Üdv! K4. Amikor vettem asszem 16ezer Km-es volt. Mint írtam itt régebben.. nagyon valószínű, hogy tényleg annyi is volt benne, mert az utolsó csavarig mindenből a gyári volt benne. Még az izzók is. :-)
Már akkor is randa hangja volt. Nem kicsit és nem kellett beleképzelni. Ezt mindenki hallotta. De azért még 6ezret lementem így vele. Aztán idén tavasszal untam meg.
Pusztán érdekesség.. van a családban egy itthon, újonnan vásárolt ugyanilyen burgman. Annak 60ezernél ragadt le az egyik gyűrű, és lehántolta hengert. Ugyanilyen volt a hangja. Szóval még csak kevés olaj sem kell hozzá, hogy egy burgman így járjon.
Jó reggelt Sz.LUI! Ha használt burgmant szeretnél venni, és esetleg pest közelében laksz, akkor tudom ajánlani Krisztiánékat Kistarcsán. Nagyon korrektek, és segítőkészek. Én náluk vettem márciusban a 400.-as burgimat frissen szervízelve, sőt, még amikor odamentünk megnézni, akkor nem igen akart indulni, aztán kiderült hogy rosszak a féklámpa kapcsolóim, és még azt is kicserélték ingyen és bérmentve. Íme a telefonszámuk: 06-30-513-6195, bármikor napközben lehet őket hívni, és elég nagy a választék. Ha nem találsz olyan gépet amit szeretnél, akkor sincs baj, mert ők ha jól tudom két hetente kijárnak motorokért, és ha megtalálták a neked valót, értesítenek. Egyszóval nagyon rendesek. Próbáld meg, vesztenivalód nincs. Sok sikert.
Ez a fórumuzás átka. Szerintem bebeszélem magamnak hogy nem jó. Olyan sokan és sokszor írták hogy "kopog-billeg" hogy kezdtem aggódni. A mostani gépben van 8 ezer km. A régiben 40 ezer volt és egyforma hangot produkáltak erős gyorsításkor. Egyébként nem is kopogásnak mondanám hanem erőteljes motorhangnak.
A szerelőm még azt is mondta hogy ha mechanikai gond lenne az minden fordulaton és minden terhelésen jelentkezne.
Sziasztok márkatársak! Bocs hogy bele szólok, de tudomásom szerint ha egy dugó el kezd billegni egy hengerben akkor ott már nagy baj van. Nem hiába vannak a gyűrűk amelyek helyén tartják magát a dugót, és persze a kompresszió miatt. Természetesen van egy nagyon minimális billegése de az említésre se méltó. Aztán lehet hogy hülyeség amit írók!
A héten voltam szervizbe a motorral. Megkérdeztem a szerelőt a motorkopogással kapcsolatban. Azt mondta hogy ez természetes hang az egyhengeres motoroknál.
A dugattyú billegésének nincs hangja. A dugattyú csere százezer kilométer után időszerű.
Olyan egyszerű módszerrel próbálkoztam, hogy levettem a hajtás szíjat meg az egész variátort elölről.
A hangot akkor is hallottam, csak más felharmonikusokkal. :-) De így már a variátort meg a hajtást kizárhattam.
Tapogattam a főtengelyt is hátha üt, de semmi lógás se állva se menet közben semerre.
Még versenyben volt lehetséges befutóként a túloldalon a generátor, de nem onnan jött a hang. Egyértelműen középről jött.
Ezek után videóüzenetben segítséget kértem TL mestertől akitől gyors távdiagnózist kaptam.. miszerint ne agyaljak tovább, ez 10% eséllyel csapszeg, 90% eséllyel dugó/henger.
Idén tavasszal kiderült, hogy igaza volt. A henger olyan vonalas volt mint a kottafüzet, a dugó meg kissé meg volt olvadva és kráteres. A gyűrűk széle cakkos. A hézag 5 század helyett 3 tized. :-(
A főtengelynek nincs baja. A mutatvány ára 100 ropi.
A főtengely csapágyak akkora dög csapágyak, hogy azok ritkán döglenek meg, de ha ez meg is történik, előtte tuti meghal a hajtókarcsapágyad, hengered, dugód, vezérlésben pár dolog.
Ha furcsa zajt hallasz, nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, vedd le a hajtást, hallgasd meg úgy a gépet. Ha továbbra is szar hangja van, akkor lehet, hogy a dugód billeg és csörömpöl (nekem az 500-asom kalapált pl), lehet, hogy a hajtókarcsap. van oda, az kopog ütemesen fordulattól függően, satöbbi.
Ezen a fórumon új vagyok. Az lenne a kérdésem, hogy hol lehet jó, megbízható Burgman 400 cc venni. Van valakinek valami ismerőse, aki Burgmanokkal foglalkozik és értékesít?
Szeretnék én is csatlakozni a tulajdonosok közé.:)
Ha főtengely csapágyas a motor(K3) akkor milyen hangja van,meg hogyan lehet kiszűrni? Mert amugy nem füstöl,meg nem utal semmi csak fordulaton elég trágya hanja van ! Üdv.
Az a durva hogy kb 40-el ha mehettem és így is milyen szépen sérült... de viszont a kérdésem, hogy hol kaphatnék a kipufogóra azt a díszt? neten néztem, egy bontottat találtam, de az se az igazi :/
Milyen jelek utaltak rá ? Hogy szűrtétek ki a hibát ? Az enyém egyébként pöcre indul és alapjáraton normál szép hangja van ! Garantált 44 000 km van benne. Fordulaton kerreg és a varriátor tól jön a zaj. Holnap szétszedjük remélem nincs nagy baj ! Üdv.
Mai nap, pesten gtam elém, villamossínek + előtte locsolták megcsúszott elég szépen. Persze a hibás nem állt meg, aki miatt kellett belefékeznem. Nem tudja valaki hol lehetne venni a kipufogóra azt a díszt?
Sziasztok lenne még egy kérdésem aztán már tényleg alapjáratra teszem magam :):) Amikor leszedtem a légszűrőházat a jobb oldalon alúl van egy csonk arra megy eyg cső ami valami mitudom én miből jőn ki :) Valami vákumos membrán lehet nem is ez a lényeg. A másik oldalon is van egy ugyan ilyen csonk de nekem azon nem volt semmi és nem is látok semmit ahova csatlakoztatni lehetne egy csővel Mi Az a csonk ? most ledugóztam mert ott csak a szűretlen levegőt szívta eddig
Nekem is van egy kis bibim: ha oldalstenderre állitom csöpög a benzin(olajosbenzin), a középállványra állitom nem csöpög. Ilyenkor talán a karbiból folyik ki? (2000-es a moci)
Egy csapágy sosem kerreg, hanem búg, morog. Amennyiben siklócsaőágyas, akkor meg kopog.
Szűrd ki a hibát, nézd meg, mi nem stimmel, kopott, satöbbi. Honnan hallod? Előről, hátulról? Deklit vedd le és úgy indítsd be, hamar meghallod a hibás részt.
Csapágyas? Nem, ott nincsen csapágy, csúszás történik centrifugális erő hatására.
Furcsa hangot sok dolog adhat "odabentről", kezdve a görgőktől, a rossz variópályán át, a kopott csószóperselyen át egészen a szíjig. Szinte bármi lehet, és csak az első traktusról beszélünk.
Az 1974-es VW Scirocco gépjárművemen is volt egy hasonló, általam csak "büfögőnek" nevezett fejen álló UFO-hoz hasonlító tárgy.. :-)
Egy rugós membrán-szerűség volt benne, amit a oldal irányban a nyomást/gázt átengedte a légszűrőbe, de az olajat visszacsurgatta a függőleges csövön a blokkba.
Ez a kb. 2 centi magas és 5 centi átmérőjű "ismeretlen de nem repülő tárgy" a buriba is épp hasznos lenne. :-D
Kösz a leírást teljesen világos a feladat. Eredeti cső ki, légszűrőházat lezárni. Egy minél hosszabb csövet beiktatni, lehetőleg minél vastagabbat esetleg szélesítéssel, hogy minél több olaj beleférjen és vissza tudjon folyni, a végét pedig valami szűrővel zárni, hogy lélegezni tudjon, de por és egyéb anyag ne juthasson a forgattyúsházba. Az elégséges csőhoszt, meg átmérőt ki kell kísérletezni, de ha hosszabb az nem baj, ha kinyomja az olajat az igen.
Meg fogom építeni, nem nagy dolog, remélem csökkenti az étvágyát.
keresem de csak ezt találtam meg. Ezen azt magyarázza éppen, hogy szűkitőt kell behelyezni a csőbe. Sajnos az amin a szűrős ill. kicsapató dobos megoldás van, nincs meg. de nem adom fel :D
Még egy kérdésem lenne azzal a szűrővel kapcsolatban . Én nagyon sokszor 3-4 órát megyek folyamatosan .azt írtad hogy amikor áll a motor akkor vissza folyik az olaj ha én folyamatosan megyek akkor a kartergáz nyomásanem engedi visszafolyni elvileg. Nem lessz ebből baj ? De ha az amerikai fórumokon azt irják bevált akkor csak jó a megoldás nem tudnál egy linket betenni a fórumról ? köszi
Tényleg igaz az hogy a motorosok egy nagy család és ha baj van , vagy segítség kell , ott vannak a másik mellett. TI ILYENEK VAGYTOK. Nagyon köszönöm a sok jó tanácsot. Széles utat mindenkinek.
Ne legyen túl kicsi és túl finom szűrő, hogy hamar el ne tömődjön és ellenőrizni kell időnként. Fotón anno olyat is láttam, hogy a fickó egy külön tartályt épitett, gáz átment rajta de az olaj nem aztán szépen visszafolyt.
Igen. Jobb esetben javarészt fennakad az olaj és visszafolyik a motor leállítása után.
Kartel csövet elvágni függőleges részén és szűrőt beletenni, rögziteni kis bilinccsel a végeit.Próbáltam egy rajzot csinálni. Vagy az olasz vagy az amerikai burgman fórumon
találtam annó. Lustaságom miatt nem csináltam meg.
Simán tiszta benzinben mosd ki, az tuti nem oldja, és nem tesz kárt a szivacsban. A későbbi indításnál se okoz gondot. Amióta szivacs légszűrő létezik, így takarítjuk. Jól kimosod, utána meg ha van kompresszorod, szárazra fújod vele, ha nincs, akkor meg alaposan kifacsargatod, és kész.
Takarithatod féktárcsa tisztitóval, brigeciolós vizzel lényeg tiszta és száraz legyen. A végén légszürö olajal vagy sprayvel befújni egyenletessen vékonyan. Az elsö inditáskor nehezen idul majd be mert a luftot nem engedi át ( kis gázfröcs teli gáz) utánna már nem lessz baj.
Szia ez az autós üa szűrős dolog érdekelne negem hogy is van ez ? simán a kartel csőbe kell bele rakni ? és akkor nem engedi fel az olajat csak a kartel gázt ?
Féktisztitót ne. Lehet marja a szivacsot ill.hamar felold mindent és minden benne marad a szivacsba mert féktisztitó elpárolog nagyon gyorsan a szemét meg marad, ill beleoldod a szivacsba.
Van a légszűrőházon egy ülepitő leeresztő csonk. A zégert leveszed róla, gumidugót kihúzod vagy az egész kis csövet leveszed ( ne essen be a burkolatba :D )és akkor ki tudod folyatni a trutymót. Ha ki is kell mosni akkor vedd le a kartell csövet is és egy kis benzint beleöntve tényleg kimosódik minden. Na a burginál itt tűnik el az olaj nagy része, visszaböfögi és újra beszivja. Legtöbbször nem a blokk kopása miatt fogy az olaj. Van rá mergoldás egy autós üza szűrő a kartel csőre vagy egy kis ülepitő tartály beépitése. Külföldi fórumokon ezt már kitárgyalták. Légszűrőre burgi nem érzékeny, jól kirázod, ki is moshatod de jól száritsd ki. Ne fujj rá olajat mert majd csodálkozni fogsz miért füstölsz.
Szervusz! Nagyon köszönöm a jótanácsot, de ettöl függetlenül nem lessz semmi gond a vassal, és hogy kerül oda olaj, és mi van akkor ha féktisztító sprayvel mosom ki a levegőszűrőt aztán kiöblítem? Remélem a baleseted óta minden rendben van veled?
Szia hát én mostanában elég sokat bütyköltem a légszűrő házat nekem olaj volt benne de ahogy itt olvasgattam a fórumot elég gyakori ez a burgmannál a légszűrő betétet én meg egyszerüen kimostam majd alaposan át öblögettem aztán a napon kiszárítottam
Sziasztok márkatársak! Tanácsot szeretnék kérni két dologban. Az egyik az hogy hogyan tudom kitisztítani a levegő szűrő szivacsot, a másik meg az hogy a légszűrőházban láttam valamiféle folyadékot, de nem tudom eldönteni hogy olaj vagy benzin. Persze nem tudom megnézni mert a szivacs alatt van egy háló amit nem tudok kivenni. A segítségeteket előre is köszönöm.
Köszönöm szépen a sok sok segítséget nagyon rendesek vagytok Sikerült megtalálnom a hibát amikor be tereltek az árokba és kiszakadt a légszűrő ház akkor a szívocsonk és a karbi közt lévő gumi cső is lecsúszott nem vettem észre csak most hogy szinte láthatatlanúl a bilincs mellet végig is repedt egy hajszálnyita Csak akkor lehet észre venni ha megmozgatom és ott szívott farsot Ideiglenesen megcsináltam és tökéletesen megy sőt jobban mint régen :):) mégegyszer köszönöm nektek segitő készséget Széles utatt mindenkinek
Próbáld ki, hogy amikor elfogy az ereje, azonnal leveszed a gyújtást, lassitasz, megállsz, visszakapcsolod a gyújtástkapcsolót. Ha hallod hogy az AC elkezd kattogni, akkor keveset szállított és kifogyott az úszóházból a benzin. Lehet hogy megtört a benzincsöved az árokbahajtásnál. Nekem már volt ilyen hibám, igaz autónál.
Szétszedtem már a jóistent is benzinszűrő jó benzint elvileg kap rendesen megnéztem a membránokat is nem szekadt semelyik az ác nyomja fel a benzint (mondjuk azt nem tudom hogy milyen nyomással kell) viszont eddig nem tudtam mi az a susogó hang most rájöttem hogy szívás hang ami szerintem nem normális bár eddig is ilyen hangja volt és ment rendesen Multkor amikor beküldtek az árokba azért nem tudtam beindítani mert kiszakad a légszűrő ház rögzitő csavarja és szét csúszott a szívó cső De miután megcsináltam tökéletes lett szóval nem hiszem hogy az a baja Most kipróbáltam azt hogy majdnem teljs le állásig cső gázon tartottam majd vissza engedtem a gázt egy kicsi idő után megint rá húztam még egy kicsit csörgöt is valami mintha gyújtás lenne de nekem már megállt a tudomány fogalmam sincs már hogy mi lehett azt hiszem sajnos szervíz lessz a vége
A K3 asomon a fekvő hengeren elölről nézve alul van egy S formáju gumicső ami az enyémen szétvan szakadva ! Hol tudnék ilyet szerezni hozzá??? Sürgős ! üdv.
Benzin szűrőt ne felejtsd kicserélni!És ne nyél gázt húzz,hanem lassan tekerd,ahogy a motor gyorsul!Akkor lehorkol-e.és ha igen,kb ugyanazon fordulatnál-e mint nyélen?
A gumicsövek jók nem szakadtak sehol . a légszűrőház is épnek tünik meg szívó hangja sincs egyszerüen nem értem én már csak üzemanyag ellátás gondra tudok tippelni mert egy darabig megy rendesen amikor meg húzok egy nyelet egy darabig még megy aztán elfogy az erő és kezd vissza lassulni de ha vissza eresztenm a gázt akkor újra erőre kap
Reggel rendesen ráfagytam a motorra. Kinéztem: jóidő. Aztán egy vékony bőrkesztyűt vettem csak... A munkahelyen meg szorongattam negyed órát a kávéscsészét, mire felengedtem. :-)
Ok köszi szépen a tanácsot Bár nem értem hogy a 38 fokban nem volt semmi baja most amikor meg reggel csak 8 fok volt szarakszik de azért mindenképpen veszek egy új gyertyát reménykedem hogy jó lesz és nincs más baja
Egy túlmelegedő gyertya simán begyújtja idő előtt a benzint, olyan, mintha túl nagy előgyújtása lenne, és igen ronda hangja tud lenni a motornak. Ha régi a gyertya, akkor érdemes cserélni. Eggyel magasabb hőértékűvel (8) nem lesz gondod nyáron. Max, ha télen is sokat használod, akkor ősszel teszel bele egy 7-es gyertyát.
NGK cr7-E van benne ez a gyári gyertyája bár hogy mióta van benne azt nem tudom mert ezzel vettem a kezelési útmutató azt írja hogyha ugytünik hogy túl melegszik akkor érdemes cr8-E t betenni Vagy a Denso u22 esr-N t illetve u24 esr-N t hát nemtudom lhetséges hogy a gyertya adta meg magát? Bár pöcre indúl és ha nem húzok nyelet akkor megy is egy darabig de aztán vége :(
Elfogy a teljesítmény, fehér gyertya - olyan, mintha valóban kevés lenne a benzin. (vagy vizes) Érdemes lenne újra szétszedni a karbit, és gyári alapra visszaállítani rajta mindent. A gyertya hőértéke tuti passzol a motorba?
De ez még karburátoros nem injektoros és a karburátor ki lett tisztítva a benzinpumpa meg nyomja rendesen a benzint szóval nem az üzemanyagszűröre gyanakszom de azért ki cserélem holnap azt is
Űzemanyag szűrőt szégyen de még nem cseréltem az valahogy eszembe sem jutott soha pedig olaj szűrő légszűrő variátór légszűrő minden le lett már cserélve a gyertya majdnem hogy fehér olyan mintha kevesett kapna vagy túl melegedne
Sziasztok Tanácsot kérnék . Fogalmam sincs mi történhetett a robimal egyszerüen hol 80 hol 100 nál vége nem gyorsul tovább hülye kopogós hangja lesz és ha teljesen ráhúzom még talán lassúl is vagy ha gyorsitok egyszercsak nem gyorsúl tovább ha finoman húzom akkor kb 120 ig megy egyenes úton emelkedőn nem nagyon mert ott jobban rá kell csvarni fogalmam sincs mi történhetett eddig tökéletesen ment de most egy előzésbe nem merek bele kezdeni Tapasztalt már valaki ilyet ???
Szia topjoe2! Sikerült az ülésedet megcsinálni? Viszont jó multkorában akkora tulok voltam hogy nem is gratuláltam az új bajor csodához. Sok sikert kívánok és SZÉLES UTAT.
Igen eladtam,mert a kis kerékméret rossz utakon hiába a progresszív rugónak elérte határait. :( Két év két 650-el a közös 34000km után nehéz szívvel váltam meg..! Mint emlitettem annó vettem új szíjat,de azt el is adtam egy éve. Nekem annyira nem jelent gondot kifizetni egy szíj csere.
Szia Tamás!!Az a gond,hogy én teljesen más kategoriában vagyok,úgy itéltem meg,hogy én megvenni egy jó 650-est nem tudnék,vacakot igen,azt meg fentartani nem tudnám,nekem ilyen az anyagi helyzetem!!Ezek a költségek ami a Hondánál jelentkeznek,elég hosszú időközönként kell rákölteni megyek
4000km-tert egy szezonban!Van mellette 50-es az városban nekem elég,de ha jól láttam neked is!!:D Mentem az új 650-essel is,hát nem estem hanyat tőle,potom 3,6milla üzembehelyezve névre írva az ára itt Győrben!!Gondolom nagy a sorba állás érte!!:D Üdv.
A legolcsóbb, amit hallottam eddig: egy ismerős 70-ért vett, szíjat, mig egy másik betette neki! Persze az ilyen segítséges dolgoknak oda-vissza kell működni.
60-80ezrenként 150-et rákölteni a 650-re majdnem ugyanaz, mint 24ezrenként 40ezret /szíj, görgő, 2-3 cserénél majd kuplungpofa, esetleg variátor/.
A 1-1,5 liter többletfogyasztásról nem is beszélve.
A 650-nél egyben jön a költség az SW-nél meg apránként.
Ha kiszámolod, ugyanott vagy.
De azért szerintem a 650 meg az SW600 között van egy kis különbség.
Kényelemben, kinézetben, komfortban, imege-ban stb.
szokni kell TopJoe,kicsitt nagyobb a sulya de cserében Ő egy mozdony( nyomaték dögivel) jaj igen gratulálok az új Bayerische Motoren Werke-hez !!! abban még van "anyag" :)
Jaj igen ez ki maradt, olyan 40-50e.km-re saccolom soha nem fogom megtudni az igazat... 2012.02-ben volt 40.500km-ben.Ezt onnan tudom hogy egy matrica volt ragasztva a jobboldali kesztyűtartó fedelének az aljára :Made in Italy! s a krapek aki árulta nem vette észre.
Sajnos de ez a valoság...:( cserében pöcre indul,nem füstöl,még nem zörög(csatogos lepke) 3.2-4.0 liter között a fogyi, 150km/h a vége 1 szemé.Nagyon vacilálok hogy generál vagy ereszem tovább?!
Annyit nem!!! :D Jó párszór leírtam a fogyit mennyi.. ;) 5,5L hidegben,mondhatni télen evett,túra; 4,2-4,5L tempósan haladva 120-160km/h 4,8-5,1L Van egy ember. Úgy hívják Bezz,Honda Sw600-a van. Ő is leírta párszor már,hogy több ezer Km közös túrán a haverja 650-es Burgia 0,5-1 L eszik kevesebbet ugyan olyan tempóban. Burgman.hux9.hu megtalálod az írást. Te meg húzzad meg neki 120 felett is,tud az menni..:p Csak utánna ne csodálkozz ha hamar kell tankolni.. ;)
Szia! Kb.5,5literes fogyasztás a Hona FJS 600.Ez sok???Utassal dobozzal,megpakolva!!!Ennyit a Burgid is megevett nem????Azt írták,hogy 6,5-7-et fog kajálni!!!Igaz max 120km-es utazó!!:D
Hát, nem igazán tölt el örömmel, amit doki46 írt.... 3000 km alatt 1 liter olaj... az nem túl jó hír.. sokallom kissé... Bár biztos azon is múlik, hány km van a motorban....
sziasztok márka társak,tudom hogy már egy le rágott csont de azért meg irom: most fordult(km óra számláló) 3000km ebben a szezonban s pontosan 1L olajnak "konyec" szépen el égette, nem rosz igaz ???? :)
Szia!!Én eddíg még úgy tűnik kifogtam,én is 650-es Burgira vágytam,de 1milla alatt csak olasz behozott bizonytalan előéletüeket találtam,
ki tudja mennyi valós km-rel,olyan 1,2-1,4 milla körül láttam jó gépeket annyit meg nem szeretem volna rá szánni (nem megyek olyan sokat kb.3-4ezer km/szezon)és a szervízköltsége elriasztott a nagy burginak,250ezer a váltószrvíz 60ezernél,de gondolom ezt te is tudod!!
Fogyasztása most friss adat 300km-es Túrán mértem 5,4liter utas doboz megpakolva 120km-es utazó,szerintem ez korekt,ennyit a nagy burgi is megeszik szerintem!!!Ja ami nem mindegy ezt lehet otthon szervízelni,légkulcs kell a variátorhoz,vagy elektromos és kész,nem mindegy!!A szíj a gyári 33ezr HUF és nem 137ezer HUF min a 650-es burgihoz!!:D Nem mindegy!!Próbálj keresni egy Magyarországi SW-ét olyan 600-800ezer körül találsz,ha szerencséd van!
Szerintem rettenetesen jól gyorsul,mentem 650 burgival is szerintem jobban húz,és lehet vele előzni,ami utas pogyász 400-assa necces!!:D:D
Anno amikor a k2-t eladtam sokat hezitáltam, hogy mi legyen a következő. Természetesen szebbet, jobbat és nagyobbat szerettem volna. 550e Ft körül keresgéltem és akkor bukkantam rá az SW600-ra, igaz ennyiért csak a nyúzottabb példányokat adták. 200km-re találtam egyet ami kép és telefonos érdeklődés után meggyőzőnek tűnt. Kívülről minden rendben volt vele, viszont amikor alánéztem elszörnyülködtem ugyanis az egész blokk úszott az olajban. Az eladó csak annyit tudott erre mondani, hogy Kistarcsán vette és ott ilyet nem tapasztalt. Ennek ellenére a motor Hondához méltóan szépen duruzsolt. Elvittem egy próbakörre, 90km/h-ig nagy különbséget nem éreztem a burgonyához képest. Viszont 100fölött már szépen meglódult. Fordultam vele egy párat és nézegettem a motor alját is amin az olaj elkezdett gyöngyözni, vagyis nem több éves olajpárlat volt lerakódva. Lehet csak valami apróbb tömítés baja volt, de végül is nem mertem elhozni. Látszott hogy korábbi tulajdonosai rendesen elhanyagolták. Így k3 lett belőle, mert találtam egy jó állapotú magyarországi példányt. Az SW-t sajnáltam mert az 1,5l-es esetleges többletfogyasztás nem riasztott volna el és gyanítom hogy a kipróbált példány teljesítményben is jóval kevesebbet tudott mint gyári állapotában. Következő vásárlásnál a k7-est kihagyom mert nekem a külcsín annyira nem döntő és ha nem tudok majd egy jó 650-est venni - jöhet az SW600.
Sziasztok ! Olajszinttel kapcsolatosan kérdezném, hogy a kitekert kis pálcikán meddig kell lennie az olajnak ?? Ha az alsó 1/3-ig ér az olaj, az megfelelő ??? Köszönöm !!
Én általában túlöltözve motorozom, kivéve ma reggel egy szál ingben és farmerban: úgy szarrá áztam, mint még soha (persze nem volt nálam az esőruha sem) Remélem nem lesz bajom. Az izületi gyulladás pedig előfordulhat, én kaptam kora nyári tengeri fürdözéstől, vagy rosszul beállitott autószellőzés/klimától. Szoval a ruha 1x a védelem miatt kell,ha elesel, minden más ráadás.
Kistarcsárol csak jót mondhatok, egyre jobban kikupálodtak, rend van, van saját tapasztalt szerelő és probléma esetén is rendessek, segitőkészek. A SW ott vettem 2 éve, az nem jött be, de ez a Burgmanus nagyon rendben van, kifogtam, pedig ugye 13 éves, de egy fele ennyi koruval is lehetne több probléma.
A km-t valóban nem nagyon érdemes nézni-mint a hahun sem, de ha körülnézel ott, látni a különbségeket az álapotukon- legalább is külsőleg.
Én már igen,pedig 48 vagyok.:D:DEmlékszem ilyenkor kb, 10-ével ezelőtt rövidujú polóban motoroztam,kb. 1-éve emiatt úgy begyuladt a válam kezem,hogy
2 hétig borzalmasan fájt,azóta dzseki,amúgy sportmotorokkal amivel mentem mind a csuklót terheli nagyon,főleg városban. Mondjuk az én Hondám 2005.-ös Magyarországi 18 ezer km-es végig szervízkönyves volt,sokat vadásztam rá mire megtaláltam!:D
Kistarcsai legosoktól,én nem vennék motort,max alkatrészt,egy vevő aki a Burgmanomat megnézte azt mondta ott olyan mocsok van,hogy azt nézte hova lépjen!!:D:D De van aki meg jó véleménnyel van róluk!!Szerintem mindegyik visszatert órás motor amit árulnak!?D További szép napot,jó időt,és széles utat!!!Üdv.
180-al a Thunderacével se járkáltam. A Burgmannal is a 130 volt a max, de inkább országuton gurulok, no meg város ott meg bőven elég a Burgman gyorsulása is. Tehát az SW semmilyen +t nem ad nekem.Azért sokkal olcsobb a Suzuki karbantartása, azt el kell ismerned (én úgy láttam nem nagyon van hozzá utángyártott, nem gyári alkatrészek-szijjat se találtam, de végül addig nem is kellett)
A fékje a Burgmanomnak egy kalap szar, az 50-es robogomnak jobb, de lehet meg kéne nézetni, de egyenlőre megszoktam, és tudom hányadán állok vele.
Nekem a Burgman 2 személlyel(150kg) is 3,8-at iszik, csak ne érne le az alja :D
Már megbántam hogy eladtam a YZF1000R-t igaz az 5l-t ivott, nálam és nem vicc kényelmesebb volt hosszú uton mint a Burgman: mármint ami a feneket illeti;-) ott viszont a csuklót terhelte, ami nekem nem tett jót(a sajkacsontjaim el vannak meszesedve, ha összeroppank, annyi a kezemnek- ezért adtam el, nomeg mert keveset használtam , de sokba került az adó+bizti)
Az 1000km/4dl olajfogyasztás sem normális, szerintem. 250km-ként 1dl az sok, de amint olvasom, itt ez megszokott lehetőség.
A fötengelycsapágyas SW 600-asra azt tudom mondani, hogy a 2 csapágykészlet is sok, egy is, ott valami nem stimmel. Vagy a tulajdonos egy kicsit vérmes és hidegen is húzza a gépnek, vagy az olaj nem jó, vagy valami olajzási gondja van a rendszernek (ezt nem hinném). Az SW-ről nem gondolom, hogy rossz gép lenne, lehet, hogy sokat eszik (habár ebben is megoszlanak a vélemények és tapasztalatok), de a blokkja elég jó.
Nekem K4 van 40000 km van benne 24-el vettem azota is ugyanolyan a motorja az olajfogyasztás sem növekedett, sőt miota nem töltöm fel felső nivoig szépen beállt olyan 4 dl /1000km köré pedig 5-30-as szintetiust használok. Szerintem ez elviselhető de nézegetem 300-anként. Tavaly dumáltam egy silverwing 600 -as tulajjal aki köpködte mert már másodszor lett főtengelycsapágyas, gariba hadakozik a hondával, valamit nagyon elszurtak ott.
Ez azért kicsit furcsa,hogy alig megy jobban mint a 400-as Burgman,ha jól tudom olyan 10-12 másodperc alatt van 100km-en.a Honda meg 6másodperc!!!
Melyik 400-as megy 180km-tert végre????Nálam 5,5liter volt a legtöbb de akkor gyorsulgattam vele sokat!!!Én is mentem a haverom Suzuki GSX R 600
motorjával,hát ahoz ez tényleg 50-es robogó,de nem kellene,mert valami borzalom milyen kényelmetlen motor,15perc után örültem,hogy leszálhattam róla!!
Ja és a 400-as Burgmannal utassal csomagokkal,azért elégé nehéz előzni.:D:D De ha neked ez tetszik hát semmi gond,valaki itt írta,hogy azért gyártanak ennyi motort,hogy mindenki megtalája a neki megfelelőt!!Ja alkatrész:variátorszíj és gőrgők is van utángyártot hozzá,olaj-levegőszűrő is és fékbetétek is,
a gyári szíj 33 ezer körül van,a Burgihoz mennyi???Gates szíj is van hozzá!!Akkor mi a gond??Egy dolog ami nem tetszik benne,hogy elöl szimpla tárcsa van,
de fék így brutál jó,jobb mint a k-5-ös Burgimon volt!!!Ja és ha kergeted a 400-ast 140km rel az is kajál,és nem 4 litert,plusz meg még olajat is!:D:D
Ha száguldozni akarnák sport motort vennék,de ahoz már öreg vagyok,vajon te miért adtad el??Gondolom az 1000-es sportmotor 3-4 litert kajált,meg nagyon kényelmes!!:D
Nekem is volt Silver Wingem 600-as az első Burgman után. Hát abszulut nem tetszett, 6,5 l-t ivott, alig ment jobban mint a Burgman. Alkatrészben leginkább csak a gyári van, nagyon drágán.2 honap múlva eladtam .
A mostani Burgman 400-as sokkal jobban megfelel nekem. Igaz akkor volt egy 1000-es sportmotorom Yamaha Thunderace, ahhoz a SW is csak olyan, mint a Burgmanhoz egy 50-es robogó:D
Elképzelhetőnek tartom, hogy akinek 30-35 ekm után jelentősen fogyasztja az olajat, annak valójában legalább 2x annyi van benne, vagy nagyon sok szervizt kihagytak:D
Az enyém K3 évvégi-magyarországi 35.000km és nagyon megvagyok vele elégedve. Minimális olajfogyasztás 2-4dl (de ez sem biztos mert egy szezon /3000km/ alatt alig kellett hozzátöltenem. Egy darabig nem is akarom eladni, mert a következő lépcső már közel jár az 1millához.
Ezek után jöhetnek a megelégedett tulajdonosok válaszai :D
Burgman tuélaj vagyok. Amit most írok, kicsit reklám ízű, de hátha érdekel. Én laboratóriumokat működtetek és ebből az egyik az ország legkomolyabb független, akkreditált motorolaj laborja.
Ha érdekel, akkor motorcserénél kellene venni a motorból olajat (elmondjuk, hogy ogyan) és elfogadható pénzért bevizsgáljuk neked. Kiderül a vizsgálatból ha a csapágyak vagy bármi más kopik, ha sok por került bele, milyen állapotban volt X km után az olaj, stb.
Feleslegesen nem vizsgálunk semmit, de egy nagyjavítástól megkímélheted magad.
Nem írok a reklám miatt weboldalt, de ha érdekel, akkor dobj egy mailt és válaszolok (természetesen weboldal címmel).
Kívánom, hogy még sokáig legyen szerencséd hozzá! :-)
Nem állítottam, hogy mind problémás, csak azt hogy gyakrabban fordul elő mint az várható lenne.
Szerény véleményem az, hogy 20-30 ezer Km alatt egy motor egyszerűen nem amortizálódhatna le ennyire. Akkor sem ha végig 10ezren pörög és az Alpokat járja.
De tényleg nem akarom már tovább ragozni, mert így is többet rugóztunk rajta mint amennyit a téma érdemel.. :-)
Aki nem szeretne ilyen csávába kerülni, az vegyen K7-től felfelé.. Ott ezt a hibát már javították.
TL.-nál??? mindent Ő intézet??? vagy te kelett vigyed, honolt.-szelep be csisz.? te rendezted az alkatrészeket?? vagy Ő??? mert ha ő intéz mindent akor szerintem ez egy nagyon korekt ár.
Szeretném elmondani, hogy az enyém 2000. januári és 30 ekm van benne, (hacsak előre nem tekerték) és egyáltalán nem eszi az olajat. Na jó még csak 2500km-t mentem vele, de ez már elég nyilvánvaló.
Árkon kívüli gyepmesterként mint "abszolútelaikusközlekedésmérnökszármazék" én azt gondolom, hogy:...............
Én is egyett értek a véleményedel, kurv@ jó kis motor de valamit alulméreteztek ezek a Japcsik a motorban,de nagyon,halotam már olyant is h. 40.000km -nél generál..:( sajnos. Ez a 03'-06'-évjáratok átka úgynéz ki. A 100-ropogosban bene van a szerelői dij is????
Biztosan így is van. De itt a fórumon én mégis mintha olyanokról olvasnék többet, amik 30-60ezer Km futás után 1liter/1000Km olajfogyasztást produkálnak.
Közülük némelyiknek ez mellett még olyan a hangja mint a csattogós lepkének. :-)
Ha az enyém lenne egyedül ilyen osztanám kepi67 véleményét.
De van a családban egy másik ugyanilyen burgonya.. itthoni vásárlás, újonnan, 2004-ben szalonból. 60ezret bírt ki és ugyanígy járt. :-(
Pedig gondos gazdája van, nem gyilkolja a gépet.
Egyébként meg ezzel a hibájával vásárláskor tisztában voltam, nem ért meglepetésként. Az sem, hogy 100-at még rá kell költeni. Bele volt kalkulálva.
De ha kifizettem volna 1,4 millát érte új korában engem bizony bosszantana, hogy a motor élettartama finoman szólva is lutri.
Szisztok akit esetleg érdekel, egy külföldi cég most akcióztat givi dobozokat (E55, E52, v47, v46 stb) Én most vettem egy E55 burgira konzollal együtt 242€(72e Ft) volt szállitással együtt. Hétfőn délben leadtam a rendelést volt a raktáron kedd délután hozta is a postás.
Konstrukciós hiba!? Akkor minden burgi kifeküdne 20 ezer km.-nél. Szerintem máshol kell keresni a hiba okát. Rossz bejáratási technika, vagy kihajtották a lelkét, pocsék hamisított olaj, stb.
Nem, nem valószínű.. :-) Hacsak nem vette valaki a fáradtságot, hogy az utolsó szögig mindent visszapótoljon gyárira. :-) Ebben a gépben még az izzó is a gyári. Fékek, szíj, még a légszűrő is az volt. Szervizkönyv, kézikönyv, szerszámkészlet stb.
Lehetséges, hogy az olajszűrő is.. :-D Na ez vicc volt. Szervizfüzet alapján előírásszerűen cserélték olajjal együtt 6ezernél és 12ezernél.
Egyszerűen nem értem, hogyan kophat el egy henger ilyen rövid idő alatt annyira, hogy bekövetkezzen az olajzabálás, és emiatt -esetleg- az elégtelen kenés. Ez konstrukciós hiba.
Ma kaptam kézhez a végösszeges számlát (blokkot). Az én általam külön kért apró-cseprő javításokat leszámítva maga a motor generál úgy 100 ropi volt.
Nagyjából bárhol, bárkinél ugyanennyi. Az alkatrészek ára "szinte" ugyanaz, az elvégzendő munka ugyanaz. Nálam annyi eltérés volt 2-3 ezer Ft felfelé, hogy a tömítésekből és szimeringekből nem utángyártottat, hanem gyárit kértem.
Egyedül a dugattyúból maradtam a Vertexnél. TL mester intése ellenére abban maradtunk Robival, hogy a gyári dugó már egyszer leszerepelt.. (kövezzen meg aki akar) szemmel láthatóan úgy szar ahogy van.
Szabályosan KRÁTEREK vannak benne, amik szerény véleményem szerint sem keletkezhettek csak úgy maguktól a futott 17ezer Km alatt.
Ha jól megnézem kinagyítva még a gyűrűkből is hiányoznak apró darabkák.
Mindez simán okozhatta azt az orbitális dugó/henger hézagot ami miatt kézzel is tudtam lötyögtetni a dugót a hengerben, előidézve a csilingelést..
Árkon kívüli gyepmesterként mint "abszolútelaikusközlekedésmérnökszármazék" én azt gondolom, hogy:
- ekkora kopáshoz már szinte szárazon kellett volna mennie a motornak, vagy..
- a gyári dugót hőtűrés szempontjából kurvára alulméretezték, és emiatt nagyobb terhelésen egyszerűen megolvadt.
A többi a munkát az olvadék/reszelék elvégezte. Ha érdekel valakit.. egy időre dropboxra tolok fel képeket.
Ha a Suzuki gyárnak a véleményem nem tetszik pereljen be.. adataim publikusak.
Ha sikerül kulcsot másoltatni, írd már le mennyiért és hol csináltattad! Én is csak egy kulcsot kaptam a k7-emhez, gondolom a végén azt akulcszár része műanyagból nem lehet olyat csináltatni.
Öreg fejemre én is beburgonyásodtam. Bár több, mint 25 éve nem ültem motoron, (kölyök koromban nagy simsonos voltam) mégsem tudtam ellenállni egy K7-esnek. 8 éve sóvárogtam egy burgman után csak a megjelenése miatt. Sajnos nulla tapasztalatom van. Szerintetek hol kezdjem a motor átvétele után. majdnem 40 000 km van benne. Mi az amit ilyenkor kötelező és mi, amit érdemes cserélni. Mit kell tudnom az olajfogyasztásról? hol és milyen időközönként érdemes ellenőrizni? Stb...
Szia ARDO !! Tuti hogy stimmel a Tiédre !! Simán fel lehet tenni ! Szerintem semmi plusz nem kell hozzá. Én csak a leszerelésnél segédkeztem. Ha érdekel, keress priviben ! Üdv
Szombaton volt egy kis műszaki kalandom, megyek fel Mátraszentlászlóba az üdülőbe és Galya meg az elág között félúton leszakadt a kipufogóm úgy, hogy a 3 felfüggesztő gumibakról lecsúszott a dob oldalra! A súlyánál fogva pedig elszakította a kipufogó könyököt "szerencsére" nem a blokkból szakadt ki. Az üdülőbe lévő gyenge szerszámozottság mellett visszatettem kapott a könyökre májrémes dobozból dróttal ráerősítve egy borítást, így haza tudtam vele jönni. Regésgátls ide vagy oda, biztos fog kapni legaláb egy nagy alátétet, hogy többet ne fordulhasson elő ilyen. Keresnék 2000-eshez kipufogó könyököt, ha van valakinek elfekvőben.
Nekem is kerreg nagy terhelésnél a motor, pedig az enyémben 6 ezer km. van és új kora óta csak én hajtom. A napokba megyek kötelező szervizre és majd rákérdezek hogy normális-e ez a hang.
A leállításnál halható kattanás az természetes, az önindító szabadonfutója adja ki.
Mi szálltunk már meg Medulin-ba,Krik sziget,Baskavoda,de három éve Sutivan-ba járunk. Látnivaló rengeteg van az országba, egy csomó nemzeti park.
De valaki a nyüzsit szereti, mi nem. A mi szállásunkon csak heti turnus van, de ilyenkorra már tuti teltháza van. Régebben csak megálltunk ahol tetszik, és kerestünk szállást. Most már 3-4 hónappal előtte foglaltunk. Volt hogy az egész Baskavodán nem volt szabad szállás!(augusztus) Kocsiba aludtunk,egy két faluval arrébb, és másnap véletlen szólitottak le, és így lett apartmanunk. Ha kell privibe megadhatom a mostani szállás adónkat, de sok reményt ne fűzz hozzá.
Egy a lényeg hogy neked nem esett bajod, a többi meg másodlagos téma. Tudom könnyü beszélni,de én a kamion balesetemkor hasonlóan éreztem. Azért mondtam hogy én is csak hallottam erről a szerkentyűről.
Szevusz!Írd be a googleba "Burgman bontó", és máris rátalálsz egy Kistarcsai botóra. Ők nem csak botó hanem szereléssel is foglalkoznak, én is náluk vettem a gépsárkányom. Nagyon segítőkészek, és ráadásul a tulajdonos feleségével együtt nöttem fel. Most ne érts félre, nem haza beszélek, nekem ez a tapasztalatom.
Köszi a tanácsot de így biztos hogy nem lehett megtalálni Az orfk nak biztos hogy nincs olyan műholdja ami letudná olvasni a rendszámot talán a NASA nak :) Inkább figyelek mert most úgy is sokat járok azon az úton hátha rendszeres fuvarja van ezen az útvonalon és talán ujra összefutok vele Hál istennek nem lett olyan nagy a kár mint elsőre gondoltam
Buszon kívül én is vezetek mindent. Jól meg lehetne férni az összes kategóriának egymás mellett az utakon. Akárhány kerékkel is megyek éppen, mindig igyekszem tiszteletben tartani a többieket.
Tudjátok én kamionsoffőr vagyok már egy jó ideje, de nekem eszembe se jutna ilyen baromság. Sőt, ha esetleg látom hogy van helyem és lehetőségem lehúzódni akkor elengedem a motorost. Még az autópályán is. Teljes mértékben igazat adok nektek, én amilyen habisu vagyok még a keréklehúzó kulcsot is feldugom neki, a rohadéknak.
Szia kecskebéka01! Próbáld meg azt hogy írd be a rendőrség(ORFK) honlapjára az időpontot, óra,perc, a helyszint, és a dátumot. Elvileg van nekik egy úgymond figyelő műholdjuk és lehet hogy rátaláltok az illetőre rendszám alapján. Hozzáteszem, nem tudom biztosra, én is mástól hallottam és lehet hogy hülyeség amit írtam. Remélem tudtam segíteni, SZÉLES UTAT.
Sziasztok. Ajánlanátok Horvátországba jó helyeket(szállás,étterem)ahol màr esetleg jártatok?
Kimennénk 4-5napra,és jobb lenne már kipróbált helyekre menni.
Leállításkor a hang az teljesen normális szerintem.Enyém is csinálta és most a dl 650-es is csinálja.Azzal ne foglalkozz...menetközben kopogást azt nem tudom mi lehet...
Kicsit félre olvastad mert nem az út jobb oldalán szorított le hanem pont a másikon mert előztem A legbosszantóbb pont az volt hogy láttam amint belenéz a tükörbe és akkor kezdet leszorítani szóval szándékosan csinálta Abban igazad lehet hogy egyből kellett volna a jardot értesíteni de akkor pont nem az járt az eszembe Pont egy jókora gödörbe tett bele egy hatalmas durranás volt allig bírtam megfogni a gépet aztán olyan hang mintha leszakadt volna a kipufogó és egyből meg is állt aztán már nem is tudtam indítani Mondjuk vagy 10 percig álltam még remegő lábakkal :(
teljesen igazad van !! én megyek sokféle jármüvel , és ugy vagyok vele hogy 1 jármű = 1 hely a sávban ( nem 2 egymás mellett ) , az én cserbenhagyóm 40.000 ft + 4 hónap jogsielvételt kapott . ugyanis nekem a korház 8 napon belüli sérülést jelentett a rendőrségnek ( 1.5 honap beksi volt ) , igy nem cserbenhagyás , hanem a segitségnyujtás elmulasztása , az meg csak szabálysértés .
ha rámesik a motorom ami ugye 250 kg , vagy nem jol csinálom a tigrincsbukfencet ( 80-90 km/h-val csattantam bele ) akkor mivan ? ott döglök meg ,akkor már cserben hagyott , de ha szerencsés voltam akkor már csak nem segitett fel mi....? ezek a gané dolgok .
Kár a mociért, de szerencse, hogy neked nem lett bajod.
Utólag könnyű okosnak lenni, de ilyen esetben mindjárt rendőrt kell hívni, azzal, hogy "cserbenhagyott". Ha tudod, hogy milyen kocsi volt, és valami ismertetőjelet tudsz mondani, akkor megkeresik. Főleg, ha még azt is mondod, hogy beverted a fejed, meg itt fáj, ott fáj...
Sógim ilyesmiért fizet most ~400.000 Ft kártérítést, meg 1 évig nem volt jogsija. Ő is tehersofőr. Nem is rossz. Egy éjjel,a legnagyobb odafigyelése ellenére túl közel ment egy biciklishez. Nem ért hozzá, de az megijedt, és belegurult az árokba. Pár horzsolása lett. Sógi nem vette észre, de a mögöttük jövő felírta a rendszámot.
Ha motoroztok, sose szabad lehúzódni az út jobb szélére. Bent kell menni a belső nyomvájúban. Egyértelműen el kell foglalni a sávot. Így kisebb eséllyel mennek mellétek autóval, és talán kevésbé szorítanak le.
Ma egy kisteherautós Tát és Bajna közt besegített az árokba Nem tudom miért nem tudja egy két gyökér elviselni ha egy motoros előz miért kell direkt leszorítani ? Én megúsztam de a burgi saját lábán már nem ment sehova :( Most az egyszer nem volt fent a kamera illetve nálam volt most is csak a kárttyát othon hagytam Kártya nélkül meg nincs memória ( nem tud rögzíteni semmit) :( Én ajánlom mindenkinek hogy szerezzen be kamerát mert ilyen esetekben simán meg lehet keresni a szabájtalankodót
Mennyi az olcso? Holnap nezi meg az enyemet egyik ismerosom, meg nem hirdetem!
Fobb adatok: 2003.09. Injektoros, 0km ota en vezettem a 95%-at! 75ekm van benne (garantalt) Tmotor szervizelte majdnem vegig (motorrad; erd)! Picit karcos torve nemvolt. 1000km 0,7l olajat csipeget. Muszaki ehonapba lejar, de azt intezem Vagy 350-ert elviszik vagy megtartom az an650-es melle! Ha erdekel...
Szep napot t
Ha láttok véletlenül eladó sorban kissé törött, vagy motorhibás burgit, olcsón, akkor szólhatnátok. Érdekelne egy. Lényeg, hogy rendezett magyar papírjai legyenek, és forgalomban legyen.
:) úgy van, jó munka az időigényes. Várom, kisé türelmetlenül de nagyon várom az infókat,ha nagyon részletes akor "lesz türelmem" el olvasni Budapesti Burgis vagy??????
Megcsinálni nem nagyon, javítani viszont több módon is lehet.
Szerintem a legolcsóbb megoldás az, hogy keresel egy autó/motorszerelőt aki a követkető méretre fel tudja tágítani (menetfúróval) és nagyobb olajleeresztő csavart raksz bele.
Alternatívaként és egyben jobb megoldásként lehet még pl helicoil vagy valami hasonló menetjavító betéttel próbálkozni, amihez ugyancsak fel kell fúrni a menetet, viszont tartósabb lesz a menetjavítás. Harmadik megoldásként lehet választani a felfúr, perselyez régi csavart beteker megoldást.
A felfúrást nem fogod tudni elkerülni, ezért ajánlom, hogy a motor megkímélésére ha elkészült a fúrás vegyél olcsó olajat és azzal öblítsd át a rendszert, mivel tele lesz fémforgácsokkal. Az olajszűrő így kuka és a másik oldalon a fémfilter az öblítés után tisztítandó.
Mesterembert szerintem könnyű találni. Olyan valakit, aki képes merőlegesen felfúrni...
Amúgy én a HeliCoil-t javaslom, sztem tartós megoldás lesz.
Ha még tart annyira a csavar, hogy ki tudj menni Tóth Lacihoz, őt ajánlom.
Sziasztok! Nemrég vettem egy K7-s burgman-t és az első dolgom az olajcsere volt. Sajnos nem volt nyomatékkulcsom igy kézi erővel próbáltam becsavarni a csavart aminek az lett a következménye, hogy beszakadt a menet. Kérdésem az lenne járt e már valaki hasonló módon és tudna e Budapest környékén szerelőt aki ezt meg tudná csinálni. SEgitséget előre is köszönöm.
Sziasztok jó estét Kölcsön kaptam ma egy Burgit a gazda ki nyitotta a csomi tartóját 'bele dobtam a cuccaimat'és gőzőm nincs 'hogy nyílik !!! Elektromos a zár. SEGÍTSÉG !!
Hja kérem.. én is így voltam vele amikor a sok "rendes" motor után az első "nagyrobit" vettem. Aztán visszatértem egy időre "motorosnak", de a kényelem és praktikum győzött. :-) Egy ideje már csak "fotelrobogós" vagyok..
Ugyan nem ide tartozik, de autóban is volt 5 automata váltós járgányom.. :-) Nem vagyok ellene ha más dolgozik helyettem. :-)
Ismerősödnek további széles utat, téged meg remélem hamarosan köszöntünk a burgonyások között!! :-)
Jó munkához idő kell.. :-) Eléggé sokat kellett várnom a hengerre. :-( Talán hétvégre össze lesz merve, meg a pár egyéb apró hiba elhárítva. Akkor tudok pontos árakat.
Bekerült egy új akksi a burgiba. Kb. 10 percet járattuk kisebb-nagyobb fordulaton, de nem tudtam rendellenes feszültséget produkálni. Úgy néz ki, hogy megúszta minden alkatrész meghibásodás nélkül a malőrt.
...még a végén nekem is megtetszik ez a motor, ahogy a napokban szerelgettük. Kicsit nehéz megemészteni, hogy nem lábbal kell fékezni, és sebességet váltani, de ha a praktikumát nézem, akkor tetszik.
Szia zszsP :) érdeklödni szeretnék hogy össze lett rakva a Burgi???? mit csináltatok meg rajta(mi lett cserélve) s menyibe fájt???? mert már én is ott tartok hogy (full generált) nagyon meg szerettem :) de nagyon drága ám az olaj is!!!
Szíjat elvileg 24ezernél kell..azt hiszem. Én az enyémet 28-nál cseréltem...de még elment volna bőven 3-4 ezret. Vkinek beleszaladt 40 is, ahogy olvastam :)Mondjuk ahogy lecseréltem a szíjat esett is a fordulatszám 5-600-zal...ami nem mindegy.
Sziasztok!Még új vagyok itt a fórumon,egy 2009-es burgit készülök venni,amibe 17000 km van.Kérdésem az lenne,hogy milyen kiadások várhatóak ennyi km-nél,természetesen a szűrőket cserélném,meg az olajat. De pl szíjj,stb?
Próbáld ki, hogy működik-e az előfeszítés állítása, az egyik irányba könnyebb állítani és puhább lesz, a másik irányba viszont nehezebb állítani és keményedik a hátsó futómű.
Lehet , de esetleg a ricnis tengely is , tedd fel középsztenderre , fogd meg a kereket , mozgasd meg hogy lötyög-e , ha igen keresd meg hol . sajnos egyenlőre más tippem nincs .
Félek kilyukad a a szíjburkolat. A másik oldalon inkább a sztender ér le, remélem nem a kipufogó. De egy kis huppanónál simán a közrepe is leér.Nem krossz az biztos:-(((
Gyerekek megint voltam egy hosszabb túrán 520km-esen (2 nap). El vagyok keseredve, nem lehet 2 szemállyel döntögetni, sokszor leér, most a bal oldalon a meghajtószíj burkolatán az a púp is leér, még a végén kilyukad:-(((
Egyébként még mindig jól fogyaszt 3,7 két személlyel. Csak a fenekem fárad el 200km után (3-4 óra alatt , pedig többször megálltunk)
Spirálcellásat, akkora indítóárammal, hogy a 12V nyomatékkulcsot is elbírja. :-) Ez nagy előny ha az út mellett kell az elszakadt variátorszíjat cserélni.
Sziasztok azt szeretném megtudni hogy a hátsó fékbetét cseréhez ki kell e szerelni a kereket vagy lehet kerékszerelés nélkül is is cserélni 2000 évjárat
Általában úgy szokott tönkre menni, hogy előtte még jó, aztán egyik pillanatról a másikra már nem. Én csak azon csodálkozom.. semmi lámpa nem világított előtte, hogy valami nem oké?
Az akkuban csak úgy magától nem lesz 22V feszültség. Elszállhatott a fesz. szabályzó és az nyírta ki. Meg még ki tudja mi minden mást ami 12-14V feszültségre van tervezve. :-(
Sziasztok! Tegnap túrázgattunk, és egy motorostárs burgmanja megmakacsolta magát. Tihanynál megálltunk pár perc pihenőre, és onnan nem akart tovább menni. Se kép, se hang. Még egy visszajelző se villant. Biztosítékokat megnéztük, de mind jó. Ebből arra a következtetésre jutottunk, hogy kapitulált az akksi. Egy autós segített bebikázni, és haza tudott menni a motorral, de ekkor már a műszerfal meg volt kergülve. Km óra össze-vissza mutatott. Hazaérve az akksiban mindent lekapcsolva 20-22V feszültség mérhető, lámpát bekapcsolva 1V... Kicsit fel is púposodott az akksi oldala.
Milyen akksit ajánlatok bele, és hol érdemes beszerezni? Vartában láttam hasonlót, 25e Ft-ért. Kissé drágállom.
A km óra kergeségéből kifolyólag gyanakszom töltéshibára is. Előfordul ezeknél a gépeknél generátor hiba? Amikor járt a motort, akkor még nem volt nálunk feszmérő, amikor meg lett feszmérő, akkor meg már nem indult el a motor. Többet bikázással meg nem akartunk kíntatni.
Sziasztok márkatársak! Neharagudjatok hogy idáig nem írtam, de hála istennek nagyon sok a munkám és ezért, nem sok időm van mostanában. Topjoe2! Had gratuláljak a gyönyörű gépedhez. Amikor még a legelején keresgéltem mocit, elsőre megtetszett ez a tökéletes bajor csoda, de sajnos nem úgy jött össze a pénzem és ezért döntöttem a japán csoda mellet. Ha bármi féle kérdésed van a mocival kapcsolatban nyugottan keresd YAMAKKÁT a BMW.-s fórumon, vagy akár itt is. Viszont ha nagyon bele akarsz merűlni, akkor a BMW fórumon Veres István telefonszámát megtudod nézni. Ő a BMW nagy szakértője és guruja, ezt bárki alá tudja támasztani, és ráadásul még bontott alkatrészekkel is foglalkozik. Minden esetre sok sikert a motorhoz, SZÉLES UTAT.
Pénteken és szombaton 13-14 óra között, vasárnap 11-12 óra között vagy vasárnap 20 óra után lenne jó nekem (sajnos ilyen a beosztásom). Tel: +harminchat harminc 821 tíznullakettő.
Megjött a motorolaj és amíg csorgott lefelé kicseréltem az első kerékcsapágyakat. Az egyik rendesen bevolt rozsdásodva alig akart a helyéről kijönni. Nem csoda ugyanis még a gyári volt benne, aminek csak az egyik oldala zárt. Lassan egy éve zörögtek. Kapott kétoldalon zárt jó minőségű csapágyat és új porvédőt...
2001-es Burgman 400-asról lett leszerelve , nagy GIVI doboz.. passz hány literes .. a facebook oldalon vannak fotók róla.. (Bakóczy Károly) ide is akartam feltölteni de túl nagy formátumúak, kicsinyíteni meg nem tudok....
Ezt értem , viszont nekem adott a szerszám. , gép háttér , magamnak és nem eladásra csináltam meg , ráadásul jobb lett mint "uj" korában . De még mindig azt vallom hogy amit lehet azt javitani , és nem cserélni kell .amugy nekem már nem biztos hogy lesz burgim , mert nagyon meg vagyok elégedve a mostani járgányommal ;)
Az új variátor görgők nélkül 18e ft. Külső tárcsa nélkül.
Bontott van olcsóbban is, bőven. Az biztos, hogy sokuk szarabb, mint a cserérlendő, de nem szabad hinni a hirdetésnek, személyesen kell nézelődni bontóban. Itt tudom említeni, hogy anno kistarcsán egy érdeklődővel sikerült 16k-ért komplett szettet venni, ami alig futott valamennyit, még színbeli eltérése sem volt, majdnem tökéletes gyári volt. Ennyit bőven megért :-) Keresni kell.
Gratulálok,ezt akartál venni mindenképpen!!:D Legalább teljesült az álmod!!Látod én Burgman 650-et akartam,de a józan ész miatt Honda fjs 600 lett,de nem bántam meg!!!:D Eddíg semmi rosszat nem mondhatok róla!!Milyen évjárat a tiéd???
Igen az gond hogy nem mutat nyomatékot , viszont leirják ,hogy hány ütés kb. milyen nyomaték (KB.) , én ugy csináltam hogy amikor rátekertem a csavart ütött egyet ( ezzel rögzült ) aztán ráüttettem még kettőt és kész , ( nemtom mekkorára huzta de elég volt ) , nem szakadt meg , és nem lazult meg soha .
De ha netán görgőt akarok cserélni itthon,a csavar levétellel akkor ezekszerint nincs gond.A gond talán az amikor meg kell húzni-vagy is hogy mennyire húzza meg,nehogy túl mennyen.
az biztos hogy brutálisan le tudja verni a csavarokat , kolléga nem tudta meglazitani az egyik, auto kerék csavart , de ezzel a 4. 5. csattanás után lejött . nemsemmi ereje van .
Láttam belőle olyant /Güde tip./ amin állítható a meghúzási nyomaték,de az elég drága!!
Nekem nincs,azért,hogy évente egyszer max. kétszer használom,inkább elmegyek a motorszerelő barátomhoz neki van légkulcsa, és ott szétszedjük a variátort,és azal meghúzuk,eddíg még jó volt! :D Csavarögzítőt azért szoktunk a menetre tenni!:D
Valaki emlitette az elektromos kerékkulcsot,nem is olyan hülyeség ahogy nézegettem.De hogy állitom be hogy ne huzzam túl a csavart.Vagy hogy is müködik?Vagy olyan mint a szervizben a levegős kulcs?
igen, igen :) csak ugye nem uj az amit 15 -ért adnak hanem bontott , NA... olyan szar van a javitandó mociban is , akkor miért adnál ki érte pénzt , de a kopott tárcsákat fel lehet szabályozni , a jo esztergályos be tudja állitani a szerszámját rendesen , és ujjá lehet varázsolni a tárcsákat ( mint az enyémet is ), ugy mint a fékdobot , tárcsát . mert minden tárcsán van lehetőség a szabályozásra legalább egyszer .ugyhogy nem kell rögtön "lecsórózni " bárkit is ,aki nem szalad rögvest uj szettér . én is meg tudtam volna venni az ÚJAT IS , de minek , ha még javitható .
Burgmanhoz az új, vagy alig használt, jó bontott variátor kb 15e ft, a külső tárcsával egy huszasból is megvan. Aki ennyit nem hajlandó kiadni, azt sajnálom, de megérteni nem tudom.
Nem a kopott alkatrészt cserélik többnyire, hanem megmókolják hogy tudjanak vele motorozni.
Gondolom ezzel a kopással még ugyanolyan teherbíró a tárcsa, és a manualban is ez van leírva, hogy akkor ki kell esztergálni a menesztő tengelyből.
A tárcsáknak van egy adott vastagsága, ami adott nyomatékra nyíróerőre van kitalálva.
Ezen kopásnál az anyag gondolom gyengül.
És bármikor deformálódhat, esetleg törhet.
Most nem téged bántalak, csak jobban örülnék, ha mindenki annyit keresne, hogy a hibás alkatrészt tuná cserélni, nem horror áron, mint inkább mókolna....
A féktárcsának is van alsó mérete, amíg szabályozhatod.
Teljesen igazad van . 1. furó v. eszterga ? a furot azért nem ajánlom mert a furo belekaphat az anyagba , és azt a külső müanyag nem tudja megtartani , igy tönkreteheti azt . az esztergát meg ugy szabályzom ahogy akarom .
2. csőtengely . irtam hogy kopott tárcsánál tettem a -2 mm-t , a gépemben 60.000 km volt gyári tárcsával , igy gondolhatod hogy a szij már lezabált belőle , ezért a 2 mm-er csak ezt a kopást kompenzálta . sztem , igy már érted a gondolatomat .
Nekem is le volt szedve belőle 2 mm. Szij jó állapotú mitsuboshi, kisrugó-nagyrugó sárga malossi, görgő 18 gr.malossi. Nem vettem észre, hogy nem jól indulna, ment mint a rakéta. Megjártam a mátrát, bükköt általában 20-30 motor között, lgtöbbször hátul szerettem menni, soxor két személlyel,csomagokkal. Szóval rendesen indult, gyorsult. Végsebesség az óra végéig. Viszont a fordulatok kisebbek lettek, pl 100-nál átlag 5200, 120-nál 6000.
No én tegnapelőtt eladtam, szerintem nagyon jól járt vele a vevő. Mórra került egy un. újrakezdő motoroshoz. Én meg vettem egy olyan motort amire majd 30 éve vágyakozom.
De a burgi az nagyon ott volt, tetszett ez a 2 év vele.
Az hogy kifúrsz belőle, a réz vagy a fémfetétből, és közben digitális mérlegen méred, hogy mindegyik egyforma grammú legyen, szerintem lényegtelen, hogy fúrod, vagy esztergálod.
Mivel mindegyikben van furat, így központosítja a fúrást.
Szerintem ha egy grammú az összes, nem változtat az centrírozáson.
És mivel dörzskapcsolat van folyamatosan a 2 tárcsa, és a görgők között, így a lapkás kopásnak sincs köze, hogy a görgő nem centrírozott.
Jól gondolom?
Viszont amit kérdeznék.
Írtad, hogy leesztergáltál 2mm-ert a csőtengelyből.
Ezáltal megváltoztattad az áttételt.
Ledurvázva, mintha 2.-ból indulnál a Burgonyával.
Mert ha kiszedsz a csőtengelyből, akkor a szíj magasabbról indul, viszont a hátsó tárcsáknál lentebb húzza a szíjat.
Ezt is rosszul gondolom?
Most nem kekeckedni akarok, de már pár robogót javítottam, és egy kis köbcentis 2T ezekre a változtatásokra jobban érzékeny, sőt kell is kézenállni a CVT váltó behangolásával.
Ott alapból van hézagoló a két tárcsa közé, különböző méretűek, hogy alul is legyen erő, viszont a végsebessége se csökkenjen drasztikusan....;)
Üdv! Van egy k7-es burgi, pár éves, 18e km-el...június tájba tervezek egy túrát olaszba, két személlyel..kiváncsi vagyok, van e már valakinek tapasztala ilyen messzi túráknál, mert ugye sok cucc, kevés hely...amúgy olaszország a cél, sátorral.
nono. azért mert a botba drága nem biztos hogy sokba kerül :) lentebb irták hogy kifurni , NA ezt NEM ajánlom , DE én pl. befogtam az esztergába ( van a cégnél ) és addig csipegettem ki belőle mig 15 g-os nem lett mind ( konyhai g-os digit.mérleggel mérve ) , nem hiszem hogy nincs valami ismerősöd aki segitene .
a 18-ast mindenképp tedd bele , de nekem ugy is kevés volt igy kapott 15-öst , és - 2mm a csőtengelyből ( kopott tárcsáknál már jo volt ) , igy nagyom sportos lett ( márahogy a 400-as lehet ) , a vége ugyanugy 160 maradt O.SZerint . a fogyasztás sztem 2-3 dl-el lett több , majd eccer ha az uj tulaja görgőt cserél lesz igy meglepődve hogy nem ugy megy mint régen .
Ma mentem egy kőrt hogy próbáljam a mocit.Hát az is megfordult a fejembe hogy vissza kéne rakni a régi görgőket.Nagyon lusta szegény,és a hangja is olyan mintha erőlködne.Szabályosan azt érezni hogy nem tud szegény kipörögni.
Sziasztok! Van pár eladó alkatrészem régi burgmanhoz.Ha valaki keresne 400 -as karburátor szívócsonkot Van egy bontatlan uj! van még egy ülésem 250-400 ravaló
jó állapotú jó ferrodolú 5pofás kuplungom + harang + kontrasztrugó! Hívjatok bizalommal . A számom 0620 250 18 73. Üdv attila
Ha van otthon az asszonynak digitális konyhai mérlege, van fúrókészleted, meg egy satud, akkor simán tudsz belőle csinálni olyan grammút, amilyt szeretnél.....;)
Megcsináltuk a szij és görgő cserét.A szij Gates a görgő Malossi 21gr-os.A motorban 32000km van. A szij nem volt rossz állapotban, nem volt repedezett de már azt vettem észre hogy ugyanannál a sebességnél 5-600 fordulattal magasabban járt.És hát a 21gr-os görgő.Itt jött a hoppá-vagyis most indulásnál nem lehet kilöni vele mint a gyári görgővel.Egyébként simábban indul és megy is de az eredetihez képest lusta lett.Lassan pörög fel indulásnál.A gyári görgőket lemértem itthon,mind 19gr-os volt nem voltak rossz állapotban.1-2 volt kicsit kopott.Ezekszerint nem 21gr-os görgövel jöttek kia K3-K6-osak? Akkor miért nem lehet kapni 19gr-os görgőt,mert a rendelésnél a 21gr után rögtön 18gr van. Hát öszintén szólva mégis jobb lett volna a 18gr-os választás.Az azért mégis csak közelebb van az eredetihez.Szóval most igazán öreguras lett. Lehet hogy kifogom cseréltetni még nem tudom.Vagy megszokom.
az se kis macera(bontani kell az elejét), én be mentem az első autó-s boltba s kapásból volt de csak egy kisebb méret,sajnos de a "gyári" méretet nem ismerik,ha találsz akó jelezd a sikert,itt a fórumon :)
Az már injektoros? Az enyém nem: én is szenvedtem az inditással, azt tanácsolták mielött ráadom a gyujtást ( kulcs+pirosgomb bekapcsolva) simán huzok a gázon 2-3-at, utánna (majdnem) egyből indul.
A segítségeteket szeretném kérni. Adva vagyon egy K3-as AN400 Burgman amit nemrég vettem. Imádom, istenkirály, de egy valamivel nagyon nem vagyok kibékülve, ez pedig a reggeli indítása. Jó esetben másodikra, de néha harmadikra indul csak el. Ez meg elég kínos pl. a cégnél a parkolóban, hogy az összes motor pöccre indul, én meg ott szerencsétlenkedek:) A benzinpumpa dolgozik rendesen, lehet hallani. Próbáltam úgy is, hogy többször adtam rá a gyújtást, hátha a pumpa nem termel elég nyomást, mennyiséget, de semmi változás. A másik dolog, hogy a vízhőfok is marha lassan megy fel. Megyek 2-3km-t és még csak éppen megmozdul a mutató. Szerintem ez sem normális. (Vagy igen?) Melegen már nincs semmi gond az indítózással, pöcc-röff indul, sőt még akkor is, ha csak kijárok az udvarból és megállítom, s utána indulok. Szerintetek? Én így vakon egy hőfokgombára gondolok...(?) Amúgy magyarországi a motor, 50e-km-rel.
Szia! Köszi a tanácsot. Végül megoldottam a kinyitást jóval egyszerűbben mint ahogy tanácsoltad. Előbb nem is találtam meg amit irtál. Az meg végképp időigényes azzal a hajlított akármivel. Utólag jöttem rá, hogy melyikre is gondoltál. A te módszered időigényesebb és bonyolultabb mint amivel megoldottam. Nem írom le az alábbiak miatt de priviben akit érdekel azzal megosztom.
Köszönöm mindenkinek, hogy segített, külön köszönöm a telefonos segítséget is, nagyon jól jött és hasznos volt. (Végül nem kellett ugy szétbontani, kis leleményességgel megoldottam.) Szóval a legrosszabb verzió vált valósággá. A bowdent megette a rozsda és szétszakadt. Tehát annak ellenére, hogy a gyújtáskapcsolónál van egy külön kis szigetelés is a bowden ház végén semmi haszna. A viz bizony befolyik és szépen korrodál. Amikor két oldalról kihuztam a bowdent nedves volt. (K5, 20ezer kilométer.) Lehet számítani erre mindenkinél. Elgondolkozva, hogy mikor érhet oda víz....talán mosáskor? Esetleg nyagyobb esőnél. Szóval holnap irány a bowdenes, meg bowden végeket venni és lehet összerakni.
És ezúton üdvözöljük a kezdő motor tolvajokat. Az ilyen infót inkább privibe kéne. Senki nem örülne ha unatkozó hülyegyerekek neki állnának motort nyitogatni, és sisakot gyűjtögetni. Mert olvastak hozzá leírást, és ugye de jó lenne kipróbálni:(
Üdv !Nekem 2003-as Burgmanom van. Én is így jártam 2 éve. Elég nagy szívás volt ,de megoldottam. A háttámlánál szedtem le a burkolatot, és a hátsó idomot annyira hátra lehetett feszíteni, hogy fogóval elvágtam a bowden külső burkolatát, és utána megtudtam húzni a belső szálat, ami kinyitott a zárat. De van egy sokkal egyszerűbb megoldás is. Jobb oldalon az ülés széle alatt, a zár irányában van egy kisebb patent. Azt ki kell venni, és a furaton keresztül be kell dugni egy 2,5-es, enyhén ívbe hajlított hegesztőpálcát. Kis keresgélés után el lehet találni a záró fület. Ezt utólag fedeztem fel. Azóta is ott van a hegesztópálca a motoromban...........sohasem lehet tudni.Sok sikert hozzá, ha még nem oldottad meg !
Ha nem válik be a hosszú csavarhuzo módszer akkor marad a bowdenhuzas. Remelem igy vagy ugy de kinyilik. Elméletileg nem kell nagyot húzni rajta hogy nyíljon. Igy van?
Először fel kéne nyitni az ülést. A hatsolampanal lévő boritast levettem de hiába huzom finoman a bowdenhazat,nem nyitja,erősebben nem akarom megtepni. Vmivel be kell nyulnom (hosszú csavarhuzo) és elnyomni a bowdenhuzo részt hogy nyíljon. Jol Gondolom?
Nekem is meg nyúlt a bowden és nem nyílt az ülés ,nagyon egyszerüen álítottam a feszességén.Hátul ahol be lehet akasztani a bowdent azon a fülön hajtottam egy kicsit és utánna tökéletesen működött.
Beszéltem egy szervizessel aki azt mondta hogy lehet állítani feszesseget, a bowdenen van vmi állítócsavar a gyujtaskapcsolo felőli végén. A gyári bowden 9600. Persze olcsóbban is meg lehet úszni de akkor az macerasabb,idoigenyesebb összerakni,beállítani.
Mindkét végén fémmel találkozik a bowden. Elvben nem törhet el. Fesszességet nem lehet állítani. Nálam mindkét vége fix forrasztott volt. A zár mechanikája pedig semmilyen állítási lehetőséget nem tesz lehetővé. Sokat játszottam is vele, mert ha túl szoros volt, akkor nem lehetett lecsukni az ülést.
Nemtudtam meghúzni a bowdent, Csak a műanyag csövet értem el amiben fut. Azt meg felesleges húzni. Majd egy erfogo csipesszel benyulok,azzal elerem a bowdent. A gyujtaskapcsolonal ahová be van akasztva az fém, vagy műanyag? Az eltorhet? Lehet a feszesseget állítani ha megnyult a bowden?
Igen. Le kell bontani az elejét. Le kell szedni az akkumulátor tartó idomot, de ahhoz, hogy azt leszedd, ahhoz bontasz mindent. Hátúlról a zár felől nem próbáltad meg meghúzni a bowden belsőt ?
Kivettem a takaroelemet és hiába húztam, nem nyílt. Komolyabban meg kell bontani,ahogy mondtad. Szóval a gyujtaskapcsolonal az elejét le kell vennem hogy hozzaferjek? Tk.
Nincs titok. Én ahol néztem mindenhol 56-ba adták, de egy rugalmas kereskedőnél 50-be kialkudtam. Én a ventillátoros tárcsát is cseréltem, az 18. Szóval gyári rugó ki,új be,majd variálás a görgők súlyával,a csőtengellyel,a szíjakkal. Egyik alkatrész ki másik be próba,majd újra, és újra és újra Hát el lehet vele tölteni jó sok időt. Rövidebb-hosszabb tengely, rövidebb-hosszabb szíj, nehezebb-könnyebb görgők, sok a variáció, és még a kipufogót nem is említettük. És még a kuplung rugót is lehet mókolni. Tuti recept nincs, próbálgatni kell.
Nyomjad be a kulcsot forditsd el (mintha nyitnad az ulest) kozbe uss 2-3-at az ules vegere, ahol a zar van, ha csak nyulott a bovden akkor nyilik...
Cimborame 2evig igy mukodott!
De az is lehet. Ez majd kiderül, ha a lámpák felől megközelited. Különbözőek a végük. A gyújtáskapcsló vége olyan mint a kuplung vég szokott lenne, forrasztott diós, a másik meg állitható csavaros, bár a gyári itt is fix forrasztott.
Szia, köszi az infot. Az nem lehet hogy az ülés zárnál kilazult a lezáróvége és egyszerűen kihuzta a gyújtáskapcsolónál? Milyen ennek a bowdennek a két vége?
Nem tudom már pontosan a cég nevét, de fent vannak a neten. Váci úton a Rénó udvarban vannak. Valami bowden javitó meg készitő cég. (www.bowdenszerviz.hu) asszem. Náluk vettem méterben 1, vagy 1.5 ámérőjüt, ami van náluk készleten kb. 2.5, vagy 3 m kell, erre már nem emlékszem. Aztán otthon jó kis WD40 a bowden házba. Érdemes még valami bowden javitó készletet szerezni a végek lezárása miatt. Én jó kis házi módszerrel átfúrtam csavart, majd kereszt irányban összeütöttem, hogy ne mozduljon. Ez a gyújtáskapcsolónál még könnyű, de az ülés zárnál már szidtam magam, hogy nem vettem csavaros lezárót.
Minden esetre ha tényleg bowden szakadt, akkor elsőként vegyél mély levegőt, és ne számolj azzal, hogy 1 óra alatt kész leszel vele.
A K3-K5 az egy szisztéma. Akkor ha azt az elemet kihuzom akkor látom hogy mi a helyzet. Na ezt pont nem akarom, hogy bontsam a fél oldalát meg az elejét de ha nincs más lehetőség akkor megcsinálom. Bowdent honnan vettél? Tk.
Én K3-on javitottam, mert elszakadt a bowden. A komplett jobb oldalát le kell bontani, meg ez elejét, meg a nagy hátsó idomot is. A hátsó lámpa közötti elemet lehet kiszedni. Jó erősen kell hátrafelé húzni, ha jól emlékszem. Onnan már látnod kell a zárhoz menő bowdent, ha meghúzod, akko nyilnia kell az ülésnek. Itt megnézheted, hogy a kulcs húzza egyáltalán, Ha nem, akkor megnyerted a szakadást.
A következőekben kérem a segítségeteket, tanácsaitokat.
Ma nyitnám a K5 burgman ülését, hogy kivegyem a sisakot, kabátot és nem nyílik. Berakom a kulcsot, benyomom és elfordítom semmi, olyan mintha elszakadt volna a bowden, vagy valami eltört volna. Simán elfordul de nem kattan és nem huzza a bowdent és nem nyitja az ülésemet. Valami ötlet? Tipp? Honnan bontsam meg? Tk.
Szia Pityinger!Játszom én is a Malossi variátor gondolatával..te mennyiért jutottál hozzá? Itthon vetted? Olaszoknál ilyen 130 EUR körül láttam a szettet.Illetve ha nem hadititok, akkor megosztanád, ogy mi volt az a többnapi mókázás/beállítás, amíg valami optimális megoldáshoz jutottál?
A k8 szériába való,Malossi multivar varióba 14g a gyári hozzá adott görgő,sárga kontraszt rugóval. Ezzel a szettel igencsak érezhető a gyorsulás beli különbség. Persze itt azért még lehet variálni dolgokkal. Nekem több nap mókázásba került a tuti kombináció, de megérte. És a fogyasztásom sem bánta a dolgot. Kellemes túra tempóba maradt a 3,7 két személlyel. A robogónál csak egy adott pont van amin minden jól működik, azt viszont marha nehéz megtalálni.
Az egyetlen előnyét abban látom, hogy az utas abban tud kapaszkodni.
Bár szerintem az a legjobb, ha az utas a motorosban kapaszkodik és együtt mozog vele, igaz a Burgmanon nem túl könnyű megoldani, mert messze vannak egymástól.
Bocs,de badarságot írsz! Ezek szerint nem volt még a feneked alatt progresszív rugós motor.(Wilbers,Hyperpro)
Ha hézagolsz akkor kevesebb lesz a rúgó útja,így jó úton feszesebb lesz,de szaron még hamarabb fel fog ütni. Próbáltam már anno a régi Burgimon addig volt jó amíg faxanyós volt az út. Gondolom láttál már kultúrautókat.. Figyelted mekkora/hosszú teleszkópok vannak elől? Vígan elgurul bárhol ahol te,vagy egy sportgép már szenved.
Általában azonos cm3 kategóriát érdemes,szoktak összehasonlítani.. ;) A 650-hez képest a 400-as Majesty,Burgman,Piaggio típusok sehol sincsenek,én meg a GP 800-hoz képest vagyok kevés! :D
Haverom anno Apriliájában Malossi cucc,Power commander,5 pofás kuplung volt. Gyorsulásban felvette a versenyt velem,de győzött a cm3,Le.
Fogyasztás.
Most jöttünk meg Lillafüredi guriról.
Tempós hazaút,nekem 4.8-5.1 haver Honda cb 1300s két személlyel 5.51.
Szóval a fogyasztások relatíve dolgok.. Meg lehet itatni keserveset meg többet is. Használat,csuklófüggő.
Magasabb lesz tőle az eleje, rövidebb lesz a rugóút.
Fentebb jön a teleszkóp, a csúszógyűrűk közelebb lesznek egymáshoz, kisebb tartása lesz a teleszkópnak.
Először olajcserét ajánlok, ha ígysem lesz elfogadható, akkor a teleszkóp tetején lévő zárósapka, és a rugó közé lehet tenni hézagolást, amivel erősítünk a rugón.
Arra figyelni, mindkét teleszkópba ugyanolyan magas hézagolást tegyünk!
Szerezz az elejébe erősebb rugót vagy tégy bele sűrűbb olajat. Én próbáltam a gp800-at, nekem tetszett, majd kitépte a csuklómat :D. Fogyasztását nem ismerem. 650 burgi tényleg drága ha kell hozzá valami de azért jóféle szerkezet, el tudnám viselni.
Olasz szutykokról meg annyit, hogy elektronika terén vannak hiányosságaik de ezek olcsón megoldhatók, a motorjuk meg, még talán a futóművük is fényévekkel jobb, tartósabb a 400 burginál. Olajos flakont pl. csak akkor látsz mikor megveszed a boltban :D
A kuplungrugók cseréjével, növelhető az indulási-elindulási fordulatszám.
Kisebb robogóknál alkalmazzák, megint csak 2T, befulladás ellen, és gyorsabb sprinteléshez.
A tolórugó cseréje akkor indokolt, ha ellágyult az anyaga, vagy tuningoláshoz szoktak betenni erősebbet.
Ezzel erősebben fogja a szíj oldalát, nehezebben fog megcsúszni a variótárcsákon a szíj.
Ez is csak addig jelentős, amíg fel nem húzza a szíjat, felhúzva képtelenség a megcsúszás, olyan tolóerő van a gyárival is.
Mivel nagyobb a tolóerő, azért indokolt a nehezebb görgő, hogy fel tudja húzni.
Minden ilyen jellegű változtatás, a görgő cseréket vonja maga után.
A sorrendje a behangolásnak:
- Először olyan tolórugót válasszunk, aminél nem csapkod a szíj alapjáraton, és könnyen körbeforgatható a hajtás.
Ez a burginál nem fordul elő, talán még akkor sem, ha szénné van kopva a szíj...:)
Utána jöhet a behangolás a megfelelő görgőválasztással.
Én a variohüvelyt nem bántanám.
Ha leszedtek belőle, változtattok az áttételen alul gyengébb lesz, viszont jobb lesz az utazója, nagyobb sebességnél kevesebbet forog a motor, nagyobb végsebesség.
Bár ha jó a szíj szélessége, én legalábbis úgy láttam, hogy szépen végigjár a szíj, mind az első, mind a hátsó variótárcsákon.
Nem okoskodásnak szántam, csakha valaki nem ismeri a CVT működését, talán könnyebb igy megértenie, és eldöntenie, ha tuningolni szeretne merre induljon.
Mihez képest? a saját kategóriájához a 400-as robogókhoz képest. Ne hasonlits össze egy 600-as robeszt egy 400-as burgmanhoz.
Amúgy mentem már a 600-as sw-vel, nem voltam tőle elájulva. Nekem nagyon kicsi vékony robinak tűnt ( mondjuk akkor bálnám volt )
a fogyasztása meg a kategóriához képest nagyon nagy. Maradjunk abban, hogy a tesztek szerint inkább 5,5-6 liter ha "sportosan" közlekedsz. Egy dolog tetszett benne, a hátsó rugózása és felfüggesztése, meg jó a hangja ( főleg sportdobbal :D )
Egyébként meg gyorsulásra mondjuk 100 ig, szerintem egy alap 460 cm3 nexus odaver neki.
Igen hirdetem a burgit, van is jelenleg egy esetleges cserepartner, egy majdnem veterán korú k100.
Ezres motor, 5-5,5 l fogyasztás normál módon hajtva. Na az gyorsul :D
Azzal is lehet variálni, ha hátulra keményebb rugókat teszel. Eleve magasabb fordulaton nyit, jobban meglódul a motor.
Nekem még az olasz fickó csináltatta: 18 gr malossi gorgő, sárga nagy és kisrugók. Én meg leszedtem a csőtengelyből egy picit. Szerintem marha jól gyorsul, előzésnél is azonnal ugrik fel a fordulat majd szépen visszaszabályoz. Az utazó fordulatok meg nagyon jók.
Azért ha a görgők sulyának a csökkentéséről , emiatt a működéséről irsz , ird oda hogy " sztem " , mert mivel az én tapasztalatom ( 15 g ) teljesen más . SZTEM . ;)
Lenne egy kérdésem a könnyebb görgővel kapcsolatban.Tehát ha 18gr-sat rakok bele akkor jobban gyorsul,de a gyorsulás ugyanazon a fordulaton történik vagy a fordulat is megemelkedik és azért gyorsul jobban.Hát elég hülyén kérdeztem de biztos értitek mitakarok.
Sziasztok multkor volt egy hibám a mtorral kigyuladt f1 -es lampa ami hibakodot jelent.Elvittem aszervizbe ahol ablakon keresztül ránéztek a motorra és megállapitoták,hogy a benzin szivatyuval van probléma és 95000ft az ára.Köszönöm alehetöséget és nem éltem a (szakszerű) javitás adta lehetősséggel.Van egy ismerősöm aki kiolvasta a hibát és megállapította ,hogy a folytoszelep verlő elektronika a ludas,kipucolta és a csapagyat megolazta mert van benne egy kis motor és allitólag ez szorult egykicsit es amotor azóta a motor hibátlanul müködik.
Eladásra kínálom a Burgmanomat Suzuki Burgman 250 2002 (Merci lámpás) 19.500 Km (valós, nem csak kívülről újszerű! ha valakit érdekel részletek telefonon) műanyagok nem fakók, ülés nincs kiülve, csavarok még fényesek! , féktárcsákon kopásnyomok nincsenek! , gyári első gumit most cseréltem, mert már el volt öregedve de még több mint 50 százalékos minta volt rajta minimum! új Motul olaj , olajszűrő, akku , Michelin Sport első gumi (hátsó Michelin 95 százalékos)
HD minőségű videó:
www.youtube.com/watch?v=0mMc-9PP9OA
képek:
minden egyes porcikája hasonló állaotú mint az utólsó képen a hátsó féknyereg (ha nem szebb)
nagy felbontású képeket mélben küldök! 2 év műszaki
irányár: 440.000Ft
(tisztában vagyok vele hogy nem a lagolcsóbb de anno kb.25-30 motor közül választottam amit gyárinak hirdettek-és ez állt a legközelebb hozzá-)
Én autósboltban vásároltam. Szerintem ilyen helyeken keresdd. Nem drága 0,5l 3e körül van és az nagyon sokáig elég. ne feledd egy tankhoz (13l) csak a kis kupakjával öntsél. Pirosat kérjél az a tuti! Van kissebb kiszerelésben is 2e kürüli az ára, azt hiszem az 2dl-es.
2004 évjáratú 650-es burgit tervezek vásárolni, sikerült eladnom a régi motoromat. Később linkelnék is be esetleg néhány hirdetést, hogy a többet látott hozzáértők véleményét kikérjem.
Meg tudnátok mondani a motor szélességét, ha a tükör be van hajtav?
Köszi előre is, azon mesterkedem, hogy a tárolóba befér-e esetleg....?
Sziasztok márkatársak! Valaki a jó múltkór azt írta itt a fórumon, hogy a GATES szíjat kb 18-20.000 Ft körűl meg lehet venni. Esetleg tudnátok segíteni, hogy pontosan mennyiért, és hogy hól? A válaszokat előre is köszönöm.
Hát most én is ezen agyalok nekem azért nem anyira brutális az olajfogyasztásom mint a tied valószinüleg így marad aztán ha már nagyon gáz akkor megcsináltatom szeretném ezt a nyarat még kiélvezni aztán majd télen rá ér vele a szerelő foglakozni
Ha már szervizben van, több más apróságot is megcsináltatok.. (pl. első telóban szimering és olajcsere) így nekem a végösszeg több lesz mint ha csak a felújítás lenne.
A fúrás, hónolás (20e?)+vertex dugó,gyűrűk,csapszeg (40e)+gyári tömítések (23e), új olaj és munka sztem 100-ból megvan. Ha olajban méred legalább 30-40 litert kapsz belőle.. :-)
Engem a rohadt csilingelés idegesített. Ha csendben zabálta volna az olajat, talán én se áldoztam volna rá.
Igen , olyan félkemény szivacsból lett készitve a púp és alá lett téve a frissen áthuzott kárpitnak , a szürke rész érdes műbőr , igy egyáltalán nem csuszik , nemtom az uj tulaj hogy van megelégedve vele , de mikor elvitte el volt varázsolva a tartásától .
Nem fotelt szeretnék;-)
Akkor úgy fogalmazok,hogy nekem "fapados".Tehát keménynek érzem.
A Hornetemen úgy emlékszem jobb volt. Vagy csak az eltelt idő szépítí meg:-D
Fényképen láttam olyan Burgman ülést (talán 650-esét) ahol a tulaj egy spéci tömést ( herezsákot? :-) ) rakatott szivacsból az ülés elejére, hogy felakadjon rajta. :-)
Szerintem az a baja mint szinte mindenkinek aki nem japó és 180 centi felett van a magassága. :-) A térdeim nekem is a nyakamban vannak, és folyton úgy érzem csúszok le előre az ülésről. Ki kell támasztanom magam elöl a lábtartón.
Mi a kényelmetlen neked rajta ? Én marhára izületes, gerincfájós figura vagyok de 8 órát ültem már rajta minden gond nélkül.
Volt már túramotorom amiről 1 óra után visitva kivánkoztam már leszállni. Erről még nem. Esetleg vezető háttámlát lehet rá szerkeszteni, amerikai fórumokon vannak róla képek, ott nagy divat.
Akit érdekel a következő fejlemények vannak csattogós lepke burgonya ügyben. :-)
Tóth Lacinak volt igaza, a kopott dugó és henger okozta a hangot és az olajfogyasztást. Mérések szerint 3 tized mm volt a dugó palást és a henger között, még kézzel is tudom "libegtetni". :-)
A kompresszió mindössze 7 volt, és a dugó és a henger is igen rútul néz ki. 4-5 helyen is látszanak a lenyalódás nyomai.
A csapszeg elmélet megdőlt. Az tökéletes állapotban volt a főtengellyel együtt.
Érdekes, hogy mindezek ellenére pöccre indult még télen is, és nem nagyon éreztem, hogy gyengült volna az elmúlt 6ezer Km alatt.
Továbbá azt sem magyarázza meg, hogy akinek 1 liter/1000Km az olajfogyasztás annak miért nem csattog, illetve akinek nem eszi az olajat miért csattog. :-)
Nem akartam én fikázni szegény burgonyát.. :-) Csak összegeztem a negatív tapasztalataimat. A hiányosságaihoz idővel már hozzászoktam, előnyei meg oly nagy számban vannak, hogy nem véletlenül ez lett a befutó.
Fotel robogó témában alaposan körbejártam vásárlás előtt a témát. A szóbajöhető egyéb gépek vagy túl drágák voltak (nekem), vagy jóval több volt a fogyasztásuk, egyikben sem volt ekkora rakodó hely, gyenge volt az alkatrész ellátottság, ami volt az is aranyáron stb. Ez legalább megbízható, viszonylag olcsón fenntartható, és tavasztől őszig autó helyett is jó. Ülés alatti hellyel, meg egy 45l-es hátsó dobozzal a hétvégi bevásárlást is megoldom ha úgy adódik.
amellett, hogy el kívánom adni, szeretném megjegyezni, hogy a legjobb és legkezesebb robogó a burgi, azok közül amin ültem.
A vezetéstechnikai tanfolyamokon a hosszú tengelytáv ellenére nem nagyon volt ellenfele a burginak, köszönhetően az alacsony súlypontnak és jó kezelhetőségének.
Ami a kis kerekeket illeti: ébren tartja a figyelmet, hogy kerülgetni kell a kátyúkat. :D
Vannaka burgmannak hibái, de szerintem a váltás sokszor emberi okokra vezethető vissza, kipróbálni mást, újat. Ahogy látom, itt most sokan vannak így, de azért nem kell lelombozódni emiatt :-)
Nekem is a kis kerék volt a probléma. Minden lyukat éreztem. Eladtam a 400-as burgit szűk 5 év után és helyette egy DRZ lett. 21 colos kerék, nincs jelentősége a kátyúnak. Nálunk az egész városban csatornáznak gyarkolatilag az egész úthálózatot szétverték. Van még mellé egy 50-es apriliám, de már csak a DRZ-vel tudok menni. Az országutak is tragikusak.
Utáltam a burgman súlyát is. Nem tudtam kiszedni a kamrából egyedül, csak nagyon nehezen. Viszont alacsony volt a súlypontja. A DRZ meg 144 kg. Hátulját simán arrébrakom.
Én nem hiszem, hogy veszek több nagyrobogót. Kis városban lakom ide felesleges, mert egy 50-es robogóval ki tudom váltani. Túrázni meg nem megyek.
Bár ezt a kérdést hagyjuk, mert mindenkinek más szemlélettel, és másra vesz motort.
Pontosan ezért adtam én is el a K7-met. A szívem majd megszakadt, amikor ezen a minősíthetetlen utakon nyöszörgött. A szlovák határ mellett lakom, sűrűn jártunk át motorozni, de sajnos ott is romlik az utak állapota.
Na igen,ez is a bibi. Kis kerék. Hiába (nekem Wilbers van elől,és csináltatott hátsó rugó) akkor sem tud csodát tenni ha aknamező az út. Szombati túrán is már sajnáltam a gépet ha véletlenül elkaptam egy kátyút.:( A rugózás amint ráülsz el is tűnik szinte a gyári motornál amint szar útra téved az ember. De érdekes,amint Szlovák,Lengyelbe tévedek ott ilyen probléma nincs. Na azért ott is van/nak nem 100% utak,de azért mégis más.
Ha elmondhatom szerény véleményemet a burgonyáról.. A 185 centimhez képest a magassága alacsony. A kerékméret is bizony sokat számít, de a burgonya hátránya inkább a NEM progresszív rugózás és a kb. 5cm-es első rugóút. :-( Mindez ötvözve a tekeredő robogó vázzal, a kb. 80%-os hátsó túlsúllyal, a magas súlyponttal és a gyárilag elbaszottan megtervezett golyóscsapágyas szorulós/kotyogós/lógósodós robogó villával .. Egy normál motor után MINDEZ horror. De ha ezeket az "anomáliákat" megtanulja a lovas uralni/kezelni egész használható lesz a vas. :-) Persze ezek nagy része azóta már javítható is.
Egy valami ami zavar az fjs-600-ban,hogy nagyon puhára van hangolva az első teleszkóp,ez már tényleg túlzás!!
Gondolom csak olajcserével lehet a keményebre állítani,10w olaj van ben gyárilag,gondolom ha 15w vagy 20w lengéscsillapító olajat teszek bele keményebb lesz???
Gondolkodtam,hogy veszek egy DL 650 vagy Tdm 900-as e mellé. Minek?? Ugyan ott vagyok,lennék mint a Burgival. Na meg a Dl egy személlyel ok,de megpakolva utassal már küszködik. Aztán így lukadtam ki a Varához. Szép nagy állat,tiszteletet parancsol,jó pár km után fogunk csak tegeződni,megismerni egymást.:) Igen számít a kerék méret akár egy Coll is. De ha még beteszel egy progresszív rúgót pl Wilberst,már az is számít azt hiszed új motoron ülsz.. Amúgy nem kell félni a váltásoktól.. Igaz praktikum,kényelembe veri majd minden motort a kanapé maxirobogó.
Nem tom te hol próbáltál új 650-est.. Mert tesztmotor majd csak még lesz.. Voltam a Suzuki tesztnapon ott is csak demó 650-es motor volt kiállítva. Ami nekem nem tetszett! Összeszerelés,műanyagok minősége borzasztó,kiábrándító. Két dolog ami szép rajta az a kipuff,meg a műszerfal,oszt ennyi. Annyiért inkább BMW 650GT,de annak a hangja mint a kombájn.
Görgője/szíja válogatja.. :-) Nekem 19gr (lemértem) volt/van benne gyári Mitsuboshi szíjjal. Ha cserélte valaki akkor a szintén túlsúlyos olasz első gazdája hehe :-) . Nem is nagyon tervezem a könnyebbet. Autó még nem alázott le lámpánál, motorból is csak nagyobb köbcentis naked vagy rakéta jöhetne számításba.. :-) ZweiTakterek már próbáltak erőlködni, de ahhoz kicsi a köbcentijük, még akkor is ha dupla munkaütem van. De én már úgy vagyok vele 42 évesen, hogy öreg járőr nem rakéta. Minden lépcsőt végigjártam (Riga, Simson, ETZ, nyugatiban túra, gyorsasági, chopper) én már annak örülök, ha kényelmesen gurul. :-D
Nekem is lehet, hogy megy a burgi. de csak azért, hogy egy majd 30 éves álom beteljesüljön. Aztán ha nem jön be a választás akkor jövőre vissza egy k7-re, esetleg nexus v atlantic vagy ha igy dübörög a gazdaság akkor megtuningolom valamelyik babettámat :D
Fogyasztásban a Burgman a király. 3,3-3,6 literrel eljárok vele város/országút vegyesen. Nyugodtan mondhatom, hogy kétszeméllyel. Ugyanis a kor és a polgári jólét miatt 2 személy súlyát képviselem egymagam. :-) Ennél még a 70-es 2 ütemű Kymco GD-m is többet evett. Úgy kb. 5,5 litert. :-(
A neten fellehető adatokból nekem úgy tűnik, hogy MINDEN más 400-as is többet kér ennél.
Mért a Burgmanak mekkora a kereke???A hondának hátul 13 zoll elöl 14zoll,a burginak 14zoll elöll hátul is 15 zoll,ha jól tudom???Ez olyan nagy külömbség???
De nem kell attól rettegnem mikor szakad el a szíj és a horror szervízszámlán!!!!
Ezen fél órás meló a szíj csere,és 30ezer a szíj rá,ja és nem kell szakszervíz,nekem ez volt a fő szempont!!!!Semmi probléma a fékkekkel,próbáltam utassal is!!!
Én 4 literrel hazajöttem vele kb.100km,érdekes nem!!!:D
Próbáltam a legújabb Burgman 650-est,hát nekem nagyon nehéz,kis tempónál 0-30km nagyon labilis gondolom a súlya miatt,ja és volt egy kis szél 20-30km-es,nagyon érzékeny rá,ja és üzembehelyezve 3,6 milla,
Nyugodj meg többet iszik a Honda mint a Burgman! Min. 1Literrel. Jobban menne? Talán egy nüansznyit mivel könnyebb, ;) Viszont a kis picsányi kerék,meg a két tárcsafék az pöppet gáz.. Hétvégi túrán 4,2L ivott a gép,úgy hogy volt jó pár power nyomkodás na meg nem totyogós stílusban. És még nem is használtam a manuált/overdrivet. :) Jó gép a Honda de 1000X Burgman 650! :)
Ezt a fogyasztási adatot honnan veszed????Szerintem nem lehet összehasonlítani a 400-as Burgmannal szerintem nagyon megy!!Talán még jobban mint a 650-es Burgman!!!Hazafelé amikor hoztam olyan 100-130km között jöttem vele egyedül 4-litert evett,az sok???? :) Városban biztos eszik sokat ha húzod neki,de én túrázni vettem 2személy+doboz!!!
Én majdnem beleugrottam a 600-as Hondába, viszont a próba során nem voltam annyira elájulva a töbletteljesítménytől. Arról nem is beszélve, hogy a fogyasztása akkora mint egy közepes autóé. Egyszer ha cserére adom a fejem akkor egy jó állapotú 650Burgonya, 700Honda Deauvill vagy a CBF600 jöhet szóba.
Nekem K-5-ösöm volt,Repsol 10w-40 Moto sintetico vollt a legjobb abból 3-5dl-tert evett 1000km-re,probáltam a Repsol 10w-50 sintetikust azt nagyon ette,
de a castrol 20w-50-ből is ezt a 3-5dl körül eszik!!Honda fjs-600 nulla olaj evés!!!:D:D
Az olajfogyasztásnak több oka lehet: 1. A szelepszárszimmering éle megkeményedett megkopott. 2. A henger oválisra kopott (nem a fekvő henger miatt hanem a főtengely fordulás közbeni, a dugattyúra visszaható erő miatt). A gyűrűk nem fekszenek fel résmentesen a henger falára. 3. Megkopott az olajlehúzó gyűrű lehúzóéle. 4. Elkokszolódott az olajáteresztő gyűrű (ez a legalsó gyűrű, feladata az olaj nagyrészének a hengerfalról történő leválasztása. A fölösleget részben a dugattyú belsejébe vezeti. Nem megfelelő hőállóságú olaj esetén az olajkoksszal tömődnek be a dugón lévő hornyok, illetve a gyűrű átvezető rései, emiatt a nagyobb mennyiségű olajat a lehúzógyűrű nem tudja eltávolítani. 5. A henger fala karcos. Idegen anyag került bele, vagy túlmelegedés miatt elkezdett szorulni a dugattyú vagy a kompressziógyűrű.
A különféle beépülő adalékok, teflonok, fémkerámiák az enyhén karcos felületet javítják jobb csúszást biztosítanak. Az 5. esetben segíthetnek, de ez az eset a legritkább, hiszen itt már jelentős kompresszióvesztés is lenne, nem lenne a mocinak ereje. A többi esetben szerintem nem segít az olajfogyasztáson.
Az enyém 199-es, 6000 km-re kb egy litert eszik olajból (60 ezer km-rel)
Az én K2-em is nagyon ette 1000km/7dl-1l, a mostani K3-om 2-4dl/1000km de igazából nem tudom mert nekem az előzőhöz képest elenyésző. A csodafolyadékok és a sűrűbb olaj mind hatástalannak bizonyultak, többek között ezért is cseréltem újabbra és bejött. Az én szerelőm is az mondta, hogy ezt már csak gépi munkával lehet megoldani, csodák nincsenek. 1l nem is olyan sok egy kétüteműhöz képest :D
Köszönöm a válaszokat Ha van még valakinek tapsztalata szívesen látnám Igazad van abban hogy a felújítás drága és nem tudom mi a garancia arra hogy 8000-10000 km után nem kezdi újra enni az olajat az adalékokra vissza térve olvastam olyat is hogy valami nanotechnológiával ujra építi a kopott alkatrészeket De ebben nem igazán hiszek Az hogy a fogyasztást csökkenti nem igazán érdekel egy motornál vagy robogónál fél liter ide vagy oda nekem tök mindegy nem haszonjárműnek vettem hanem szórakozni túrázni Viszont az olajfogyás nagyon is érdekel nem szeretek parázni hogy mikor fekszik ki a motor Meg a benzinkutakon állandóan az olajszintet ellenőrizgetni Továbra is várom olyanok véleményét akiknek tényleges olajfogyás csökkenést eredményezett valamejik adalék használata Nem várom hogy teljesen megszünjön de ha már csökkenteni tudnám azzal nagyon elégedett lennék Köszönöm
Adalékkal nem fogod meg az olajfogyasztást szerintem. Ismerősök szerint fémet fémmel lehet pótolni. Pár adalék meg még ki is csinálja a kopott motort mert eltömi a furatokat. A sűrűbb olaj sem jó. Én egyedül a fimolra esküszöm, régi vagy 40 éves találmány, grafitos. Csendesiti a motort, nagyon jól ken( wartburgunk is hazajött vele víz nélkül vagy 50 km-t ) van 4 uteműbe is. Nekem ez van benne.
Idei megtett távom eddig 690 km. Ebben volt város, melóbajárás, a múltkor egy 500 km-es túra, 2 személyes út is volt. Olajat 2 dl-t kellett utána töltenem. Az olajfogyi elég változó, tavaly volt, hogy 200 km-t mentem burgihoz képest nagy tempóval pályán és mikor hazajöttem másnap megnéztem, nem volt olajfogyasztás.
Nézd meg a légszűrőházat, szerintem a szokásos k3-6 betegség van nálad is, felnyomja az olajat oda és nem tud visszafolyni.
Ha ez van, kis mértékben orvosolható. Veszel egy autós benzinszárőt és a kartel cső függőleges részén beépited, úgy hogy a felböffenő olaj a szűrő részbe jusson, onnan a nagyrésze vissza fog folyni. Amerikai fórumon láttam ilyn megoldást, ill volt aki egy külön kicsapó tartályt épitett amiből időnként visszafolyatta az olajat a helyére.
Azt azért ki kell számolni, mennyiben van egy kétes motorfelújítás ( kevesen csinálják jól ) és mennyiben van az utántöltött olaj. Amig tól sokat nem eszik addig felesleges vagy 100-150 ezret elkölteni. Esetleg próbáld ki azt, hogy nem maximunra töltöd az olajat, hanem úgy mint az autóknál, középre és járj úgy egy kicsit. Lehet nem böfög fel akkor annyit.