Én jópárszor vonatoztam már arrafelé, két cédényi fotóm is van, de az engedély meg sem fordult a fejemben. Kétszer rámszóltak, de sosem magáért a fotózásért, hanem mert túlmentem a sárga vonalon. Vasútőrök is lemeszeltek párszor, de mondták hogy nyugodtan fotózhatok, csak a vonalat ne lépjem túl. Nem tudom van-e belső szabályozás ezügyben, de ha van is, elég következetlenek az alkalmazásában.
A peronoknál nem nagyon láttam, az előtérben viszont annál több. Más fotóst a reggeli csúcsban nem láttam. Mondjuk könnyen elképzelhető, hogy a "rush hour" miatt nem hagyták a dolgot.
Van egy-két tippem, de a Scotrail sleeper biztosan "hauled", ráadásul vagy 37-esekkel, vagy 67-esekkel. Aberdeen, Inverness és Fort William felé. De szerintem még kell legyen 1-2 Virgin Cross country is, meg aztán vannak egyes helyi viszonylatok, amiket esetenként régebbi (múzeális) gépekkel szolgálnak ki. Régebben volt pl. top and tail Class 31, most nem tudom, mik az aktuális infók. Ha nagyon konkrétan érdekel, rákérdezhetek.
Köszi, érdekes volt. Waterloo-n volt a peronokon biztonsági őr vagy rendőr? Ha volt, azokat nem kérdezted meg a fotózásról? A peronokon nem volt más fotós?
Némi élménybeszámoló, ugyanaz mint a Vasútmániás topikban, de ide is beillik azt hiszem:
A nem is olyan régi lengyel vonatozás után ezúttal az angolok vasúti szolgáltatását próbáltam ki, igaz, nem túl sokszor. Párommal Londonban töltöttünk valamivel több mint egy hetet, úgyhogy beleiktattam némi vonatozást is. (Mielőtt jönne a kérdés: sajnos nem vonattal mentünk, azt hiszem nem tudtam volna rábeszélni erre... :-))
Még itthonról kinéztem a South West Trains társaság Megatrain szolgáltatását, ami annyit jelent, hogy egy fontért lehet vonatjegyet venni London-Southampton illetve London-Portsmouth viszonylatban. Természetesen az út vissza is ennyibe kerül, a jegyek korlátozott darabszámban állnak rendelkezésre. Napi három vonatpár közlekedik Southampton felé, úgyhogy jól kinéztem magamnak az egyiket és múlt hét csütörtök reggel kibattyogtam/kimetróztam London-Waterloo állomásra. Az internetes jegy tulajdonképpen egy számokból és karakterekből álló sorozat volt, amit még csak kinyomtatni sem kell, elég akár egy papírfecnire ráírni, a jegyvizsgálónál úgyis lesz egy lista. Érdekes megoldás, kicsit később majd meglátjátok mennyire működőképes.
Az állomáson nagy tömeg fogadott, érkeztek be a dolgozókat szállító vonatok, nem is kicsi mértékben. Az induló vonatokat számolgatva nagyjából másfél percenként hagyták el a vonatok a fejállomást, érdekes volt látni az utastájékoztató monitorok folyamatos változását.
Első utam az információhoz vezetett, fotózni szerettem volna, gondoltam rákérdezek. A hölgy készségesen azt mondta, hogy csak engedéllyel lehet, amit - ha szerencsém van - az állomás irodájában szerezhetek. Mentem is a megadott helyre, ahol kapásból elutasító válasszal fogadtak, mondván elő ne merjem venni a fényképezőgépemet a peronon, mert nagyon csúnyán fognak nézni. Mivel a dolgot igazán határozott stílusban (barátságosan ugyanakkor egyértelművé téve hogy vitának helye nincs) adták elő, kissé szomorúan mentem vissza az információhoz, menetrendkönyv felől érdeklődve. A hölgy ezúttal a jegyirodába irányított, ahol kis sorbanállás után a kezembe nyomtak egy vaskos kiadványt és boldogan közölték, hogy ingyenes. Kissé meglepődtem, lévén ingyenes füzetek is segítik az utazókat, gondoltam az egybegyűjtött információkért fizetnem kell majd.
Az irodából kilépve meglepetten konstatáltam, hogy 15 perccel a vonatom indulása előtt még mindig nincs kiírva, hogy honnan is fog indulni a járgány. 5 perc után sor került erre is, úgyhogy megiramodtam a peron felé. A peronnál a jegyként szolgáló számsort nem kérték, simán besétálhattam és várhattam a gépemet. Ugyanis az még nem volt a helyén. Vagy két perc múlva befutott az SWT Desiro-ja, ami kinézetében (is) jelentősen eltér az általunk megszokottól. Nagy tömeg szállt le róla (bocs, de nem számoltam...), én pedig megkerestem a Megatrain jegyek tulajdonosainak fenntartott kocsit. Belépve kissé csodálkoztam a 3+2-es ülőhelyelrendezésen. Tisztaság OK, hőmérséklet OK, hely pedig bőven volt, hiszen a reggeli időben az emberek nagy része inkább Londonba igyekszik, nem ki onnan. Az utasszám a kocsiban ennek megfelelően nem haladta meg az 5 főt az út során.
A vonatút igazából annyiban volt más, hogy jóval több szembevonatot láttam a megszokottnál, valamint a táblák szerint Anglia legforgalmasabb állomását is volt lehetőségem szemügyre venni, azaz Clapham Junction-t. Az utastájékoztatás is igen kiváló volt. Minden megállóhely után élőszavas tájékoztatás jött arról, hogy 5-3-2 percet késünk valószínűleg a következő állomásnál, vagy pedig, hogy pontosak vagyunk. Kis kijelzőn pedig a következő megálló neve volt olvasható, valamint a pontos idő.
A jegyvizsgáló (guard) a "jegyemet" látva csak annyit mondott, hogy visszajön később, láthatóan nem volt nála semmi információ a netes jegyekről. A számomat később fel is írta magának egy cetlire, aztán ennyiben maradtunk.
Southamptonban leszállva a kijáratnál ellenőrizték a jegyeket a londoni metró kapus rendszeréhez hasonlóan, illetve esetemben egy előre kinyomtatott listán pipálták ki, hogy igen, elhasználtam a jegyemet és kimentem a kapun. Mindezt persze papíron, de ezzel nem is volt gond és kb 5 másodpercig tartott a dolog.
Southamptonban némi vasútmodellbeszerzés után visszatértem a vasútállomásra, hogy nézelődjek egy kicsit. A peronokhoz való eljutáshoz ismét a jegyre volt szükség, amit mutatva ismét a pipálásra került sor, valamint egy csodálkozó kérdésre, hogy mit keresek én ott, a vonatom csak egy óra múlva indul. A vonatok nézegetését elfogadható indoknak tartották, így persze bejutottam, valamint nem látták akadályát, hogy képeket is készítsek. Úgyhogy egy órán keresztül fotózgattam a Class 170-es, 442-es, 66-os járgányokat, majd mentem vissza Londonba.
Visszafelé vicces volt látni, ahogy egy leányzó egy teljesen összegyűrt papírra firkált számsort mutat fel jegyként, amit persze a jegyvizsgáló mosolyogva elfogadott, hiszen szerepelt az ő listáján is. :-)
Ja igen: amit még furcsa volt a szememnek, az a látott tehervonatok összeállítása: mozdony elől és mögötte 40 ugyanolyan tehervagon. Nem különböző típusú kocsik, hanem dettó ugyanolyanok. Aztán persze lehet, hogy csak kifogtam.
Röviden-tömören ennyi, talán nem volt annyira unalmas.
(Pénteken megyek néhány napra Londonba, némi vonatozást bepaszírozok a programok közé. Már alig várom, hogy az eddig távolról csodált SWT motorvonatokat élőben is kipróbáljam. :-))
Nem tudjátok hol vannak még mozdonyvonatású személyvonatok? Most a 91-es push-pull és a 43-as zárt szerelvényektől tekintsünk el.
Egyet tudok: M'chester Piccadilly és Holyhead között van napi 2 pár (ugyanaz a szerelvény, a mozdonyt M'cr-ben néha cserélik). Virgin 57-es gép és Virgin Mk2-es kocsik, de Arriva vonat. Láttam egy srácot fotózgatni, azt mondta, hogy ez az utolsó ilyen oldschool vonat errefelé.
Na most, a Caledonian Sleepers kocsikat akkor mi viszi? Glasgow/Edinburghig van drót, de attól felfele mindenképp dízel kell, nem?
Ezek után kétségem van afelől, hogy valóban ez az utolsó...
57 310, Holyhead, 2006.II.7.
57 306, M'chester Oxford Rd, 2006.II.3.
(a fene enné meg, a kocsik alig fértek bele)
57 316 ugyanott, 2006.II.8.
(annak a 156-osnak is épp ott kellett lerobbanni:( )
Itt a gyalogosok keresztezhetik a sinpalyat (ami ritkasag), azonban aki ezt mashol teszi meg es rajtakapjak, nem keves buntetest rohatnak ki a szabalytalankodora...
Hoztam nektek pár képet ír iparvasútról: ez itt egy Írország közepén, Clonmacnoise melletti tőzeglápon jár körbe-körbe, és amikor éppen nem a lefejtett tőzeget viszi az erőműbe, akkor turistalátványosság. (Érdekesség, hogy az idegenvezető néni szerint a sikeres tőzegfejtéshez legalább 4 egymás utáni napsütéses nap kell, de mikor felvetettük hogy ez arrafelé eléggé hiánycikk így valószínűleg az egész cég a tuistákból él, csak összevonta a szemöldökét...)
