Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.12 0 0 1590

Dahl, Roald: A Piroska meg a Farkas


Midőn a gyomra így beszélt:
„Kéne egy jó kis délebéd”,
A Farkas nagymamázni ment.
Jött Nagyi ajtót nyitni bent,
S a rémes fogakra meredt.
A Farkas szólt: „Bemehetek?”.
Szegény Nagymama ijedez:
„Most mindjárt megesz engem ez!”
Hát teljesen igaza lett,
Mivel legott lenyeletett.
Sovány volt s rágós az ebéd,
A Farkas bőg: „Ez nem elég!
Nem is tudnám azt mondani,
Hogy van a gyomromban hami.
Beront a konyhába s vonít:
„Muszáj még falnom valamit!”

Majd vérfagyasztóan kacsint:
„Most itt fogok várni megint,
Amíg a Piroska kisasszony
Megjön, hogy őt is elfogyasszam.”

Most jön a Nagyi-öltözet
(Mert azt ugye nem ette meg).
Kendőt, szoknyát vett fel sután,
Cipellőt húzott, azután
Megfésülte borzas fejét,
S elfoglalá Nagyi helyét.

Bejött Piroska pirosan,
És közölte fórsriftosan:
„De nagy füled van, Nagymama.”
„Hogy jobban halljalak”,
Így a Vad.
„De nagy szemed van, Nagymama”,
Így a Lány.
„Hogy jobban lássalak”,
Így a Vad.
Nézett s mosolygott szélesen.
Gondolta: „Gyermek. Megeszem.
Rágós Nagyi után kijár,
Olyan lesz, mint a kaviár.”

Újfent beszél a zsenge lány:
„Nini, máma a Nagymamán
Milyen szép szőrmebudna van.”

„Nem ér!”, Ordas szól morcosan.
„Azt kellett volna mondanod:
Nagymama, de nagy a FOGAD!
De szófia minden beszéd,
Így is szét foglak rágni! Szét!”

A lány csak néz, mosolya bájol,
S elemózsiáskosarából
Pisztolyt húz ki – célozni tud –,
Piff-paff – és a Farkas kaputt.

Miután pár hét eltele,
Összetalálkoztam vele.
De nini! Nagyot néztem én:
Semmi piroskás a fején!
És mond: „Ugye jól áll nagyon
Farkasbőrszőrmekalapom?”

/ Fordította: Israel Efraim /

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.12 0 0 1589

Lear, Edward: A Kacsa és a Kengurú

Szólt a Kacsa a Kengurúnak:
„Hogy ugrándoz ön! nagy ég!          
A réten is túlra, a vizen is túlra,        
mint akinek sosem elég!        
Én nem látok mást, csak rút pocsolyát,        
s nem a világot, azt a csodát!
Álmaim önnel úsznak!" -       
szólt a Kacsa a Kengurúnak.


„Ha fölvenne engem a kenguru-hát  
- szólt a Kacsa a Kengurúnak -,        
én ülnék és annyit se szólnék, hogy »Háp«,
ígérem ezt az úrnak!  
Megnézzük a Rát, a Kocsonya-Fát,  
a réteken át, a tengeren át -   
szállunk, mint akit húznak!" -           
szólt a Kacsa a Kengurúnak.
 

Szólt a Kengurú a Kacsának:
„Tűnődnöm kell e tippen.     
Az ügy lényegileg nem árthat,          
csak az a bökkenő itten,
hogy önnek, kérem, már megbocsássa,
szörnyen hideg és nedves a lába,
s mit szólna a világ egy csúzos
Kengurúhoz?"
 

Szólt a Kacsa: „A szirten álltam,
hogy átnézzem az útilistát,
s befödni úszóhártyás lábam,
vettem négy pár gyapjúharisnyát.
Köpenyem elbír vészt, vihart,
mindennap elszívok egy szivart,
nem érhet semmi bú:
ön az esetem, Kengurú!"
 

Szólt a Kengurú: „Nos, nem bánom!
A hold ma oly setétes;
hogy egyensúlyozzak, bátran szálljon
a farkam végére, édes!"
Hipp-hopp, nem jártak hókuszpókuszt,
de háromszor körül a glóbuszt,
s viszi, viszi a boldog út
a Kacsát s a Kengurút.

/ Fordította: Gergely Ágnes /

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.12 0 0 1588

Hayne, Paul Hamilton:A gezerigó

Bűvös arany derengés járta át
a forró éjszakát:
a hold a fák felett úgy kelt elő,
mint dús királyi nő,
ki büszke szépségében egyebet
már nem is tehetett,
csak mosolygott önnön bájaira,
melyeket lent sima
kristályos kút és csermely tükrözött.
S amint álmok között
bolyongtam a magányos völgyeken,
mellettem hirtelen
egy tündér láng a hold-zuhatagot
átszelve felcsapott, -
mind feljebb járta tündöklő körét,
s a varázslat toldva még
ezüst trillát trillára zengett.
A fán a rengeteg levél némán fülelt,
míg én magam daltól mámorosan
mentem utána, - s ő csak szállt, szökött,
az égig körözött,
mígnem, mint forrásvíz, mely égbe nyúl,
ragyogva visszahull,
s harmattá porlad, úgy e drága dal
is szétporlott hamar
zengő párává fent az ég honán,
s a szeszélyes szelek
csókja nyomán
a messzeség magányos csendje lett.

/ Fordította: Tellér Gyula /

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.11 0 0 1587

Pound, Ezra: ∆ὡpia*

(Doria)
 

Zord szelek szüntelen zúgásaként
   élj bennem, és ne mint
A tűnő dolgok —
   virágok vigadalma.
Naptalan szirtek és szürke vizek
   roppant magányán
Vallj magadénak.
   Mondhassák el nevünket az istenek
Késő korokban,
   s emlékezzenek rólad Orcus
Sötét virágai.
 

*∆ὡpia - a görög szó jelentése lehet 'dórea' = 'ajándék', vagy 'Dóreia' = 'dór modorban'.

Pound egyik életrajzírója szerint  'Dória' nem más, mint Dorothy Shakespear, a költő felesége.

/ Fordította: Somlyó György /

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.10 0 0 1586

Friedrich Schiller: Remény


Álmodnak egy szebb, jobb hazáról,
Ez álom minden emberé:
Lihegve tör a földi tábor
Egy felragyogó cél felé!
A föld tavaszra, télre válik –
Az ember remél mindhalálig.

 

Remény az út, a cél, a pálya.
A gyermek hűen él vele,
Remény az ifjú délibábja,
Remény az aggnak élete:
Ha fáradt teste sírba űzi,
Reménységét a sírra tűzi.

 

S ez nem valami lázas eszme
Bomlott agyvelők éjjelén;
A lélek harsog messze, messze:
Nagyobbért, szebbért élek én! –
S amit a lélek hangja hirdet,
Az nem csalhat meg soha minket!



/ Fordította: Dsida Jenő /

 

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.09 0 0 1585

Radnóti Miklós: Nem tudhatom…

 

 

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;

annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;

az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót, ki dolgáért remeg,

erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,

s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,

az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,

piros zászló kezében, körötte sok gyerek,

s a gyárak udvarában komondor hempereg;

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,

ím itt e kő, de föntről e kő se látható,

nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

 

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnő az értelem,

világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

 

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.09 0 0 1584

Kaffka Margit: Egy madár

Fehér a föld, fehér az ég,
S a hófúvásos táj felett
Kereng, leszáll, meg felrepül
Setét, zajos madársereg.

Szeret, gyülöl, eszik, iszik,
Csácsog, pöröl, él mindegyik...
Ki érti meg a csókaszót
S a varju-szívek titkait?

Csak egy fekete bús madár
Ül egymagába a fatőn, -
Gúnyaszt és nézi társait
Közömbösen, kételkedőn.

S a furcsa kérdés úgy gyötör
A többi száz talány között:
- Elvonult bölcs-é az az egy
Vagy boldogtalan számüzött?!

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.09 0 0 1583

Weöres Sándor: Marasztalás

Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Ne menj, várj még,
mert e tájék
sötétben marad.
 
Ág nem himbál,
fecske nem száll,
béres nem arat.
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.09 0 0 1582

Sue Raven: talán..

négyéves voltam akkor; emlékszem
bevittek egy szobába lefektettek
halkan sírtam; a falon szellemek
rajzottak, borzasztó volt nagyon féltem
 
hallottam a szűrődő zajokat
egyszer csak elhalkult a zörej; talán
elaludtam; úgy álomba sírván
fehér párnán, űzve a félsz-árnyakat
 
reggel ébredtem fehér falakon
a napsugár szórakozottan játszott
kerestem valakit; de ott hagyott
 
becsuktam szemem álmodom talán
mégis ott van odakünn, csak nem hallom
de nem, mégiscsak otthagyott árván

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.09 0 0 1581

Sue Raven: filléres..
 
filléres emlékeimben a múltban
mignont majszolok édes ragacsost,
ó de szerettem a csokist a puncsost:
ma is szeretem izét; a mában
 
egy húszfilléresért őzikekockát
adott a boltos; olajos padlója
fekete volt; gránátízkockája
tíz-fillérrel több volt; frutti kockát
 
is osztott, mosolygó gyermekszememnek
tessék kislány ez a tied, most menj
galoppoztam a poros utcán menet
 
szemben jött a fagyis triciklin tekert
pirosan rikoltva kiáltozott
ötvenfilléresért egy gombócot mert

 

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.09 0 0 1580


Radnóti Miklós: Negyedik ecloga


KÖLTŐ
 

Kérdeztél volna csak magzat koromban...
Ó, tudtam, tudtam én!
Üvöltöttem, nem kell a világ! goromba!
tompán csap rám a sötét és vág engem a fény!
És megmaradtam. A fejem rég kemény.
S tüdőm erősödött csak, hogy annyit bőgtem én.
 

A HANG
 

S a vörheny és a kanyaró
vörös hullámai mind partradobtak.
Egyszer el akart nyelni, - aztán kiköpött a tó.
Mit gondolsz, miért vett mégis karjára az idő?
S a szív, a máj, a szárnyas két tüdő,
a lucskos és rejtelmes gépezet
hogy szolgál... ó miért? s a rettentő virág
nem nyílik még husodban tán a rák.
 

KÖLTŐ
 

Születtem. Tiltakoztam. S mégis itt vagyok.
Felnőttem. S kérdezed: miért? hát nem tudom.
Szabad szerettem volna lenni mindig
s őrök kisértek végig az uton.
 

A HANG
 

Jártál szellőtől fényes csúcsokon,
s láttál, ha este jött, a hegyre töppedt
bokrok közt térdepelni egy jámbor őz-sutát;
láttál napfényben álló fatörzsön gyantacsöppet,
s mezítlen ifju asszonyt folyóból partra lépni
s egyszer kezedre szállt egy nagy szarvasbogár...
 

KÖLTŐ
 

Rabságból ezt se látni már.
Hegy lettem volna, vagy növény, madár...
vigasztaló, pillangó gondolat,
tünő istenkedés. Segíts szabadság,
ó hadd leljem meg végre honnomat!

A csúcsot ujra, erdőt, asszonyt és bokrokat,
a lélek szélben égő szárnyait!
És megszületni ujra új világra,
mikor arany gőzök közül vakít
s új hajnalokra kél a nap világa.

Még csönd van, csönd, de már a vihar lehell,
érett gyümölcsök ingnak az ágakon.
A lepkét könnyü szél sodorja, száll.
A fák között már fuvall a halál.

És már tudom, halálra érek én is,
emelt s leejt a hullámzó idő;
rab voltam és magányom lassan
növekszik, mint a hold karéja nő.

Szabad leszek, a föld feloldoz,
s az összetört világ a föld felett
lassan lobog. Az írótáblák elrepedtek.
Szállj fel, te súlyos szárnyu képzelet!


A HANG
 

Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik;
elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld.
De haragod füstje még szálljon az égig,
s az égre írj, ha minden összetört!


1943. március 15.

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.09 0 0 1579


Radnóti Miklós: Hasonlatok


    Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
    ha rámhajolsz,
    s rejtelmes ízű vagy,
    olyan vagy, mint a mák,

    s akár a folyton gyűrűző idő,
    oly izgató vagy,
    s olyan megnyugtató,
    mint sír felett a kő,

    olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát,
    s nem ismerem ma sem
    egészen még
    nehéz hajadnak illatát,

    és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
    csavargó, nyurga füst –
    és néha félek tőled én,
    ha villámszínű vagy,

    s mint napsütötte égiháború:
    sötétarany,-
    ha megharagszol,
    ép oly vagy, mint az ú,

    mélyhangu, hosszan zengő és sötét,
    s ilyenkor én
    mosolyból fényes hurkokat
    rajzolgatok köréd.

    1941

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.09 0 0 1578

Ady Endre: Jóság síró vágya

Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.

Buzgóságban sohsem lohadni,
Semmit se kérni, el se venni,
Nagy hűséggel mindent szeretni:
Milyen jó volna mindig adni.

Még az álmokat se hazudni,
Mégis víg hitet adni másnak,
Kisérő sírást a sirásnak:
Milyen jó volna áldni tudni.

Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.08 0 0 1577

Sue Raven: A Styx révésze előtt kereng..
 
Odalent a vízen egy csónakos kereng.
Vajon mi keres? Egy régi álmot!
Mit felejtett elme!Vagy egy kicsiny kuckót!
Némán elmélkedem és csak merengek.
 
Vajon mit lát? A kék hullámzó vizet
vagy égen lebegő papírsárkányt.
Vagy egy pöttyös labdát, nádi sármányt,
papírcsónakot, sodródó falevet.
 
Vagy szárcsafészkeket. Gondolkodom,
ahogy nézem. Vajon mit lát és érez?
Ezen merengek míg pilledve nézem.
 
Szinte átölel a csend most köröttem
ahogyan bágyatagon mélázom.
S az emlékével a lelkébe mártózom.

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.08 0 0 1576

Sue Raven: az én tengerem..
 
szeretem
ahogy mélykékre kékül
mikor mélyül
szeretem
ahogy hullámot vet fodrosan
mikor csapódik csipketornyosan
 
szeretem
ahogy a nap rajta viháncol
mikor ringva táncol
szeretem
ahogy selymesen simul
mikor körbeölel
 
szeretem
ahogy a fövenye simít
mikor rajta lépkedem
szeretem
ahogy körbeölel
mikor a nap bársonya hevít
 
szeretem
ahogy a szellő lebben
mikor a sirály kereng
szeretem
ahogy haragosan tombol
mikor villám bomol
 
szeretem
ahogy ködbe borul
mikor pára vonul
szeretem
ahogy az orromba szorul
mikor sós illat tolul

szeretem
ahogy a kedvesemet
mikor csókja ajkamon ég
szeretem
ahogy a csendet
mely e tenger mellett átölel

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.08 0 0 1575

Sue Raven: ujjong a lélek

 

sápadt csillagok

alatt, csendre lelt érzet

lélekben ujjong

a meglelt boldogságán

a békesség szigetén

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.08 0 0 1574

 Radnóti Miklós: Őrizz és védj

Álmomban fú a szél már éjjelente
s a hófehéren villanó vitorlák
csattogva híznak messzi útra készen.

Úgy írom itt e lassu költeményt,
mint búcsuzó, ki ujra kezdi éltét,
s ezentúl bottal írja verseit
szálló homokra távol Áfrikában.

De mindenünnen, Áfrikából is
borzalmas sírás hallik; rémitő
gyermekét szoptatja nappal, éjjel
szederjes mellén a dajka idő.

Mit ér a szó két háború között,
s mit érek én, a ritka és nehéz
szavak tudósa, hogyha ostobán
bombát szorongat minden kerge kéz!

Egünkre láng fut és a földre hull
az égi fényjelekből olvasó,
fájdalom kerít körül fehéren,
akár apályidőn tengert a só.

Őrizz és védj, fehérlő fájdalom,
s te hószín öntudat, maradj velem:
tiszta szavam sose kormozza be
a barna füsttel égő félelem!

 

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.08 0 0 1573

 

Jékely Zoltán: Ősz-köszöntő


Habár orcánk pirítja még a Nap,
gyerünk, az őszt hintsük már szerteszét,
az őszt, melyet mint anya gyermekét,
majd egy évig hordtunk szívünk alatt.


Látod, még élünk! Nem nyelt el a tó,
kígyó se mart meg, szikla sem ütött,
s a régi helyről halljuk: a tücsök
lelkéből szól a régi altató…


Vajjon Érted szeretem-é az őszt,
vagy téged is csak az őszért szeretlek,
téged, sok-sok ősz óta ismerőst?…


Benned évszakjaim elkeverednek,
vagy: hogy nyaram a téllel összekösd,
illatok ágya, sírja leheletnek!

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.08 0 0 1572

Lauka Gusztáv: Életem

 

Megszülettem mint bárki más,

Deszka bőlcsőbe tevének,

Felettem élv, `s öröm helyett,

Bánat és bú őrködének.

 

Gyermekkorom az ifjúság

Vidor szakába áthaladt,

Társaimul hűségesen

A` bánat és bú megmaradt.

 

Elértem éltemnek nyarát

Virágtalan, gyümölcstelen,

Ágyamnál mellyben szenvedek

A` bánat és bú van jelen.

 

Talán ha lelkem elhagyott -

`S testem a` férgek étke lett -

Elhágy e sötét két barát,

`S őröm leszen sírom felett.

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.08 0 0 1571

Lauka Gusztáv: A világ

 

Állj meg egy május alkonyon
Künn a szabadban egyedűl,
Midőn a fákon dall zeneg,
S a hűs légbe illat vegyül;

 

Állj meg, s tekints a messzeség
Kékellő távolába szét,
Csak alig mérsékelheted
Majd hullámzó kebled hevét.

 

„Oly szép a világ, oly dicső,
Mily boldog ki sok éven át,
Megháboríthatatlanul
Élvezheti minden javát.”

 

Így szólnak majdan ajkaid,
És kivánsz hosszú életet,
Mely a szerencse útain,
Minden gyönyörhöz elvezet.

 

De menj csak emberek közé,
Lássál gazságot és nyomort,
Lássad mint tart erény felett
A rút vétek halotti tort.

 

Lássad állattá mint fajul
Az ember egy kis érdekért,
Mint nyer sok hízelgő ravasz
Igaz felett jutalmi bért.

 

Kebled – miként a tiszta ég
Ha felleg jő rá – elborul,
S a kitörő öröm helyett,
Csendes leszen, – agg és szorul.

 

S fájdalmas hangon szólsz legott,
„Óh szép a világ, jó, s remek,
Kár – mi boldogságát adná:
Nem olyanok az emberek.”

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.06 0 0 1570

Sík Sándor: Avarban virág


A bújó régi ösvény
A zsongó fák alatt.
Lesem - feledni fösvény -
A régi nyomokat.
Egy évvel súlyosabban
Megint csak erre járok.
Nyúlonganak felém,
Kéken, lilán, üdén,
Az esztendős avarban
Az idei virágok.

Életem erdején is
(Nincs messze, gondolom)
Avar leszek csak én is
A vénebb avaron.
Ki rajt merengve jársz tán,
Késői jóbarát,
Bár így köszönne rád
Testvéri csepp dalom,
Így kékecskén, lilácskán,
Ilyen fiatalon.

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.06 0 0 1569

Hopp ezt elbacctam!

Előzmény: Törölt nick (1568)
Törölt nick Creative Commons License 2018.11.06 0 0 1568

Sík Sándor Sándor: Avarban virág


A bújó régi ösvény
A zsongó fák alatt.
Lesem - feledni fösvény -
A régi nyomokat.
Egy évvel súlyosabban
Megint csak erre járok.
Nyúlonganak felém,
Kéken, lilán, üdén,
Az esztendős avarban
Az idei virágok.

Életem erdején is
(Nincs messze, gondolom)
Avar leszek csak én is
A vénebb avaron.
Ki rajt merengve jársz tán,
Késői jóbarát,
Bár így köszönne rád
Testvéri csepp dalom,
Így kékecskén, lilácskán,
Ilyen fiatalon.

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.06 0 0 1567

Remek zene, a szöveg zseniális!

 

Akit a hazája nem szeretett

 

 

Mikor világra jött Budapesten
már írták a törvényeket
Melyek kimondták róla, hogy másokkal
egyenlő nem lehet

És a hátsó padban ülve
kellett megtanulnia
Hogy az igazság szabaddá tesz
de neki nem lehet igaza

És látta, hogy miként vadult meg
sok elbódított fiatal
Amikor délibábot festett az égre
az ősi dicsődiadal

És hiába szólt: Hé, emberek
a szakadék felé megyünk
Az volt a válasz: Áruló
ki nem tart most velünk

Lesz ez még így se, mondta
én nem tartok veletek
S komédiának nézte
a tragikus helyzetet

Lesz ez még így se, mondta
és keserűn nevetett
Aki a hazáját nagyon szerette
de kit a hazája nem szeretett

Szerette volna hinni
mikor az ország felszabadult
Hogy egy szebb jövő felé tart
és nem tér vissza a múlt

De homlokán volt a bélyeg
hogy másként gondolkodó
Egy szabad szellemű polgár
aki sose lesz alattvaló

Lesz ez még így se, mondta
én nem hajtok fejet
Vétkesek közt cinkos
és néma nem lehetek

Lesz ez még így se, mondta
de nem menekülhetett
Aki a hazáját nagyon szerette
de kit a hazája nem szeretett

És a szakadék szélén állva
megint szól a harsona
Ez a világ, a lehető
világok legjobbika

És áruló, ki a szebb jövőt
másként képzeli el
És ellenség lesz mindenki
aki kételkedni mer

Lesz ez még így se,
ideje észhez térnetek
Aki a bálvány körül táncol
azon én nem segíthetek

Lesz ez még így se, mondta
és keserűn nevetett
Aki a hazáját nagyon szerette
de kit a hazája nem szeretett

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.05 0 0 1566

Sue Raven: haiku

 

szívem kontúrja

átöleli lelkedet

ne félj vigyáz rád

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.05 0 0 1565

„Az irodalom valójában síron túli kézfogásokból áll”.

/ Végh György /

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.05 0 0 1564

Végh György: Emlék egy szomorú cseh őszről

 

Mintha egy Paál László festményben járnék,
olyan ez az ősz, olyan ez a táj,
a fák közt itt is ugyanaz az árnyék.
Hát mindenütt egyforma a halál?

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.05 0 0 1563

Végh György: Egy vagy velem

Ó, hányszor mondtad: összetartozunk,
mint két cipő s a csillag és az éj -
mert elválaszthatatlanok vagyunk,
akár a szenvedés s a szenvedély.

Közös már mindenünk, egy vagy velem:
te mondod ki, mit megfogalmazok -
hajam sokszor hajadként lengetem
s arcfintorom gyakran arcfintorod.

Lásd, mindened szegényebb nélkülem:
az életedhez én vagyok a só -
s ízetlen nélküled már ételem,
mit inkább csak otthagyni volna jó.

Fák, fák nélkül oly elhagyott a táj,
díszítsd magaddal mindig életem -
a föld virágok nélkül oly kopár;
díszítsd föl, Eszter, életed velem.

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.04 0 0 1562

Sue Raven: hintázó napfény..

szemedre csókot
ad, a nevető napfény
szelíd sugara
mely pilláidon hintáz
aranyló barna fénnyel

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2018.11.04 0 0 1561

Sue Raven: angyal lélegzet..

angyal lélegzet
feszül lelkem függönyén
csillag illata
lebeg, ajkamon a csók
érzet cselleng, mi fonja
 
ölelőn lelkem
ahogy veled lélegzem
együtt ritmusra
ver a szívünk; kedvesem
leheleted lélegzem

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!