A következő towardológiai kérdés, az atomok hőmozgását kvantum harmonikus oszcillátorral közelítve egy olyan ötvözet kitalálása, amely például T=31 oC hőmérsékleten átkristályosodik. Amely a fajhőhöz képest jelentősebb energiát képes felvenni vagy leadni. Elsősorban a kristályrács térfogati változása miatt?
Ezt valahogy úgy mondják szépen, hogy a polinomnál gyorsabban tart nullához.
Tegyük fel, hogy a tranziens válasz egy időtartam után elhanyagolható. A jel a kvantumfluktuációba alámerül, elvész.
Ebben az esetben a konvolúciót csak véges időintervallumon kell elvégezni (hátrafelé).
Vagyis a konvolúciót nem kell a kezdeti időponttól számolni, mert csak az adot pillanatot megelőző valamekkora időtatram számít.
Elvileg például egy RC szűrőnél az elméleti tranziens a végtelenségig tart, soha nem lesz nulla.
Számítógépes szimulációnál amit még az egységhez hozzá tudok adni, az nagyjából 10-15 és ami kisebb az mintha ott sem lenne. A valóságban pedig a nullponti fluktuációnál kisebb jelet nem tudunk feldolgozni.
A tranziens jellegű viselkedése egy hálózatnak, illetve annak kimenő jelének, akkor dominál jobban, ha a hálózat+terhelés vesztesége, azaz ohmos jellege erős, ill. erősebb, és ha a bemenő jel periódusát nézzük, azalatt jelentős részét felemészti a bemeneti jel változása sorá kapott energiának. Ha ez nem így van, akkor a bemenő jel frekvenciái felgerjesztik a hálózat induktív és kapacitív rezgő tárolóit, amik folyamatosan szolgáltatják a kimeneti jel változásait. Egyensúly esetén frekvenciánként a bemenetről felvett energia egyenlő a hálózat disszipációja + a kimeneten kivett energia. Érezhető, hogy ekkor, ebben a végletben eltűnik a tranziens jelleg, és olyannak tűnik a kimenő jel, mintha előre megérezné a bemenet élesebb változásait (felfutás, lefutás), és rákészül. De szó sincs jövőbe látásról, csupán "megszokott" periodicitásról.
Nos, az a könyv elég vacak. Nem eléggé jók azok a képletek. Egy per gyök kettők vannak, és gyök omegák... Valamint [P,X]=-ih nem ih. A bekeretezett képlet sem jó, mert ott térintegrál kell a jobb oldalon. És akkor abban E és H térfüggvény. De mivel az elöbbi kettő baloldali H az operátor, csak hiányzik róla a kalapjel, vélhetően a harmadik H is az akar lenni, és ekkor az E és B is, csak hiányzik róluk a kalapjel. Ekkor viszont az tartalmazza az omegákat magán belül.
Javaslom komolyabb könyv tanulmányozását (pl. Nagy Károly: Kvantummechanika), ami persze sokkal nehézkesebb, mert precízebb, de viszont jók a képletek benne, ami elengedhetetlen a megértéshez.
xq(t), ami a delta-függvény által az idáig szabad x változó helyébe lép, a t-vel, mint (idő)paraméterezéssel, kijelölt pályamenti helykoordináta. Ez már nem szabad paraméter így, ezért nem jelöltem a vége felé a mennyiségek függvényváltozói közt. (Nagyon körültekintően kell vizsgálni a dolgokat, ha nem akarunk megtévedni, mint az, aki a videót készítette.)
módon írni, úgyhogy vegyük inkább így a változóinak jelölését. Nem kell feleslegesen szaporítani a függvényösszetételt. r-et egyszerűen kihagyjuk, átlépjük.
Azt érdemes megemlíteni, hogy Az L Lagrange-sűrűség(függvény)ről az L Lagrange-függvényre térés alábbi módja
L = ∫L d3x = ∫L dV
bizonyos szempontból nem igazán jó. Ugyanis a δ(r(x)-rq(t)) delta-függvény nemcsak a részecskék sűrűségeloszlásától vezet el, hanem a kölcsönhatási mező részecskepályán kívüli, pontosabban ahol éppen nincs részecske, részét is kiiktatja. Megszünteti annak térbeli függését. Ez gond, több szempontból is az kell, hogy a mező megmaradjon mezőnek, azaz megmaradjon a térbelisége, maradjon térfüggvény is az idő mellett.
A Lagrange-sűrűség(függvény)es fizika némileg párhuzamban van a hagyományos Lagrange-függvényes fizika elgondolásával és módszerével, de nem szorosan. Egy új definíció, ami részben analóg a hagyományoshoz, de kiterjesztettebb. Zavarba ejtő a két formalizmus hasonlósága és párhuzamai, ezért gyakran vannak emberek abban a hibában, hogy a kettőt túl szorosan és teljesen analóg módon kapcsolják össze, vezetik egymáshoz, Sőt annyira, mintha matematikailag is teljesen egy elv volna, pedig lényegileg eltérő módon lehet megalapozni, axiomatizálni.
Szóval itt látszik, hogy ezek a beképzelt "nagyokosok" mennyire nem értik a dolgokat. És ilyen nagyraszabott videókkal terjesztik a hülyeséget. Nem áltudomány, hanem egyszerűen csak rossz, elvileg hibás.
Itt pdig az "assuming sharply localized Ψ" önmagában nem probléma, hanem ami utána van, az rossz. Figyeljük, hogy mik a függvényváltozók! (direkt jelöltem)
" uiui = cc konstans. És ez nem variálható. A sajátidő szerint kell variálni... "
Ezt úgy akartam mondani, érteni, hogy uiui = c2 és ez, mivel konstans, nem variálódik (az matematikai hiba volna, mert δc=0 és nyilván δc2=0). A dτ sajátidőnek (vagy ds=cdτ -nak) viszont van koordináták szerinti variációja.
A másik tag eredeztetése is totál hibás matematikailag:
Ebből is látszik, hogy nincs ilyen Lagrange-függvény. Egyébként a mezőelméleti Lagrange-sűrűség(-függvény) kovariáns, nem a mozgó részecskéhez kapcsolt Lagrange-függvény.
Kösz, így kicsit több kedvet csináltál hozzá, mint a puszta linkkel. Látom már, hogy havi 2000 forintért pdf is van hozzá, de ingyen is van transcript, amiben keresni is lehet.
Ha tehát maradunk az eredeti vonatkoztatási rendszernél, akkor ha van valamikor a töltésnek nyugalmi pillanata (visszaforduló pontoknál pl., vagy ha csak valahol éppen megáll), akkor ekkor pont érvényes, amit beidéztem.
Amikor viszont mozog a töltés, akkor azokból a tagokból amelyek nem tartalmazzák a helykoordinátát, R tart zérus esetén adódik (úgy gondolom fékező) visszaható erő. És akkor ezek lehetnek az elektromos dipólsugárzásnál magasabb rendű sugárzás visszahatásai.
Amit látni kell a tagoknál a hatványkitevők és deriválások számának összevetéséből látszik, hogy az 1/c hatványai szerinti második rend felett nincs olyan tag, amiben ne szerepelne tényezőként hely vagy legalább sebesség. A második rendnél, amit a Landau II könyv kiszámol, pedig csak a gyorsulás szerepel.
1109-ben látható, hogy a sorfejtést folytatva és elvégezve a skalárpotenciál eliminálását a vektorpotenciálban mindig lesz végül (több) olyan tag, amely tartalmazza a helykoordinátát, és (több) olyan tag, amely tartalmazza a sebességet. Utóbbi miatt szabja ki a könyv az éppen nyugalmi rendszert.
Csakhogy nem választhatunk másik vonatkoztatási rendszert, mert az van (egy másik jóval korábbi kiszabás), hogy a töltés a centrum környezetében mozog végig, és ezt választjuk az origónak. Szóval más vonatkoztatási inerciarendszer nem ok.
Azt írja a Landau II könyv a 270. oldal tetején, hogy:
"Egy részecske esetén mindig választhatunk olyan vonatkoztatási rendszert, amelyben az az adott pillanatban nyugalomban van. Ha ebben a rendszerben kiszámítjuk a töltés terének sorfejtésében szereplő további tagokat, könnyen meggyőződhetünk arról, hogy ha a töltést és az észlelési pontot összekötő R vektor zérushoz tart, akkor ezek a tagok eltűnnek. Így egy töltés esetén az f = 2e2/3c3 v'' képlet pontosan leírja a sugárzás visszahatását abban a rendszerben, amelyben a töltés nyugalomban van."
