Már megbocsáss, de tavaly ősszel az volt a duma, hogy mindenképp megvárják a válogatott sorsdöntő meccsét, esetleg a Fradi-Barcelonát és majd utána szigorítás, mert OV és a foci ugyebár...
Aztán kurvára nem így lett.
Amit meg én hallottam: nem lesznek lezárások, az oltatlanok kb mindenhonnan ki lesznek tiltva, tehát lesz mozi, meccs, színház, uszoda, stb, de csak a szurisoknak.
Az alsósok menni fognak, ha törik, ha szakad, de feljebb is inkább egy-egy osztály megy online-ra, HA sok a fertőzött közöttük.
egyébként az a hír járja fiam iskolájában, hogy addig lesz jelenléti oktatás, amíg az évtized esküvője, Lölőke és Andi között Tihanyban szeptember második felében le nem zajlik, aztán jön az online oktatás és jönnek a korlátozások
azért nem vezetjük be az eurót, mert akkor nem lehet a forint leértértékelésén keletkező jegybanki nyereséget mindenféle magánalapítványokba pumpálva elveszíteni annak közpénz jellegét
Az is egy érdekes dolog, hogy a bolgárok 24 éve a német márkához, később az €-hoz kötötték a pénzüket és nem bűvészkednek a folyamatos leértékeléssel. Igaz, az ottani jegybank így nem is tud győzelmi jelentéseket kiadni a nyereségéről.
vicces ez a jegybank dolog. épp olvastam egy olyan "liberalis" véleményt, hogy Orbán embere Járai 2007 ig volt a jegybank élén, és olyanokat megcsinalt szopatasbol, hogy 300 bazisponttal, vagyis 3%-al (9,5-ről 12,5%-ra) emelte egyik napról a másikra a kamatot :) nem ilyen szaros kis 0.3%-al...
ami egy nagyon durván túlemelt kamatláb volt és semmise indokolta, de megtette mert csak, szopatásból a szociknak. Persze én ennyire nem értek hozzá, de mindenképp érdekes (így kurva magasan tartotta a kamatot -> devizahiteleknek megágyazott szépen)
de figyelemre méltó, hogy a jegybank ennyire tud játszani a gazdasággal. állítolag az is teljesen nonszensz, hogy egy orszag 1.5%-os kamatlabbal és 5% os inflacioval mukodjon, ez teljesen tarthatatlan.
Érdekes, hogy a harmadik hibbant (az első 2 gyurcsány) tűnik mostanság a legjózanabbnak (persze most nem nézve a zagyvaságait), de jó lenne, ha a ksh is nem az elvárásoknak megfelelően állítaná össze a fogyasztói kosarakat.
PIKÓ: "Az Index.hu cikksorozata a fővárosi ... közterületeken uralkodó áldatlan állapotokról megteremti a lehetőséget, hogy végre hazug politikai keretezések nélkül tudjunk beszélni a ... fővárost sújtó szociális válság következményeiről és azok enyhítéséről."
Majd "politikai keretezés nélkül" 16 000 karakteren keresztül magyarázza, hogy mindenért a fidesz a hibás.
"olvastam a koltsegekrol. tenyleg nem tudom, miert van szukseg minderre"
Egyrészt ennek a keretében is el lehet lopni néhány milliárdot. Másrészt van egy komoly réteg, akinek erre van igénye, aki erre gerjed. Gyakorlatilag a keresztény-nemzeti kormány levitte az ünnepséget a mónikagyőzikeshow szintjére. Még szerencse, hogy fontos a kormányzat számára a nemzeti értékek megbecsülése, tiszteletben tartása. Képzeljük el, mit csináltak volna, ha sz*rnának rá.
A költségekről meg a minőségről direkt nem írtam, mert biztos nem mindenki látja ugyanúgy. De a Szent István és a sámánok azért erős.
Mondom úgy, hogy ha már feltétlenül vallást kellene választanom, akkor biztos nem a hazaáruló, külföldi katonákat behívó király (lásd még proto-kádár) és "Brüsszel" által ránk, szittya magyarokra erőltetett kereszténységet választanám.
Ez valami brutalis volt. Izlestelen es a kromos Turul es arany Szt Istvan. Az egyik fogatot vagy mi a tokomet ezust szinu kopasz ratyi-kulseju formak huztak.
Ezt Szt Istvan is tamogatta volna?
olvastam a koltsegekrol. tenyleg nem tudom, miert van szukseg minderre
Bazmeg hihetetlen h ez a szinvonal, ez a sírva rohogos smiley poszt. Elkepeszto, ez a fidesz. Egyébként konkrétan tudom hova jar ez a drogos fasz minden masnap a szeretőjét kurni, de ez nyilván mindegy.
Engem egyébként érdekelne, hogy sikerült összehozni Szent Istvánt meg a sámánokat. :) Lehet, jövőre már Koppánnyal vonulnak. (A giccset most hagyjuk is!)
Mennyit rinyálnak, hogy a libsik kisajátítják a kultúrát, és nem tud megjelenni a nemzeti karakter, meg a keresztény értékek. Hát most láthatjuk, ha ezek pénzt kapnak meg alkalmat, mi lesz belőle. Egy rakás szar nemzeti pántlikával átkötve. Szentpista-pride.