Érdekes a taktika; én ugyan nem hoplitákkal - és nem a RTW-ben - hasonlót alkalmazni szoktam. Lándzsás, rohamot megfogó osztagok közötti hézagba előretörő kardos, vagy egyéb csihi-puhi osztagok formájában. Igaz, még annyi eltérés is van, hogy az első egységek mögött áll a széleken pár másik lándzsás. ők a szélekre szoktak szaladni, ha a bekerítés veszélye fennforog. Ugyanis amíg a középső "falanxok" kifordulnak, egy lovasroham csúnya kavarodást okozhatna. De így az előretörőket is fogadja valaki, amíg a kiforduló alakzat elfoglalja a helyét. Aztán középütt "kontyold a kontyost, korpázd a bestyét!" kiáltással kitörnek a kardvívók. ÉS: egy jókora holdsarlót leírva a hátul álló lovasság mindenkit kikerül és pontosan az ellenség hátába kerülve rohamoz. Tehát az eredeti arcvonal széleit támadókra 90°-ból (az eredeti arcvonalhoz viszonyítva), a középütt a kardosok által amúgy is aprítottakra pedig onnan, ahonnan azok jómaguk is jöttek eredetileg.
Én ma reggel meg egy újabb hoplita felálláson törtem a fejem, miután elolvastam egy cikket a gaugamélai csatáról. Eszerint most 3 egyenlő részre osztom a hoplitákat, kettő megy előre, egy meg mögöttük áll, és mikor be akarnak keríteni, akkor szétnyílnak, és a középső egységet rugalmasabban lehet kezelni. Kipróbálni még nem volt szerencsém.
Amúgy bocs a késésért, de elment otthon a net, be kellett mennem a munkahelyemre, emiatt persze el is úsztam, és idebenn pocsék gépek vannak (három böngésző oldalnál már fagyagatni kezd, és ez nem vicc.)
A mélerdémon még nem jelzett vissza, tehát úgy vélem, NGid is, G+(r x sok) is megkapták a Warry-könyv anyagát. Ismételt használati utasítás: tartalom.html-t megnyitni exploiterben, aztán kattingatni ezerrel a linkekre...
Hombre, nálam a fájlok ábécé-rendben vannak... tököm tudja, mi van a könyvben előbb!!! :(((
Ráadásul nem is tartalmazza a tartalomjegyzéket az első két adag... szóval jó lenne, ha olyankor kérnéd és olyan helyre, amikor és ahonnan ez egész leszedhető számodra! Így ugyanis nem sok értelmét látom. :(((
Megjött a 3. ! :) A 2. valszeg valahol az éterben kering úgyhogy plz küldd el azt is. Egyébként grrrrrrr (bocs ha rosszul írom a nicked :)) arra gondolt sztem, hogy csatolhatsz két filet egyszerre vagy rögtön egymás után küldhetsz 2-t nek.
(Egyébként nekem 3-at is lehet egyszerre :) de nem akarok az agyadra mászni annak is örülök ha így elküldöd).
Akkor ez kóros lehet, mert én autóztam a hétvégén, és miközben hátul ültem, azón járt az eszem, hogyan vegyem be Korintoszt, és az MTW-ben mik legyenek a következő lépéseim.:)))) Már ki is agyaltam, hogyan intézem el a pápát, ill. Bizáncot.
Más:
Este a Spektrumon lesz a Tuvai halomsírókról film, az újság szerint ott találták a legteljesebb szkíta leletegyüttest, ennek alapján vonnak le következtetéseket.
Manta én is kérném a kivonatos szkennelt könyvet. Irtam neked emilt a megadott címre, de mailer démon visszadobta. Freemailes a címem, úgyhogy én is tördelve kérném, viszont állandóan figyelni fogom, szóval küldheted a részeket gyors egymásutánban. :)
Hát visszatértem vidéki toborzó utamról. Amúgy azt figyeltem meg a hétvégén, hogy ahogy egy dombolalon álltam, egyből azon járt a fejem, hogyan állíthatnám fel az adott terepen a legjobban a csapataimat.