teljesen új vagyok a témában két hete vettem az első robogómat, évek óta szerettem volna egyet.
Tudja -e valaki mit lehet csinálni, ha letört a kipufogót tartó két furat közül az egyik a forgattyúsházról a ház peremével együtt vagy 10 centi hosszban?
Szerintem át lettem verve, mert megtaláltam a ragasztó nyomait a törésvonalon. (Azaz az aluöntvény ragasztva volt.) Az alsó csavar kilazult majd kihullt, a ragasztás meg azonnyomban elengedett, az első kátyúnál amibe belementem kb 300 km után. Nem volt mélyebb mint öt centi, lassan mentem mert kanyarodtam, nem virgonckodok még, de mégis. Nekem úgy tűnik, mintha az alsó rögzítés könnyen szétjönne a felső nélkül mivel utána megpróbáltam úgy járni vele, hogy csak az alsó furatnál rögzítettem a kipufogót, a csavarra ellenanyát is tettem. De hiába, lelazul hamar. Meg gondolom idővel elfáradna az anyag az alsó furatnál is, ha csak az viseli a terhet...
Üdv! Elvileg lehet bele kapni olyan kézit, amit a másik helyére be tudod rakni. Olyan típust láttam, amin egy kis kar volt a szívatóhengerén a karbin, amit fel-le kell állítani. A kérdés, hogy hogyan férsz hozzá a karbihoz? Mindig letérdelsz, és benyúlsz a kipu mellett? Lehet kézis karbiból bowdenest is berakni, csak meg kell oldani a működtető kart, hova szerelnéd? mert a kormányon már nem sok hely van.
az új liberty 50 4t nèl tudja valaki hogy hol van folytás illetve hogyan lehet kiiktatni? Az tudom hogy a régebbinél az rlektronikát kellett befűrészelni illetve a variátotnál volt egy alátét. De rnnél az új modelbél is?
Sziasztok! 70 ccm robogóm csak rúgásraindul, állítólag ha nagyobb aksitteszek bele, azzal orvosolhatom a problémát, na de milyet nézzek? Gondolom nem a méret számít, bár sokkal nagyobb nem fér be a régi helyére.
Én az ebay-ről rendeltem irányjelzőt, nem gyári, hanem ledes, de a célnak teljesen megfelelő, legalábbis számomra, és a célnak. Budapesten a Lurd mellett van egy robogó bontó, ott láttam tükröt is, és egyebeket a típushoz, nézd meg, hátha lelsz valamit. Azt szeretném kérdezni Tőled, hogy neked mennyit megy a robi, erős-e, mert az enyém max 50-55-ig vánszorog, ugyancsak postás robi volt. Hogy lehetne ezen segíteni, mármint hogy egy kicsit aktívabb legyen?
Minap vásároltam egy Piaggio 50 2T-t, ami behozott szép, sárga postás robogó. Az istennek nem megy többet, max 55-nél. Kérdésem az volna, ha tudtok benne segíteni, mit lehetne vele kezdeni? Állítólag, hallottam olyan pletykákat, hogy ebben a verzióban gyárilag más a hengeren a furat, meg a karburátor is. Én sajnos nem értek hozz, ez ugye látszik is. Tudtok valamit erről, ebben segíteni?
Sziasztok segítséget szeretnék kérni 2009 -es Liberty Hideg motort elindítom és olyan magas fordulaton jár míg az autó mata szívató dolgozik,hogy képes elmászni 2 méterre sztenderen ,mi lehet a baja hol keressem a hibát Karbi kipucolva.
Segítséget szeretnék kérni. Nekiálltam egy alapos karburátor tisztításnak. Kiszedtem a fúvókákat az úszót és mindent amit lehetett. Előtte fényképet csináltam, hogy minden pontosan a helyére kerüljön vissza. Egy csavarral ideiglenesen visszatettem az úszó fedelét ahogy mostam kívül benzinnel zörgést hallottam az úszóházból és ezt találtam benne (kép mellékelve). Tudja e valaki, hogy ennek konkrétan hol a helye és melyik irányba fordítva kell visszatenni. A mérete kb. 12x6mm a legvastagabb részen.
Adott 1 piaggio hexagon 150 2T. Alapjáraton el megy bármeddig. Könnyen indul stb.... Ha el megyek próba útra mindig megáll 300-400 méter után. El fogy neki a benya. Levettem a tankot, kimostam. Üzemanyag csövek, üza szűrő, üza csap újra cserélve, tank tele, tank szuszogó nincs el tömődve, mégis el fogy neki az üzemanyag. Olyan, mintha a karburátor nem szívna eleget nagyobb teljesítménynél. Ez lehetséges? Ha igen mi az oka?
Magában az sem egyszerű,hogy lebontsak mindent,hogy hozzáférjek. De ha már addig eljutottam,gondoltam,hogy valahogy csak át lehetne hidalni. Ha nem,akkor marad a villamossági,de szeretek megoldani magamtól mindent amit tudok,ezért próbáltam segítséget kérni.
Az enyém 110-ig van skálázva,sík felület,ezért megoldható a matricázás. Berugókaros Liberty-t láttam már,ezért kérdezem,hogy ennél a típusnál megoldható lehetne-e valahogy? Immo-hoz könnyű hozzáférni,ezért kérdezem,hátha van itt valaki villamossági,aki tudná,hogy mit kössek össze mivel,hogy kiiktassam. Ha más nem lesz,úgyis villamossági szerelőre bízom,csak gondoltam házilag is orvosolható.