Az idő mibenléte mindig is foglalkoztatta, és zavarba is hozta az embereket.
De viszonylag korán megjelent az az elképzelés is, hogy nem is létezik.
Lehetséges-e, hogy csak a tér, az anyag, és energia létezik?
Az energia hatására létrejövő változások, mozgások összehasonlíthatók, számszerűsíthetők. Ezt nevezzük sebességnek.
A tér, a térben helyet foglaló anyag geometriai tulajdonságai szintúgy összehasonlíthatók, számszerűsíthetők.
Az energia hatására létrejövő mozgások, változások egyetemessége és pontossága kelti az emberi elmében azt az automatikusan kialakuló képzetet, mintha az idő létezne.
Idő = Távolság / Sebesség
Az idő nem létezik, csak egy automatikusan kialakuló képzet, amiből
hasznos segédfogalmat képeztünk? Vagy ez maga a létezés?
Lehet-e, szabad-e rangsorolni az anyag tulajdonságai között, és
azt mondani, hogy a tömeg/energia az elsődleges és ehhez képest az idő csak általunk bevezetett segédfogalom,
amihez lélektanilag közelebb állunk, mint mondjuk különféle sebességek érzékeléséhez?
Ellenmondana-e mindez a téridő elméletnek, vagy ez a segédfogalom dimezió könnyedén kicserélhető "valósra", vagy "elsődlegesre"?
Vagy erre nincs is szükség? Semmi gondot sem okozhat, hogy valójában egy nem létező, önmagán kívüli okból is relatív fogalommal dolgozunk axiomaközeli szinten is?
Egyetlen jel sem vész el. A dolognak ez a része is rendben van.
Legyen a jel az, amikor a Jupiter megtett egy kört a Nap körül. Valaki ott áll a kockás zászlóval, és a megfelelő pillanatban lengeti.
Amikor távolodsz, akkor ritkábban kasz jelet. Amikor közeledsz, akkor pedig gyakrabban.
Ha egy létrán lemászol a gödörbe, ahol lassabban ketyegnek az órák, ez megfeleltethető egy távolság transzformációnak. És amikor kimászol a gödörből, az egy inverz transzformáció. Tehát amikor mászol a létrán, az egyik esetben a Jupiter keringését gyorsabbnak fogod észlelni, a másik esetben pedig lassabbnak.
Kísérletileg lehet ellenőrizni, hogy az űrtávcső nem ugyanott látja a Jupitert, mint ahol a kéreglakó csillagász.
Vegyünk egy egyszerűbb esetet. Az egyik jeleket küld a másiknak. Az egyikük elmegy és visszajön. Amíg az ikrek távolodnak, addig kevesebb jelet kap másodpercenként. Aztán megfordul, és a hiányt bepótolja amíg közeledik.
A potenciálgödörben hasonló a helyzet, egyetlen jel sem veszhet el.
Mámérne volna? Az egyik a másik lassú voltát (jeleinek vöröseltolódását) észleli, a másik az egyik gyors voltát (jeleinek kékeltolódását). Miért kéne a különbségnek kiegyenlítődnie? Amikor feljön a lenti, fiatalabb lesz a fentihez képest.
"A Föld magja 2,5 évvel fiatalabb, mint a felszíne."
Köszi.
"sokáig mégse ellenőrizte senki Feynman becslését (amely lehetett akár csak az évet napra cserélő nyelvbotlás is) ... mindegy, mekkora tekintély mond valamit, azt ugyanúgy érdemes kritikai vizsgálat tárgyává tenni, mint bármilyen más állítást."
1. A csillagok nem Kepler törvénye miatt "keringenek", hanem a Föld forgása miatt.
2. Attól, hogy az ember jól elvan ott a mélyben, a hírek attól még "valós időben" eljutnak hozzá. Tehát a jelenség nem "őrült felgyorsulásban" nyilvánul meg, hanem abban, hogy a "fenti világ" végig gyorsnak észlelhető "lentről".
Ha az univerzum (nagy léptékben) sík, rajzold be az ábrára az 5 milliárd évvel ezelőtti síkot.
Kis léptékben persze nem sík, mert a böhöm nagy kolonc tömegek a téridőt meggörbítik.
Tegyük fel, hogy egy bolygó felszínén adott gravitációs potenciálban az idő 1%-kal lassabban múlik. A kezdetektő. Vagyis a bolygó kialakulásától fogva. Hát bizony 5 milliárd év 1%-a nem kevés. Vagyis a bolygók környékén a sík univerzumban a múltba mélyedő mély tölcsérek vannak.
Ha felmászol egy létrára, akkor az időtölcsérből mászol ki. Mit látsz, ha csak 1 ezreléknyit mászol ki az időgödörből?
Ahogy mászol felfelé a tétrán, a csillagok őrült sebességgel kezdenek keringeni, Keoler törvényét letagadva.
„Ellenmondana-e mindez a téridő elméletnek, vagy ez a segédfogalom dimezió könnyedén kicserélhető "valósra", vagy "elsődlegesre"? Vagy erre nincs is szükség? Semmi gondot sem okozhat, hogy valójában egy nem létező, önmagán kívüli okból is relatív fogalommal dolgozunk axiomaközeli szinten is?”
Manapság a téridőnek többféle definíciója van, mint például a folytonos és a diszkrét téridő. Ami a végtelen és a véges szembeállítása. Ami azt illeti, a végtelennel lehet „magyarázkodni”, de csak a végessel lehet konkrét értékeket realizálni. Ez nem jelenti azt, hogy képesek vagyunk a lehető legkisebb fizikailag valós értékű végest méréssel igazolni. Ellentétben az elméleti konstrukciókkal, amiknek csak a formális logika követelményeinek kell megfelelni. Az IDŐ, legyen virtuális, vagy valós, mindig a változás, a mozgás mérőszáma, vagyis a diszkrét elemekből összetevődő „végtelen”, pozitív egész kitevője. Ugyan ez a megfogalmazás, /a végtelen pozitív egész kitevője/ érvényes a TÉR-re is, mint annak kiterjedtségét jelölő mérőszámra. Ezért a (diszkrét) TÉRIDŐ, mint egy önálló, transzformálható valós entitás, axiómaként is elfogadható.
Elnézést, most hirtelen csak ilyen lompos loncsos és bozontos mórickaábrákat találtam.
A helyi idő az időszerű világvonal érintője. Akkor miféle tengely mutat felfelé?
Feltételezve, hogy elvileg jó az ábra...
Ha a tágulás korrelációját kiszámolnánk, a papírlap a befoglaló Galilei-téridő.
Aztán ezt tényleg meg kellene mérni, hogy mennyire igaz. Habár pontszerű tágulást nem tudunk mérni, csak az egyes tartományokban lévő gyertyák távolodását.
Azért annak egy kicsit örülök, hogy közben megtaláltad a második idődimenziót. :o)
"a korrelációs transzformációban lévő eltolási idővel nyersz egy új dimenziót, az abszolút idődimenzión túl."
Ugyanezt az autokorrelációt alkalmazhatnád az univerzum tágulására is. Egyelőre az nem bizonyított, hogy a nagy léptékű tágulás üteme helyfüggetlen. Lehet időbeli korrelációt keresni az univerzum egyes tartományai között, a megfigyelt fáklyák alapján például.
Még egy test állandó sebességgel való mozgatásához sem kell semmiféle erő!
Hasonlóan a tér állandó sebességgel való tágulásához sem kell. Csak a gyorsításához vagy a lassításához. A tágulás a tömegektől lassul, és a skalármezőktől gyorsul, ha azok nyomása elégé negatív.
