Most elsősorban azokhoz szeretnék szólni, akik valamennyire ismerik Dobronay László halálközeli élményét.
Tegnap voltam egy könyvbemutatón, ahol szerzőként beszélt az "én jártam valahol" című könyvéről.
Nem is igazán az a kérdés, járt-e az anyagi világon túli világon az ő szelleme vagyis hát ő, hanem hogy az ott megtapasztalt és a könyvében leírt találkozások minden egyes emberrel, sőt állattal, sőt növénnyel, amivel, akivel az életében találkozott, nos ezek a dolgok mennyire lehetnek valóságosak, vagy egyáltalán van-e ezeknek értelmük az emberi lét szempontjából.
A különböző vallásokat (hinduizmus, kereszténység, iszlám) tételesen vallók szerint nagyon nem mindegy, hogy valódi megtörténés, vagy képzet. Például a keresztények egy része nem fogadja el, hogy bárminemű halál utáni megtapasztalást megengedne Isten, mert az rejtett tartomány.
(Amúgy pocsék volt tegnap, mert hallhatatlanul motyogott és a kérdező riporter is katasztrofális volt.)
Most elsősorban azokhoz szeretnék szólni, akik valamennyire ismerik Dobronay László halálközeli élményét. Tegnap voltam egy könyvbemutatón, ahol szerzőként beszélt az "én jártam valahol" című könyvéről. Nem is igazán az a kérdés, járt-e az anyagi világon túli világon az ő szelleme vagyis hát ő, hanem hogy az ott megtapasztalt és a könyvében leírt találkozások minden egyes emberrel, sőt állattal, sőt növénnyel, amivel, akivel az életében találkozott, nos ezek a dolgok mennyire lehetnek valóságosak, vagy egyáltalán van-e ezeknek értelmük az emberi lét szempontjából