Építőanyag, bútor, tüzifa, papír, ilyesmire gondolok. Szabályozásra is szükség van és abban sem vagyok biztos, hogy magánkézben jobb volna a helyzet. Sőt!
Erdészekre szükség? Ezt fejtsd ki légy szíves mert én teljesen máshogy látom. Az erdő legnagyobb ellensége az erdész, ez egy elég régi mondás, de nagyon igaz. Májusban megyünk családdal a Dobrocsi Erdőbe (Szlovákia, Polána hg.) kirándulni. Na ez az az erdő, ami nem látott erdészt. De még soha. Nincs a hátrányára, érdemes meglátogatni. Én beleborzongok abba a helyzetbe, mikor -egyébként pont a kékes oldalában- kiadták a vágási engedélyt az utolsó magyarországi őserdőre. Nem rég volt, asszem '75. Na az is egy erdész volt. Na nem is kezdek jobban bele, mert felbosszantom magam.
Koszi a tanacsokat allez zserzseli! es rrroka! Az eloeletem a futassal kapcsolatban nem tul regi(kb 3 eves). Szimpla kedvtevesbol es az allergias asztmam kordaban tartasa vegett csinaltam. Kb ket eve jarok "versenyekre". Sose gondoltam,h majd maratont fogok futni,mert elegedett voltam a fel maratoni tavval. Vegul ismerosok gyozkodesere tavaly indultam a Bp maratonon.Ami egy remalom volt,mivel az ultrabalaton es a maraton kozott csupan 160 km-t kocogtam ossze es 16 km fole nem is mentem.Vegig szenvedtem es megfogadtam,hogy soha tobbet fel maratonnal tobbet. Idokozben megfordultam par terep felmaratonon (Dorset(ez nagyon jo tanulopenz volt elsore...),aztan South Devon,majd Exmoor,Dover).Kozben megfogadtam,hogy osszegyujtom az Endurancelife-os ermeket.Es iden marciusban a Sussex-i helyszinen a maratont valasztottam(Itt ugy ereztem,hogy jol jonnenek a botok emelkedon felfele).Ami,ha idoben nem is (4:31:36),de elmenyben szuper volt. Ezen felbuzdulva szerettem volna meg belekostolni egy ultraba az Ultrabalaton elott,igy vegul a Jurassic Quarterre esett a valasztas. Mellesleg a forumat olvasgatva kicsit el is bizonytalanodtam,hogy biztos induljak e...De lesz,ami lesz.A lenyeg a tuleles. Szinte kizarolag aszfalton kocogok a "versenyeken" kivul,igy mashol nem is igazan van lehetosegem kiprobalni a botozast. Nem hiszem,hogy a csontik koze tartozom a magam 167cm-vel es 70 kg-val.Viszont szerintem maradok mar a speed-nel,nem merem megkockaztatni az ultrat egy uj cipovel foleg,hogy elso fel maratonon szivem szerint inkabb mezitlab fejeztem volna be. Viszont a maratonon mar teljesen kenyelmes volt. Szoval kijelenthetem,hogy teljesen a kezdo kategoriaba tartozom.
Annyi szépet olvastam a versenyről, hogy még nyugdíj előtt ki akartam próbálni.
Most jött el az ideje.
Késő téli :) verseny lévén várható volt, hogy a rákészülés kicsit hiányos lesz, ezért jó előre beneveztem, hátha extrán motivál.
Január elsején futottam is egy szokásos 42km-t, majd a versenyig még 145-öt.
Tehát a készülésből semmi sem lett, ráadásul könyvek terén elég sok elmaradásom volt, ezért az első pár hónapban inkább bkv-ztam a melóhelyre, és olvasgattam.
Szerencsémre az elmúlt hónapban már jó idő volt így szinte minden nap kerékpárral érkeztem a munkahelyre, ez a kétszer fél óra bármennyire kevés, ébren tartja a szervezetet. Beesett viszont sok-sok munka, így az esti pótfutások sorra elmaradtak.
Már megint nem futottam vagy tíz napja, gondoltam, hogy a verseny előtt illik rápihenni, de azért nem ennyire.
A verseny előtti szerdán tehát kimentem futni a Margit-szigetre, legyűrtem egy kört maratonozós pulzuson, hát ebből országos izomláz lett, ami azért szombatra elmúlt.
Az előzményeknek megfelelően kíváncsian tekintettem az emberkísérlet elébe, életem harmadik leghosszabb futását a szerencsére bíztam.
Célpulzusnak a bemelegítő 140-es értéket tűztem ki, ennyivel simán lehet emészteni, szóval a szombat hajnali 3:30-as kelés és kocsikázás alatt befaltam három hagyományos felvágottas zsömlét.
A rajtnál jó hátra álltam, Nagy Feri, mint sokszoros MB teljesítő gondjaira bíztam magam.
A rajt után nagy dugulások és séták voltak, így tényleg sikerült a tartományon belül maradni. Követtem a környezetemet, a legkisebb emelkedőt is megsétáltuk.
Egy idő után, miután az emelkedők gyaloglása nem ment 140-en, meg zavart is a tempó, felemeltem a pulzuslimitet 150-re, ezt már zömében sikerült is tartani.
Lassacskán kúsztam előrébb és előrébb, majd nemsokára találkoztam Zoncsival. Majd a hátralévő távon még sokszor.
Szár hegy után sikerült vezetésemmel eltévednünk, én a szalagot, Zoncsi és a többiek engem követtek hűen. Bár a Strava flyby-a szerint mások is megszívták. Időben nem veszítettünk sokat, egy kis plusz szintet tettünk bele, ennyi.
Az előző heti szuper MB beszámolókból kiírtam pár részidőt, ami bő 7 órás teljesítésekhez tartozott, 2:40 Kékes, 4:00 Galyatető, 6:30 Múzsla.
Ez kellett, mert így a Kékesre érve rögtön tudok célidőt számolni.
Esemény nélküli kényelmes futással értem el a csúcsot, Kékesre 2:36-tal érkeztem, és tőlem szokatlan módon szétnéztem a frissítőasztalon is. Három perc múlva, még 2:40-en belül indultam tovább. Nocsak. Szóval az előzetesen saccolt nyolc óra nem volt reális, mondjuk nem tudtam még, lesz-e megborulás (nem lett).
Innen csak lefelé van tovább. Egyszer már futottam a Sombokor lejtőjén, és mivel szeretem a dh-t, gondoltam meghúzom a köves poros lejtőt, kicsit kamikáze módon rohantam a meredeken fától-fáig. Persze csomó mindenkit megelőztem majd visszaálltam a szokásos tempómra.
Galyatető felé egy enyhe lejtőn belerúgtam egy kőbe és gurultam egyet. Lett egy pár horzsolásom, könyék, oldal, tenyér, de semmi komoly.
Galyatetőn 3:48 volt a részidő, egész is biztató volt. Fáradtság nem volt, egy percet álltam csak.
Mátraszentlászló után kényszerű kitérőt kellett tennem, veszítettem hét percet. Eddig 33k, 4ó25p. Számolgattam, hogy már csak egy hegyes félmaratont kell futnom, lehet hogy meglesz a 7 óra.
A kitérő után megjött az erőm is. Vöröskői kilátótól folyamatosan előzgettem vissza azokat, akik közben elhagytak. Ágasvárat direkt vártam. Terveztem, hogy meghúzom, köztes szórakozásként. Évekkel ezelőtt már jártam erre, akkor fullosan megfutottam, gondoltam, hogy most közelében sem leszek. De azért most is igyekeztem mindent kifutni, pulzus 160-165, finomság. Kár, hogy nem volt itt külön részidő mérés, tényleg jó időt mentem. A csúcs után ezredszer találkoztam Zoncsival, a szokásos köszöngetés után ismét tervezetten, lezúgattam az Ágasvárról.
Még egy kis lejtő, majd sík, sehol senki, egy megbotlás után behúzott a görcs. Üldögéltem egy pocsolya szélén és gondolkoztam, hogy a lábfejet előre vagy hátra kell feszíteni. Egy turista segített, felállás után rögtön tudtam kocogni, bár csak óvatosan kezdtem neki.
Következő frissítőnél (Mátrakeresztes) ismét három percet álltam, segítettek korábbi esés vérnyomait lemosni a karomról, újdonságként kipróbáltam az uborkát. Nagyon jól esett a sok nápolyi, kóla és zselé után. Az itteni részidő 42k, 5ó26p volt.
És pozitívan csalódtam az állapotomon.
A P85-ön ennyi idő után már mindenféle ízületi fájdalmaim voltak, most meg semmi. Jól éreztem magam, ráadásul minden enyhe emelkedőt megfutottam, a Múzslát mondjuk nem :), oda 6:23-mal érkeztem. Ekkor már tudtam, hogy nem lesz meg a hét óra, csak majdnem. Azt hittem, végig élmény DH lesz, de az azért ez az utolsó rész is tele volt sunyi kis emelkedőkkel. Nagyon jól haladtam, daráltam be az embereket. Stabilan 150 feletti pulzusra tértem vissza, a falu egyre közeledett, a célba futás minden eufória nélkül történt. Megcsináltam. 7:03.
Ha azt mondom, hogy nem fáradtam el, az hazugság, mert a leülés és felállás tortúra volt, de nem éreztem kinullázva magamat.
Az azonnali grapefruitos sör igen jól esett, a gulyás is rendben volt, a Mátrabérces bort még nem kóstoltam, de tök jó ötlet. Még helyi akácmézet is vettem.
Futóversenyhez képest hülyén éreztem magam a sok gyaloglás miatt, meg hogy alig lett pár hatpercen belüli kilométerem, az is csak a végén.
Viszont egyre több az ismerős, tudtam nézelődni, éppen frissen zöldült ki minden, élmény volt!
Tanulság: állóképességet nem lehet öt hónap alatt elveszíteni, de sebességet jócskán.
Szükség van erdészekre, rengeteget dolgoznak, de sokszor szarul. Vagy felháborító módon. Több köbméter pet palackot hagynak maguk után. Sokszor ott marad az olajoskanna, sörösdoboz és ki tudja még mi. Tarvágásnál van, hogy ezt mind beleboronálják a talajba.
Emellett sokszor agresszív, "területvédő" módon lépnek fel, érezd magad szarul, mégjobb, ha otthon maradsz, mint "a normális emberek". A vadászok ennél sokkal tovább is elmennek, de róluk már tényleg nem mondok semmit.:-)
Mindig, (sokszor, vigyorogva) bólogatok kommentjeiden, de a mi beszélgetésünk olyan lenne, mint a nagyon-sötétzöld sötét zöld találkozása, a kocka levegőmunkacsoportossal az Élhetetlen Párizs Szimpóziumon.
"az MBT élmezőnye, pl. hogyan élte meg " Mint néző, annyit veszel ki a dologból, hogy -k.sok vizet átforgatva- keringésileg darálják le mihamarabb a "pár puklit", mivel erőnlétileg meg sem érzik igazán.
Pedig engem érdekelt volna nagyon is a véleményed. Azért minden jeepnek ne kuporodjunk má' fel a motorháztetejére, kakaóscsiga-tekerési célzattal. Valakinek rendet is kell tartani fél-M.o-nyi részeken..
Szerintem nem jó ráerőltetni az ilyen sérülésekre. Én is így szoktam, hogy falig megyek velük, de nem ez a jó módszer.
Amúgy én is a túrára mentem volna, de a túra hetén pont volt egy verseny amire el akartam menni, így maradt az MBT. Nehéz kérdés ez, mert egyszerűen nem értem mi előnye a trail-nek a rendes túrához képest. Ha 7órán belül futsz, az előzgetéses szakaszok is minimálisak. De hát szinte mindenki a trail-re megy, alkalmazkodom. Az mondjuk mindenképp a trail ellen szól, hogy +1 rendezvény az erdőben, azt a +200 embert meg a túra észre sem venné. Bár elhanyagolható a kártételünk az erdészekhez képest. Azt hittem rosszul látok, mikor a Csór hegyen jött lefelé velünk szembe egy Pickup, benne 2 dagadt erdész. Be is szóltam nekik, hogy ismerik-e még azt a dolgot, hogy gyaloglás.
Sziasztok! Jó olvasni a beszámolókat, én a tt-n voltam hagyományból, ott ideális idő volt, majdnem minden stimmelt. És most picsogok egy kicsit.
A felkészülés jó volt nagyjából, otthon már több edzőkörön is sikerült szintet ugranom, az önbizalmam csúcsra járt. Csak éppen március végén elkezdett fájni a csípőm. Nem pihentem rá, a tt hetén már komolyan akadályozott, pénteken 10 percet bírtam.
Önbizalomnak viszont nem voltam híján, ezért szombaton mindent vagy semmit taktikával vártam a startot. Nekem Kékesig szokott tartani a mumusszakasz, aztán Galyáig ez fokozódik, de onnan már jó. Szokott lenni.
Nem óvatoskodtam, ahol érdemes volt nyomtam, ha kifulladtam sétáltam, a lefelékben kíméltem a futóművet. Kékesre a tavalyihoz képest kb. 10 perc előnnyel értem, valahol 3:10 és 15 között már Galyán voltam.
Aztán lépésről-lépésre szétestem. Vöröskőnél már nagyon féloldalas volt a mozgás, pedig ott már tényleg lehetett volna nyomni. Elkeseredtem. Szamárkőnél, hirtelen megszédülve, úgy tünt, hogy eljön a sakk-matt is, de szerencsére ezt megúsztam a legvégéig.
Keresztesen még hoztam így is a tavalyit, a Muzslát szeretem, nagy kedvvel nekiestem, nyomtam. Csak éppen két srác lazacsétával, beszélgetve tartotta a tempóm. A minősítésért és a nagyképűség miatt elnézést kérek, de ott baromi szarul esett, amikor nagyfenekü lányok kocogtak el mellettem. Úgyhogy a maradék büszkeségem miatt sétáltam inkább. Nekem viszont, sajnos nem sikerült 6 órán belül besétálni:-), ehelyett a tavalyi 82' helyett 101' lett az utolsó szakasz. A célban gratuláltam Balázsnak (nagyon kemény volt!), aztán "gyorsan" eloldalogtam.
Futni azóta nem tudtam, de a járás már nem fáj. Tavaly hetekbe került míg feldolgoztam, hogy 3 perccel lecsúsztam a harangszóról, idén az aznapi fásultságot leszámítva, pozitívan látom a jövőt. Az irány jónak tűnik, remélem, minél előbb mehetek újra csatangolni. Hajrá!
(Melegfront ide, vagy oda, olyan szívesen elolvasnám, hogy az MBT élmezőnye, pl. hogyan élte meg szubjektívan azt a cirka 70 perces Muzsla átugrást...:-))
Jó kis élményeket szerzett mindenki! Király! Ezeket olvasva lehet tanulni:)
barefootBushman - akkor te voltál aki vizet kínáltál a Múzslán? Zsír! Köszönöm! Ott helyben lehet hogy nem ment át ez:)
Ez a görcs érdekes kérdés. Nemrég talán egy Runners World-ben volt erről egy cikk hogy mi okozhatja - kvázi nem tudják :P vagy nagyon sokféle lehet a kiváltó oka.
Nekem például amikor azt az ujjfelhasítós balesetet szenvedtem és párszor rendesen megszédültem, na utána mikor folytattam a futást begörcsöltek a lábaim. Lehet a kis sokk miatt...
Köszi! Nagyjából én is ezen a véleményen vagyok, mondtam is a páromnak miután célba értem. Az utóbbi időben ugyan bringával próbáltam pótolni a futást, de mennyiségben az sem volt kielégítő. Viszont a korai elgörcsölést sem az időjárás, sem a szervezetem tápanyag "feltöltöttsége" nem indokolta vasárnap. Edzeni kell nincs mese. 3:)
Köszi! :-) A húsleves pedig komoly, bár igazából leveskockából főzi a párom, tehát végül is "hamis húsleves" Nekem bejött, mert egyszerre folyadék és só pótlás. Hosszabb , vagy nehezebb futásokon szoktam használni, 18-25 kili környékén. Ínyencek csigatésztát is főzhetnek bele, szénhidrát pótlásnak. 3:) Azt még egész könnyű meginni egy nagyobb szájú üdítős palackból.
na ez összejött pajti!! gratulálok! tök jó, hogy a meleg ellenére ilyen kerek kis futás lett!! meg semmi vipera, orra esés, válltörés, durvulás, összevarrás :))
aszta rákerestem erre a versenyre, elég klassz lehet! jó lenne egy-két fénykép utána ide :)
bot a magasságodtól függ. én 173 vagyok és 110es botot használok. ez tökéletes nekem.
a carbon bot jó, ez a márka sztem elég jó, bár drága..
viszont, ahogy néztem ebben azért nincs olyan sok szint. 1850 m 73 kilin?
ha nem használtál még botot, nem biztos, hogy itt kell kipróbálnod..
persze te döntöd el..
cipőt illetően te ismered jobban a terepet biztos, gondolom sok helyen mély, süppedős, angolos, belvizes.. oda éppen jó lehet a könnyű cipő, de amiket írtál alapvetően gyors lábú csontiknak való, meg persze elég jó lábboltozattal rendelkezőknek. ha ez vagy, akkor jó ez.
ha nem, akkor én inkább valami határozottabb cipőt választanék, jobb csillapítással. vagy a terepet még jobban markolót. (sppedcross, fellraiser hoka speedgoat, stb.) pláne első ultrának..
a 73 km azért hosszú egy sense-ben. de persze kilian egy 22 órás UTMB-t is fut benne bármikor..
amire még figyelj szerintem, az a frissítés. ez ultránál kulcs. nem írtál semmit az előéletedről, szóval, lehet, hogy volt már tapasztalatod, de ezt jól kell kiválsztani, nem legyen sok a zsákban, de pörgessen, hidratáljon, energetizáljon..
attól is függ, hogy milyen stílusban használod. a nordic walkingos stílushoz nekem 178 centihez a 110-es bot a jó, de úgy láttam aki nem ebben a stílusban botozik az jóval nagyobb túrabotot választ. amúgy ha nem ismered a techikát és most botoznál először, akkor kb fölöslegesen viszel botot, csak útba lesz és zavarni fog.
Sziasztok! Segitseget szeretnek kerni.Majusban indulok az elso ultra futasomon(Jurassic Quarter) es tanacsot szeretnek kerni a megfelelo turabot kivalasztasahoz.Hogyan valasszam ki a megfelelo hosszusagot es mire figyeljek a valasztasnal?Amit en neztem az a Black Diamond Distance Carbon Z vagy FLZ valtozatot. Illetve meg egy kerdes... jelenleg egy Salomon S-Lab Speed cipom van es megfelelo lehet ilyen hosszu tavra?Vagy inkabb szerezzek be egy Sense Ultra-t? Esetleg van valamilyen egyeb tanacsotok egy kezdonek? Valaszotokat es segitsegeteket elore is koszonom!
3 nappal az Esemény után még mindig nem rendeződött novellává a fejemben a történet, de lassan meg kel írnom, mert már Csermaneknek is megígértem születésnapjára. :) Kezdem hát. Mondjuk egy Skeletrontól lopott felütéssel: 2010: 9:17, 2012: 9:07, (hosszabb táv) 2014: 7:46, 2015: 6:45. Szép sor, és nagyon megtévesztően egyértelmű lenne a folytatása egy laikus szemével nézve. Igyekeztem is mindent megtenni idén, hogy ne törjem meg a tendenciát. A heti kilométer adagjaim rendre 80 km fölött voltak, szorgalmasan látogattam a core training órákat heti 1 alkalommal, csak a gyorsító edzések hiányoztak. Igaz, a múlt hétvégén kiderült, hogy annyira nem vagyok lassú, mert minden célzatos rákészülés nélkül toltam egy 1:31:30-as félmaratont, amiben még kis szintingadozás is akadt. Ráadásul a múlt héten eljutottam végre teljesítménydiagnosztikára, ahol a doki jól megfuttatott a szalagon maszkkal a fejemen, majd azt mondta, jó erőben vagyok, megfelelő az ultrázáshoz az állóképességem. Bár kissé sok a gyors izmom a lassúhoz képest, ezen még érdemes változtatnom, ha még eredményesebb akarok lenni hosszú távon. Ezek voltak a jelek, amik biztattak. Aztán voltak apróságok, amik figyelmeztettek az óvatosságra: véradáson kiderült, hogy kissé kevés a hemoglobinom. (Elkezdtem vasat szedni.) Az eddigi idei versenyeim elég magas pulzussal sikeredtek, amit egy ideig ugye tolerál a szervezet, de amikor a tartalékokat felégetni az ember, akkor könnyen jöhet a faltól az orrba vágás. Alapvetően optimista vagyok, reméltem a jó teljesítményt, de a beígért (és meg is tartott) meleg idő nem jósolt könnyű futamot. Mit tehet ilyenkor az okos futó? Pulzusra megy, nehogy megcsalja az hamis biztonságérzet a Kékes felé. Mit tettem én? Mondtam nőmnek, hogy ugye, hagyjam a fenébe a pulzusmérőt, hogy ne zavarjon? (Persze, hagyd!) És hagytam. A táskán is gondolkoztam. Nem akartam a hátizsákot vinni, mert macerás az utántöltése, és melegíti a hátamat. Az övtáska könnyű, viszont csak 7 decis a kulacsa. Végül mégis ez utóbbi mellett maradtam, és ez szerintem jó döntés volt. A problémát úgy oldottam meg, hogy a pontra már mindig száraz kulaccsal érkeztem, ott ittam egy jót, majd teletöltve távoztam a következő szakaszra. 2-2 gélt küldtem magamnak előre a pontokra, és fegyelmezetten fogyasztottam is őket, akárcsak a sótablettákat, óránként egyet. Ki akartam írni magamnak a tavalyi részidőimet, de végül ez kimaradt, így fejből próbáltam felidézni őket, ami nem mindig sikerült. A rajtba 1 órával korábban odaértünk, rajtszámmal már a tarsolyban, Bellus Áronékkal a hátsó ülésen. Izgatott hangulat uralkodott a zónában, mindenki igyekezett ráhangolódni a Versenyre. Ügyes-bajos dolgaim intézése közepette volt idő kis szociális életet is élni, amit én nagyon szeretek. Itt mindenkit ugyanaz a cél motivált ma, láttuk ezt egymás szemében. Aztán megszólalt a motiváció rajtzene, majd elstartolt a mezőny és vele én is...
Sziasztok! Megosztom veletek a Muzsla Trailról írott beszámolómat, remélem nem találjátok majd unalmasnak. Az tuti, hogy én vasárnap nem unatkoztam. Biztosan sokan ismeritek az érzést, amikor vártok, vágytok valamire, de ugyanakkor féltek is egy kicsit (vagy nem kicsit) az eljövetelétől. Na hát nekem is hasonló érzéseim voltak a Muzsla Trail miatt. Tavaly már egyszer teljesítettem ezt a távot és a tervem az volt, hogy idén az 55 km hosszú 2800 méter szinttel „boldogító” Mátrabérc – Trailt fogom megfutni-kúszni-mászni. Aztán történt ami történt, augusztustól fogva nem tudtam futni, készülni erre a nem éppen átlagos megmérettetésre. Viszont azt már Szegeden a kórházban fekve eldöntöttem, hogy ott leszek a rajtban. Akkor még –marha optimistán – a hosszabbik távban gondolkoztam, bízva egy gyors felépülésben, és a futáshoz való minél hamarabb visszatérésben. A felkészülésem minőségét jól jelzi az, hogy augusztus 2. óta kb. 110 km-t futottam összesen. Most a Muzsla után áll kb. 140 km-en a számlálóm. Azt hiszem, ez nem mondható éppen ideális felkészülésnek egy hegyi terepfutó versenyre.
Ennek ellenére jókedvűen és optimistán érkeztünk meg Szurdokpüspökibe, ahová ugyanúgy mint tavaly, 4 –en utaztunk. A feleségemen kívül eljött a lányunk és a barátja is. Az időjárás előrejelzés meleg napot ígért, ráadásul a rajt 10.00 órakor volt, ami azt jelentette-számításba véve egy 4-5 óra közötti teljesítést-, hogy a nap legmelegebb szakában fogunk futni, elég sok helyen nyitott, napos szakaszokon. Ennek megfelelően rövid naci, póló, pulzusmérő óra és egy könnyű hátizsákba öltözve vártam a 10 órát. A futókulacsaimon kívül fél liter +vizet, fél liter húslevest, 2 gélt, 2 müzli szeletet, és egy magnézium ampullát vittem magammal a (tor)túrára. A „rajtrácson” közepesen hátra álltam, hogy ne tartsam fel a gyorsabb futókat. Fegyelmezetten kezdtem futni, de a pulzus hamar megérkezett 150 közelébe. Azt örömmel csekkoltam, hogy ez nekem még tök komfortos. Jól bírtam a meleget még néhány sporttársat sikerült is előznöm. A 3.-4. kilométer környékén elkezdődtek a számomra már meredekebben emelkedő, tempós sétákat igénylő szakaszok. A pulzus beragadt 150-re, így mindig úgy próbáltam mozogni, hogy ez ne emelkedjen. A rajttól 14,7 km-re lévő Mátrakeresztesi EP-re 2 óra alatt érkeztem meg, itt még „matematikailag” volt esélyem egy 4 órán belüli, vagy akörüli teljesítésre. A pont előtt néhány száz méterrel viszont elkezdett a bal vádlim finoman görcsölni. Volt nálam magnézium, de úgy voltam vele az ellenőrző pontig már kibírom, ott majd frissítek, iszom izot, és ha nem javul a helyzet a Muzslán felfelé betolom a Mg-t.
A frissítő ponton, csekkolták a chippemet, megettem pár falat banánt, egy-két mondat a segítőkkel majd irány a Muzsla. Felfelé a csúcsra 16 kili környékén minden különösebb görcs, vagy előjel nélkül a bal lábujjaim egyszerre „ökölbe” szorultak. Tudjátok mint a Tom és Jerry mesében a macskáé. Elemi erejű para tört rám, gyorsan kiugrottam a cipőmből, leültem és elkezdtem visszafelé feszíteni a lábujjaimat. Utána kicsi vádli masszázs, nyújtás. Itt benyomtam a Mg-t. Picit majréztam a Mg esetleges „emésztéskönnyítő” hatása miatt, de szerencsémre nem kellett DNS mintát hagynom az erdőben. :-D Ezzel sajnos párhuzamosan a görcs sem akart engedni. Innentől kezdve iszonyat meló volt számomra az egész. Gyakorlatilag 100-200 méteres futások, görcs, nyújtás, séta. Találkoztam Csipiékkel, aki nagyon segítőkészen felajánlotta, hogy ad magnéziumot, de akkor már bennem volt egy ampulla + elrágcsáltam a rajt csomagban kapott zselét. Mivel alapvetően nem vagyok „elgörcsölős” fajta, nincs nagy tapasztalatom a helyes adaggal kapcsolatban, így azt megköszöntem, de már nem fogadtam el. A Muzsla most kegyetlen szerető volt, mert azt hagyta, hogy „meghódítsam”, de futni még nem engedett. Így, ennyi felkészültséggel nem. Cserébe gyönyörű panorámával varázsolt el. Több ponton is megálltam fotózni, 1-2 rövidebb videót készíteni a látványról. Kb. 5-6 percet „pocsékoltam” el fotózással a tájban való gyönyörködéssel, e nélkül ennyivel hamarabb, de biztos hogy lélekben szegényebben értem volna célba. A csúcskő után még 7km „lefelé” várt rám, amit az erősödő –már akkor mindkét lábszáramat érintő- izom görcs miatt nem tudtam-mertem normálisan megfutni. Mikor visszaértem Szurdokpüspökibe, a család már nagyon várt. Párom elég feszes teljesítési időt „gondolt” nekem, jócskán túlmentem rajta. Lányom kijött az utolsó kanyar elé, és 150-200 métert együtt futottunk a célig. Majdnem lecseszett, hogy már fél órája itt vár rám….szinte megsajnáltam szegényt. :-D A cél vonal előtt még egy utolsót csavart a Muzsla a vádlimon, de bőven a szintidőn belül sikerült beérnem. Az MB trail csapat egyik tagja mikor meghallotta, hogy 16 km-től görcsölő vádlival jöttem végig elég érdekes arccal nézett rám. Nem tudom, hogy örültnek, vagy csak szimplán hülyének gondolt. Remélem az előbbi…Beérkezés után megittam egy kád vizet, a befutócsomagban lévő sört, meg ettem egy keveset a befutásért járó kajából. Hazafelé elgurultunk Egerbe némi bort venni, és az éjszakát Hevesen a sógornőméknél töltöttük, ahol pár pohár borocska elfogyasztása után kellemesen lelazulva reggel nyolcig pocoltam. Hétfőn hazajöttünk, és este egy habkönnyű 5:50 es tempóval rákocogtam egy 5,5 km-t a vasárnapra. Most így 2 nappal a verseny után, a sípcsontom melletti kis lábszár izomban lévő izomlázon kívül semmi bajom. Kellemes fáradtság a combjaimban. Verseny közben nem fájt sem a törött combcsontom, sem más egyéb testrészem - leszámítva a vádli görcsöt. Végezetül, de nem utolsó sorban új ismeretségre is szert tettem , mert igaz először Nagyhegyesen a Kráter kupán, de találkoztam Boncsér Zolival, akivel volt szerencsém a Muzsla Trail versenyközpontjában is összefutni.
Konklúzió:
4:42:13 alatt sikerült befejeznem a saját versenyemet, amivel ismerve az elmúlt 7-8 hónapomat elégedett vagyok. Ugyanakkor mivel nem fájt semmi ami fájhatott volna, a rehabilitációmat befejezettnek tekintem, és megkezdek egy tisztességesebb felkészülést a nem is olyan soká következő Kaptárkövek Trailra. Rendes eredményekért tenni kell valamit. J
Versenyezz és írj róla többször! :-)))) Szinte megkívántam ezt a versenyt, bár a 2. fele az már annyira nem vonzó. No meg semmiképp ne legyen a MBT-vel egy időben. :)
Az eredményed nagyon imponáló, meglátszik, hogy a nem elfutás az elején kifizetődő volt!
