Húsz éve volt a mexikói vb és a szovjetektől elszenvedett 0-6-os vereség. Mégis a legtöbben a mai napig emlékeznek nemcsak a meccsre, de arra is, miként, milyen körülmények között élték meg. Az Index munkatársai közül volt, aki sírt, mások nem értették a felnőtteket, míg akadt, aki egyből a vereség után már azt számolta, miként juthatunk tovább. Ő később megbukott matekból.
Sejtettem, hogy leginkább olvastál a történésekről. Úgy fogalmaznék, hogy a szoros győzelem/vereség vagy döntetlen ugyanúgy benne volt a pakliban a Nagy Tesó ellen, mint a hollandok ellen, és ebben semmi mázli nem volt. Egy az európai erős középmezőnyt képviselő osztrákoknak viszont akkoriban esélyük sem volt ellenünk. Ez nagyjából azért elhelyez minket a futballtérképen. A franciák valóban nagyon erősnek tűntek még hozzánk képest is, míg Kanada még abban az állapotban sem lehetett ellenfél. Az, hogy a továbbjutásra nem volt reális esélyünk, sajnos igen távol van a valóságtól: ha mondjuk csak egy laza hármast kapunk a szovjetektől, akkor simán továbblépünk a csoportból - talán a szintén hatost kapó uruguayiak kárára.
Mondom, én például sok mindennel egyetértek azzal, amit leírtál (Ciprus, magyar-brazil, magyar-olasz).
Így hát azzal is, hogy akkoriban az edzőmeccseken sem értünk el olyan hatalmas eredményeket, amitől egyértelmű esélyesek voltunk, de azért lássuk be, olyanokat sem, amiben a 0-6 is benne volt.
Hollandiában a vb-selejtezőt több mint másfél évvel Irapuato előtt játszottuk. Igaz, hogy négy évvel később a fél csapatuk Európa-bajnok lett, de van Basten, Gullit és a többiek 1984-ben még főleg 20-22 éves fiatalok voltak, tehát azért a pályájuk elején jártak. Így még azzal is egyetértek, hogy akkor még nem volt ez egy világverő holland válogatott.
De azt akkor is kikérem magunknak, hogy ezt olyan stílusban kell előadni, hogy ezt csak mindenki az alkoholista apja, meg a semmihez sem értő "szakértők" révén tudhatja, és aki mondjuk magától emlékszik ezekre a dolgokra, de nem így látja, az kizárólag csak szerencsétlen, idióta és hülye lehet.
asszem ha 2-vel jobb a gólkülönbségünk, továbbjutunk (és akkor a változatosság kedvéért Argentínával játszottunk volna, ha jól tudom). és egy +2-nek bőven volt tere, ha nem is a franciák ellen, de a SZU-Kanada párosból mínusz 4-nél jobbat is ki lehetett volna hozni
bocsánat, le vagyok maradva, csak 13 hely van már Európának. tehát egy hellyel több volt, viszont hárommal több hagyományosan erős rivális - cserébe tucatnyival kevesebb középszerű
14-en jutottak ki Európából (plusz a címvédő), ez most 15 vagy 16. a különbséget pár törpeállam plusz az utódállamok jelentik (meg Izrael). namost az a kérdés, hogy több gyenge utódállamot vagy kevés, de erősebb konglomerátumot (SZU, Jugo, Csehszlovákia) nehezebb legyőzni
Nézegetem a kiöregedett osztrák válogatottat a 21 éves Polsterrel, a 28 éves Schachnerrel, a 30 éves Prohaskával és a szintén 30 éves Pezzey bácsival. Nagyon szar csapat volt.
Attól tartok, vagyunk itt néhányan, akik már-már kijelenthetik, hogy valamelyest értenek a focihoz, de ilyen stílust (ostoba, nem épelméjű, nem értelmes, 10 éves gyerek) még egymás között sem engedünk meg magunknak, legfeljebb poénból.
Lehet, hogy nekünk is néhány dologban hasonló a véleményünk, de nem szoktuk ilyen bicskanyitogató stílusban leírni.
Örülök, hogy végre egy igazi szakértő is megszólalt a témában, aki alighanem élőben követte az aktuális eseményeket. Teljesen igazad van: egy olyan válogatott, amelyik idegenben megveri a Van Basten féle holland válogatottat, az törvényszerűen kap egy sima hatost Belanovéktól semleges terepen úgy, hogy mometuma sics, és gyakorlatilag nem is látja az ellenfél tizenhatosát.
Sziasztok! De jó, hogy van ez a topik. Emlékszem 9 éves voltam. Este néztük nagy reményekkel és a 4. perceben már kirohantam a szobából, hogy ezt nem hiszem el. A végén a szovjetek még direkt kihagytak egy 11-est is. Akkor baromi rosszul esett ez a gyászos szereplés. Mai szemmel persze már objektívebben lehet sejteni az okokat,de még mindig nagy a csönd. Kiváncsi vagyok mikor lesz, hogy valamelyik résztvevő bevallja mi történt. Szerintem a következő okok jöhetnek számításba: - A magyar csapat mégsem volt olyan nagyon jó, mint azt sejtettük. Ettől függetlenül a legjobb 16 között azért simán helye lett volna! - A fizikai felkészítés hibázott. (Más étrend, ausztriai "téli" edzőtábor, déli edzések). - Valami olyan szert kaptak vagy nem kaptak, ami befolyásolta a teljesítményt (A selejtezőkön nem, de a VB-n volt dopping ellenőrzés). - Sok sérült volt. - A tipikus magyar betegség. Ha nagy a tét, akkor lebénulunk.
Egy biztos: bundáról szó sem volt.
Egyébként azóta nem is nagyon érdekel a magyar foci. Akkor, ott Mexikóban úgy padlóra küldtek minket, hogy azóta is csak szédelgünk. Ha megnézzük a mostani világbajnokság meccseit nyilvánvaló, hogy fényévekre vagyok mindenkitől.
P.S: Nincsen meg valakinek az a három meccs digitális formában vagy akkori újságcikkek?
Nem voltatok egyedül. Országszerte potyogtak a lakótelepeken a színes tv-k az utcára. A dolog mégsem volt életveszélyes, mert mindenki bent ült és nézte a meccset, az utcákon egy lélek sem járt.
Ehhez képest a nyolcvanas évek közepén az UEFA-ranglistán 1. helyen álltunk, idegenben vertük Hollandiát és az NSZK-t, itthon a brazilokat (igaz, a B-csapatot), a Vidi UEFA Kupa-döntőt játszott...
Az egy kegyetlen szar könyv. Én is megvettem. Úgy vezette fel: én pontosan tudom, mi történt Mexikóban!
Erre leírja, hogy ezerkilencszázhetvenmittudoménben az MTK serdülő 8-ban valami kissrácnak sérelme volt, és akkor a szemétláda szertáros is bűnös, meg ilyenek... s ahhoz képest, hogy kb. Hajós Alfrédig mindenki bűnös, tán még Álmos vezér is, kapnak a népek 1-1 felelősségtortát, Disztl Péter egymaga 50%-ban bűnös.
Ha értem ezt a matematikát, akkor tudok valamit...
Amíg élek, nem felejtem el. Nem értettük. Nem is lehet.
Ültünk, és variáltunk. Hogy biztos a k...a oroszok intézték így, hogy le kellett feküdni, meg mittudomén. Kínunkban minden verzió előfordult.
Kispest-, azaz akkor Honvéd-szurkolóként aztán az őszi Népstadionbeli kettősmeccsen kaptuk is a liláktól a rigmust: "Mexico, Mexico!!!" (Nyert is a Dózsa 5-2-re)
No igen... a fél válogatott kispesti volt, sőt, több, mint a fele.
Aztán én is számolgattam, hogyan juthatunk tovább.
Az edzések is zártkapusak voltak, előfordult, hogy a labdaszedő gyerekeket és a közeli szálloda tetejéről leskelődőket fegyverrel kényszerítették arra, hogy menjen a helyszínről. A kinti tudósítók gyakorlatilag nem írhattak rosszat a csapatról. Volt a szovjetek elleni összecsapás előtt egy edzőmeccs egy mexikói elsőosztályú csapat ellen. Nagyon elverték őket Détáriék. A válogatott vezetői kifelé azt kommunikálták, hogy ez az első csapata volt az ellenfélnek, de kiderült, hogy csak a tartalékok léptek pályára. Ezt sem írhatták meg. A mexikóiak gyorsan meg is utálták a magyar küldöttséget, ilyen ellenszenves stáb nem volt még egy a VB-n.