1. ember! walesi csapatok játsanak az angol ligában! max vmi barom nyilatkozhatott ilyet. az uefának max azzal lehetett volna gondja, h egyszerre 2 bajnokságban is indulnának(bár nem erről volt szó). én semmiféle ilyen nyilatkozatról nem hallottam(tán mer nem is volt ilyen?:)
jól tudod és az UEFÁ-nak semmiféle baja nem volt vele
3. az UEFÁ-nak tele a töke a FIFA terjesszük a focit, kicsik előre terveivel. ennek semmi köze Blatterékhez. nem véletlen, h Platinit akarják nyomni elnöknek, igen, talán így normáliabb lesz a viszony(amúgy ez a szembehelyezkedés teljesen normális és szintén hagyománya van, a 2 legtekintélyesebb szövetség a sportágon belül, de ez nem a személyekről szól) az a baj sztem, h te kb 3 éve követed a focit és NS féle lapokból informálódsz
Éppenhogy nem kéne beletartoznia. Az autonómia belügy. De ha külön válogatottakat indítanak, akkor azt tegyék következetesen. Olimpián, fociban, rögbi vb-n.
Na igen, de a britek eleve négy tagállammal léptek be. Ami a szavazatoknál jó, de a pályán nem, mert mondjuk milyen jól jönne nekik Giggs. Csak hát a Birodalomnak (18xx-es állapot) nehogy már csak egy szavazata legyen, mint holmi kis országoknak.
*sigh* akkor majd ne legyen semmilyen valogatott par ev mulva, csak egy nagy kozos EU-valogatott? :D
A UK-ban bizonyos szinten autonomiat elvez a 3 kisebb tag. ebbe siman beletartozhat, hogy a nemzetkozi sportesemenyeken sajat valogatottat indithatnak.
a baszkokat es a spanyolokat meg hulyeseg idekeverni, ott szosincs ehhez hasonlo autonomiarol. talan ha rendezik ezt a kerdest, akkor nekik is lesz sajat valogatottjuk. vagy nem :) nem mintha ez nem fuggne a franciaktol is, hiszen baszkfold masikfele meg franciaorszag resze... ugyhogy talan hanyagolni lehetne ezt a kerdest az angol valogatott topicjaban. lehet neki ujat nyitni, vagy atnezni vele a polforumra, ott mindig kaphato valaki a flamere :)
akkor gondolkozz el rajta, hogy tudsz-e ilyenről, hogy bármelyik nagy tagállam szerette volna szétbontani a saját szervezetét, és nem engedték. mert én nem.
1. és amikor a Celtic és a Rangers a Premier League-ban akart játszani, mi is volt a reakció? Hogy akkor talán el kellene gondolkodni azon, miért is van a briteknek négy válogatottjuk, ha skót csapatok az angol ligában játszanának.
Walesi bajnokság 13 éve van, ha jól tudom.
2. Örülök, hogy bennfentes vagy az UEFA és a FIFA ügyeiben, jó lenne, ha jelölnéd magad, nehogy Platini legyen az elnök. Remélem, tudsz franciául és angolul. De hogy nehogy ezen csússz el, elárulom, hogy nem az UEFA és a FIFA áll szemben egymással, hanem bizonyos emberek a két oldalon. Konkrétan Johansson, aki ugye FIFA-elnök szerett volna lenni, és Blatter (aki mellesleg támogatna egy közös brit csapatot az olimpián, mert hát négy szavazat az négy szavazat). A svájci mindenben benne lenne, amivel szívathatja a svédet. Majd ha jön Platini, lesz egyetértés, ne félj, nagy haverok.
Szerintem Brazília sem kis tényező a labdarúgásban, esetleg említhetném Németországot, Olaszországot, Spanyolországot vagy Argentínát. Tudtommal egyikük sem indít több csapatot.
pedig mindannyian szerettek volna, a spanyolok direkt örültek volna neki, ha lekoptathatják a baszkokat és a katalánokat, akik nélkül még ennyit se ért volna el a válogatottjuk, mint eddig, csak a szemét britek megfúrták. erre akarsz kilyukadni, fospumpa?
1. ez marhaság, semmiféle ilyen hang nincs, sőt. nemrégiben indult a walesi bajnokság ugye, miközben a legjobb walesi csapatok az angol ligában játszanak. az UEFA mégis engedélyt adott arra, h kvalifikáció legyen a nemzetközi kupaporondra
3. téged biztos nem:) kb egész Európát. sportdiplomáciában sem mozogsz otthon. az UEFA és a FIFA meglehetősen szemben áll egymással
1. senkiben fel nem merül rajtad kívül, h ez ellentmondás vagy gazság a többi focinemzettel szemben
2. hagyományok
3. min 4 tagállammal kevesebb lenne a FIFÁ-ban ha próbálkoznának vmi ilyesmivel(+ azok akik még nem szimpatzálnának a döntéssel, és itt nem csak Erzsébet királynő fennhatósága alatt lévő országokra kell gondolni), ami a FIFA széteséséhez vezetne
Van arra bármiféle indok, hogy MOST, 2005-ben ez így legyen, azon kívül, hogy valamikor ezt így alakították ki?
Szerinted melyik lett volna a megfelelő topic erre? Olyat nem találtam, hogy "Reformáljuk meg a nemzetközi futballszervezeteket!" Az angol válogatott mérkőzésén láttam azt a jelenetet, ami miatt ez az egész most eszembe jutott. Eléggé kézenfekvő, hogy ide írtam be a véleményem. Ja, hogy nem értesz egyet? Arra való a fórum, hogy vitába szállj, ha akarsz.
Tulajdonképpen fociban miért is olyan jelentős tényező MOST az Egybesült Királyság? Negyven éve nyertek egy VB-t, azóta semmi. Ezek az angolok. A másik három csapat, hát nem futball-nagyhatalom. Ja, hogy a Boardban 8-ból négy szavazat az övék? Hát igen, kilobbizták anno... na EZ a politika, ami szerinted nincs belekeverve a sportba.
Szerintem Brazília sem kis tényező a labdarúgásban, esetleg említhetném Németországot, Olaszországot, Spanyolországot vagy Argentínát. Tudtommal egyikük sem indít több csapatot.
Szerintem Magyarország olyan tényező a kajak-kenu nevezetű sportágban, hogy igazán engedhették volna, hogy ketten induljanak női egyesben az olimpián. Ugye?
Nem vagyok ENSZ szakértő. De azért, mert száz évvel ezelőtt Nagy-Britannia nagyhatalom volt, és keresztül tudta vinni az akaratát, még nem jelenti azt, hogy 2005-ben ez már ne lenne feltűnően ellentmondásos.
Ja, és mindenki provokátor, aki nem a Te véleményeden van?
dehát, ha hülyeségeket beszélsz. és nincs kedvem kis esszéket írni nyílvánvaló dolgokról
ha te ensz szakértő vagy és kb semmit nem tudsz a fifa történetéről, akkor megértem, h látsz ellentmondást. de sztem csak provokátorkodsz és tulképp találtál egy fasza partnert személyemben ebbéli tevékenységedben
röviden a válasz: az Egyesült Királyság van olyan tényező a labdarúgás és rögbi nevezetű sportágban, h több csapattal képviseltesse magát. amúgy pl a röplabdabda világszövetségben tobb nemzet képviselteti magát, mint az ENSZ-ben vagy a NOB-ban. mégsem érzi senki sem ellentmondásnak, sőt, ez nagyszerű dolog a sportban, h így leszarja a politikát
Teljesen lényegtelen, hogy miért vannak négyen és mióta. A lényeg, hogy MOST így van. Majd ha érdekel, utánanézek. Attól még az északír játékosok az angolok himnuszát énekelték tegnap. Erre mondhatsz, amit akarsz.