Feltűnő hasonlóságot mutat a 151. bejegyzés fotóján látható hatrai parthus spinelberakás technikája a 160. bejegyzés keszthelyi fibuláinak kőberakási megoldásaival, különösen a jobb oldali fibuláéval.
MTA Geokémiai Kutatólaboratóriuma, 1502 Budapest, Pf. 132
Ferenczy Múzeum, Szentendre, 2000 Fõ tér 6.
Avar kori üveggyöngyök röntgendiffrakciós és elektron-mikroszondás genetikai vizsgálata
A budakalászi gyöngylelet anyag tipokronológiai és műszeres analitikai vizsgálatai, ill. ezek első eredményei egy nagyobb kutatás megalapozását szolgálják. Az üveganyag monografikus feldolgozásához alapadatokat (kémiai összetétel, szerkezet, mállottság, átlátszóság, szín, típus stb.) biztosít. Az eredményekről immáron a második alkalommal számolunk be (Fórizs et al. 1996).
Jelen előadásban az avar kori leletanyag vörös opak üveggyöngyeinek speciális jellemzőit ismertetjük.
Az üveg vörös színét a korabeli általános gyakorlatnak megfelelően az avar kori üvegek esetében is réz adagolásával állították elő. Az ókorban és a középkorban a réz üvegolvadékba kerülését rendszerint ólomtartalmú adalékkal valósították meg. Az általunk vizsgált vörös üveggyöngyökben az ólom adalék mellett bizonyíthatóan tudatosan hozzáadott vas is kimutatható. A szakirodalom általunk fellelt adataiban a vörös üvegek kémiai összetételére nem jellemző az avar kori vörös üvegeinkben kimutatott vasdússág. A Corning Múzeum gazdag gyűjteményéből vizsgált föníciai, egyiptomi, római és hellenisztikus vörös üvegek közül csak a bizánci üvegekre jellemző némi vasdússág (Brill-Cahill 1988).
A nyugat-európai és lengyelországi 10. sz. előtti vörös üvegek mind vasszegények. Az avar kori vörös üvegekhez hasonló vastartalmú üvegekről Bezborodov (1969) szolgáltat szórványos adatokat. Ezek Kijev, Kaukázus, Közép-Ázsia és India területéről (térségéből) származó üvegleletek.
A vörös opak üvegek ezen összetételbeli jellegzetessége feltehetően kétféle technológiához kapcsolódik (vasat adagoltak, vagy nem adagoltak hozzá), amelyek területi előfordulása körvonalazódni látszik.
Irodalom:
M. A. Bezborodov: Chimia i technologia drevnich i srednevekovich stekol; Minszk, 1969
R. H. Brill–N. D.Cahill: A red opaque glass from Sardis and some thoughts on red opaques in general; Journal of Glass Studies 30, 1988, 16–27. o.
Fórizs I.–Pásztor A.–Tóth M.–Nagy G.: Avar kori üveggyöngyök röntgendiffrakciós és elektron-mikroszondás vizsgálata (Alapadatok az üveggyöngyök genetikájához I.); A népvándorláskor fiatal kutatóinak VII. összejövetele, Pécs, 1996
A pöttyözött rész a Kaszpi-tengertől délkeletre azt a területet mutatja, ahonnan az avarok a Kr. e. III. század közepén a Szeleukida iga lerázása során hódító útjukra indultak
Mivel a Kazár Kaganátus lakosságának egy jelentős része a szabír (avar) mellett a türk (török) volt, Türkir éppenséggel fogságba eshetett egy kazár–varég összecsapásban.
De nem értem, miért evidens, hogy rabszolga volt. Ezt akkor hiszem el, ha forrásokkal tudod igazolni, addig ugyanúgy lehetett türk zsoldos Izlandon, ahogy a vikingek és a magyarok harcoltak zsoldosként Bizáncban a császár szolgálatában.
Az expedíció datálását illetően egyetértek veled, bár meg kell jegyezni, itt is akadnak más vélemények.
Mindenesetre Türkir a származásának kérdéséről folytatott/folytatandó vitát úgysem ez dönti el.
Azt a lehetőéget se lehet kihagyni, hogy egy, a német földön a kalandozások során fogságba ejtett, és rabszolgaként a skandinávoknak eladott magyar volt.
Pl. a cordobai emirnek - vagy kinek - is voltak frank földön fogságba esett, és rabszolgaként mőr területre eladott magyar katonái.
Leif 1000 körül érte el Vinlandot, ergo egy 973-ban fogságba ejtett magyar lehetett Leif apjának rabszolgája, és egyben Leif nevelője.
(Kivételezett helyzetét csak annak köszönhette Tyrkir, h Leifhez ilyen szoros szálak fűzték. Különben kinevették, lenéztéka többi vikingek.)
Összefoglaló_a_közép-európai_avarok_történetéről:
A menekülő avarok bámulatos gyorsasággal vándoroltak végig Ázsián. 557-ben már a Kaukázustól északra fekvő területeken tűnnek fel, és Bizánccal szövetségre lépve rövid idő alatt leverték a dél-oroszországi nomád népeket. 562-ben már az Al-Dunánál volt az avar kagáni székhely.
Az avarok Baján nevű kagánja továbbra is a türk terjeszkedés elől szerette volna népét biztonságos területre vinni. 567-ben különösen súlyosra fordult a helyzet, amikor a türkök feltűntek a Volgától nyugatra levő területen is. Éppen időben érkezett a langobárdok szövetségesi ajánlata Baján kagánhoz, amely eredményeként a gepidák országa 567-ben az avarok kezére került. 568-ban azután a langobárdok jobbnak látták feladni a veszélyes szomszédságot az avarokkal. Alboin langobárd király Itáliába vezette népét, és így a Dunántúl is avar területté vált.
Közben megromlott a viszony a bizánciak és az avarok között, mivel II. Justinus bizánci császár váratlanul beavatkozott a gepida háborúba.
Az újra és újra meginduló avar támadások során az avarok tízezrével hurcolták el a kelet-római területek lakosságát, és az időleges békéért hatalmas (évi 80-100 ezer aranysolidus) összeget csikartak ki a birodalomtól. Nyugat felé is terjeszkedő, támadó politikát folytatott az avarság. A bajorokat és a vend szlávokat legyőzték, később az addig szövetséges langobárdokkal is összetűzésbe kerültek, többször meg kellett újítani az 568-ban kötött szövetségesi szerződést. 628-ban mégis avar hadjárat pusztította végig Langobardiát.
Keleten a türk hatalom sokáig megakadályozta az avar hódítást, de a nyugati türk hatalom meggyengülésekor (kb. 600 után) a dél-oroszországi szlávok és a Kubán vidéki Magna Bulgaria népei is függőségi viszonyba kerültek az avaroktól.
A 7. század első felében azonban már megmutatkoztak a hanyatlás jelei. 623-624 körül egy Samo nevű frank kereskedő összefogta az alpesi szlávokat, saját nevükön: vendeket, és sikeresen szállt szembe az avarokkal, akik Samo 658 körüli haláláig meg is őrizték függetlenségüket.
Közben Konstantinápoly 626-os sikertelen ostroma után a déli szlávok szakadtak el az Avar Kaganátustól. Bizánccal és saját alattvalóikkal szemben is jelentősen csökkent az avarok harci tekintélye.
A 630-as évek elején az Avar Birodalom keleti részén élő bolgárok keltek fel uraik ellen, és maguk közül akartak kagánt választani. Felkelésüket azonban az avarok leverték, és a bajor-frank területre menekülő bolgárokat végül a befogadók gyilkolták le Dagobert frank király parancsára.
634-635 körül az ukrajnai és a Kubán vidéki bolgárok fordultak szembe az avarokkal. Kuvrat bolgár kán vezetésével megszabadultak az avar fennhatóságtól, és Bizánccal léptek szövetségre. A meggyengült Avar Kaganátus ezek után már nem jelentett komoly veszélyt Bizánc számára, így nem sok írásos forrás maradt erről az időszakról, keveset tudunk az avarok történetéről.
Az Avar Kaganátus élén a kagán állt, aki korlátlan hatalmát az égből származtatta, saját magát minden népek urának tekintette. Magáról az állam felépítéséről kevés az adat, de nyilván helyi tisztségviselők segítségével folyt a kormányzás. Valamivel többet tudunk a korai avar hadseregről, melynek fő erejét közép-ázsiai típusú páncélt viselő lovasság alkotta. A hadsereg létszáma egy 568-ban íródott forrás szerint 20 ezer fő volt. A néhány ezer fős, vaslemezekből összefűzött páncélt viselő gazdagabbak mellett a szegényebbek bőrpáncélban harcoltak, a segédnépek pedig mint könnyűlovasság egészítették ki a haderőt. A páncélos lovasok kopjával és kétélű karddal vívták a közelharcot. Legfélelmetesebb fegyverük az íj volt, háromélű nyílhegyeikkel veszélyes sebeket ejtettek az ellenfélen. Európában ők használtak először kengyelt, így lovaikon sokkal biztonságosabban tudtak ülni, könnyebben vívtak lóháton, és eredményesebben használták íjaikat a hátrafelé nyilazásnál is. Taktikájuk a nomád népekre jellemző színlelt megfutamodás, lesvetés volt. A nagyobb hadjáratok idején jelentős számú szláv és más meghódított népekből álló gyalogság egészítette ki az avar haderőt.