Szerintem egymást beporozzák, nem kellene hozzá harmadik. Olyan meglepetésről már halottam, hogy a gyümölcsfa vásárlót átverték, más fajta volt, mint aminek eladták. Évek múlva derült csak ki a turpisság, miután nem termett megfelelően a fa.
Ha a meglevő Bereczki botermo birsfaimhoz vásárolok 2 konštantinapolyi birs fákat akkor lesz elegendő megporzas vagy kell hozzá harmadik fajta is? Bocs a bugyuta kerdesert
Arra utaltam, házikertben nem tudhatjuk, hogy nincs-e megfelelő idegen porzó a környéken, amit a rovarok (jó idő esetén) simán behordanak. Persze ültetvény esetén nem lehet ezzel tervezni.
Önporzó fajtáknál, kajszinál pl. gönci/magyar, de nekem ilyen a húsvéti rozmaring alma is, kifejezetten problémás tud lenni ha - jellemzően jó időben - a rovarok meg a szél is beporoz, mivel a ritkítás mocsok egy meló.
A Berezki bőtermő nálam nem akart teremni. Néhai Keresztes Ferenc úr. birs nagy termelő tanácsára ültettem közelébe Angersit. Azóta, úgy néz ki, rendben van.
Lehet, hogy nektek ez nem újság, de engem meglepett, hogy a birs milyen könnyen gyökeresedik.
Áprilisban vetettem tökféléket, a hónap vége felé kezdtek már futni, levágtam pár birsvesszőt és bedugtam a poharukba karónak. Május végén karóstul kiültettem a palántákat a kerítés mellé, és 3 karó kilevelesedett és még mindig él.
Nyár vége felé is dugtam le ugyanarról a fáról néhány vesszűt a bokorbab mellé, hogy ne hajoljon rá a mellette lévő sorra. Ezek közül is lett néhány gyökeres.
A vesszők egy gyökérsarjról szaporított fáról származnak, a termése nem túl nagy, alma alakú, kicsit gerezdes, finom, illatos, de romlandó. Leveles, zömében második éves vesszők voltak, semmit nem csináltam velük, a lombot sem szedtem le, csak beszurkáltam. A földben annyi volt, amennyi elég volt kidőlés ellen, a föld felett meg annyi, amennyi a karózáshoz éppen kellett. Sokkal több, mint a földben.
Sziasztok. Ma ültettem 2 Bereczki botermo birs fát. Szeretném tudni, hogy porzo nélkül mit várhatok? Igaz szeretnék vásárolni leskováci, konštantinapolyi illetve vranja birset is, de nem kaphatoak a kornyekunkon. Milyen fajtával érdemes még foglalkozni?
Véleményem szerint, a termékenyülés nemcsak a méhektől, hanem egyebek mellett a fajtáktól is függ. Megtapasztaltam, és a szakirodalom is megerősíti ezt. Az eladó, ha az történetesen a fa nemesítője is, kell hogy információkkal szolgáljon ez ügyben. És szolgált is. Elmondta, hogy a porzója nélkül csak kb. 40 %-os termésre lehet számítani.
Házikertben csak akkor aggódnék a porzó miatt, ha tényleg nem köt rendesen a fa.
Egyébként a rovarok hozzák-viszik a pollent. Méhek több kilométeres körzetben. Ráadásul birs nem virágzik korán, tehát jó idő szokott lenni (rovaroknak is). Az eladó meg honnan tudja mi porozza? Lezacskózta a virágokat és kézzel porozta? Van nagy eltérés virágzásban? Aligha.
Rendeltem egy általuk Nagyurfinak nevezett csemetét a Birsinka Projekttől.
A hirdetések részletes leírásából hiányzik a termékenyülésre vonatkozó információ. Ezt a hiányt csak akkor vettem észre, amikor a csomag már úton volt.
Rákérdeztem. A tulaj közölte, hogy a saját nemesítésű Baka Bözsi a porzója. Jó lett volna, ha ezt a lényeges információt a rendelés során közli velem, ha már a hirdetésből kimaradt. Ezt kifogásoltam nála, de már későn.
Tisztelem az ilyen elhivatott embereket, de azért a megállapításokat kritikával kezelném. Konkrétumok nincsenek, brix, vak ízteszt, pálinka ízteszt versenyen, tűzelhalás gyakoriság stb. Valószínűleg ő maga kóstolgatta. Lehet jó is vagy sem... Lehet segítség kellene neki ebben. Akik vesznek tőle majd elmondják a tapasztalatot. Pár fa nem kockázat. Normál kisker ár alatt árulja kb. Lehet sándortiszteletes topictárs többet tud.
Na, és persze az a kérdés, hogy nagyobb méretekből fakadó ártöbblet megéri-e a rengeteg munkát. Mert ezek a fajták "csak" pálinkának lesznek jók. Étkezésbe nem. Háztájiban például tuti nyerő, mert nem a méret számít.
. Jellemző rájuk egy félig vad, félig nemes életerős minőség. Valami ilyesmi lesz a tűzelhalás "gyógyszere" is. Nyakamat rá, hogy ezeket a szelektált fajtákat csak kis mértékben bántja. A " vad" jelző sokat ígér. Lehet, hogy pótlásának megpróbálok párat.
Új elvek szerint, új birs fajták születtek. Az új fajtacsoport neve BIRSINKA fajtakör. (szójáték birs és pálinka szavakból) Nemesítve vagy vadítva vannak-e a birsinkák, az nézőpont kérdése. Jellemző rájuk egy félig vad, félig nemes életerős minőség. Ennek következtében minimális vegyszer használatával rendszeres és magas terméshozam érhető el egyszerűbben és gazdaságosabban az ismert fajtáknál. Fő jellemzőik, közepes gyümölcs méret, egységes és praktikus gyümölcsforma, egységes érés. Teljes érésben intenzív illat, aroma, magas cukor és savtartalom jellemző. A gyümölcstermesztésben már elterjedt, gyakran méretes, szemnek tetszetős birs fajták is feldolgozásra valók, ám nagyon kevés, ezért drága pálinkát lehet készíteni belőlük. A birsinka fajták is elsősorban feldolgozásra valók, de ezek terméséből jócskán több és igen finom birspálinka készíthető. A birsinka fajtakör első vizsgált képviselője a K1/2 is a feldolgozás, főleg a birs pálinkafőzés szempontjai szerint lett kiválasztva. Nagyúrfi birs leírása, nemesítői jelzése K1/2 Szeptember közepétől szüretelhető, a termés géppel is betakarítható. Gyümölcse közepes méretű, szép sima hengeres formájú, gyengén molyhos, nem zsíros tapintású. Héjszíne teljes érésben aranysárga, igen illatos. Húsa sárgásfehér, félkemény, lédús, édes savas, magas cukortartalommal. Finom befőtt, kompót és elegendő pálinka készíthető belőle. A fa közepes méretű, felfelé törő koronát nevel, mely a termések súlyától később elterül. Kiváló termőképességű, korán fordul termőre és rendszeresen terem. Igénytelen edzett fajta, jó télálló, a tavaszi fagyok ritkán károsítják. Gyengébb talajokon is gazdaságosan termeszthető, az aszályos nyarakon az öntözést meghálálja. Az oltványok a szintén saját nemesítésű, Milleer’ birs klónalanyon állnak, mely jól rögzül a talajban, edzett, a nemes fajtákkal jól összefér, rajta a fák gyorsan termőre fordulnak és hosszú életűek lesznek. Szabad gyökerű oltványok ára 1600 Ft Konténeres oltvány ára 2800 Ft
A szaporításhoz használt birs alanyok, pl. EM-A, BA-29, melyik nevesített birsfajtához lehet közel? Több éves naspolya gyöheréből kinőtt birs csemetét leválasztottam. Most már termő fa, alma alakú nem nagy gyümölcsökkel.
Nálam van egy román fajta, tomnatice lehetett a neve talán. Az rendkívül aromás, mert a sava nagyon magas. Pálinkának mindig azt ajánlom. Termesztés szempontjából nem túl jó, mert hullik, egyenetlenül terem és a fája hasad.
Ja, és amit múltkor írtam a fajtákról, az igaz lehet a fáitokra. Egyszerűen más fajták. Én is látok út mentén pl olyan fákat, amelyeken egy barna levél sincs. Ezek általában sarjak vagy régen adaptálódott fajták.
Nem a metszésnél megy be. Virág-és hajtásfertőzés van. A metszéssel a legritkább esetben terjed. A virágfertőzés után a termékenyületlen virág is be tudja fertőzni a hajtást, ami jóval később mutatja a tüneteket. A virág a kulcsa az egésznek. Ezért érdekes az idei év, mert száraz idő volt virágzás kor, még hajnali pára sem nagyon volt. Mégis minden fámon mutatkozik. A friss hajtások végei képesek még fertőződni, mert ott könnyű bejutnia a bacinak.
A tűzelhalás jeleinél azt tapasztalom, hogy a szomszédnál, aki évek óta nem metszi birsfáit, nem jelentkeztek a tünetei. Én évente, rendszeresen metszem őket, előfordulnak barna levelek, hajtások. Ennyit jelentenek a metszéssel okozott sebek, mint fertőzési kapuk? Te mit tapsztalsz?
Ültetvény szintén tényleg több marad meg belőle, de a magyarok is hozzák ezt az arányt sztem. Az ízük meg sokkal jobb. Valóban bedőltünk hazai szinten a rezisztenciának, és vannak, akik hektárszámra telepítették. Na ők egy picit rábatikoltak. És azt még nem tudtam kideríteni, hogy hozamra mit mutat, mert az is fontos lenne. Azt viszont hallottam, hogy a fagy nem barátja. El tud fagyni rendesen. Mondjuk nálam a vranja is elfagyott, de az legalább hatalmas hozamot és normális ízt is tud. Plusz a tűzelhalás sem annyira bántja.
Ennyit érnek az egyes fajtákról szóló leírások. Nem ellenőrzik a valóság tartalmát. Mikorra a vásárló megbizonyosodik a valóságról, keresheti a felelőst.
Nekem is van és sztem semmi birs íze, tavaly ebből lett ugyan bírsalmasajt, de csak az édességet éreztem semmi jellegzetes birs illat és íz...ja és az erwinia is bele-belekapott szóval igaza van poza-nak .
Nem rezisztens. Jobban bírja talán, de nem az.A magyar fajták sztem jobban ellenállnak a fertőzésnek. Ráadásul az íze sem jó, és nem csak az én véleményem szerint. A saját fajtáinkat kellene kicsit jobban értékelni.