a Pride-on azok voltak, akik a hétköznapokban is együtt vannak itt BP-en. az EB-re meg jöttek egyrészt külföldről, másrészt az ország más részeiből. egészen más hatása van járványügyileg
Így van. A teltházas Eb-meccsek és a hozzájuk kapcsolódó propaganda arra az ÓVATOSSÁGRA mért súlyos csapást, ami a legfontosabb fegyverünk lehetne a járvány ellen.
Az olaszok 4-1-re verték 2006 tavaszán a németeket. Az csak egy barátságos meccs volt? A vb-elődöntőben is megverték őket idegenben. Lippi mester a gyengébb csapattal nagy tettet hajtott végre.
Az elmúlt napokban folyamatosan emelkedett a napi új koronavírusos esetek száma, miközben egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy hamarosan a járvány újabb hullámával kell szembenéznie az országnak. Már a kormányzat is egyértelműen a negyedik hullám bekövetkezéséről beszél, Kásler Miklós Emmi-miniszter pedig rámutatott: a vírus reprodukciós rátája 1 fölé kerül.
Egy érdekesség (ha volt már, akkor elnézést kérek):
Utoljára a 2000-es Eb-n volt rá példa, hogy a döntőben nem lépett pályára barzil születésű játékos. Azóta 2004-ben Deco, 2008-ban Marcos Senna és Kurányi, 2012-ben Thiago Motta, 2016-ban Pepe, idén pedig Emerson és Jorginho képviselte a dél-amerikai országot.
Mivel a fenti játékosok bármelyik befért volna a rendes brazil válogatottba is, talán nem is lehet csodálkozni, hogy a szambaművészek hosszú ideje sikertelenek. Mintha túlságosan nagyvonalúak lennének, amikor tehetséges játékosok elengedéséről van szó.
mondd azt, hogy ha nem kell Henry-t és Ribéry-t lecserélniük, akkor nyernek, és arra azt mondom, hm, az lehet. de ilyen meg sok van, ha Pelé nem sérül meg 66-ban, akkor mi sem verjük meg a brazilokat. ha Di María nem esik ki 2014-ben, lehet, hogy ők a világbajnokok. ha Ronaldo nem esik ki 1998-ban, akkor a franciák nem nyernek VB-t, viszont ha nem esik ki 2016-ban, akkor meg megnyerik az EB-t
A döntőben simán a franciák nyernek, ha nincs a Zidane-Materazzi provokációs bunyó.
hagyjál már a hülyeségekkel. a franciák levitték Vieirát-t a második félidő elején sérülés miatt, majd a hosszabbításban Ribéry-t és Henry-t, és csak utána jött a Zidane-affér. ha elveszíted a világ legjobb középpályását, majd a hosszabbításban leviszed Ribéry-t és Henry-t, az nem épp annak a jele, hogy mindjárt meg fogod nyerni a meccset. Zidane pedig nyilván nem Trezeguet, hanem valószínűleg Sagnol helyett rúgott volna tizit
egyszerűen nem bírod elviselni, hogy az olaszoké volt a legjobb csapat, és ezt végül igazolták is, ha csak tizikkel is (de például Bartheznek köze se volt egyikhez sem)
Egy 4:1-nél nincs miről beszélni, simán lemosták Őket a brazilok - ahogy a németeket is simán legyőzik akkor, ha Ők jutnak be a döntőbe a hosszabbításos elődöntő után.
Szerintem egyáltalán nem volt erősebb, csak Lippi jobb tréner, mint a Klinsi-Löw kettős együtt, vagy egyenként.
A döntőben simán a franciák nyernek, ha nincs a Zidane-Materazzi provokációs bunyó. De hát a taljánok egyértelműen a legjobbak az eredménycentrikus "mindent bevetni" megoldásokban.
Az 1970-es vb-döntőt pedig Valcareggi taktikázta el, amikor az elődöntőben elfáradt csapatával döntetlenre és egy megismételt fináléra bazírozott (copyright Hajdú B.), ám a brazilok váratlanul döntésre akarták vinni a dolgot, és így simán győzni tudtak. Ha a brazilok is döntetlenre játszottak volna, akkor az újabb döntőben az olaszok nyernek. 1968-ban bejött ez a taktika, 2 évvel később nem.
A 2006-os olasz válogatott nagyságrendekkel erősebb volt, mint a német. Hatalmas bravúr volt az, hogy 120 perces csatár sikerült kényszeríteni a taljánokat és az elődöntőbe jutásnak minden német örült.
Löw fikázásról pedig annyit, hogy ha ennyire gyenge edző, akkor miért van az, hogy soha senki másnak nem sikerült zsinórban hat nagy tornán a legjobb négy közé jutni?