nos igen, tipikus hősregény, de ettől eltekintve valóban nem rossz. és hát ugye aki rutinos olvasó, az más történetét is tudja úgy alakítani, ahogy neki tetszik:-)
Amennyire én tudom és szerintem nem rosszul.
Nem a hülye magyar olvasói szokás miatt kellett úgy kiadni, mintha külföldi regény lenne. Az ok a könyvterjesztőkben keresendő, ugyanis ők voltak azok, akiknél magyar regényt szinte lehetetlen volt átverni. Ha mégis, akkor csak nagyon kis példányszámot vettek át és dobtak piacra. Ezért kellett álcázni az összes hazai könyvet, így legalább piacra kerülhettek.
Kwisatz Haderach (azért ez a nick sem szerényebb Rosannáénál :)) kolléga hozzászólásához csatlakozva én is inkább a fantasy azon válfaját kedvelem, amelyről ha lehántod a varázslatokat, akkor egy komplett történelemmel rendelkező világot kapsz. Persze miért hántanánk le a varázslatokat? A M.A.G.U.S ebből a szempontból gyakran jó regényeket tud produkálni. A másik nagy csoport, ahol jóval kisebb a szereplőgárda, csak néhány varázsló + hős rohangál, kevésbé fogott meg. Bizonyos mértékben közelebb áll a meséhez.
Egyébként eleinte kissé zavart, hogy az első Gorduin könyveket úgy adták ki, mintha valami híres-nevezetes amerikai íróról lenne szó, még a belső oldalon is szépen megvolt a fordító neve, az eredeti angol kiadás, stb. Ez persze egy hülye sznob magyar olvasói szokás, hogy csak a bejáratott írókat olvassák magyar néven.
Még egy megjegyzés: a fantasy azért nemcsak a felnőttek világa, legfeljebb ezeket a meséket felvállalhatják a felnőttek is.
Mit jelent számomra a fantasy, a mese?
Valamit, ahová időlegesen el lehet vonulni a mindennapi nyűgök elől, valamit, ahol az ember képzelete szárnyakra kaphat, ahol lehetősége van gyermekmód örülni a csodáknak, izgulni, rettegni, és megkönyebbülten fellélegezni a hősök kalandjai olvasatán...Színes világokat jelent, korlátlan lehetőségekkel.
Én egyaránt elolvasom a klasszikus fantasy kategóriába sorolható könyveket, a sci-fi irodalmat, a cyber-világban játszódóakat, és a meséket, mondákat (és ezeken kívűl persze rengeteg mást is...:)). 28 éves fejjel is elő-előveszem gyermekkorom kedvenc meséit, csak azért, hogy újból beleízleljek a hangulatukba.
Nincs különösebben ellenemre az sem, ha a fantasy-t esetleg valami "techo-dologgal" keverik. Ha jól csinálják, így is el tud varázsolni (lásd Gyűrű, Ivory kapuja stb.).
A szerepjátékkal előszőr a suliban találkoztam, és azóta is úgy alakult az életem, hogy az egész baráti társaságom eköré a "hobbi" köré épült. A srácok, ha nem játszhatnak, hamarosan elvonási tüneteket produkálnak. A Párom is, ugyanúgy mint ők, életének jelentős részét azokban a "másik" világokban éli. Én annyiban lógok ki közülük, hogy nekem nagyon hangulatfüggő, mikor vagyok nagyon földönjáró, akit az evilági problemák nyomasztanak, és mikor van kedvem teljesen azonosulni egy fantasy figurával. Ennek ellenére nálunk nem jelent a szerepjáték ütközési zónát. Értékelem, hogy mernek gyerekként játszani, és ha olyan hangulatban vagyok, én is nagyon szeretek azokon a világokon barangolni, velük. Jó érzés, ha az ember időnként ki tud szakadni ebből az erősen behatárolt képességekkel rendelkező életből, és egy kicsit belebújhat valaki más bőrébe, aki egy kicsit ő, kicsit viszont természetfeletti képességekkel megáldott személy - és nem kötelezően ember, hanem bármi más faj annak összes előnyével és hátrányával, de mindenképpen HŐS. :)
Játszottam AD&D-t, M.A.G.U.S.-, Shadowrun-t (ez ugyan nem kifejezetten fantasy), és jónéhány kötetlen játékrendszer szerinti mesében is jártam már. Legtovább a M.A.G.U.S. világán játszottunk, kifejezetten élvezetes volt azok után, hogy a róla íródott regények már megteremtették az alaphangulatát, a világ ízét. Kipróbáltam azt is, milyen mesélőnek lenni - fantasztikus érzés, ha olyan mesét vagy képes tolmácsolni a csapat számára, ami benned él, és látod, hogy őket is magával ragadja, velük is élni kezd...Igaz, ritkán vállalkoztam erre a feladatra, nem mindíg tudom kézben tartani a vidám társulatot.:)
Régebben a bárd, a druida, a ranger karakterek vonzottak, egy ideje az embervadászokat részesítem előnyben, főképp azokat, amelyek afféle "ügynök"-feladatokat végeznek el. A karaktereim sosem tudnak teljesen a saját itteni személyiségemtől elszakadni, valahogy mindíg beléjük csempésztem valamit magamból, olyan karakterrel én nem igazán tudok játszani, amelyik teljesen ellentétes a jellememmel.
Elnézést, ha kissé hosszúra sikeredett volna a hozzászólásom.:)
