A szokásos keddi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy ha nem is a legpocsékabb mérkőzést, de legalábbis a leggyengébb félidőt produkálták ebben a szezonban Temesvárott a legutóbbi bajnokin. Mindenesetre megpróbálják elfelejteni a hétvégi kudarcot. A szerdai, Krajovai Universitatea elleni „hazai" (a vasutascsapat ugyanis továbbra is Désen játszik, nem a Gépész utcában) mérkőzésre próbálnak koncentrálni, és mindenképpen győzni szeretnének. A játékosok nem kommentálták a temesvári büntető körülményeit, de annyit hozzátettek, hogy véleményük és a visszamutatások szerint a játékvezető tévedett.
Az edzőjátékos sem a játékvezetőre hárította az elvesztett találkozót, kiemelte a csapat elfogadhatatlan játékstílusát, főleg ami az első félidőt illeti. Szerinte volt egy olyan időszak is, amikor a kezükben volt a játék, meg lehetett volna szerezni az ikszet – de nem tudtak élni vele, és ebből adódott a vereség. A szerdai találkozóra koncentrálva Munti elmondta: meg van győződve arról, hogy csapata megszerzi a három pontot. Ezzel nem az ellenfelet becsüli alá, hanem a két gyenge játék után egyetlen elfogadható eredmény kerülhet szóba: a győzelem. Biztos abban, hogy Krajova ellen ütőképesebb, harcképesebb és jóval bátrabb tizenegyet láthatnak a nézők, és azt sem titkolta, hogy két-három játékost le is cserél a temesvári kudarc után. A legvégén kissé viccesen hozzátette azt is, hogy nem érdekli milyen játékkal, ám mindenképp itthon tartják a kötelező három pontot.
Sajnos fejben nincsenek felnőve nagycsapattá, ha le vannak támadva, elvesztik a fejüket, összevissza rúgják a labdát.
Nehéz meccseken, mint a temesvári, kiütközik Munteanu szakmai rutintalansága, és a csapat hiányosságai, ami szomorú.
Nem látom, hogy tudnák megszorongatni igazán a bukaresti nagycsapatokat, túl magas a mérce szerintem a 4, 5-ik hely a jelen esetben reálisabb.
Még egy érdekes dolog, hogy a gólok 90%-át a 85-90-ik percben kapják, valahogy a mérkőzés végére teljesen kiengednek. Rengeteg ziccert kihagynak és ez a nagycsapatok ellen végzetes.
...azt hiszem, hogy kezd beindulni a bukaresti gépezet, s ez rossz lesz a KVSC-nek, ideje már összeszedni magukat....és szerinetem, ha az U feljut, azért még maradnak a szponzorok a KVSC-nél....hmm...már várom a jó kis derbiket! ;D
Amúgy a helyi sajtó szerint elég egyirányú meccs volt, a Poli még 11-est is hibázott 1-1-nél, miután Nektek összehoztak hátul egy ajándék büntetőt.
Egyirányú az első félidőben, a másodikban egyenrangú volt a két csapat.
Ami a tiziket illeti én pont fordítva láttam, na de mindegy nem ezen ment el a mérkőzés.
Remélem, összeszedik magukat a fiuk, mert ilyen játékkal nem győznek le senkit.
Viszont Te biztosan tudsz valamit arról , hogy a másodosztályban a kolozsvári "U" előtt a tabella élén álló Mioveni és Caracal, ezek miféle csapatok?
Erről hátha koperecki barátunk tud felvilágosítást adni, mert én nem igazán figyelem a másodosztályt, annyit tudok, hogy nagyon gyenge csoport, azok, akik feljutnak nem sok vizet fognak kavarni az első osztályban.
Nyolcvanhét percig úgy tűnt, sikerül a pontszerzés Temesvárott a Politechnika ellenében, a Kolozsvári CFR-1907 vasutascsapata azonban az utolsó percekben kisiklott, és elvesztette veretlenségét.
A már hagyományossá vált keddi sajtótájékoztatón a Kolozsvári CFR-Ecomax edzőjátékosa, Dorinel Munteanu elmondta, hogy megrázta csapata teljesítménye a Zsil elleni hazai mérkőzésen. A tréner szomorúan emelte ki, hogy csapata, annak ellenére, hogy végig irányította a játszmát, egyáltalán nem volt veszélyes az ellenfél kapujára nézve, sőt, a kapott gól után teljesen kiengedtek. Az első félidőben nem tudták bizonyítani a fiúk, hogy megérdemelten vezették öt fordulón át a tabellát, ám a második háromnegyed óra csak róluk szólt. Az egyenlítő gól visszahozta a reményt, és a szokásos nyomás most sem maradt el, gólt viszont csak leshelyzetből sikerült szerezni, ami természetesen érvénytelen volt. Munti szerint egy mérkőzés legalapvetőbb feltétele a folyamatos koncentráció, de a Zsil ellen ez nem tartott kilencven percig, s ez eredményezte az értelmetlenül elveszített pontokat. „Az összecsapás most már a múlté, nem tragédiaként kell felfogni, inkább a következő meccsre kell készülni" – hangzott el.
Mivel idén a Bajnokok Ligája a tét, nagyon nagy a nyomás, és az a csapat tud diadalmaskodni, aki a legtovább bírja.
A vasutasok szombaton Temesvárra látogatnak, ahol a Politechnika csapatával vívnak rangadót.
Hazai pályán vesztette el idei első bajnoki pontjait a Kolozsvári CFR 1907: Désen csak 1–1-es döntetlenre játszott a Petrozsényi Zsillel, s ezzel elvesztette élvonalbeli vezető helyét. A csapat ezúttal nem volt túl szerencsés, hiszen helyzetek számában messze jobb volt ellenfelénél, a védelem hibáját kihasználva a 18. percben a vendégek távoli szabadrúgásgólja révén vezetést szereztek.
A vendégek védelmét azonban csak jóval később, a második félidőben tudták áttörni: a 65. percben Manuel Jose beadását Anca fejelte a hálóba. Ezt követően már csak egy kapura folyt a játék, a vendégek azonban minden lehetséges módszerrel, szinte a szó szoros értelmében foggal-körömmel harcoltak a kilátásban lévő egy pontért, amit, be is zsebeltek. A CFR így két pontot vesztett, s ez éllovasságába került:
Nem kell tulfilozofalni a dolgot,nem is akartam iuliut magyarositani(hogy is lehetne egy ilyen szemelyt).Julika neni különben a gunyneve Muresannak a szurkoloink köreben.
Valaki azt mondta,hogy kit erdekel milyen ember ö meg milyen a multja meg hogy a haverei vezetik a roman focit.Hat mindenki tudja kik vezetik a roman focit.Es ha Kolozsvar neve ilyen emberekevel azonosul akkor szerintem nem mindegy.
Egy eszrevetel...egeszen pangas van ezen a topikon,vagy nem?
Látod itt egy újabb példa arra amit ebben a topikban már kifejtettem neked az időnkéni kommunikációs zökkenőkről. Nem tudtam hova tenni ezt a Julikát, kösz, hogy megmagyaráztad.
off: a Juliu-nak és a Gyulának sincs semmi köze egymáshoz eredetileg, bár tény, kétnyelvű környezetben a XIX. század végén tévesen elkezdték átfordítgatni a kettőt!
on: Csak semmi szórakozás a Petrozsény ellen, hozni kell a 3 pontot!
Igen, továbbra is vezetjük a tabellát, nekünk a legjobb a gólarányunk, és nagyon jó lenne sokáig megőrizni az éllovasságot. Ehhez azonban továbbra is nagy erőket kell befektetni, mert a Bukaresti Dinamó a nyakunkon lóg. Remélem a hétvégén nem lesz semi gond a Petrozsény ellen, mert csak utána kezdődik a bajnokság!
Honnan tudtad, hogy lázas voltam? Én úgy tudom, ha egy drapi egy kicsit megég az illető tábor hivatalból megszűnik. És írhatsz ide nyugodtan ameddig a témához érdemleges a hozzászólás és nem mocskolódó ocsmányság.
Juliu Muresan-al kapcsolatban igazad van, az elnök, nem alelnök múltja közismert és kit érdekel, hogy szerezte az orvosi diplomáját, amíg nem ő a csapatorvos.
Én sem kedvelem, de amíg a csapat jól megy és teszi a dolgát és a román focit a haverei vezetik, addig minden oké.
Máskülönben Gyula, nem Juli, ha mindenkeppen magyarosítunk.
Részemről csak a tény ismétlése marad: az U-nak a temesvári CFR az ellenfele egyenlőre, a kolozsvári egy osztállyal föntebb játszik...ja és 5-ből 5 győzelemmel egyenlőre az első osztályú tabella élén áll!