Floridaban laktam egy ideig egy orvos apuka-haztartasbeli anyuka hazasparnal. az apanak fix munkaideje volt, kethetente egy ejszakat ugyelt, reggel akkor is hazajott, es elotte csak este ment be. ott a torvenyek nem engedik, hogy faradt orvos lassa el a beteget. de naluk az orvosok SOKAN vannak, megbecsulik oket. mostanaban valamifele "inverz rasszizmust" tapasztalok az orvos iranyaba. az sem jo, ha istenitik oket, de az sem, amikor eleve gyulolkodve allnak hozzajuk, mert orvosok.
amugy neha tenyleg hibaznak, mert ok is emberek. egyszer a sajat anyam kezelt felre (lumbalasos tortenet volt) pedig o aztan odafigyelt, mert a gyerekerol volt szo. de kepzeljuk el, hogy behoznak egy sokkban-gorcsben rangatozo embert, es az orvosnak ott helyben szinte ranezesre kell megallapitania, hogy mi lehet a baj, azonnal ki kell valasztania valamit a fejeben levo tudasanyagbol, hiszen ott all a kis beteg anyja, hozzatartozoja, es mindenki egyre idegesebb attol, hogy ott zokog-jajgat a vizsgaloasztalon. nagyon keves ember alkalmas erre a szakmara, sajnos joval kevesebb, mint ahanyan vegulis a palyat valasztjak.
Biztos, hogy a rendszerben (is) van a hiba. Ahogy gondolkodom, hogy máshol hogyan is lehet, az jut eszembe, hogy tőlünk nyugatabbra, esetleg Amerikában hogyan is lehet ez? Ott a dokik befejezik a műszakot és annyi, onnantól fogva magánemberek. Magyarországon pedig jön az ügyelet, meg a magánpraxis?
Gondolom ezt a férjem miatt írtad. Itt nem azzal volt a gond, hogy nem magyar állampolgár. Magyarországon is biztosítva van, az ott kifizetett pénzt itt visszakapja. (Ha bent tartották volna a kórházban, azt ki sem kell előre fizetni.) A ciki ott van, hogy az asszisztens fals kezelést is beírt a számlára. Pech, hogy a Párom átnézte a számlát és szóvá tette. (Itt nyilván ellenőrzik a számlát és csak a jogos kifizetést térítik vissza.) Ezek után még "szálljon az ő fejére", hogy az asszisztenst esetleg elbocsájtják.
Nos, asszem hosszú leszek, lehet, hogy 2részletben jön le, de sajnos sok mmesélnivalóm van.
Az köztudott, hogy a szülészetben van a legtöbb műhibaper, "méltán". NAgyon rossz véleménnyel vagyok a szülésztársadalom elfajzott, már orvosnak nem nevezhető társaságáról. Szegedről nyilatkozom, de talán beszélhetek az egész ország nevében. Nics emberség, csak pénzéhség, csak csúsztatáskor mosolyognak, és röhelyes, hogy a nudli munkájukért (amit aztán, ha valami gond van, el is szúrnak) milyen sok pénzt várnak el. EGy szülés ugye 50ezer ft minimum. GOndolom Pesten még drágább. Mire föl??? De kénytelen vagy kifizetni, neeeeem, nem hálából, hanem hogy megvásárold a "szolgáltatást". Igen, a szolgáltatást. Azt a munkát, amire Ő felesküdött, amiért a fizetését kapja. Hippokrátesz??? uggyanmár... Hogy ellvégezze. SOksok páldát tudnék hozni, de teleírnék néhány oldalt így nem teszem. Beszélek csak a saját esetemről. Eddig volt egy nőgyógyászom, aki egy ultrahang vizsgálat alapján megállapította, hogy nem érnek meg a petéim....hmm 2hónap múlva terhes lettem. Orvost váltottam. Ekkor 10hetesen elhalt a magzat, a drága dokim nem jött be este feltenni a lamináliát (ami kitágítja a mszat), hanem egy kis medikus tette fel, és közölte, hogy egy szúrást fogok érezni, ami ráadásul csíp is. Ezt kb 15ször éreztem. Nekem fájt, Ő pedig jobban meg volt ijedve mint én, az asszsztensnő arcára minden rá volt írva. NEm is sikerült túl jól, mivel reggel, ahogy felébredetem, kipottyant belőlem, és azután a magzatom szemem láttára landolt a Wc kagyló előtt. Összeomlottam, úgy szedtek össze, és a főnővér a férjemmel cipelt el a műtőig, aholis még altatás közben is sírtam:-((((((
De ez még semmi sem volt. Mikor 2jára terhes lettem, 6hetesen mondta a dokim az UH alapján, h kicsi a magzat, menjünk 1hét múlva, ha addig sem nő, akkor ezt a terhességet is be kell fejezni, menjek éh gyomorral. hmmmm, snkinek nem kívánom azt a hetet. UHon minden rendben, és flegmán közölte a doki, hogy ikergyermekeket várok:-)))))). Nagyon boldogok voltunk. Kevés irodai munka, később csak 4órában, 16.héttől semmi, csak otthon. Sokat pihentem, esetleg főztem, nagyon vigyáztam növekvő babócáinkra. 25hetesen méhszájvizsgálat. Addig semmi panaszom nem volt, ám ez a vizsgálat fájt, és rá 2-3napra elkezdődött egy fehéres folyás, ami normálisnak tűnt, illetve nem olvastam sehol, h gond lenne. 1hét múlva fájásokkal mentem be az ügyeletre, addigra 3cmre nyitva voltam, és 1cmre el volt vékonyodva a msz. A dokim nem jött be, állítólag Pesten volt. hmmm, én meg majdnem szültem. 1hétig sikerült még visszatartani, közben remek nővérekkel találkoztam, akik sokat segítettek. Viszont velem a viziten kívül senki nem foglalkozott, a saját dokimnak híre hamva nem volt, pedig biztos nem volt PEsten, hiszen aznap és másnap is dolgozott, semmi értelme. Hazudott, szemrebbenés nélkül. Ha felhivattam jött, megsimogatta a lábam, és azt mondta, minden rendben lesz, ne aggódjak, de a kérdéseimre már nem válaszolt. Igen, és ezt honnan veszi. Miért gondolja, hogy 27hetse ikerterhességgel, 3cmre (addig már 4) nyitott mszjal minden rendben van??? Semmi sincs rendben, tekintve, hogy Ő nyitotta meg a méhszájat. A kretén.
Nos péntekre olyan állapotba kerültem (folyamatosan jöttek a fájások), hogy ágytálaznom kellett,, és mosdattak), feljött hozzám, elrendelt CTGt, és UHot (amit szintén addigra hoztak hozzám), és mondta, h jön az eredményekkel. Nem jött. EWZután Anyukám megkersete adott neki pénzt, amit Ő egy "nem kellett volna" kíséretében gyorsizibe zsebrevágott, és nem jött fel hozzám. Aznap császároztak, az ügyeleltes orvos (talán szerencsére) ő nem jött be, állítólag ismét Pesten volt. NAhát....
Mondjam 27.hétre született ikerlányaink Regina (750gramm), Virág(800gramm). Regina (a császármetszés ellenére?) elkapta a fertőzést, ezért 16 nap kemény, hősies küzdelem után angyalka lett. Virág 2hónapot töltött lélegeztetőgépen, 3és fél hónap után hoztuk haza. Most fél éves, 4300gramm:-)))) és imádjuk, a tüdeje picit beteg még, és kicsi, lassan gyarapszik, gyógytornázunk, és Ő a szemünk fénye.
Nos semmi de semmi peralapunk nics. Nincs bizonyíték (nem írt be a ksikönyvembe semmit). De ha lenne is, ez egy 60éves prof, naná, hogy emgvédnék, körbefognák. SZívesen beírnám a nevét, azért nem teszem, mert valaki még engem perel be rágalmazásért, bárkinek szívesen elárulom!!!
DE!!! Remek nővérekkel, jobbnál jobb, kedvesebbnél kedvesebb szülésznőkkel találkoztam, és aki igazán sokat tett értem, az egy mezei beteghordó volt, aki cipelt innen oda szegénykém, és mikor a a zsebébe tettem ezer, azaz ezer forintot, azt mondta, hogy gondolom, ezt nem szabad. És nagyon rosszul esett neki, hogy pénzt adtam, ez látszott, onnantól már nem volt olyan kedves, ha összefutottunk elkapta atekintetét. PEdig megérdemelete, nem ezer , ha nem sokkal többet is. Ő fogta le rázkódó testem, mikor nem tudták beadni a gerincembe az érzéstelenítőt, mert rázott az ideg (sokkot kaptam), és közben bezsélt hozzám, nyugtatott. Soha nem tudom meghálálni, amit értem tett. Azután a posztoperatívon volt egy idős ápolónő, törékeny, vaságyastól 50kg lehetett, és támogatott, tartott a zuhany alatt, hogy ne ájuljak el, és mosott le, mindenemet, úgy álltam ott, hogy örültem, hogy élek, azt hittem szét szakadok, 1lépés, maga volt a borzalom, és Ő, mit egy gyerekhez úgy beszélt, és ez akkor nagyon jól esett. Ők emberek, a betegért vannak, pedig nem is esküdtek fel.
Az újzsülött intenzívről talán holnap, de ha nem baj, az is hosszú lesz.
A gyerekeim apukája innen messze él és már le is mondott a magyar állampolgárságáról. Nem sokra becsülöm emiatt, de az tény, hogy a gyerekeimnek azonnal megkérném az apjuk állampolgárságát és az ezzel járó biztositást és kórházi ellátást, ha valami sulyos betegségük lenne, mert én nem akarnám elvesziteni a gyerekemet pl azért, mert pont nála fogyott el a keret a veseátültetésre vagy a jobb gyógyszerre :-(((
Ószintén sajnálom a túlterhelt nővéreket meg orvosokat, de az a kisgyerek aki a "bosszuságokat" okozza, a szülei számára a világon a legfontosabb .
Sziasztok!
Pár perccel ezelőtt hívott a férjem, és igazi mai magyar életképről adok tudosítást.
Alapnak annyit, hogy a Párom nem magyar állampolgár, de a héten Budapesten dolgozott. A munkahelyen elcsúszott a mosdóban, kissé összezúzta magát, ezért a testvéremék jobbnak látták, ha beviszik őt a Balesetibe.
Idézem nektek a barátnőmnek írt beszámolót:
"Valami 36000 forintot gombolnak le róla. És micsoda érdekes dolog, olyan szerepel a
számlán, hogy "egyéni torna". Hm.... Megkérdezte R, hogy ez mi??? Jaj, hát
tényleg!!! És akkor itt ez most ciki, mert R már kifizette a számlát, és hát
ugye akkor nem is annyi az összeg, hanem 3000 Ft-al kevesebb, és olyan orjöngés
van, hogy a tesóm kiment a kórházból, hogy ezt o nem bírja. Azt mondja R, hogy az asszisztens és a pénztáros össze akarnak verekedni, üvöltöznek. Mert nem tudják visszaadni a pénzt. Az egyik csaj meg ma van utoljára. Azt akarják, hogy
R holnap menjen vissza a pénzért. Mondta R, hogy holnap o nem oda akar
menni. Legfeljebb a szülei mehetnek, de hát...És ha holnap körberöhögik apósékat,
hogy mi a fenét akarnak? A doki a csúcs, mert o meg azt mondja, hogy hát az a
baj, hogy ide taj-kártyás emberek szoktak menni, és nem szoktak kártyával
fizetni."
(A férjem végül eljött a visszajáró pénz nélkül, az asszisztens pedig közölte vele, hogy hát ő most valószínűleg elvesztette a munkáját.)
bocsanat, hogy kozbekotyogok, de bennem is rossz emlekeket ebreszt a tema. az anyam orvos, es a korhaz miatt, a betegek miatt, a gyogyitas miatt nem volt anya. egy honapban ket hetveget (szombat reggeltol hetfo delutanig) plusz hetente ujabb egy-ket ejszakat ugyelt, azaz fel honapot nem aludt otthon. ha hazajott, az keso este volt, nem volt ideje a sajat gyerekeire (nem gyerekorvos). nagyon rossz erzes ennyi kinzo tapasztalatrol olvasni, de az is kinzo volt, hogy nekunk meg nem jutott anya a betegek miatt. iszonyuan leterheltek az orvosok-noverek, es amikor az egyetemre/iskolaba jartak szerintem nem arra keszultek, hogy a maganeletuket is fel kell aldozniuk. nekunk, a betegeknek a mi esetunk a legfontosabb, maximalis torodest varunk el (jogosan), de a szemelyzetnek naponta 30-40 olyan esete van, ahol max. torodest kellene nyujtaniuk, nem ritkan 48 ora talponlet utan is. ezt nem tudja megvaltani a zsebbe csusztatott boritek:( a tulterheltseg miatt egyszeruen nem jut energia arra, hogy mindig ugy viselkedjenek, ahogy az elvarhato lenne:(
A Madarász utcai kházról még azt elfelejtettem leírni, hogy a nővérek leszóltak azért, mert a két és fél hónapos fiam csak anyatejet kapott, hogy:
-nicsak, egy felvilágosult anyuka, én nem tudom miért hiszik hogy maguk mindent jobban tudnak, igenis adjon a gyereknek teát attól majd elhallgat! (éppen nyügizett Botond)
És miután mondtam, hogy nem kap a gyerek csak anyatejet, fennhangon kibeszélt a többi nővérrel is.
Ja, és a napi egy csepp d vitamin (2napról lett volna szó) hozassam be a férjemmel ha adni akarom a gyereknek.
Csak azt nem tudom, hogy akkor miért kérdezték a felvételnél, hogy kapja e a gyerek?
Az a szörnyű, hogy ilyen dolgok sajnos nap mint nap megesnek. Ha nem is ennyire durvák, de hasonlóak.
A Tűzoltó utcáról én is tudnék mesélni. Sajnos nagyon kevés olyan orvos van, aki még nem cinikus a betegeivel szemben; akiben még van empátia. Persze őket is meg lehet érteni, mondhatnánk, de én nem értem meg őket! Ők akartak orvosok lenni, tudták, mivel jár! Ha én így beszélnék a FELNŐTT ügyfelemmel, nagyívben repülnék!
Nem is tudom, mit lehetne tenni, hogy egy picit kevésbé legyenek elszállva maguktól!
Honey74 , pont ezekre az esetekre gondolok, hogy nem szabadna elmenni mellettük. Hogy szóvá kellene tenni őket.
Mi volt a házirendben? Nem a nővérek döntik el, hogy ki húzza le az ágyneműt. Ha a szülőknek kell, akkor azt előtte gondolom írásban megkapták. Mint ahogy azt is, hogy mennyi a költsége annak, hogy ő ott alszik.
Ugyanez érvényes a mosdóra is.
A vacsora, reggeli szintén ilyen kérdés.
Sajnos a klímához, hőmérőzéshez nem tudok hozzászólni. Nem mindegy, hogy hány fokra kapcsolta be (a túl meleg nem jó a lázas gyereknek), és persze a stílus...
Szerintem ezek nem a pénzen múlnak. Mi, amikor az ambuláns rendelésen voltunk, "természetesen" fizettünk P. É. doktornőnek. Mégis ugye...
A MÁV Kórházban pedig volt, hogy sűrgős dolog miatt nem a "saját" orvosunkhoz kerültünk, mégis talpig becsületesen elláták a gyereket. Nem is egyszer. (Tudja valaki, hogy miért szűnt meg a MÁVban a gyerekosztály?)
(Rém)Történetem -szerencsére - nincs. A László kórházban, ahol a kisfiam manduláját kivették, nagyon rendesek voltak velünk, egy rossz szót nem kaptunk, pedig Máté egész éjjel sírt. Reggel együttérző mosollyal melegítették meg a tejét, még kakaót is akart adni a nővér. Kedvesek voltak, segítőkészek.
Csak remélni tudom, hogy ha szükség lesz rá, később is hasonló körülmények közé kerülünk. És abban is reménykedem, hogy nem mi vagyunk naívak, ha azt gondoljuk, hogy nem nekünk kell változnunk.
Soha nem voltam lenyelős fajta, 20 éves koromban anyukám csak hápogott, amikor hallotta, hogy hogy küldtem el melegebb éghajlatra a háziorvosunkat. Mióta gyerekeim vannak, mégjobban kinyitom a szám, ha szükséges. Nagyon kiszolgáltatottnak akkor éreztem magam, amikor Máté született és hazavittük. Minden olyan új és ismeretlen volt, kicsit depressziós is lettem és a körzeti gyerekorvosunk első látásra nem volt szimpatikus, nem bíztam benne. Pár hónap alatt ez az érzés erősödött, pedig semmi "komoly" hibát nem vétett, csak nem akkor jött, amikor megbeszéltük, egy órán keresztül rémtörténeteket mesélt, miközben szoptattam, olyan gyógyszert javasolt, amihez recept kell, de receptet nem adott, és kicsit lekezelő volt. Pedig fizettünk neki, ha házhoz jött. Meg is váltam tőle. Én fizetek, ha kell gyerekorvosnak, nővérnek, de akkor dolgozzon is meg érte. Persze, ez nem túl idilli kép, de ilyen világban élünk.
Kislányomnak ez év tavaszán a Tűzoltó utcai gyermekklinikán volt egy kisebb műtétje,pár szöszenet a bent töltött 2 napról.
- "Anyuka húzza le maga után az ágyat,mert mi csak azt húzzuk le amiben a gyerek aludt!"Ezt mind olyan stílusban mintha a seggéből rántott volna ki.
- Éjszaka közepén nem mehettem a betegeknek illetve nővéreknek szánt wc-be,hagyhattam egyedül egy nagy kórteremben a frissen műtött gyerekemet és indulan éjszaka a kórház bejáratánál található mosdóba.De persze a másik kórteremben "fekvő" kislány édesanyjának nem kellett kimenni,ja,hogy ő az egyik kollega lánya volt.
- Vacsora,reggeli nuku.
- A szobában pont a megfelelő hőmérséklet volt a frissen műtött - orrmandula-gyerekeknek,erre jön a nővér,és közli,hogy neki melege van és putty bekapcsolta a klímát.Ja,hogy a gyerekek megfagynak???!Kit érdekel??!!
- Hajnali 4h-kor lázmérés,füllázmérővel,ami egy frissen füllel is műtött gyereknél tilos.
Tudom ezek "apróságok" a többi esethez képest,de nekem akkor is rosszul estek.
Nem bízom abban, hogy akár P.É. doktornőnek, akár a nővéreknek bármilyen felelősségrevonással kéne számolniuk a levelünk kapcsán. Mi ezt állítjuk, ők nem tudom mit. Csak a levélben leírtak alapján mint főnök én sem tudnék a történtekkel mit kezdeni, hiszen az az érem egyik oldala.
Ha akkor és ott tökéletesen tisztában lettem volna a jogainkkal, ha tiszta fejjel át tudom gondolni a dolgokat, és ragaszkodom az osztályvezetőorvos lehívásához, akkor nyilván más lenne a helyzet. Ez így most kicsit pénztártól való távozás utáni szituáció.
(Jelzem magánlevélben megerősítették mások, hogy egy az egyben a miénkhez hasonló tapasztalatokat gyűjtöttek be a Bethesdában, és ők is kénytelenek voltak menekülésre fogni a dolgot.)
Nem tudom, hogy ezt a vizsgálatot _pontosan_ milyen feltételek mellett végezhetik el. Így utólag már nyilvánvaló, hogy HA kötelesek biztosítani a gyerek pihenését, akkor hibáztak az ágyelosztásnál, az időbeosztásnál. De nem tudom, hogy kötelesek-e, vagy csak az ő jóindulatukon múlik az ágy biztosítása, és nekünk nem volt szerencsénk?
Nem is tudom, hogy az lenne-e a cél, hogy feltérképezzük a kórházakat. Nem, nem az a cél. Baj esetén ugyanis a háttérben mi szülők nem fogunk tudni objektíven dönteni arról, hogy szakmailag melyik kórházban kapná a gyerekünk a legmegfelelőbb kezelést. Márpedig annak kell(ene) mérvadónak lennie. Nem annak, hogy Gizi nővér milyen mosollyal hozta be a reggeli teát. A cél inkább az, hogy felkészüljünk arra, hogy ha jogunk van arra, hogy a gyerekünk mellett maradjunk, akkor a doki egyetlen sóhajától, hogy anyuka higgye el, csak addig sír amíg látja magát, az anyuka ne hátráljon ki a kórteremből, és nyugtassa magát azzal, hogy jó helyen van a gyerek. (Eszembe jutott most több horror is erről, de nem tudom van-e értelme leírni.)
Persze a jó tapasztalatok leírása adna valós képet a kórházakról. Nekünk jó tapasztalatunk volt a Budai Gyerekkórházról, de tudom, hogy ugyanazon az osztályon másnak, negatív élménye volt (pár hét eltéréssel).
Naív kis elképzelésem, hogy ahogy a szülészeti osztályok megváltoztak az évek alatt (tilos volt a férjek jelenléte, elvették a babákat), úgy ha a szülők érvényre juttatják a gyerekosztályon is a jogaikat, ha kiállnak a gyerekeikért, talán valami változás ott is elindítható.
Tisztában vagyok ezeknek a betegségeknek a súlyosságával. Sajnálom, ami veletek történt, felháborító, érthetetlen. El kellene számoltatni a felelősöket.
Ugyanakkor azt is el szerettem volna mondani, hogy az én húgom életét PONT EZ a kórház mentette meg, nem egyszer és nem kétszer.
Tudom, ez a dolguk és ez nem menti a veletek kapcsolatos viselkedésüket, de annyit megérdemelnek, hogy elmondjam, hogy mi mindig meg voltunk elégedve velük.
Sziasztok!
Én is felháborodtam a történeteken, egyébként mi is, főleg a férjem, abba a kategóriába tartozunk, hogy nem nyeljük le a dolgokat. Csak helyeselni tudom Hoop, hogy nem hagyjátok annyiban és ez a topic is jó, hogy ha - ne kerüljön rá sor - de kórházba kell vinni az ember gyermekét kicsit fel tudjon készülni, hol mi vár rá.
De így, hogy "Kórházi horror" ez nem teszi lehetővé a kórházak "feltérképezését". Mi most kerültünk haza kórházból a három éves fiammal és a budapesti Szent László Kórháznak arról a gyermekosztályáról, ahol feküdtünk csak jókat tudnék mesélni. Osztályos orvos pl. a szabadnapján épp csak beugrott a kórházba, de azért bejött elmondani, hol állnak a vizsgálatok. A nővérek végig segítőkészek voltak, viccelődtek a gyerekkel. És nem fogadtak el pénzt sem.
Szerintem hasznos lenne, ha sokan csatlakoznának és írnának le kórház névvel pozitív vagy negatív tapasztalatokat.
Ezt csak azért írtam le ilyen részletesen, hogy érzékeltessem, milyen állapotba kerülhetett csekély félóra leforgása alatt. Nem tudom mennyire vagy tisztában az epilepsziával. Amit a mi gyerekünkkel műveltek, arra rossz esetben az élete is rámehetett volna. :-(
A gép ugyanis amint a gyerek elszendergett, jelezte a rohamot. Persze, sokféle roham létezik. Sajnos a mi gyerekünknél már előfordult olyan, amikor leállt a légzése. Ezért lett volna nagyon-nagyon lényeges, hogy a vizsgálat utáni délelőttöt a kórházban töltse. Miután ezt megakadályozták, ezért ők maguk sodorták veszélybe a gyereket.
Mi sem először voltunk az Ilka utcában (de valószínűleg utoljára), igaz, eddig csak ambuláns rendelésen. Ott nekünk is jó tapasztalataink voltak. Nyilván a nővérek sem egyformák, pechünkre ilyen bunkók voltak akkor ott.
Nem tudom hogy van a pontos törvény. Azt tudom, hogy kb. két éves korában két éjszakára bent kellett hagynunk a gyereket a MÁV Kórházban. Iszonyat összegért lehetett volna különszobát bérelni, nem engedhettük meg magunknak. Azt hittük, hogy ismerjük a helyet, jókedvű, aranyos stb. Egyetlen bunkó nővér hetekre, hónapokra vágta haza a kicsim bizalmát, kedvét. Évekkel később egyszer még megkérdezte, hogy és elhagysz, mint a kórházban? Soha többet, senki semmilyen körülmények között nem tudott arra kényszeríteni, hogy akár vizsgálaton, akár bentmaradásnál ne legyek mellette. A nővér viselkedését elmondtam a főorvosnak, azóta már nem dolgozik ott. (Illetve az osztály is megszűnt.)(A főorvos érdekes módon egyetlen előre megbeszélt szó nélkül mindig tudta, hogy én a gyereket nem hagyom ott soha többet egyedül. Mindig volt megoldás arra, hogy éjszakára is ott tudjak maradni.)
Tul.kép. érdemes lenne összeszedni, hogy pontosan mit mond ki a törvény, mihez ragaszkodhatnak a szülők, mik a jogaik?
Szomorúan olvasom a történeted - az Ilka utca egy olyan másik oldalával ismertet meg, amit mi nem láttunk annak idején.
Katalin húgomra '89 körül sorozatos és rettenetes fejfájós rosszullétek jöttek rá, tudatvesztéssel, kb. havonta.
Hosszú-hosszú köröket futottunk addig, míg elkerültünk az Ilka utcába, s (epilepsziát kicsit előbb, agydaganatot kicsit utóbb) kizárva kiderült, hogy ún. agyvízkórban szenved (időlegesen felszaporodik a koponyában az agyvíz, s mivel az agykoponya már kemény, nem a feje tágul az idősebb gyereknek /mint az "agyvizes" kisgyereknek, hanem a víz nyomja magát az agyat szörnyű görcsös fejfájást és beszéd/tudatzavart okozva).
Ezt csak azért írtam le ilyen részletesen, hogy érzékeltessem, milyen állapotba kerülhetett csekély félóra leforgása alatt. És az országnak ezen a fertályán csak az Ilka utca volt az a hely, ahol azonnal, szakszerűen, empátiával és jókedvvel kezelték akkor, amikor épp szükség volt rá, vittük akár éjjel, nappal, munka- vagy ünnepnapon, taxival, mentővel vagy talicskával.
Már felnőttkorú, tehát a gyermekneurológia azóta már nem fogadná (hála Istennek, a serdüléssel együtta rohamok is elmúlni látszanak /kopp-kopp/, illetve sokkal kezelhetőbbek. De 18 éves kora körül nagyon be voltunk t...va, hogy mi lesz, ha többet nem mehetünk az Ilka utcába vele.
Hálás köszönet az Ilka utcai gyermekneurológiának és legfőképpen N. doktornőnek.
A magamfajta anyabanya pedig oda megy ölbe veszi a kisfiút, simogatja, nyugtatgatja, stb. Isten tudja, hogy miért lesz úrrá rajtunk ez az alázatoskodo, behuztott farku szolgalelkű állapot, ha a dokikkal szemben állunk, de sajnos ilyenné válunk. Lehet, hogy ennek sokkal komolyabb okai vannak, lehet, hogy 30 év demokrácia után már mi is kinyitjuk a szánkat. Addigra talán tudatosodik bennünk, hogy az eüs ellátás nem kegy, hanem egy teljesen jogszerüen járó megtéritett szolgáltatás...Addigra talán orvosainkban is tudatosodik, hogy ők sem Istenek...
Azért megvallom mély megdöbbenéssel olvasom ezeket a történeteket. Lehet hogy én éltem eddig valamiféle álomvilágban, de azt nem gondoltam, hogy ilyen szintű gestapó van az országban. Azt tudtam, hogy az egészségügyesek nagyrésze türelmetlen, és tahó, de hogy a gyerekekkel is ilyen rohadékok, azt nem gondoltam volna.
Én amúgy is kissé túlérzékeny vagyok amikor gyerekekről van szó, és természetesen nem csak akkor ha az enyémről. Aki a szemem láttára ilyet csinál (pl. aki lerántotta a kisfiú fitymáját), azt tuti, hogy ott helyben agyonverném. Aztán amikor jajjgat, akkor meg odavágnám neki, hogy "kussolj Te kis ringyó", ahogy ő tette a kisfiúval. Na most jól kikeltem magamból.
Abszulut igazad van, de akkor és ott örül az ember, hogy leléphet. Amig bennt van a kicsi, addig meg félünk, hogy mi történik akkor,amikor nem vagyunk ott. A mi korházunk, ami megyeszékhelyen van sokszempontból lepra terep. Láttam sokmindent, de bizonyitani hogyan is zudném, hisz minden anya társam hasonloképpen kussol, nehogy a kicsit álljanak bosszút. Saját szememmel láttam, amikor egy fitymaszülülettel mütöt 3 éveskisfiúról szinte letépték a kötést, s amiért visitanimert csúnyán ráorditottak, hogy fogd már be a szád, te kis hülye...., de szegény gyermek mögött nem állt senki, nem voltak szülei...Ma már annyival jobb a helyzet, hogy nem lehet napközben kirugni a mamákat és igy minden gonoszságnak van szemtanúja, tehát illik kevésbé taplonak lenni...
Sziasztok!
Két és félhónapos kisfiammal 4 napot a Madarász utcai kházban töltöttünk. Nővérek voltak fiatalok és idősebbek, a fiatalok a gyerekekkel üvöltöztek az idősebbek a benntlévő anyukákkal. Ha sírt egy baba az egyik nővér üvöltött, hogy "kibszlak mostmár az ablakon" "már megint szétbsztad a kalnült" Az idősebb nővérek pedig lekezelően beszéltek az anyukákkal, többek közt velem is, hogy mit képzelek én, ő sokkal jobban tudja hogyan kell bánni egy gyerekkel, és ő sokkal jobban tudja, hogy mi a jó az ÉN gyerekemnek. Ha egy olyan baba sírt akinek bennt volt az anyukája, de éppen a mosdóba ment, arra rá se néztek. Az egyik kisfiút a vizeletvizsgálathoz kikötözték, kezét lábát, és 1 órán keresztül hagyták ordítani, mert gondolom nem volt 5 percük kicsit fujkálni, piszkáni a kis fütyijét. Mindehhez hozzá kell tenni hogy 6 baba volt az osztályon, és kettő anyuka((((
Azt hiszem nagyon egyetértek veled. Nem akarom mellékvágányra terelni a témát, de ez a "behúzom a farkamat" elv tipikusan jellemző a magyar társadalomra. A magyar mindent benyel, és közben nem veszi észre, hogy éppen ezzel árt magának a legtöbbet. Az ilyen orvos/nővér eleve nem alkalmas a feladatára, így hiába reménykedünk abban, hogy tűréssel majd egy újabb esetnél jobb lesz. Eleve induljunk ki abból, hogy az említet eseteket sem előzte meg "balhé", és mégis így viselkedtek. Akkor mégis miért gondoljuk, hogy később ez jobb lesz attól, ha nem tesszük szóvá a jogos sérelmeinket ? Nekem a gyermekem az eslő, és ölni tudnék érte. Ha az én gyerekemmel történne meg hasonló eset, én akkora balhét csapnék, amekkorát legális keretek között csak tudnék. Rádiók, TV-k, újságok, megkeresném a naplót is, a különböző szerkesztőségeket, a jogvédő irodákat, a szakmai szervezeteket és minden fórumot, amit csak lehet. Hát nehogymár néhány 20 éves csitri p*csa szórakozzon a gyerekek egészségével. Az okozott lelki sérülésekről nem is beszélve. Nem szabad hagyni semmit, mert ezek az emberek nem istenek, és nem a feletteseink. Én mindíg rosszul vagyok, amikor az orvosi rendelőben, vagy a kórházban hallom az embereket az orvossal beszélni. "Drága aranyos doktor úr, elnézést hogy zavarom, de ha nem haragszik meg érte drága aranyos doktor úr, segítene nekem valamiben ? Drága aranyos doktor úr.)
Na ettől hányingert kapok. Én is megadom a tiszteletet az orvosoknak (de csak annak aki ezt megérdemli, mert számomra a fehérköpeny nem egyenlő az orvossal), de túlzásokba se essünk azért. Az egészséges és intelligens tiszteletadás nem egyenlő, a nyálas benyalós hízelgéssel, istenítéssel. Csak sajnos a legtöbb ember ez utóbbit választja, és éppen ezért érzik magukat félistennek. Minden tiszteletem a kivételeknek és azon orvosoknak, akik valóban orvosok. A tapasztalatom pedig az, hogy azért ez utóbbiak vannak többségben, legalábbis nagyon remélem.
Nyilván más a helyzet egy kisvárosban, vidéken, ahol kényszerhelyzetben vannak a szülők, egy legközelebbi gond esetén kénytelenek lennének a vitás helyre visszamenni. Bár én azt hiszem akkor is szóvá tenném a gondunkat. (:-()
Azért még azt leírom, hogy a nővérek, orvosok addig nem is igazán fognak változtatni a magas lóról való stíluson, amíg a szülők ezt akár félelemből, akár megszokásból lenyelik. Minél többen szóvá teszik, visszautasítják ezt a stílust, annál nagyobb az esély a normális bánásmódra.
A tapasztalatom különben azt mutatja, hogy az orvosok inkább emberszámba vesznek, ha úgy állunk hozzájuk, hogy egyenrangú félnek tekintjük őket, nem "isteneknek".
Anyabanya kedves, azt hiszem te tapintottál rá a lényegre: a tehetetlenség érzése, a kiszolgáltatottságtól való rettegés miatt fogjuk be a szánkat, a másik oldalon pedig pont ezzel élnek vissza. Sok víznek kell még lefolynia...
Üdv,
mitla
Lehet, hogy baj, hogy szolgalelküvé válunk a dokik elött, de akkor valahogy nem ez az igazán fontos, akkor jobban félünk mint hogy szólnánk, s talán bennünk van az is, mi van, ha egyszer, ha mégegyszer kiszolgáltatottá válunk, fognak e akkor legalább ilyen silányúl ránk figyelni....
Azért bucsuzoul még azt is megtették, hogy mivel a kicsi cukros komába esett, csináltak neki egy terheléses vizsgálatot. (késbb egy mésik orvos elmondta, hogy valoszinüleg, a cukra azért ment fel, mert kimosták a gyomrát, s erre rásegített az az ijedtség is, amit a korház, a gyomormosás, okozott plusz a fájdalom). A kicsinek, aki alig egy éves volt cukros vízet kellett innia félóránként elég sokat, majd félóránként vért vettek tőle. Ez valahogy nem tetszett neki, és a harmadik pohár szirupot nem akarta meg inni. Ekkor a nővérke beleorditot a kicsi arcába, miközben fogtam, hogy "én még ilyen hülye gyereket nem láttam!" és fel se tünt neki, hogy ezt talán nem iy kellene....Amugy nem jelentettünk fel senkit sem, a traumás doki csinált valami értelezleten egy nagyobb balhét ( erről pleyka szinten hallottunk). Mi örültünk, hogy saját felelöségre eljöttünk és nem látjuk őket..
Mindezek ellenére nem az volt a legszörnyűbb, ami velünk történt…. Azt sosem felejtem el, hogy mikor a lányom benn volt, volt bent egy égési sérült kislány is, aki beleült a kopasztó vízbe. Szombat vagy vasárnap délután volt. A tévében rajzfilmek mentek, Donald kacsák bénáztak a képernyőn. A kislány nagyon sírt, szomjas vagyok, szomjas, valaki adjon vizet, vizet kérek szépen, hallatszott szinte folyamatosan. Az anyuka vidéki volt, és éppen nem volt még ott. A nővérke tévét nézett, meg sem rendült, az én gyomrom egyre inkább görcsbe rándult. Aztán nagy levegőt vettem, s bementem a kislányhoz, bár tudtam, hogy a dolognak következméyei lesznek… Az addig háborítatlanul tévézgető egyébként legalább 20 éves nővérke felpattant ordítozva, hogy mit képzelek én, hogy mások gyermekét cseszegetem, stb, stb…Végül is annyit elértem, hogy kapott inni a kislány…
