Figyelem! Hozzászólás csak legalább 100 fórumos hozzászólással rendelkező nickeknek! Elkerülendő bármilyen automatikus tiltás és törlés, célszerű a Sportmoderációs topikban érdeklődni először. Mivel a topik nem áll 24 órás felügyelet alatt, kéretik a kétesnek tűnő, újonc nickeket a Sportmoderációs topikban jelezni, különben magatokra vethettek...
meg tudom érteni, hogy rettegtek, hogy megint összehozunk egy 2009-eshez hasonló mercatót, amikoris a bosnyák BL-mágus árából egy BL-győztes csapat épült fel :)
Sztem meg ha Eto'o elmegy az Interből utána nem adok két napot és az Inter vezetői bejelentik hogy leigazolták Tevéz-t.Úgyhogy nem kell őket sem félteni.Én például soha nem törődtem az Inter igazolásaival de most én is elkezdtem egy kicsit.
egy percig sem ringattam magam hiú ábrándokba, h ismerve Cesc honvágyát és Barca iránti vágyát, nálunk kötne ki.
viszont a csatárkérdés Paloschi távozásával érdekessé válhat (na nem mintha eddig is komoly tényező lett volna a fiatal olasz), hiszen van egy nagyon sérülékeny -akár végleg kidőlő- Pippónk, egy gyakran sérült Patónk, az ezer helyzetet elpuskázó Binhónk és a bl-ben impotens Ibránk. ez akár még vékony is lehet a 3-as fronton. persze egy klasszis irányító ezen sokat változtatna.
Közben (csak hogy valami értelmes dologról is légyen szó..):
-Olasz orgánumok egyre biztosabbak benne, hogy Kaká visszatér, méghozzá egy éves kölcsönbe, vásárlási opcióval, mint ahogy Sheva esetében is láthattuk
-Valószínűleg a fentebbi híreket az a Ganso nyilatkozat generálta, miszerint PH azt nyilatkozta egy brazil újságnak, hogy mivel ígéretet tett a szurkolóknak hogy marad, ezt be is fogja tartani, és biztosít mindenkit nem igazol el, és hivatalosan nem is kereste meg senki, ergo nincs ajánlata (hiszi a piszi..:-)
-Fabregast már mindenki gránátvörösben látja, csak még a mezt nem vette fel..
Rangos vendége lesz jövő héten a Vasas Akadémiának, a világ egyik legnevesebb futballcsapatának közvetlen utánpótlása, az AC Milan Primavera együttese látogat el Magyarországra. A klub képviselői nem ismeretlen vendégek a Pasaréti Sportcentrumban, mivel a mindenkori U13-as korosztályuk a szeptemberi Vasas Intesa Sanpaolo tornák állandó résztvevői. Persze egy ilyen vendéglátásnak komoly anyagi vonzata is van, de Farkas Balázs a Vasas Akadémia egyik tulajdonosa első szóra vállalta a pénzügyi rész biztosítását, amelyhez később tulajdonostársai is csatlakoztak.
A Vasas Akadémia alapításakor a számos megfogalmazott célkitűzés egyike volt a személyes, közeli kapcsolat kialakítása egy világszinten meghatározó szerepet betöltő klubbal. Az események alakulás azt mutatja, ez most megvalósult. Közel negyvenfős küldöttség érkezik az észak-olasz nagyvárosból Budapestre. Itt lesz Filippo Galli is, a klub utánpótlás igazgatója, aki nem mellesleg 217 bajnoki mérkőzésen lépett pályára piros-fekete színekben. Egy hetet töltenek Magyarországon a háromnapos tornán túl, Budapest nevezetességeivel is megismerkedhetnek majd.
A primavera együttes vezetőedzője Aldo Dolcetti, akinek magyarországi kapcsolatai közismertek, mivel a Honvéd és a Siófok szakmai irányítójaként is dolgozott a magyar élvonalban. A huszonhetes keretben egyébként négy olyan futballista is van - Marco Fossati, Simone Calvano, Ricardo Ferreira és Rodrigo Ely -, akik már megfordultak a "nagyok" edzésén is.
A Vasas U19-es tornán, az AC Milanon kívül még két nagyon erős csapattal, a Puskás Ferenc Akadémiával és a Kelet-Szlovákia válogatottjával mérkőznek meg a Vasas U19-ei a Vasas Pasaréti Sportcentrumban. A torna menetrendje: Helyszín: Vasas Pasaréti Sportcentrum augusztus 9. 18:00 AC Milan - Puskás Akadémia 20:00 Vasas Akadémia - Kelet-Szlovákia
augusztus 10. 18:00 AC Milan - Vasas Akadémia 20:00 Puskás Akadémia - Kelet-Szlovákia
augusztus 11. 9:00 AC Milan - Kelet-Szlovákia 11:00 Vasas Akadémia - Puskás Akadémia
Ja én is olvastam, kipiszkálta a labdát mi. Arra nem veszik a fáradtságot hogy youtubeon megnézzék hogy a labda Silva berogyasztott jobb térde alatt volt míg Motta a bal combra taposott rá talppal...nyilván ez a kipuszkálás Motta módra. Egyébként két szót nem érdemelne az egész, a meccsnek igazi tétje nem volt, Silva nem sérült meg Mottáról meg mindig is tudtuk hogy egy primitív alattomos játékos csak szomorú hogy védik a védhetetlent meg Gattuso mezei szabálytalanságaival próbálják egy lapon emlegetni.