Budapest, 1999. november 22. (MTI) - Jeszenszky Géza washingtoni magyar nagykövet a Pulitzer-emlékdíj alapítójának írott levelében az elismerésben részesült magyar újságírókat úgy minősítette, hogy "a tisztességes magyarok szemében munkájuk visszataszító" - jelentette az AP egy általa hétfőn megszerzett dokumentum alapján. Jeszenszky a Pulitzer-díj magyar változata, a Pulitzer-emlékdíj alapítójának, Fábry Pálnak írott levelében felsorolt 13 olyan újságírót - közöttük vannak lapnál, televíziónál, rádiónál dolgozók is -, akik közül sokan korábban elnyerték a díjat, de szerinte nem méltók a kitüntetésre. A nagykövet szerint ezek az újságírók tagjai voltak az egykori állampártnak, és most "a szocialisták bérencei, illetve a kártékony szabaddemokraták közé tartoznak".
Az AP emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor kormányfő az előző baloldali-liberális kormány idején, de kormányralépése óta is többször panaszkodott a sajtó részrehajlása, az MSZP-vel és az SZDSZ-szel szembeni elfogultsága miatt. Szerinte a sajtó nem kiegyensúlyozottan tudósított a politikai jobb és a baloldal tevékenységéről.
Fábry Pál üzletember az egyesült államokbeli Louisiana államban, New Orleansban él. 1991-ben alapította a Pulitzer-emlékdíjat azoknak a magyar újságíróknak a kitüntetésére, akik kiemelkedő szakmai munkát végeznek.
Az AP elérte Fábryt otthonában, aki megerősítette, hogy valóban megkapta a nagykövet június 15-én kelt hivatalos nagykövetségi levélpapírra írt levelét.
A nagykövet Adolf Hitler propagandaminiszterére utalva arra is panaszkodott a levélben, hogy ezek az újságírók "Goebbels módszereit alkalmazva sikeresen lejáratták, rágalmazták Antall József kormányát".Fábry 1947 óta él az Egyesült Államokban. Nem vesz részt az általa alapított díj kitüntetettjeinek jelölésében. Az AP-nek nyilatkozva azt mondta: megdöbbentőnek tartja, hogy a magánjellegű levél nyilvánosságra kerülhetett.
Az amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy "a Jeszenszky Géza által összeállított lista nagyjából azoknak az újságíróknak a nevét tartalmazza, akiket Csurka István idegengyűlölő és antiszemita MIÉP-je gyakran támad".
Már nem emlékszem pontosan, Zwacknak miért is kellett anno repülnie?