Jó neked, nálam az aktuális probléma egy Mammillaria, amit adoptáltam. Kicsit meg volt punnyadva az alja (ráncos volt), átültettem, és vártam az eredményt. Két nap múlva a ráncosodás még előrehaladottabb lett, ezért - mentve a menthetőt - levágtam a tetejét. Most jönne a gyökereztetés, de kicsit bizonytalan vagyok, hogy mi a helyes módja. A vágási felületet bedörzsöltem faszénnel, homokra tettem a darabkát, és folpackkal lefedve az ablakpárkányra állítottam. Kérdésem az, hogy miből áll a párásítás (meg egyáltalán jó-e, amit csináltam :-)?
A másik kérdés, hogy most a fűtési szezon végével merjem-e az ablakpárkányra állítani a kaktuszokat (nyugati fekvésű az ablak), nem hűl-e ki nagyon a földjük? Hogyan lehet megakadályozni, hogy felégjenek a naptól (-> mivel árnyékoljak, és meddig) ?
Az ominózus kaktusz, talán Enchinocactus grusonii, de nem vagyok 100 %-ig biztos benne.
Elég sok kaktuszom kezdett el szépen virágozni a szép idő hatására. Mai nap: mammillariák, rebutiák, lobiviák, opuntiák és echinopsisokon nyílt ki virág.
Sok sikert a beazonosításhoz. Én ezt v. könyvből végzem vagy a netről lementett képekről( már nagyon sok képem van nemzetségenkét. kb.4-5 Gb (15-250 kb-s képekből).
Az általad írt okok közül a napégés és/vagy nagyfokú hőingadozás látszik valószínűnek. A bizti kedvéért tegnap átültettem, remélem meghálálja.
Köszi a tanácsadást!
Ha szép kaktuszokat akartok venni - és viszonylag olcsón, akkor ajánlom figyelmetekbe a Nyugati téri (postánál) ill. a Dob u. és Erzsébet körút sarkán levő kaktuszos bódékat. Én speciel 2-3 hetente szoktam náluk venni 1-2 különlegesebb v. szebb példányt. Az utóbbi időben nagyobb télálló Opuntiákat és Ferocactusokat.
"Mostanában a talaj fölött levő tüskék elszáradtak. Nincs ötleted, hogy ez mire utal?"
Nem igazán láttam ilyent. Olyant viszont igen, hogy a talajhoz közeli rész szárad be, v. beparásodik - ami pl. napégés, hirtelen nagyfokú hőingadozás, vagy víz következménye lehet ill. a korral jár...
Kösz szépen. Időközben kezembe akadt egy könyv, az alapján Ferocactus-ra gyanakszom. A leírásból egyébként kimaradt, hogy hosszanti bordái vannak, és a tüskék hajlottak.
Mostanában a talaj fölött levő tüskék elszáradtak. Nincs ötleted, hogy ez mire utal?
Sajnos túl kevés ez az infó a beazonosításhoz. Ha viszonylag vastagok a tüskék akkor talán Coryphantha lehet......amúgy sárga tüskés gömb alakú lehetne Notocactus, Ferocactus..stb.
Tanácsot szeretnék kérni. Nemrég szereztem egy kaktuszt a Kanári szigetekről, és nem igazán tudom, milyen körülmények között kéne tartani. A nevét sajnos nem tudom, de elmesélem, hátha valaki be tudja azonosítani: sötétzöld, gömb alakú, halványsárga tüskéi vannak, melyek keresztirányban recések (olyan, mintha, műanyagból lennének). A tüskék tövében halványsárga szöszmösz van. A virágai sárgák (szalmavirágszerűek).
Nagyon be vagyok zsongva, ugyhogy bocs, ha ertelmetlenul fogok fogalmazni:)
Szoval: van egy husveti kaktuszom, ami viragzott is rendesen, szep piros viragokkal. En pedig laikuskent - nem vesztek vele semmit alapon :) - fogtam egy kisecsetet, es megprobaltam beporozni a viragait, szepen egymas utan, hatha. Aztan elmult a viragzasi kedve, elszaradtak a viragok, lehullottak, de nehanz virag nem tovestul esett le, sot, meg nem is esett le, hanem ott maradt a cseszelevele (azt hiszem, annak tanultuk nemistudommilyenregen biologiabol:)), es a vegen meg ott figyel az elszaradt virag is. Es az a cseszelevel nem ugy nez ki, mint ami el akar szaradni, hanem az elszaradt virag toveben ott figyel egeszsegesen es elettel tele. Szerintetek fog termest hozni?
Ugye fog? Mondjatok, hogy fog :)
Mas: elkezdett egy masik kaktuszom is bimbot eregetni - sajnos elkepzelesem sincs, milyen fajta, opuntiahoz hasonlit, de nem lapos, hanem vastag, hangeres darabokbol all. Vajon neki tobb viz kell olyankor?
A medvetalpkaktuszodat illetően nincs tapasztalatom (hála istennek), de az egyméters kaktuszodra van egy-két variáns. Nyomogasd meg a barna részt, ha puha akkor sokat öntözted vagy túl nagy hidegben volt. Ebben az esetben emeld egy kicsit a hőmérsékletet és próbáld meg a földjét kiszárítani, esetleg úgy, hogy kiszeded a földlabdát, és itatóson megszárítod, vagy egyszerűen csak úgy, hogy nem öntözöd. Ha nem puha, akkor szerintem mivel már tekintélyes méreteket öltött, szerintem az a barna folt az az öregedés jele.
Remélem segítettem. Sok sikert!
ensingmosing
Egy igen megnyult - idén télen nem tudtam jól teleltetni - medvetalp kaktuszom van. Elképzelhető, hogy az alsó része meg fog vastagodni, vagy mindig igy marad ? Most ugyanis "lengedez" annyira vékony - a magasságához képest - alul. És szerintetek mikor lehet - hány fokban - kitenni a kertbe ?
Van még egy kb. 1 m magas kaktuszom - az másik tipus, nem tudom a fajtáját - és alul barnulni kezdett. Visszazöldül, vagy olyan betegség ez amin nem lehet változtatni ? Ez a növény télikertben volt, és az alsó része, ami most barnul, az ablak alatt volt, ahol nem kapott napot. Talán ez okozhatta ezt a tünetet ? Különben egészségesnek nézem, nőtt és uj hajtáskezdeménye is van.
> ami a paradicsomnak is kell
- hogy mi kellene neki, azt nem tudom, de paradicsomot folyékony lombtrágyás vízzel (talán agrosz(?)) szoktam öntözni, a lombtrágya tájékoztatóján szerepel, hogy "paprika, paradicsom". (Személy szerint mikromid (szemcsés) lombtrágyát használok, de paprika-paradicsomnál inkább a fentit (felsőbb utasításra :)).
Bár, mint ez kiderült, nem vagyok Opuntia-tudós, de ha van lehetőséged, szerintem nyáron tedd ki a kertbe, teljes napfényre. Általánosságban ez beválik a kaktuszoknál.
Ha jól emlékszem, a Parodiákról olvastam, hogy nem szabad őket locsolni a virágzás előtt, mert a bimbók "ülve maradnak". Hát így már én is jártam... Idén pedig ellenállok a kísértésnek, és nem locsolok, és reménykedem...
sziasztok, Körszi
Nekem is volt egy nagy opuntiám, csak sajnos most télen elfagyott pedig a múlt évi telet nuku károsodással átvészelte. Most abból van két dugvány, meg egy sárgaszőrös, meg egy fehér pókhálószerű opuntiám a duplaablak közt. Nyáron hova kéne "száműznöm"? A helyváltozás jót tesz neki? Egyik kaktuszom például csak akkor virágzik, ha a virágzás alatt nem adok neki vizet. Ezt a kaktuszt a múlt nyáron alig öntöztem.
V.E.I.K.
Sziasztok!
Sziasztok!
Az én Opuntiáim nyáron mindig a kertben vannak nyáron, de mégsem virágoznak. Ja, és a télállók, amik szinte mindenkinek virágoznak, hiszen semmi különleges odafigyelést nem igényelnek, szintén nem virágoznak. De majd most, a paradicsomtípusú tápoldat... :)
köszönöm, hogy próbáltok segíteni, ha bármi beválik, megosztom veletek,
körszi
Hát, mit mondjak, ahány könyv, annyiféle dolgot ír az opuntiáról. Én nagyjából annyit tudtam leszűrni, hogy tényleg nehéz virágzásra bírni. Kb. 360 faja van, ezek között van néhány, ami nálunk is télálló állítólag. Magyarul fügekaktusz vagy medvetalpkaktusz a neve.
Szerintem Tozatunak igaza van, a száműzés jót tehetett neki...
Nem biztos, hogy a tápoldat hiánya miatt maradt el a virágzás, de mivel ártani nem hiszem, hogy ártana neki, próbáld ki. A paradicsomtípusú helyett sima kaktusztápot is lehet neki adni.
A kaktuszokat nem szoktam tápozni,igaz a többit sem kényeztetem el e téren.A legöregebb opuntiám 1,5m-es,elég sokat kopasztottam meg,hogy adogassak belőle.Tavaly virágzott,3 citromsárgát.Szegényt kivágtam a kert végébe,hogy a kicsi ne kerülgesse,a száműzés késztette virágzásra.Tozatu
Ha télen az opuntiáimat délutáni közvetlen napfény éri, és 5-15 fok között vannak, akkor elképzelhető, hogy a paradicsomtípusú tápoldathiány miatt nem látok rajtuk virágokat?
V.E.I.K
Ensingmosing
Elég, ha jó világos a hely, szvsz nem kell feltétlenül túl naposnak lennie.
"A nagy káliumtartalmúakat paradicsomtípusúaknak nevezik, mert a paradicsomot akkor permetezik velük, amikor virágzásuk és a termések kifejlődése megindul."
Én ezt úgy értelmezem, hogy olyan tápanyagot kell venni, ami a paradicsomnak is kell. Szakboltban biztos, hogy felvilágosítást tudnak nyújtani, mert ez a kifejezés eléggé közismert.
köszönöm szépen! nálam igazából a teleltetéssel van a baj - azt hiszem - mert hiába hűvös a helye, nem napos. azt is írja a könyved, hogy mi a paradicsomtípusú tápoldat? :) még egyszer köszi,
Körszi
Opuntiá-ról ezt írja az egyik könyvem:
Sárga virágai csak nagyon ritkán jelennek meg.
Mikroklíma: hűvös, napos. Tavasztól őszig havonta 1x paradicsomtípusú tápoldattal kell öntözni. Csak akkor átültetni, ha kinőtte a cserepét.
köszönöm a tanácsokat, de nem vált be eddig, "az ugyanúgy, mint a többi". teleltetem, semmi víz, nyaraltatom, sok napfény, virág mégse. nincs valakinek új ötlete? a szakkönyvek ajánlatai sem válnak be :(
Nekem már két éve van egy Opuntiám melyet ugyanúgy gondozok mint a többit, teleltetem, és még sem akar virágozni. Egy másikat kint hagytam múlt évben a szabadon és az sem virágzott, pedig túlélte. Szóval, jó lenne ha jönne egy tapasztalt akárki, aki beavat a fortélyokba. Na pá!
Ensingmosing