Építőanyag, bútor, tüzifa, papír, ilyesmire gondolok. Szabályozásra is szükség van és abban sem vagyok biztos, hogy magánkézben jobb volna a helyzet. Sőt!
Erdészekre szükség? Ezt fejtsd ki légy szíves mert én teljesen máshogy látom. Az erdő legnagyobb ellensége az erdész, ez egy elég régi mondás, de nagyon igaz. Májusban megyünk családdal a Dobrocsi Erdőbe (Szlovákia, Polána hg.) kirándulni. Na ez az az erdő, ami nem látott erdészt. De még soha. Nincs a hátrányára, érdemes meglátogatni. Én beleborzongok abba a helyzetbe, mikor -egyébként pont a kékes oldalában- kiadták a vágási engedélyt az utolsó magyarországi őserdőre. Nem rég volt, asszem '75. Na az is egy erdész volt. Na nem is kezdek jobban bele, mert felbosszantom magam.
Koszi a tanacsokat allez zserzseli! es rrroka! Az eloeletem a futassal kapcsolatban nem tul regi(kb 3 eves). Szimpla kedvtevesbol es az allergias asztmam kordaban tartasa vegett csinaltam. Kb ket eve jarok "versenyekre". Sose gondoltam,h majd maratont fogok futni,mert elegedett voltam a fel maratoni tavval. Vegul ismerosok gyozkodesere tavaly indultam a Bp maratonon.Ami egy remalom volt,mivel az ultrabalaton es a maraton kozott csupan 160 km-t kocogtam ossze es 16 km fole nem is mentem.Vegig szenvedtem es megfogadtam,hogy soha tobbet fel maratonnal tobbet. Idokozben megfordultam par terep felmaratonon (Dorset(ez nagyon jo tanulopenz volt elsore...),aztan South Devon,majd Exmoor,Dover).Kozben megfogadtam,hogy osszegyujtom az Endurancelife-os ermeket.Es iden marciusban a Sussex-i helyszinen a maratont valasztottam(Itt ugy ereztem,hogy jol jonnenek a botok emelkedon felfele).Ami,ha idoben nem is (4:31:36),de elmenyben szuper volt. Ezen felbuzdulva szerettem volna meg belekostolni egy ultraba az Ultrabalaton elott,igy vegul a Jurassic Quarterre esett a valasztas. Mellesleg a forumat olvasgatva kicsit el is bizonytalanodtam,hogy biztos induljak e...De lesz,ami lesz.A lenyeg a tuleles. Szinte kizarolag aszfalton kocogok a "versenyeken" kivul,igy mashol nem is igazan van lehetosegem kiprobalni a botozast. Nem hiszem,hogy a csontik koze tartozom a magam 167cm-vel es 70 kg-val.Viszont szerintem maradok mar a speed-nel,nem merem megkockaztatni az ultrat egy uj cipovel foleg,hogy elso fel maratonon szivem szerint inkabb mezitlab fejeztem volna be. Viszont a maratonon mar teljesen kenyelmes volt. Szoval kijelenthetem,hogy teljesen a kezdo kategoriaba tartozom.
Annyi szépet olvastam a versenyről, hogy még nyugdíj előtt ki akartam próbálni.
Most jött el az ideje.
Késő téli :) verseny lévén várható volt, hogy a rákészülés kicsit hiányos lesz, ezért jó előre beneveztem, hátha extrán motivál.
Január elsején futottam is egy szokásos 42km-t, majd a versenyig még 145-öt.
Tehát a készülésből semmi sem lett, ráadásul könyvek terén elég sok elmaradásom volt, ezért az első pár hónapban inkább bkv-ztam a melóhelyre, és olvasgattam.
Szerencsémre az elmúlt hónapban már jó idő volt így szinte minden nap kerékpárral érkeztem a munkahelyre, ez a kétszer fél óra bármennyire kevés, ébren tartja a szervezetet. Beesett viszont sok-sok munka, így az esti pótfutások sorra elmaradtak.
Már megint nem futottam vagy tíz napja, gondoltam, hogy a verseny előtt illik rápihenni, de azért nem ennyire.
A verseny előtti szerdán tehát kimentem futni a Margit-szigetre, legyűrtem egy kört maratonozós pulzuson, hát ebből országos izomláz lett, ami azért szombatra elmúlt.
Az előzményeknek megfelelően kíváncsian tekintettem az emberkísérlet elébe, életem harmadik leghosszabb futását a szerencsére bíztam.
Célpulzusnak a bemelegítő 140-es értéket tűztem ki, ennyivel simán lehet emészteni, szóval a szombat hajnali 3:30-as kelés és kocsikázás alatt befaltam három hagyományos felvágottas zsömlét.
A rajtnál jó hátra álltam, Nagy Feri, mint sokszoros MB teljesítő gondjaira bíztam magam.
A rajt után nagy dugulások és séták voltak, így tényleg sikerült a tartományon belül maradni. Követtem a környezetemet, a legkisebb emelkedőt is megsétáltuk.
Egy idő után, miután az emelkedők gyaloglása nem ment 140-en, meg zavart is a tempó, felemeltem a pulzuslimitet 150-re, ezt már zömében sikerült is tartani.
Lassacskán kúsztam előrébb és előrébb, majd nemsokára találkoztam Zoncsival. Majd a hátralévő távon még sokszor.
Szár hegy után sikerült vezetésemmel eltévednünk, én a szalagot, Zoncsi és a többiek engem követtek hűen. Bár a Strava flyby-a szerint mások is megszívták. Időben nem veszítettünk sokat, egy kis plusz szintet tettünk bele, ennyi.
Az előző heti szuper MB beszámolókból kiírtam pár részidőt, ami bő 7 órás teljesítésekhez tartozott, 2:40 Kékes, 4:00 Galyatető, 6:30 Múzsla.
Ez kellett, mert így a Kékesre érve rögtön tudok célidőt számolni.
Esemény nélküli kényelmes futással értem el a csúcsot, Kékesre 2:36-tal érkeztem, és tőlem szokatlan módon szétnéztem a frissítőasztalon is. Három perc múlva, még 2:40-en belül indultam tovább. Nocsak. Szóval az előzetesen saccolt nyolc óra nem volt reális, mondjuk nem tudtam még, lesz-e megborulás (nem lett).
Innen csak lefelé van tovább. Egyszer már futottam a Sombokor lejtőjén, és mivel szeretem a dh-t, gondoltam meghúzom a köves poros lejtőt, kicsit kamikáze módon rohantam a meredeken fától-fáig. Persze csomó mindenkit megelőztem majd visszaálltam a szokásos tempómra.
Galyatető felé egy enyhe lejtőn belerúgtam egy kőbe és gurultam egyet. Lett egy pár horzsolásom, könyék, oldal, tenyér, de semmi komoly.
Galyatetőn 3:48 volt a részidő, egész is biztató volt. Fáradtság nem volt, egy percet álltam csak.
Mátraszentlászló után kényszerű kitérőt kellett tennem, veszítettem hét percet. Eddig 33k, 4ó25p. Számolgattam, hogy már csak egy hegyes félmaratont kell futnom, lehet hogy meglesz a 7 óra.
A kitérő után megjött az erőm is. Vöröskői kilátótól folyamatosan előzgettem vissza azokat, akik közben elhagytak. Ágasvárat direkt vártam. Terveztem, hogy meghúzom, köztes szórakozásként. Évekkel ezelőtt már jártam erre, akkor fullosan megfutottam, gondoltam, hogy most közelében sem leszek. De azért most is igyekeztem mindent kifutni, pulzus 160-165, finomság. Kár, hogy nem volt itt külön részidő mérés, tényleg jó időt mentem. A csúcs után ezredszer találkoztam Zoncsival, a szokásos köszöngetés után ismét tervezetten, lezúgattam az Ágasvárról.
Még egy kis lejtő, majd sík, sehol senki, egy megbotlás után behúzott a görcs. Üldögéltem egy pocsolya szélén és gondolkoztam, hogy a lábfejet előre vagy hátra kell feszíteni. Egy turista segített, felállás után rögtön tudtam kocogni, bár csak óvatosan kezdtem neki.
Következő frissítőnél (Mátrakeresztes) ismét három percet álltam, segítettek korábbi esés vérnyomait lemosni a karomról, újdonságként kipróbáltam az uborkát. Nagyon jól esett a sok nápolyi, kóla és zselé után. Az itteni részidő 42k, 5ó26p volt.
És pozitívan csalódtam az állapotomon.
A P85-ön ennyi idő után már mindenféle ízületi fájdalmaim voltak, most meg semmi. Jól éreztem magam, ráadásul minden enyhe emelkedőt megfutottam, a Múzslát mondjuk nem :), oda 6:23-mal érkeztem. Ekkor már tudtam, hogy nem lesz meg a hét óra, csak majdnem. Azt hittem, végig élmény DH lesz, de az azért ez az utolsó rész is tele volt sunyi kis emelkedőkkel. Nagyon jól haladtam, daráltam be az embereket. Stabilan 150 feletti pulzusra tértem vissza, a falu egyre közeledett, a célba futás minden eufória nélkül történt. Megcsináltam. 7:03.
Ha azt mondom, hogy nem fáradtam el, az hazugság, mert a leülés és felállás tortúra volt, de nem éreztem kinullázva magamat.
Az azonnali grapefruitos sör igen jól esett, a gulyás is rendben volt, a Mátrabérces bort még nem kóstoltam, de tök jó ötlet. Még helyi akácmézet is vettem.
Futóversenyhez képest hülyén éreztem magam a sok gyaloglás miatt, meg hogy alig lett pár hatpercen belüli kilométerem, az is csak a végén.
Viszont egyre több az ismerős, tudtam nézelődni, éppen frissen zöldült ki minden, élmény volt!
Tanulság: állóképességet nem lehet öt hónap alatt elveszíteni, de sebességet jócskán.
Szükség van erdészekre, rengeteget dolgoznak, de sokszor szarul. Vagy felháborító módon. Több köbméter pet palackot hagynak maguk után. Sokszor ott marad az olajoskanna, sörösdoboz és ki tudja még mi. Tarvágásnál van, hogy ezt mind beleboronálják a talajba.
Emellett sokszor agresszív, "területvédő" módon lépnek fel, érezd magad szarul, mégjobb, ha otthon maradsz, mint "a normális emberek". A vadászok ennél sokkal tovább is elmennek, de róluk már tényleg nem mondok semmit.:-)
Mindig, (sokszor, vigyorogva) bólogatok kommentjeiden, de a mi beszélgetésünk olyan lenne, mint a nagyon-sötétzöld sötét zöld találkozása, a kocka levegőmunkacsoportossal az Élhetetlen Párizs Szimpóziumon.
"az MBT élmezőnye, pl. hogyan élte meg " Mint néző, annyit veszel ki a dologból, hogy -k.sok vizet átforgatva- keringésileg darálják le mihamarabb a "pár puklit", mivel erőnlétileg meg sem érzik igazán.
Pedig engem érdekelt volna nagyon is a véleményed. Azért minden jeepnek ne kuporodjunk má' fel a motorháztetejére, kakaóscsiga-tekerési célzattal. Valakinek rendet is kell tartani fél-M.o-nyi részeken..
Szerintem nem jó ráerőltetni az ilyen sérülésekre. Én is így szoktam, hogy falig megyek velük, de nem ez a jó módszer.
Amúgy én is a túrára mentem volna, de a túra hetén pont volt egy verseny amire el akartam menni, így maradt az MBT. Nehéz kérdés ez, mert egyszerűen nem értem mi előnye a trail-nek a rendes túrához képest. Ha 7órán belül futsz, az előzgetéses szakaszok is minimálisak. De hát szinte mindenki a trail-re megy, alkalmazkodom. Az mondjuk mindenképp a trail ellen szól, hogy +1 rendezvény az erdőben, azt a +200 embert meg a túra észre sem venné. Bár elhanyagolható a kártételünk az erdészekhez képest. Azt hittem rosszul látok, mikor a Csór hegyen jött lefelé velünk szembe egy Pickup, benne 2 dagadt erdész. Be is szóltam nekik, hogy ismerik-e még azt a dolgot, hogy gyaloglás.
Sziasztok! Jó olvasni a beszámolókat, én a tt-n voltam hagyományból, ott ideális idő volt, majdnem minden stimmelt. És most picsogok egy kicsit.
A felkészülés jó volt nagyjából, otthon már több edzőkörön is sikerült szintet ugranom, az önbizalmam csúcsra járt. Csak éppen március végén elkezdett fájni a csípőm. Nem pihentem rá, a tt hetén már komolyan akadályozott, pénteken 10 percet bírtam.
Önbizalomnak viszont nem voltam híján, ezért szombaton mindent vagy semmit taktikával vártam a startot. Nekem Kékesig szokott tartani a mumusszakasz, aztán Galyáig ez fokozódik, de onnan már jó. Szokott lenni.
Nem óvatoskodtam, ahol érdemes volt nyomtam, ha kifulladtam sétáltam, a lefelékben kíméltem a futóművet. Kékesre a tavalyihoz képest kb. 10 perc előnnyel értem, valahol 3:10 és 15 között már Galyán voltam.
Aztán lépésről-lépésre szétestem. Vöröskőnél már nagyon féloldalas volt a mozgás, pedig ott már tényleg lehetett volna nyomni. Elkeseredtem. Szamárkőnél, hirtelen megszédülve, úgy tünt, hogy eljön a sakk-matt is, de szerencsére ezt megúsztam a legvégéig.
Keresztesen még hoztam így is a tavalyit, a Muzslát szeretem, nagy kedvvel nekiestem, nyomtam. Csak éppen két srác lazacsétával, beszélgetve tartotta a tempóm. A minősítésért és a nagyképűség miatt elnézést kérek, de ott baromi szarul esett, amikor nagyfenekü lányok kocogtak el mellettem. Úgyhogy a maradék büszkeségem miatt sétáltam inkább. Nekem viszont, sajnos nem sikerült 6 órán belül besétálni:-), ehelyett a tavalyi 82' helyett 101' lett az utolsó szakasz. A célban gratuláltam Balázsnak (nagyon kemény volt!), aztán "gyorsan" eloldalogtam.
Futni azóta nem tudtam, de a járás már nem fáj. Tavaly hetekbe került míg feldolgoztam, hogy 3 perccel lecsúsztam a harangszóról, idén az aznapi fásultságot leszámítva, pozitívan látom a jövőt. Az irány jónak tűnik, remélem, minél előbb mehetek újra csatangolni. Hajrá!
(Melegfront ide, vagy oda, olyan szívesen elolvasnám, hogy az MBT élmezőnye, pl. hogyan élte meg szubjektívan azt a cirka 70 perces Muzsla átugrást...:-))
Jó kis élményeket szerzett mindenki! Király! Ezeket olvasva lehet tanulni:)
barefootBushman - akkor te voltál aki vizet kínáltál a Múzslán? Zsír! Köszönöm! Ott helyben lehet hogy nem ment át ez:)
Ez a görcs érdekes kérdés. Nemrég talán egy Runners World-ben volt erről egy cikk hogy mi okozhatja - kvázi nem tudják :P vagy nagyon sokféle lehet a kiváltó oka.
Nekem például amikor azt az ujjfelhasítós balesetet szenvedtem és párszor rendesen megszédültem, na utána mikor folytattam a futást begörcsöltek a lábaim. Lehet a kis sokk miatt...
Köszi! Nagyjából én is ezen a véleményen vagyok, mondtam is a páromnak miután célba értem. Az utóbbi időben ugyan bringával próbáltam pótolni a futást, de mennyiségben az sem volt kielégítő. Viszont a korai elgörcsölést sem az időjárás, sem a szervezetem tápanyag "feltöltöttsége" nem indokolta vasárnap. Edzeni kell nincs mese. 3:)
Köszi! :-) A húsleves pedig komoly, bár igazából leveskockából főzi a párom, tehát végül is "hamis húsleves" Nekem bejött, mert egyszerre folyadék és só pótlás. Hosszabb , vagy nehezebb futásokon szoktam használni, 18-25 kili környékén. Ínyencek csigatésztát is főzhetnek bele, szénhidrát pótlásnak. 3:) Azt még egész könnyű meginni egy nagyobb szájú üdítős palackból.
na ez összejött pajti!! gratulálok! tök jó, hogy a meleg ellenére ilyen kerek kis futás lett!! meg semmi vipera, orra esés, válltörés, durvulás, összevarrás :))
aszta rákerestem erre a versenyre, elég klassz lehet! jó lenne egy-két fénykép utána ide :)
bot a magasságodtól függ. én 173 vagyok és 110es botot használok. ez tökéletes nekem.
a carbon bot jó, ez a márka sztem elég jó, bár drága..
viszont, ahogy néztem ebben azért nincs olyan sok szint. 1850 m 73 kilin?
ha nem használtál még botot, nem biztos, hogy itt kell kipróbálnod..
persze te döntöd el..
cipőt illetően te ismered jobban a terepet biztos, gondolom sok helyen mély, süppedős, angolos, belvizes.. oda éppen jó lehet a könnyű cipő, de amiket írtál alapvetően gyors lábú csontiknak való, meg persze elég jó lábboltozattal rendelkezőknek. ha ez vagy, akkor jó ez.
ha nem, akkor én inkább valami határozottabb cipőt választanék, jobb csillapítással. vagy a terepet még jobban markolót. (sppedcross, fellraiser hoka speedgoat, stb.) pláne első ultrának..
a 73 km azért hosszú egy sense-ben. de persze kilian egy 22 órás UTMB-t is fut benne bármikor..
amire még figyelj szerintem, az a frissítés. ez ultránál kulcs. nem írtál semmit az előéletedről, szóval, lehet, hogy volt már tapasztalatod, de ezt jól kell kiválsztani, nem legyen sok a zsákban, de pörgessen, hidratáljon, energetizáljon..
attól is függ, hogy milyen stílusban használod. a nordic walkingos stílushoz nekem 178 centihez a 110-es bot a jó, de úgy láttam aki nem ebben a stílusban botozik az jóval nagyobb túrabotot választ. amúgy ha nem ismered a techikát és most botoznál először, akkor kb fölöslegesen viszel botot, csak útba lesz és zavarni fog.
Sziasztok! Segitseget szeretnek kerni.Majusban indulok az elso ultra futasomon(Jurassic Quarter) es tanacsot szeretnek kerni a megfelelo turabot kivalasztasahoz.Hogyan valasszam ki a megfelelo hosszusagot es mire figyeljek a valasztasnal?Amit en neztem az a Black Diamond Distance Carbon Z vagy FLZ valtozatot. Illetve meg egy kerdes... jelenleg egy Salomon S-Lab Speed cipom van es megfelelo lehet ilyen hosszu tavra?Vagy inkabb szerezzek be egy Sense Ultra-t? Esetleg van valamilyen egyeb tanacsotok egy kezdonek? Valaszotokat es segitsegeteket elore is koszonom!
3 nappal az Esemény után még mindig nem rendeződött novellává a fejemben a történet, de lassan meg kel írnom, mert már Csermaneknek is megígértem születésnapjára. :) Kezdem hát. Mondjuk egy Skeletrontól lopott felütéssel: 2010: 9:17, 2012: 9:07, (hosszabb táv) 2014: 7:46, 2015: 6:45. Szép sor, és nagyon megtévesztően egyértelmű lenne a folytatása egy laikus szemével nézve. Igyekeztem is mindent megtenni idén, hogy ne törjem meg a tendenciát. A heti kilométer adagjaim rendre 80 km fölött voltak, szorgalmasan látogattam a core training órákat heti 1 alkalommal, csak a gyorsító edzések hiányoztak. Igaz, a múlt hétvégén kiderült, hogy annyira nem vagyok lassú, mert minden célzatos rákészülés nélkül toltam egy 1:31:30-as félmaratont, amiben még kis szintingadozás is akadt. Ráadásul a múlt héten eljutottam végre teljesítménydiagnosztikára, ahol a doki jól megfuttatott a szalagon maszkkal a fejemen, majd azt mondta, jó erőben vagyok, megfelelő az ultrázáshoz az állóképességem. Bár kissé sok a gyors izmom a lassúhoz képest, ezen még érdemes változtatnom, ha még eredményesebb akarok lenni hosszú távon. Ezek voltak a jelek, amik biztattak. Aztán voltak apróságok, amik figyelmeztettek az óvatosságra: véradáson kiderült, hogy kissé kevés a hemoglobinom. (Elkezdtem vasat szedni.) Az eddigi idei versenyeim elég magas pulzussal sikeredtek, amit egy ideig ugye tolerál a szervezet, de amikor a tartalékokat felégetni az ember, akkor könnyen jöhet a faltól az orrba vágás. Alapvetően optimista vagyok, reméltem a jó teljesítményt, de a beígért (és meg is tartott) meleg idő nem jósolt könnyű futamot. Mit tehet ilyenkor az okos futó? Pulzusra megy, nehogy megcsalja az hamis biztonságérzet a Kékes felé. Mit tettem én? Mondtam nőmnek, hogy ugye, hagyjam a fenébe a pulzusmérőt, hogy ne zavarjon? (Persze, hagyd!) És hagytam. A táskán is gondolkoztam. Nem akartam a hátizsákot vinni, mert macerás az utántöltése, és melegíti a hátamat. Az övtáska könnyű, viszont csak 7 decis a kulacsa. Végül mégis ez utóbbi mellett maradtam, és ez szerintem jó döntés volt. A problémát úgy oldottam meg, hogy a pontra már mindig száraz kulaccsal érkeztem, ott ittam egy jót, majd teletöltve távoztam a következő szakaszra. 2-2 gélt küldtem magamnak előre a pontokra, és fegyelmezetten fogyasztottam is őket, akárcsak a sótablettákat, óránként egyet. Ki akartam írni magamnak a tavalyi részidőimet, de végül ez kimaradt, így fejből próbáltam felidézni őket, ami nem mindig sikerült. A rajtba 1 órával korábban odaértünk, rajtszámmal már a tarsolyban, Bellus Áronékkal a hátsó ülésen. Izgatott hangulat uralkodott a zónában, mindenki igyekezett ráhangolódni a Versenyre. Ügyes-bajos dolgaim intézése közepette volt idő kis szociális életet is élni, amit én nagyon szeretek. Itt mindenkit ugyanaz a cél motivált ma, láttuk ezt egymás szemében. Aztán megszólalt a motiváció rajtzene, majd elstartolt a mezőny és vele én is...
Sziasztok! Megosztom veletek a Muzsla Trailról írott beszámolómat, remélem nem találjátok majd unalmasnak. Az tuti, hogy én vasárnap nem unatkoztam. Biztosan sokan ismeritek az érzést, amikor vártok, vágytok valamire, de ugyanakkor féltek is egy kicsit (vagy nem kicsit) az eljövetelétől. Na hát nekem is hasonló érzéseim voltak a Muzsla Trail miatt. Tavaly már egyszer teljesítettem ezt a távot és a tervem az volt, hogy idén az 55 km hosszú 2800 méter szinttel boldogító Mátrabérc Trailt fogom megfutni-kúszni-mászni. Aztán történt ami történt, augusztustól fogva nem tudtam futni, készülni erre a nem éppen átlagos megmérettetésre. Viszont azt már Szegeden a kórházban fekve eldöntöttem, hogy ott leszek a rajtban. Akkor még marha optimistán a hosszabbik távban gondolkoztam, bízva egy gyors felépülésben, és a futáshoz való minél hamarabb visszatérésben. A felkészülésem minőségét jól jelzi az, hogy augusztus 2. óta kb. 110 km-t futottam összesen. Most a Muzsla után áll kb. 140 km-en a számlálóm. Azt hiszem, ez nem mondható éppen ideális felkészülésnek egy hegyi terepfutó versenyre.
Ennek ellenére jókedvűen és optimistán érkeztünk meg Szurdokpüspökibe, ahová ugyanúgy mint tavaly, 4 en utaztunk. A feleségemen kívül eljött a lányunk és a barátja is. Az időjárás előrejelzés meleg napot ígért, ráadásul a rajt 10.00 órakor volt, ami azt jelentette-számításba véve egy 4-5 óra közötti teljesítést-, hogy a nap legmelegebb szakában fogunk futni, elég sok helyen nyitott, napos szakaszokon. Ennek megfelelően rövid naci, póló, pulzusmérő óra és egy könnyű hátizsákba öltözve vártam a 10 órát. A futókulacsaimon kívül fél liter +vizet, fél liter húslevest, 2 gélt, 2 müzli szeletet, és egy magnézium ampullát vittem magammal a (tor)túrára. A rajtrácson közepesen hátra álltam, hogy ne tartsam fel a gyorsabb futókat. Fegyelmezetten kezdtem futni, de a pulzus hamar megérkezett 150 közelébe. Azt örömmel csekkoltam, hogy ez nekem még tök komfortos. Jól bírtam a meleget még néhány sporttársat sikerült is előznöm. A 3.-4. kilométer környékén elkezdődtek a számomra már meredekebben emelkedő, tempós sétákat igénylő szakaszok. A pulzus beragadt 150-re, így mindig úgy próbáltam mozogni, hogy ez ne emelkedjen. A rajttól 14,7 km-re lévő Mátrakeresztesi EP-re 2 óra alatt érkeztem meg, itt még matematikailag volt esélyem egy 4 órán belüli, vagy akörüli teljesítésre. A pont előtt néhány száz méterrel viszont elkezdett a bal vádlim finoman görcsölni. Volt nálam magnézium, de úgy voltam vele az ellenőrző pontig már kibírom, ott majd frissítek, iszom izot, és ha nem javul a helyzet a Muzslán felfelé betolom a Mg-t.
A frissítő ponton, csekkolták a chippemet, megettem pár falat banánt, egy-két mondat a segítőkkel majd irány a Muzsla. Felfelé a csúcsra 16 kili környékén minden különösebb görcs, vagy előjel nélkül a bal lábujjaim egyszerre ökölbe szorultak. Tudjátok mint a Tom és Jerry mesében a macskáé. Elemi erejű para tört rám, gyorsan kiugrottam a cipőmből, leültem és elkezdtem visszafelé feszíteni a lábujjaimat. Utána kicsi vádli masszázs, nyújtás. Itt benyomtam a Mg-t. Picit majréztam a Mg esetleges emésztéskönnyítő hatása miatt, de szerencsémre nem kellett DNS mintát hagynom az erdőben. :-D Ezzel sajnos párhuzamosan a görcs sem akart engedni. Innentől kezdve iszonyat meló volt számomra az egész. Gyakorlatilag 100-200 méteres futások, görcs, nyújtás, séta. Találkoztam Csipiékkel, aki nagyon segítőkészen felajánlotta, hogy ad magnéziumot, de akkor már bennem volt egy ampulla + elrágcsáltam a rajt csomagban kapott zselét. Mivel alapvetően nem vagyok elgörcsölős fajta, nincs nagy tapasztalatom a helyes adaggal kapcsolatban, így azt megköszöntem, de már nem fogadtam el. A Muzsla most kegyetlen szerető volt, mert azt hagyta, hogy meghódítsam, de futni még nem engedett. Így, ennyi felkészültséggel nem. Cserébe gyönyörű panorámával varázsolt el. Több ponton is megálltam fotózni, 1-2 rövidebb videót készíteni a látványról. Kb. 5-6 percet pocsékoltam el fotózással a tájban való gyönyörködéssel, e nélkül ennyivel hamarabb, de biztos hogy lélekben szegényebben értem volna célba. A csúcskő után még 7km lefelé várt rám, amit az erősödő már akkor mindkét lábszáramat érintő- izom görcs miatt nem tudtam-mertem normálisan megfutni. Mikor visszaértem Szurdokpüspökibe, a család már nagyon várt. Párom elég feszes teljesítési időt gondolt nekem, jócskán túlmentem rajta. Lányom kijött az utolsó kanyar elé, és 150-200 métert együtt futottunk a célig. Majdnem lecseszett, hogy már fél órája itt vár rám .szinte megsajnáltam szegényt. :-D A cél vonal előtt még egy utolsót csavart a Muzsla a vádlimon, de bőven a szintidőn belül sikerült beérnem. Az MB trail csapat egyik tagja mikor meghallotta, hogy 16 km-től görcsölő vádlival jöttem végig elég érdekes arccal nézett rám. Nem tudom, hogy örültnek, vagy csak szimplán hülyének gondolt. Remélem az előbbi Beérkezés után megittam egy kád vizet, a befutócsomagban lévő sört, meg ettem egy keveset a befutásért járó kajából. Hazafelé elgurultunk Egerbe némi bort venni, és az éjszakát Hevesen a sógornőméknél töltöttük, ahol pár pohár borocska elfogyasztása után kellemesen lelazulva reggel nyolcig pocoltam. Hétfőn hazajöttünk, és este egy habkönnyű 5:50 es tempóval rákocogtam egy 5,5 km-t a vasárnapra. Most így 2 nappal a verseny után, a sípcsontom melletti kis lábszár izomban lévő izomlázon kívül semmi bajom. Kellemes fáradtság a combjaimban. Verseny közben nem fájt sem a törött combcsontom, sem más egyéb testrészem - leszámítva a vádli görcsöt. Végezetül, de nem utolsó sorban új ismeretségre is szert tettem , mert igaz először Nagyhegyesen a Kráter kupán, de találkoztam Boncsér Zolival, akivel volt szerencsém a Muzsla Trail versenyközpontjában is összefutni.
Konklúzió:
4:42:13 alatt sikerült befejeznem a saját versenyemet, amivel ismerve az elmúlt 7-8 hónapomat elégedett vagyok. Ugyanakkor mivel nem fájt semmi ami fájhatott volna, a rehabilitációmat befejezettnek tekintem, és megkezdek egy tisztességesebb felkészülést a nem is olyan soká következő Kaptárkövek Trailra. Rendes eredményekért tenni kell valamit. J
Versenyezz és írj róla többször! :-)))) Szinte megkívántam ezt a versenyt, bár a 2. fele az már annyira nem vonzó. No meg semmiképp ne legyen a MBT-vel egy időben. :)
Az eredményed nagyon imponáló, meglátszik, hogy a nem elfutás az elején kifizetődő volt!
Bali, egy jó időjárással simán megvan az a mínusz 10 - 15 perc. Bár, hogy Pálfy Marci és a miskolci élgárdisták hogy a p-ben mentek 5:10 körül így is, fel nem foghatom.
Viszonylag készültem. Izgulni nem izgultam, pedig volt miért. Ha idén sem sikerül a <6óra, akkor az okozott volna némi problémát. Fejben. Ez lett volna a 4. sikertelen kísérlet a tárgyban. Volt egy Ágasvári th-tól körbelejövős (6:01), volt egy sirokrólindulós a rohadtmelegben, volt egy 4:02 Ágasvár szuperjóállapotban majd onnan lefelé befosó combizommal kiállós, és tavaly volt egy 6:06 az iszonyat melegben(túra). Idén akármi van, 6 alatti kell nekem. Béláék mentek tavaly 5:53-at, idén erősebbek mint tavaly, és én is megyek úgy, szóval nyugodt voltam, lehet 50fok, vagy 30cm hó, akkor is meglesz.
Nekem a meleg nem a barátom, ezért aztán lassan mentem. Régebben nem volt szokásom fogni magamat, most még a Muzslára felfelé is húztam a kötőféket. Egy helyen ugrott meg a pulzus, Galya előtt. Itt a francia gyerekkel kezdtem el dumálgatni, és nem figyeltem. Ezt a szakaszt egyébként 2 hete futottuk Bajári kollégával, és 155-ben olyan lendületesen szaladtunk fel, hogy juj. Most a melegben totyogva-beszélgetve befigyelt ugyanitt a 169. Idegesítően sokat sétáltam. Tojtam a részidőkre, meg sem néztem őket (2éve még a kezemre is felírtam --- de minek).
Viszont nem fáradtam, helyenként tudtam kifelé figyelni, pedig ilyenkor befelé nézek, meg a lábam elé. Láttunk muflont előttünk átrohanni Szederjéstetőnél, az szép volt, ellensúlyozásként valaki meg odacsinált az út közepére Rudolftanya elág-nál. Förtelem. Láttátok? Nem lehetett nemlátni.
Hiba azért volt bőven:
Előszőr is le kell menni pénteken. Ez a szombati hajnali indulás egy baromság. Lemész péntek reggel, elvagy ott a Mátrában, du. tuti összefutsz valakivel, meg utána más valakivel, meg még este bárkivel, és eltelik a nap. A célból meg nem kell csak este eljönni, mert ott meg jó.
Egyéb bajt mondani nem tudok azon kívül, hogy meglepett miket feltételez a T.rendezőség rólunk (személyi ig., aláírás, számla meg minden). Jó bízni, de még jobb ellenőrizni, vagy mi? Tényleg van olyan kretén aki felveszi a másik rajtszámát? Meg több adag levest is lenne pofája megzabálni?
Ja azért egy alkalommal kizökkentem a befeléfigyelős flow-ból. Mikor keresztesen nem kaptam meg a megbeszélt ellátmányt, így vissza kellett szaladni a pontra. Az volt +2p, meg a koncsúrnál az egyik kanyarban pofánvert a brutálmeleg, és úgymaradt a patakig, az volt a másik +2p. Patakban megálltam, merítettem, fejetlocsoltam, és mentek a végén a 4p-esek. Simán meglett az 5:57, laza kocorászás... Egyébként azt gondoltam, ebben a melegben inkább 5:20-at megy az eleje, úgyhogy némileg orcalefaragó volt ez a +46p. Összességében melegebb volt mint tavaly a túrán, pedig délután akkor is irgalmatlan meleg lett, de idén már Oroszlánváron is füstöltem. És még így is 10p-t javítottam. Ez nem sok, de sokat dolgoztam érte. Most már feladat lesz megkeresni a következő -10-et!
A félsziget üres, turista nincs, csak pár bolond futó, meg futó bolond, meg néhány addiktív kerekes. Ezen túl full virág, meg tavaszirügy. Nincs sor a fagyis előtt, üresek a parkolók. Az ösvényekről nem is beszélve.
Valami valószínűtlen jó szállást is sikerült foglalni és majdnem nekünk fizettek érte.
Rögtön a leglényegesebbnél kezdeném!
A végén.
A kajajeggyel egy sokcsillagos szállodában lehet svédasztalon, de magyarosan zabálni. Asszem ezek után nincs is sok értelme írni a többi részletről, mert ez magában mindent visz...
Azérmégis.
Igen, máris ideírom (rögtönmásodik), hogy VAN kötelező felszerelés! Nekem pont elfért a gatyám hátsó zsebeiben.
A zaba mellett még teknikaji póló, meg kompressssziós zokni is járt felár nélkül.
Ezek után futni már nem érdemes.
Póló-zokni-kaja...
Az éjféli rajthoz átvittek a célból Lovranba. Kicsit késtünk, de jól sejtettem, hogy nélkülünk nem fogják kezdeni. Nemis.
Rögtön vmi 1400m szint 8 kilin.
Én komolyan készültem, megnéztem az eddigi eredményeket, részidőket. Ezek után szerényen az első sorba álltam, közvetlen Poletti mester mellé, hogy fogjam a kezét, ha el találna hasalni. A rajt után a mezőny 80% átgázolt rajtam, pedig szerintem 4p körül mentem én is. Láttam én már sok rajtot és elfutást, de ez mindent vitt. Annyira nagy volt a löket, hogy az órámat is rosszul nyomtam meg, így ez az első fél óra eccerűen kimaradt az életemből. Nem tudok vele elszámolni. Ez van...
Már a város széléig 300m szint meg is volt.
Onnan semmi különös. Pont nem saras ösvények, széles hegyoldalak, csak néhol szűkülő csapások.
A gerincre felérve azért volt szél én meg ugye már a másnapi kánikulához öltöztem, így nem álltam neki sokat nézelődni.
Na itt jött a második nagy meglepetés.
Mivel elfogyott az emelkedő, így mindenki leállt és elkezdett sétálni lefele. Komolyan TT fíling volt. Hadonásztak a botjaikkal és botorkáltak lefelé a köves ösvényeken...
Innen a féltávnál lévő nagyobb pontig egy hazai, középhegység jellegű menet volt. Kevés dózerral és erdei úttal, inkább ösvényekkel. Jó kövesekkel, benőtt csimbókos füves részekkel, csak szolidan, nehogy nagyot lehessen hozni a lefeléken.
Pontok.
Amit előre leírtak azt adtak. Nekem nem volt sok mindenre szükségem, így sokat nem turkáltam, de sztem teljesen korrekt volt. Egy helyen volt kicsit döcögősebb a kiszolgálás. JA, meg a víz! Volt pont, ahol kihelyezett tartályokból lehetett vételezni a vizet. A vízkibocsátásuk ezeknek a kis csapoknak olyan 3dl/perc lehetett. Azt hittem a guta üt meg. Le sem tudtam rendesen tusolni.
Fél távhoz lehetett cuccot előre küldeni.
Gyorsan meglett a motyó. Itt aztán tészta/rizs, főzelék/leves/nemtommi volt a választék. Tényleg habzsidőzsizni is lehetett volna, már ha vki ezért utazik ennyit. Még masszás meg tépelés is volt. Ez már a 21. század, na!
Innen aztán az első résszel ellentétben széles dózer és aszfalt utakon mentünk zömmel. És persze tűző napon. Egy rég felszámolt vasútvonalon is toltunk jó pár kilit. Itt viaduktokon és alagutakon is átmentünk, de ezek szépségét a bazi hosszú, nyíl egyenes szakaszok kicsit árnyalták...
Egy két helyes város is bejátszott ezen a részen, a táj szépségére amúgy nem lehet panasz.
Az utolsó ponttól aztán olyan mint a Lavaredo. Már látja az ember a célt, de vmi holt unalmas, szántóföldes, gátas, füves, 13 kilis, igazi lélekmarcangolás lesz belőle.
Itt aztán összeszedtem egy osztrák, hosszú távon induló srácot, aki teljesen off módban próbált bejutni a célba. Ilyet azért keveset láttam. Van az az ember, aki néz, de nem lát. Látszik, hogy rád néz, de a tekintete valahol a tejúton túlra fókuszál... Megfogtam a kezét és mondtam neki, hogy kövessen. Kocogtunk. Leálltunk. Kocogtunk. Leálltunk. Néha próbálkozott azzal, hogy hagyjam, de én ugye kisdobos és úttörő voltam és az ilyet nem csinál(hat). Kicsit lassú volt a dolog, de végül csak az utolsó 3 kilire nem sikerült életet lehelnem belé. Azt aztán tényleg gyalogoltuk.
Aztán cél.
Érem, pacsi...
Pályajelölés. Én háromszor eltévedtem, de csak pár métereket. Kicsit nehéz volt megszokni a jelölési módot, de utána már ráállt a szemem. Ezen talán javíthatnának, de az teljesen bejött, amit írtak: ha vki 50m-en belül nem lát jelzést, az eltévedt. (ez az 50 inkább 100 volt, de ez nem rossz).
Összességében lelkes, kedves csapat rendezte. Volt rajt(kapu), cél(kapu), expo, ceremónia, megminden, de mindez családias, 200-250 fős mezőnyökkel. Én azon a szakaszon, ahol csak a mi távunk haladt összesen két emberrel találkoztam, tehát nagy tömeg nincs.
Sztem kár lenne kihagyni, én ha tehetem megyek jövőre is.
Hát akkor nyitom a sort egy rendhagyó "sírás"-mentes beszámolóval:)!
Mindenféle hosszadalmas előtörténet regélés helyett inkább álljanak itt az eddigi Mátrabérc eredményeim: 9:05, 8:27, 8:20.
Idén a felkészülési időszakban valahogy sikerült rátalálni egy olyan ritmusra, olyan edzéstervet kialakítani ami szinte tökéletes összhangban volt a teljesítőképességemmel. Ennek eredményeképpen folyamatos volt a fejlődés, hétről-hétre éreztem, hogy egyre erősebb leszek. Persze voltak akadályok: egy fontos hosszú futás során egy kerítésbe beleakadt a mutatóujjam és széthasítottam a felső ujjpercem (gondoltam Pinyo horror kézsérülésére...), három héttel a 'bérc előtt elcsúsztam bringázás közben, de minden alkalommal magam mellé állítottam a szerencsét. Az ujjamat gyorsan és szakszerűen ellátta a solymári benzinkutas (ezúton is kalapomat emelem előtte) és megúsztam ájulás nélkül, sőt az edzést is befejeztem, bár nem volt kellemes. A bringás esés után is befejeztem az edzést és végül is nem zúztam le magam annyira, mint lehetett volna. Ezek a dolgok és a folyamatosan érzett fejlődés olyan erőt eredményeztek, hogy soha nem álltam még verseny rajtjában ennyire magabiztosan. Mindent megterveztem előre, a kajálástól kezdve a pulzuskontrollig és hogy milyen zenét fogok hallgatni közvetlen a rajt előtt. Ráadásul mindent a tervek szerint végre is hajtottam! Előzőleg persze számolgattam, hogy milyen időt szeretnék, meg mikor melyik EP-n kéne lennem, de az utolsó héten úgy döntöttem, hogy teljesen elengedem a terveket, nem stresszelem magam. Nem is jegyeztem meg az időtervet, egyszerűen csak nagyon jól akartam érezni magam. Végre tényleg ünnepként megélni a versenyt! A rajt során egészen hihetetlenül Metallica szólt felpörgető zenének, tudtam, hogy egyszerűen ma minden az én kedvem szerint fog alakulni. Ami még meglepő volt, hogy teljesen elmaradt a versenyláz okozta +10bpm-es pulzusemelkedés. Próbáltam jó helyre állni a sorba, hogy minél kevesebb embernek kelljen kerülgetnie, mert sejtettem, hogy megy majd a nyomulás. Mentem szépen a meghatározott ritmusban, könnyedén. A vadkerítésnél szépen sorba álltunk, azért csak volt olyan aki itt tolakodott előre... de nem foglalkoztam vele különösebben. Nagyjából mikor felértünk a főgerincre, rendeződött el a mezőny és volt hogy már magamra is maradtam. Kiváló idő volt, jó hűvös, de azért a felhőtlen ég előre vetítette, hogy elég meleg lesz. Első frissítésnek egy Mabakert nyamnyogtam el három darabban az első másfél óra alatt, ez volt az utolsó szilárd cucc a célig. Oroszlánvárat 1:29-re értem el és a következő emelkedőn már kezdtem előzgetni. Itt már keményen sütött a nap, az órám néha rámcsipogott, hogy nyugi és vissza is vettem. Tudtam, hogy a meleg még pluszban megdobja a pulzust, de nem szabad felülni a tél végei megszokott tempónak. Nem gondoltam volna hogy el lehet téveszteni az útvonalat, de kb 15km-nél sikerült. Egy nagyobb csoport ment előttem 100 méterrel és szépen caplattam utánuk a széles dózerúton, mikor egy nemrég lehagyott lány utánam kiáltott, hogy nem arra kéne menni. Rövid körülnézés után megállapítottam, hogy tényleg nincs jelzés, szalag a környékemen. Kiabáltam én is előre és láthatóan észrevették, megértették a csoportból, hogy mit akarok mondani, úgyhogy én szépen visszacsorogtam. Ők továbbmentek. Itt az út tesz egy kanyart észak felé a hegyoldalban. Egyébként az egyik kedvenc részem a Kékes felé vezető úton, ezt együtt futottuk a lánnyal aki rámszólt. Egészen meglepő volt, hogy milyen üres volt ez a szakasz. Itt fent, 800m felett még nagyon jó idő volt. Fújdogált a szél, az árnyékban kellemes hűvös uralkodott, de sejtettem hogy alsóbb régiókban szél és árnyék nélkül nagy izzadás lesz. Az Ep előtti utolsó meredek szakaszon Csanyáék szurkoltak, de úgy hogy be is ugrottam futásba a gyaloglásból ezzel beállítva a max pulzus értéket. Jól esett a bíztatás és magamban vigyorogva érkeztem fel 3:03-as idővel. Víztöltés után már indultam is le, az Ep-n megelőzve több embert. A lejtőkön szépen lenyugodott a pulzusom, a lábaim jók voltak, úgyhogy mentem. Egymás után maradtak le a versenytársak. A Galyáig vezető szakasz csalóka a hullámzás miatt, figyleni kellett hogy itt se engedjek a tempó csábításának. 30 percenként nyomtam a fél tubus Sponser zseléket. Amikor szükség volt rá hogy meglegyen a 60g szénhidrát/óra adag, híg izóval pótoltam a különbözetet. Pl a BCAA-s zselében és a Mabakerben kevesebb van, mint a Liquid Energy-s cuccokban. A többi alkalommal csak vizet ittam a zselékhez. 7dl-s kulacsot vittem, amit mindig bedöntöttem két EP között, tehát összesen 3,5l folyadékot ittam a verseny alatt. Csanyáék megint felbukkantak abban a kis nyeregben ahol az aszfalt az út mellett megy el, ismét megdobva a kedvemet. A kellemetlenek tűnő fel-le szakasz ellenben kiváló kilátást nyújt, de ezúttal hiába fürkésztem az északi látóhatárt, a Tátrát nem tudtam kiszúrni. Megint a hölgy mezőny egy tagjával kerülgettük egymást Galyatetőig és persze folyamatosan előztünk másokat. 4:25-re értem fel az Ep-ra ahol még egy pohár kólát is ittam a víztöltés mellé. A lábaim már persze érezték az eddigi törődést, de még mindig szépen fel tudtak pörögni. Kellett is a tempó, mert ez a szakasz ahol tényleg lehet futni. Ahogy ereszkedtünk, kezdett az idő is egyre melegedni. Árnyékban levettem a sapkám, hogy szellőzzön a fejem és közben a nedves sapka is jól kihűlt. Mikor ráfordultam az Ágasvárhoz vezető ösvényre, gondoltaban már a Múzslán jártam. Vártam már nagyon hogy odaérjek. Itt rájöttem egy nagy erősségemre, hogy én szeretem azt az emelkedőt! Valószínűleg onnan ered ez a szeretet, hogy első teljesítésem alkalmával már atom elcsigázva vágtam neki ezért egy végső mentőövhöz a zenéhez fordultam. Gyakorlatilag sosem hallgatok zenét futás közben, nem azért mert bármi ellenérzésem lenne vagy ilyesmi, egyszerűen nincs rá igényem. Viszont hosszú menetekre mindig viszek magammal fülhallgatót, hogy ha már más nem segít akkor ez talán kizökkkent a holtpontról. Nos hát akkor 3 éve annyira kizökkentett hogy frenetikus flow-élményt sikerült átélnem. Azóta is mindig várom már hogy ott lehessek azon az emelkedőn és újra átélhessem azt, mint először. No, de még Ágasvárnál járok csak! Továbbra is rendszeresen előzgetem a sporttársakat. A túristaháznál a csapnál fürdök egy alaposat. Itt már nagyon kellett ez a lehűtés, de igazából semmi gondom nincs. A gyomrom tökéletesen rendben van, a fókusz is éles és továbbra is élvezem az egészet! Nekivágok a lejtőnek, igyekszem szépen haladni, de nem szétverni magam, ez még nem az a lejtő ahol el lehetne engedni magam. Közben utolérem Nathant, az angol srácot akit tavaly furikáztam, meg ma délután is együtt megyünk vissza Pestre. Senyved egy kicsit, jóval a tavalyi ideje mögött van. Beszélünk pár szót. Mondogatom neki hogy próbálja meg élvezni a futást. Úgy tűnik sikerül valamennyire kizökkentenem. A mátrakeresztesi EP-re szinte egy időben érünk le 6:02-re. Itt sem időzök sokat, már rongyolok is neki a hegynek. Előbányászom a fülhallgatót, betolom a zselét, vizet a pohárból, lehalkítom az órám figyelmeztetőjét. Megköszönöm neki, hogy idáig szorgosan dirigált nekem és sikeresen megőrzött annyi erőt ami elég lesz a célig. Mert innen már engedem neki felfelé ahogy engedi a lábam, tüdőm. Szenzációsan érzem magam ahogy emelkedek felfelé az árnyas erdőben. Újabb két-három embert hagyok le az első meredeken. Amikor kiér az út az irtásos részre és visszanézek végigtekinteni szinte az egész útvonalon megint beüt a flow. De durván. Még könnyezek is. Jó hogy most épp nincs itt senki csak én. Ezért jöttem, ennyit kellett jönni ehhez! Közeledek egy kis csoporthoz. Lemaradnak. Bent az erdőben egy srác megáll, kiveszem a fülest hogy halljam mit mond, ha segíteni kéne: "Nagyon durva!". Nem, szerintem nem az, kurvajó!!! Tovább, tovább! Hú, nem megy már fel a pulzusom, eddig tartott a lendület, de elég lesz! Fent vagyok! Utolsó zselé lecsúszik. Valamit nagyon jól kifőztek a Sponserék Svájcban, mert egyáltalán nem esik nehezemre lenyelni a cuccot, az emésztésemmel minden rendben van! Beindul a lejtő, már fáj. De még így is újabb futókat érek utol. Sosem jártam még a mezőny ebben a részében! Már rángatja a görcs a lábam, de még működik. Előre, előre! Baromi végtelen ez a lejtő. Még érzékelem hogy a távolban milyen szépen sárgállanak a földek és hogy milyen mélyen van még Szurdokpüspöki! Már majdnem a pataknál vagyok amikor csaknem eldőlök, mert vigyázba áll a lábam. Óvatosan lépdelek le, majd neki a partoldalnak. Ezt már nem szeretem! De már megendehetem a negatív gondolatok luxusát. Rohadjon meg ez a patakpart! Felkúszom valahogy. Mindkét lábam görcsöl. Nah, gyerünk lábak, legyen valami, még futni kell a célig! Lassan, lassan meghajlanak az izmok, beindul a trappolás. Az utolsó km azért megvan 5:10-ben. A görcsölgetés közben ketten visszaelőznek, de még sikerült egy fáradt embert befognom a célig. Cél 7:44! Hát így sikerült tökéletes versenyt produkálnom! Órási, atom élmény volt!
Van miről beszámolnom, pl. sose gondoltam, hogy Pinyóval egyszerre vágunk neki a Muzslának, előtte együtt eltévedünk, de még nem rendeződtek a gondolataim. Szóval tele vagyok mesélni- mondanivalóval, csak még fogalmazódnak. :)
ne terelj!!! azt írd le részletesen, hogy havi 50 kiliből hogy lehet 7 órát menni? miután leírtad, én azt azonnal eladom fizetős edzéstervként!! minden online edzőt koldusbotra juttatok!
részemről remekül telt, de beszámolót inkább joesentme írjon..
érdekes volt ebből a nézetből a verseny, rengeteg csinos lány volt arrafelé. miközben normálisan csak izzadó tesztoszteron bombák között szoktam vergődni..
Teljes mértékben megértem, miért nincs itt a százezer Mátrabérc beszámoló. Pihenni kell :) Szombaton hazajöttem, kipakoltam, kicsit mostam és bedőltem az ágyba 8-kor. Hogy aztán ma minden porcikámban izomláz legyen. Még pihenőőőt! Hogy volt, aki mindkét napot végignyomta?, na az lehetett az igazi szórakozás, de az számoljon is be duplán :)
- Ha innen leérek épségben egyszer, biztosan visszajövök - mondogattam magamban tavaly.
És lám vala. Pedig volt mindenféle terv: 6 órán belüli Mátrabérc, meg a szokásos sóvárgás a Transgrancanaria iránt. De végül maradt a Garda. Azért ne sírjatok.
Nagyon vártam, és nagyon be voltam tojva.
A verseny előtt 2 héttel benyeltem egy vírust, tüszős mandula lett belőle, antibiotikum stb. (Ez itt a rinya helye).
Volt egy 25 kilis hetem, gyenge voltam, féltem, hogy le tudom-e egyáltalán futni (Még mindig a rinya.)
Közben Dr. Lúdtalp megnyugtatott, hogy mehetek, de az utolsó 30-ra azért vigyek fogzománcot.
A betegség türelmetlenné tett, ráadásul kezdett a a kis csapatunk kifarolni különböző, rajtuk kívül álló okok miatt. Végül Szasza mentett meg, hogy ne kelljen egyedül menni.
A Speró vezette magyar csapat már kint volt mire odaértünk..
A hely, csakúgy, mint tavaly, pazar, az idő nagyon ígéretes, 12-14 fok, no sunshine, pici hidegfront.
A rajtot épp elérjük, azért még egy szokásos kávé belefér előtte.
A lányokkal, Anitával és Jucussal kezdek és láss csodát velük is maradok, nem akaródzik gyorsabban menni. Annyit mantráztam magamban, hogy easy, easy like Saturday morning, hogy végül az akarat tetté válik.
Azért jöttem, hogy revansot vegyek. Magamon. A tavalyi hammbekaplak hozzáállásomon. A megdölésemen. Meg, hogy tényleg élvezzem az egészet.
Anitával elbeszélgetjük az első 27et, ez egy nagyon gyors része a versenynek, csak 1000 szint és aránylag sok aszfalt. Tavaly itt búkt belém a kisördög. Ezt követően megkezdjük az egyben 1000 szint mászását, közben Jucus is beér, nagyon jól pörögnek a lábai felfele. Anita viszont lefele megy bátran. Jól kiegészítik egymást. A hegy közepén, kb. 30 kilinél aztán ihletet kapok. Elvileg a tetejéig tervezem a lazázást, de hamarabb ellépek. Nagyon egyben vannak a lábaim. A köteles lefelében kikapok egy vonatot, beragadok. A felénél szólok, hogy mennék, annyira nem értik miért izgágáskodok. Innen klassz hullámzás jön, érkeznek a szép részek, van huzata a lábaimnak. Meg is lepődök milyen gyorsan jönnek a pálya ikonikus helyei: vízesés, medence, szurdok. Tavaly itt csigalassúsággal haladtam én is és az idő is. Nyomom, tudom végig emelni a pulzust. Oli ezt a görbét bekeretezné. Közvetlen megkönnyezés után. Nagyon könnyűnek érzem az egészet. Az utolsó 10 kili azért már beragad, itt lehetett volna még hozni egy 10 percet.
A hasam lefele begörcsöl, de ez sem tud kizökkenteni, jókedvvel, mosolyogva futok be a "stadionba".
Egy kivételes alkalom, hogy elégedett vagyok. No nem az időre vagyok büszke, bár 1 és negyed órával az is jobb lett, mint tavaly, (a második felében 2 (!) órával mentem gyorsabban, mint tavaly), hanem arra, hogy végre meg tudtam csinálni, amit elterveztem.
75 km, 4400 szint, 10.14.
30. lettem cca 300 indulóból. (a tavalyi időmmel dettó.)
Kiss Miki és Speró paradés időt mentek, a lányok 4. helyen jöttek be. Gratula nekik.
Nekem ez már az UTMB felkészülés része volt, arra is mindenképp jó volt, hogy lássam, milyen pulzuson kell menjek, és milyen pulzuson n(s)em.
A BVG Trail egy klassz, nehéz, trükkös, szép, évről évre növekvő verseny. Megtapasztaltam tavaly a poklát, idén a boldogságát. Jöjjenek az új kihívások. Ti pedig menjetek el rá, ha tehetitek.
Nálam mostanában a bringa a több, bár egy 17 kilós trekkinggel tolom. Kevesebb futás mellett, most ezzel "combozok". Mi vasárnap megyünk Szurdokpüspökibe, a Muzsla-Trailt fogom valahogy "megoldani". Az edzésonline-om adatai alapján idén 110 km-t futottam, így az időterv az < szintidő. 3:)
A VTM-en futott félmaraton ad egy kis önbizalmat, de azért közepesen "nyomott" hátizsákkal fogok indulni, nehogy valahol félúton elhervadjak. :-)
A Zagyva? Az nem zagyvaság. Egyszer biztos eljutok oda. Most, hogy a srácok ilyen jó kis mátrai beszámolókat írtak itt, egész beindult a lábam, hogy mégse álljak át teljesen e héttől az oúti bringára. Inkább folytatom a már beállt minden 2. nap és max.70km/hetes terepfutó heteimet. Sztem az esős idő segíteni fog ebben, nameg a Mátrabérc Trailen szívok majd magamba rendezőként némi inspirációt szo-on.
jujjj, első mátrabérc!! ez izgi! de jó is az első mindenből.
heti 50 km?? ne b@ssz, abból te bőven 3 órán belüli maratont tudsz!
vagy ez már a kötelező rinya kűr :)?
én is megyek, ha a család engedi és jajj alig várom, hogy végre lazán, minden tét nélkül krisz cimbit kísérve bekocorásszak..
most van mentségem a múlt hétről, igazi élvezet lesz, nem kell megszakadni, no stressz, no kékesig kifingás, no ólmos lábak galyáig és erőltetés keresztesig, meg aztán a gyaloglás a Muzsláról, hogy aztán lefele a patak feletti törmelékesen elessek :))
nagyon szurkolok mindenkinek, hajtsátok ki a beleteket, tegyétek oda keményen, azért mégiscsak ez a Hungarian World Championship!!!
hejj, nagy gratula a klasszikozóknak, mégiscsak szívet melengető a "bocs jobbról, sorry, balról jövök" emléke.
ez az idő egy tökéletes visszahozó én úgy látom, bár kicsit félve írom ezt le, visszaidézve a régi emlékeket, amikor az idejeidre csak félve, sötétben a WC-n ülve mert ránézni, hogy el ne sápadjak :). Az UTH-n már odapirítasz! JB-vel ne törődj, már megint jól választott versenyt :)
mi is voltunk barangolni a hétvégén, írok is majd róla valamit, kivételesen jól sikerült..magamhoz képest..
Gratula a Mátrabércezőknek, nekem most lesz majd az első. Asszem bele fogok halni. Lassan ötödik hónapja stabilan hozom az átlag ötven kilométeres hónapokat. De legalább a pályát megismerem, ritkán vetődöm a Mátrába.
1 órával a PB mögött, az még csak hagyján, de JB-nél kilinként 1 perccel lassabban. Na ha ettől nem kezdek holnaptól kőkeményen edzeni, akkor semmitől...
Az úgy volt, hogy 3 perccel hamarabb ellőtték a rajtot. Na nem baj - gondoltam - bárkit a szemfülesek közül utolérek, azt gyakorlatilag már meg is előztem...
Na de a jó híreknek itt vége is lett.
Türelmesen próbálok beindulni, várom, hogy megszálljon az erő. Nem teszi. Hiába, ez van, ha az ember nem kellően felkészült: duplán ki van téve a napi forma ingadozásnak - és ez nem egy jó nap.
Gyakorlatilag zsírból - értsd exenzív "AE1"-ből- képtelen vagyok kimászni, tempó nincs, viszont szédülök bele. Kúl!
Oroszlánvár, Jagus és a többi bájos csúcsmászás és zuhanás egy merő agyonveréssé formálódik. Azért makacsul próbálkozom feljutni, persze eljátszom a gondolattal, hogy kiszállok, de egyenlőre arra sincs erőm, hogy erről meggyőzzem magam.
Tolom a sót, folyadékot, vitamint, kaját, hátha... Sokszor bejött már... Na de akkor edzettem rendesen. Na mindegy, miről is beszéltem? Amúgy jól vagyok, persze, hogyne, leszámítva a légszomjat, a puffadást, az ólmos lábakat, a hideg verítéket.
A terv 7 órán belüli beérés volt, ehhez Oroszlánvár 1:20 max., Kékes 2:40-en belül, Galya 3:55 alatt, Ágasvár 4:55 alatt, Keresztes 5:20, vagy belül, Muzsla max. 6:20 kellene.
Keresztes végül 5:29... de biztos ami biztos eldepózok még 3 percet a Muzsla támadása előtt, csakhogy a teljes esélytelenség nyugalma megszállhasson...
Muzsla: szeretem. Semmi komoly, egyszerűen csak jó. Meg van a ritmus, jól esik. Gyaloglás, jogg, futás, gyaloglás és így tovább.
6:10 körül már vészesen közelednek az utolsó puklik, eljátszok a gondolattal, hogy előre állítom az órát 6:20-ra, hogy véletlenül se kelljen lefelé szaggatni, de végül a Hegy megoldja. 6:27-tel indulok tovább a csúcsról. Az esélytelenség nyugodtsága árad szét bennem, ez már-már szinte "enjoy".
Na ez a mámor azért mégsem sikerül egészen őszíntére, merthogy eddigre már minden porcikám hasogat, de hát ezért jöttünk vagy mi?
Jót mosolygok még, a 2007-ben lefejelt fán idén kint lévő "165 cm!" figyelmeztetésen. Hát igen, csak 3 centin múlt.
Az órámra inkább nem sandítok, a 7 órán kívüli idő biztos, és minél többet nézem annál lassabban telik. Inkább keresem a flowt, meg a hasonlókat, írom magamban az emlékiratokat, meg a jövő évi edzéstervet, aztán lassan elérem a patakvölgyet.
Végül nem bírom tovább, csak rápislantok a stopperre és naná, hogy találok kihívást: jó lenne 7:10-en belül leérni. Na ahhoz viszont csipkedni kell magam, úgyhogy némi elfojtott nyögéssel és visszaszívott hörgéssel betekerek 7:09-re. Ennyi.
A 3.20-as kelés nem esik jól. Éjjel többször fel keltem, gyereket visszaaltatni és esőt hallgatni. Lúdtalpéktól indulunk kocsival, addig bringával tekerek. Furcsamód jobban izgulok ettől a hajnali tekeréstől, mint a Bérctől. Pont nem esik, de azért jól összevizezem magam a pocsolyákkal. Illusztris társaság: Lúdtalp, JB, Larzen. Sofőrünk Mr. Lúdtalp, immár sokadjára. Depózik, átviszi az autót - még egyszer köszi! Útközben esélylatolgatás, még egy időjárás előre jelzés csekkolás. Délelőtt szemérkélő eső, viszont 13.00 körül masszív esőt mond -( és tényleg, szinte percre pontosan érkezik meg a zuhé, 13.00kor). Ennek függvényében feladat adott, 7 órán belül beérni. JB és Lúdtalp erősnek érzi magát, de a felugrott kilókra panaszkodnak. Larzen meg már régen volt itt, hogy a stabil beérés a cél. Fáradt vagyok fizikailag, a héten négyszer futottam, plusz meló. (csütörtök volt egy nagy bozót tüzünk Budakeszi - Nagyszénás-zug részén, sikerült megfogni, hogy nem menjen el a Kopár-hegyek felé.) Úgy látszik, többet kivett, mint gondoltam. Cipőm a 4 éves Saucony Xodusom, amit a Hoka miatt 3 évig pihentettem. Nem viszek zsákot, övet. Bringás mez zsebeibe egy fél liter Sponsert, és két csokit meg kis ropit rakom. Hűvös van, páratartalom max. Rajtban tömeg, kicsit el van cseszve a nevezés, pedig regisztráltunk előre. Sok a futóruhás alak, de látszik, hogy a Trailre megy a futók java. Csendben ellövik a rajtot, már 100 méterre jár a mezőny, mire utánuk iramodok. A felhők miatt félhomály van még, rögtön be is nézek egy kis ösvényt, és patakmederben vagyok. 50 m után tudok kimászni, és tépek előre. Fogalmam sincs, hanyadik lehetek. Egy narancs szín pólós sporival megyünk együtt, aztán ellépek, tolom a kéken. Igyekszem mindent kifutni, és egyszer csak üres térbe kerülök. pár száz méterre se előttem, se utánam senki. Eső szemerkél, lassan világosabb lesz. Ez a 8. Bércem, de eddig mindig jó időben voltam, furcsa, hogy a gerincről semmit sem látok, csak felhőket. Amit tudok, kifutom, lefelé két méteres lépésekkel zúzok. Egyedül vagyok, és ez tök jó. Madarak, fák, eső, természet. Nem jön össze a flow, de azért szuper érzés. Oroszlánvár aljára kb. 1.08 alatt érek. Az itató pontra megittam a Sponsert, kis vizet veszek. Innen jól be lehet látni az utat a Várhoz, itt szoktam csekkolni az előttem lévőket. Most senkit sem látok, fent a két kedves pontőr lány mondja, hogy még csak három ember ment el, abból is az egyik turista (kiderült, Oli a turista). Ezen döbbenek, bár tudom, hogy az első vonal a trailre megy. Tolom tovább, már látszik Kékes tömbje. érzem, jön fel rám valaki, aztán utolér Ispi. Nem tünik nagyon boldognak, azt mondja, ez a tempó jó ha hét órára elég...Ellép azért szépen. Az eső előhozza a szalamandrákat. rég láttam már. Néhol, főleg a rézsútos részeken csúszkálok, de jó a terep. Inkább a vizes sziklákon kell figyelni. A síház előtt Szabó Áron fotózik, biztat. 2.24 lett, elégedett vagyok. Azért fáradok... Innen őrült vágta, sikerül Som-bokor felé egy 4.37-s ezret hozni, de azért a letörés megfog. Tömeg, botok mindenütt, minden irányba állítva. Térd rogyaszt, hamar lent vagyok. A műútra érve szinte mindenki ott folytatja, csak páran megyünk az ösvényen - ami rohadt sáros. Csór-hegy tövében depózok, itt Nóri mondja, JB az első, de Lúdtalp mögöttem van?!? Majd hátba vág, gondolom. Galyatetőig már egyre jobban lassulok. Nehéz lesz az a hét órás teljesítés. Ahol tudom, futok. Néha némelyik turista el kezd futni velem, előttem, ilyenkor felhúzom magam, és jól lesprintelem. Galyára érve li is nyúlok...3.40. Millers igazít útba, itinerben kilátónál van a pont, valóságban a büfénél. Népünnepély, kitelepülős büfé, tömeg. Innen jön a legkönnyebb rész, én meg szenvedek. Két rövid ujjú van rajtam, azért magasan, gyalogolva fázom. összeszedem magam, azért 6 perces ezreken jóval bentebb tolom. Sokan vagyunk, de ez a túra. Egyszer eljövök a trailre, biztos, hogy gyorsabb lennék, ha nem kell kerülgetni. Ágasvár fel is le is szenvedés, látom, már nem érek le öt óra alatt Keresztesre. 5.10. Maratonnyi táv 2200 szinttel. Azért nem rossz, van aki ilyen maratoni időtől síkon, boldog lenne. Annyira azért nem is jó...Kiengedek, iszok vagy három deci sört, poénkodok Nórival, aztán gyalogolva indulok. Jól sikerült a depó, folyadékot elfelejetek magammal vinni. Itt már azért előzgetnek a Bércesek, de nem érdekel. Kicsit több erővel, akarattal meg lenne a hét óra, de nioncs kedvem tovább küzdeni/szenvedni... Nézem a Garmint, 10 perc körüli ezrekkel gyalogolok, el is megy fél óra, amikor felérek a futhatóbb részekre. Nézem a z órát, hát, próbáljam tolni mégis? Nehezen pörgetem magam, de gyorsulok. Vizet kérek-kapok az egyik futó cimborától, egy decit iszok, de elég is. A Múzsla előtti rész legszebb a számomra, a huplik, és főként a megmaradt hatalmas ősfák, ismerősként köszöntöm őket. Aztán fent vagyok. 6.23. próbáljuk meg...Döngetek, szenvedek, lesem az órát. JB mondta, 35 perc alatt simán le lehet jönni..... tudom, holnap a lépcsőjárásba is bele fogok halni, de az holnap van. Néha megelőzök valakit, és félek a köd/felhő kombóban nem látom majd jól az utat, eltévedek. A falut alig látni a párában, de tudom, mindjárt vége. Az eső kezd brutális lenni. Patakmeder megfog, nehezen rendezem soraim. Tolom, mindjárt vége, ott a présházsor, már csak 400 m. Megelőz egy (hozzám képest ) fiatal srác. Cél. Nem lett meg, 7.03. 40 perc alatt jöttem le. Azért elégedett vagyok. Jövőre megint van miért visszajönni.
U.i.: JB győz 6.15 körüli idővel. Lúdtalp mögöttem pár perccel ér be , Larzen 8.01-gyel finisel. Jó kis nap volt. A hazabiciklizésbe belehalok, de Bp.-n legalább nem esik.
Hát beszrva én sem leszek, de azért szeretném augusztus végén a Jászberényben szervezett Zagyvamenti maratonon a 42-t újra teljesíteni. 2014-ben ott futottam életem első maratoni távját, és tetszett a kombinált pálya. Van benne aszfalt, napos, árnyékmentes, földutas Zagyva gát, és valamennyi hűvös erdő is. Nyilván nem célom pályacsúcsot döntögetni, de jó lenne egy 4 órán belüli teljesítés. Aztán vagy összejön, vagy nem. :-D
én azon vagyok ki, hogy a fa "megújuló erőforrás". mert 30-50 év alatt megnő? normális? akkor a szén, meg az olaj is, nem? az a pár csilliárd év elrepül...
Nem, nem untattál, sőt köszi hogy írtál! Drukkolok, hogy elérd a céljaid, szépen ütemesen. Ihletet pedig az említett max.30km-eid adtak ahhoz, hogy hozzászóljak. Ugyanis magam is idén még csak ilyeneket mentem, igaz hetente legalább egyet. Mégse vagyok beszrva, ha nem lesz idén maratonom..
(2) A fa kitermelésekor figyelemmel kell lenni a vízforrások és vízbázisok védelmére, a védett élő szervezetek élőhelyére, az élettelen természeti értékek védelmére, a tájképre, valamint az értékes emberi alkotások környezetére.
Khm Parlagi sas költőhely.
Továbbá:
63. § (1) Az erdő talajának védelme érdekében az erdőgazdálkodó köteles az erdőfelújítás, az erdőnevelés, a fakitermelés, a faanyag mozgatása, valamint a feltáró úthálózat kiépítése során az erdő talajának erózió és tömörödés elleni védelméről gondoskodni.
Aki járt már arra mostanában, az tudja. Többek között Királyháza és környéke hogy néz ki. Ugye-ugye...
Akkor még nem ismerjük egymást. (FB: Boncsér Zoltán.) Zolival meg Lacival legutóbb a Bükki Kilátásokon futottunk együtt. Előtte Lacival a Nagyhegyesi bringaúton. :)
Minden bizonnyal összefutunk majd valahol, vagy a nagy alföldön vagy valamelyik versenyen. Hajrá!! :)
Hogy ismerjük e egymást nem tudom, FB-n Csanádi Béla (Hajdúszoboszló) néven meg tudod nézni az orcámat. Széles Zolit ismerem, együtt voltunk a VTM-en az ő autójával. Jött velünk a Lázár Laci+ felesége is. Az utóbbi években Laci is elég sok ultrát teljesített, mindemellett munkatársam is. Anno ő vitt bele a futásba, illetve tanácsokkal is segített. Takács tesók közül a Gyurival ismerjük egymást. Itt helyben pár közös futáson illetve versenyen már részt vettünk együtt. Juhász Peti pedig szegről végről távoli rokonság, mert a nagymamám és az ő édesanyja testvérek voltak.
Az utóbbi években sokan kezdtek-kezdtünk futni itt Szoboszlón, van akik aszfalton, és néhányan -ha tehetjük-elkanyarodtunk a terepfutás irányába. Kicsit itt nehéz, mert nem nagyon lehet szintre edzeni. A Hszob - Nagyhegyes közötti bringaúton szoktam legtöbbet futni, vagy mellette a fasoron túl a földúton. (Ha szoktál erre felé járni, akkor talán ismerős)
Szerencsém van, mert a földgáztelepen dolgozom, és pont 10 km a melóhely lakás távolság. Ezt vagy bringával szoktam letudni, vagy futva. Így az edzés kevesebb plusz időt vesz igénybe.
Neked is köszi a biztatást! :-) Facebookon is csoporttag vagyok pár futóközösségben, de azért itt is tetszik. Jópofák a beszámolóitok és egy fórum mégiscsak másabb mint az FB. :-)
Köszi a fogadtatást! :-) Az én esetemben most a türelem és az alázat vizsgázik. Eddig úgy tűnik jól megy, remélem a végén sem bukom majd meg. (pl lesérülés)
Ismerjük egymást? :) Vagy legalább MTB (Széles Zoli) kollégával megvan az ismeritség? Szoboszlón van azért némi terepfutó élet, Zoli mellett a Takács tesók is gyakran megfordulnak TT-ken, versenyeken, bár most inkább a bringa megy Juhász Petivel.
Én csak olyan jött-ment vagyok ott, havonta egyszer előfordulok, és ha jó az idő akkor csinálok egy Kráter-tó kanyart. Ha nem, akkor meg Nagyhegyes.
Lehetett valami a levegőben szombaton. Én egy elég kemény hét után nógrádból toltam a vulkánt Bajári mesterrel, 44,5 lett a km, 4,5 óra alatt, és nem sikerült elfáradni nagyon. Meg voltunk lepődve.
Ez a tavasz?
Sajnos azért negatívum, hogy az erdészet egyre felháborítóbb módon teszi tönkre az erdőt. Dosna-nyeregnél egy Szarvas-Józsi gyártású önjáró letermelőgép nyűtte az erdőt. Mind a 6 kerekén rettenetes lánc. Az embernek kiabálhatunk, nem hallott semmit.
Úgyhogy kénytelen voltam felmászni a terepjárójának a motorházára, és elhelyezni oda a véleményemet a munkájáról.
A tiltakozásnak ezt a formáját kiskamasz koromban kedvtelésből alkalmaztuk otthagyott rakodógépeken, de azt hiszem most felveszem repertoáromba, és alkalmazni fogom ellenük. Egyébként januárban olyan borzalmasan tönkretették az NHH felvezetőutat is, hogy félméter hígsarat képeztek 2 átkelést ellehetetlenítve.
Akkor az volt a tervem, hogy kréten beballagok egy vödör hígsárral az irodájukba, és kiöntöm valahova. Nem tettem le róla, ezt is alkalmazni fogom.
Az erdőtörvényt most készülnek lazítani, majd termelhetnek ápr.1 után is, azt hiszem készülni kell a komoly tiltakozásra.
egyik futótársam az utolsó EP után kicsit túltolta, nem tért le jobbra az erdőbe a köves útról, a 4 sávos út előtti sorompóbál fogott gyanút, +5km. 7:30 körül ért be végül... :D szerintem kicsit elkényelmeskedte, szóval a szintidő emelés jót tenne a tempójának!
mindazonáltal kezdő sporttársainknak szeretném mindenképp megerősíteni, hogy ez a "don't try this at home" jeligére ment. és 2 napja láztalan voltam. gyógyszerrel amúgy nem futunk. :)
különben most ez a "műhelyek" és "istállók" éve úgy érzékelem, szóval ezt a trendet követve én is megalakítottam a Mekk Elek Sufnit, műhelynek azért nem nevezném.
Bátor botozással elfutottam a VTM elejét 160+ pulzussal Várgesztesig, utána próbáltam elkerülni a begörcsölést, de sehogy sem lett olyan vidám 5 perces a vége mint 2015-ben. 4 percet javítottam, szóval van fejlődés, de megint tanultam valamit.
Részemről egy dolgot hiányolok csak, mégpedig a nyavalygást. Ez túlontúl pozitív.
Legalább annyit írhattál volna, hogy mindez fájós lábbal, kialvatlanul, pattanás nőtt az orrodon, vagy valami hasonló.
Ha már te így szerénykedsz, én majd bepótlom.
A héten elkaptam a gyerekektől egy influenza vírust, mindjárt tüszős mandula gyulladás is lett belőle.. Ez mondjuk csak szombatra derült ki, addig küzdöttem a lázzal.
4 nap no run, abból egy teljesen ágyban. Gyógyszert kellett elkezdenem szedni,, Éééérted, gyógyszert. 15 éve nem volt ilyen.
Na de azért ma elmentem futni. Egy 1:55ös balboát azért augmentinnel is tudok.
Gratulálok, szépen mentél! Amikor kb. 5 km-nél utolértelek, majd eléd kerültem, tudtam, hogy ez csak átmeneti állapot lesz. Aztán - talán 10 km körül - úgy hátbacsaptál, hogy egyszerűen képtelen voltam felvenni a tempódat. Ennek ellenére azért még jó darabig 50-100 méterrel mögötted tudtam haladni. Végleg aztán valahol Várgesztes után tűntél el. Én végül 4:26:55-el értem be, a tavalyihoz képest ez is 13 perc javítás, úgyhogy elégedett vagyok.
Jó erőben érkeztem, november óta szuperül halad a felkészülésem, nincs sérülés, mennek a 9-10 órás hetek szépen sorjában. Egy hét maradt ki munka miatt, de az talán direkt jót tett. Jó kis erőfelmérőnek szántam, hogy hol tartok, jó-e az irány. Tavaly voltam először, akkor a maratoni távon sikerült 5:22 perc/km átlagot mennem.
160 pulzus volt a terv. Mivel ehhez már elég jó tempó tartozik nálam síkon, tervezgettem kicsit, hogy milyen érzés lesz majd az első-második bolyban futni kicsit az elején. Perszehogy. Az első 50 méteren kaptam vagy 100 métert, és az első órában is folyamatosan hagytak le a sporttársak az emelkedőn. Elengedtem a kompetíciót és igyekeztem élvezni a tavaszi vértest, a tűző napot, a gyöngyöző-izzadó homlokomat. Mentem a magam tempójában. A pulzusomat azért rángattam kicsit, benéztem 165 fölé is jópárszor.
Az első pontra - bár úgy éreztem bátrabb és gyorsabb vagyok, mint tavaly, kemény egy perces előnnyel érkeztem. A második pontra meggyőzőbb lett a helyzet, itt már 4 percet adtam önnönmagamnak. A mezőny felfelé gyors volt, de síkon és lefelé, egész jól daráltam. 24 környékén elváltunk a maratonosoktól, hirtelen egyedül maradtam. Szép völgyben ment az útvonal, lehetett futni mindenhol. Sikerült síkon is tartani a 160-at pedig feszíteni kellett végig. Illatos és zöld volt az erdő, csak én voltam, meg ő. Külön élmény volt Vérteskozma, gimnazista éveim rendszeres kulcsosházhelyszíne.
Harminc után kezdtem utolérni sporttársakat, felfelé és lefelé is ólmos lábakkal haladtak már. 39-től már végig lejtőre emlékeztem, ezért kicsit meglepett, hogy csak 42 után kezdődött, és akkor is elég sok sík volt benne. Éreztem, hogy sokkal gyorsabban már nem menne, de azért szaporáztam. Kicsit fura érzés volt elfutni a maratonosok mellett - főleg lefelé - elég nagy sebességkülönbséggel. Zavart a tudat, hogy esetleg demoralizáló lehet ez nekik. Igyekeztem bíztatni mindenkit.
Jó lendülettel érkeztem a faluba, megtoltam még az utolsó kilométert, és erős sprinttel érkeztem a célba (4:18).
Faja egy futás volt, elejétől a végéig élveztem, nem volt megingás, sem energetikai probléma, magabiztosan haladtam végig a cél felé, fejben is egyben voltam. Nem tudtam hányadik vagyok, de nem is nagyon érdekelt.
Betoltam 4 gélt, egy szelet csokit, két gerezd almát, négy karika banánt. Vízből kevés fogyott, 1,5-2 liter csak.
Jó nagy népünnepély lett ez a verseny. Sokan voltunk. Kis családom meglepett, úgyhogy közösen leveseztünk, nyusziztunk, balance-boardoztunk.
A szervezés szuper volt, mondhatni hibátlannak éreztem.
