeszállva a szerbekkel kötendő különbéke mellett kardoskodott, amelyben kárpótlásul Albániát adta volna Szerbiának. Gróf Károlyi Mihály ezt írja emlékirataiban: „1916 végén, amikor a harctereken a legjobban álltunk, sem Tisza Istvánnak, sem Magyarországnak nem voltak hódító szándékai.”
Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat.
Nem nagyon volt már akkor olyan katona, aki tényleg hadbafogható lett volna.
Amennyire örültek az akkori fiatal férfiak, hogy végre megmutathatják, hogy harcolnak a hazáájukért (nekik a 48-as szabadságharcosok voltak a példaképeik és hát 67 után már a béke honolt nálunk) és lelkesen indultak hadba, akkor már nem nagyon lehetett ilyen emnert találni. Hiába volt fegyver.
"A trianoni béke - egy alapvetően igazságos döntés volt, s stabilnak is bizonyult."
Szerencsére ezt nem te döntöd el, és hogy mennyire volt "igazságos" döntés, a teljesség igénye nélkül álljon itt néhány egykori külföldi politikus véleménye:
Mitterand (francia államelnök), 1991: "Ami Trianonban történt, az mocskos dolog volt."
Baldwin (angol miniszterelnök): "Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg."
Lloyd George angol politikust idézzük 1928-ból. "Mindazon az okmányok, amelyeket a béketárgyalások alatt bizonyos szövetségeseink előterjesztettek, hazugok és megtévesztők voltak. Mi hamis adatok alapján határoztunk."
Francesco Nitti (olasz miniszterelnök), 1924: "Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugosznak bele hazájuk rombolásába. Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula… a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel… Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszeríttetek."
W. Churchill (angol miniszterelnök): "Új európai háborút készítenek elő azok, akik nem akarják revidiálni a trianoni sérelmeket."
Andrej Hlinka (Szlovák Néppárt vezetője) 1925: "Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt."
A magyar közvélemény így látta Trianont: „Felbontották Ausztriát, hogy ne tűrjenek Európában sok nemzet felett zsarnokoskodó egy államot. És egy Ausztria helyett csináltak csehekből, morvákból, szlovákokból, lengyelekből, magyarokból, németekből, kisoroszokból álló Csehszlovákiát; csináltak románokból, németekből, szerbekből, bulgárokból, törökökből, tatárokból, cigányokból álló Romániát; csináltak szerbekből, bosnyákokból, horvátokból, szlovénekből, törökökből, montenegróiakból, vendekből, románokból, albánokból, olaszokból, cincárokból álló Jugoszláviát. Vagyis csináltak egy Ausztria helyett négyet.”[16]
A fenti megállapítás után hat évtizeddel bebizonyosodott, hogy ezek a kreált államok nem életképesek, sorban felbomlottak, volt amelyik békességben, volt amelyik háborúban. Ma már csak Ausztria, Lengyelország és Románia olyan állam, amelyik létezik még a trianoni szerződés által Magyarország területéből részesülő államok közül.
