Igen, tudom, a kérdés provokatív.
De tudni szeretném a véleményeteket arról, hogy mi a közös a két vallásban miközben az alapvető értékeik különbözőek.
jézus brutálisan kemény ítéleteivel (örök kárhozat)
Egyelőre azok csak erős figyelmeztetések a Bibliából.
Nem tudhatjuk, hogy valójában hogyan ítél majd Jézus.
Az Ószövetség szövegei szerint viszont a Seregek Ura gyilkos parancsait állítólag valóban végre is hajtották
Jushue and Co.
Sokan sokféleképpen magyarázzák ma ezen véres parancsok szükségességét, leginkább azon ok mentén, hogy akkor másból (szép szóból) nem értettek a népek. Csak hát az a helyzet, hogy az ember azóta sem lett sokkal felnőttebb, és most se mindig ért a szép szóból. Bár Krisztus tanítása éppen ezt a célt is szolgálta.
Én - eretnek eszemmel - hajlok arra is, hogy az ókori zsidók ezeket az isteni parancsokat csak elképzelték és/vagy visszadatálták a tekercsek írásaikor.
" sosem értettem a felületes biblia olvasókat... "
Pedig a többségünk ilyen.
Amennyiben Isten mindenki számára elérhető, nem kell teológiai végzettség ahhoz, hogy az ember előtt nyilvánvaló legyen, hogy valójában mit akar tőlünk.
Milyen mélységben kell ismerni a Bibliát, hogy a felvázolt ellentmondások feloldódjanak?
Hol van az átmenet a rettegéssel és gyilkossággal, feltétel nélküli engedelmességgel rendelkező híveket toborzó bosszúálló JHWH és a megbocsátó, szelíd, szerető, és szabadon választható Atya között ?
Az erkölcs ősidők óta változatlan érvényű.
A gyilkosság az gyilkosság, a hazugság az hazugság, a szeretet az szeretet, az önfeláldozás az önfeláldozás. Nincsen olyan "hacsakúgynem" kibúvó.
"Boldogok a lelki szegények..."
Nem kell nyakatekert magyarázat ahhoz, hogy megértsük melyek azok az emberi értékek, amelyek egyszerre teszik elviselhetővé az emberi életet a Földön és visznek bennünket közel Istenhez.
Az egyszerű, tanulatlan ember számára is világos kell legyen a helyes út... Hacsak... hacsak nem arról van szó, hogy egy kiválasztott kevés számára adatik meg a paradicsom, akik megértik, és nagy mélységben tudják értelmezni az írott szöveget... de akkor meg a -krisztián lesz felesleges a judeokrisztiánizmusból.
Ez a kotta nem látszik, vagy legalábbis én nem látom.
Nincs egy közös hang, nincs egy közös dallam.
Sokkal inkább a modern árukapcsoláshoz hasonlít, amikor egy doboz műzlibe beletesznek egy műanyag Batman figurát...
Minnél jobban vizsgálom a dolgot, annál inkább úgy érzem, hogy a két szövetség mesterségesen, vagy akár erőszakosan van összeszerkesztve.
A közös dolgok mind spekulatívak, nem épülnek egymásra. Az Újszövetségi hivatkozások is jórészt negatívak... "A sátán gyermekei vagytok..." stb.
Jézus még a külsőségekben is "idegen" rítusokat követ, mint a keresztelés, vérszerződés, nem érezte fontosnak a szombat megtartását és a körülmetélést
Úgy tűnik, a Júdaizmus "meglovagolta" a terjedő és népszerű kereszténységet, egyrészt önvédelemből, másrészt, hogy terjessze a saját ideológiáját.
Valahogy úgy ahogy a fürkészdarázs lárvái átveszik a beoltott hernyó viselkedése felett az ellenőrzést. Kívülről sok tekintetben normális hernyó, de belűl már a lárvák érdekében történik sok minden.
Ugyanis a kereszténységnek voltak ágazatai, amelyik függetlenül fejlődött az Ószövetségtől, ezek elsősorban keleten hódítottak, mert nyugaton a legbrutálisabban üldözték őket.
És ezek az ágazatok nem a judaizmusban gyökereztek, hanem valami régebbi rendszerben, ahonnan az őskereszény ideológia származik.
Jézus azért érkezhetett a zsidók közé, mert ott volt a legnagyobb az "elhajlás" attól az Isten-képtől, amit ő az Atya személyében festett le.
ez a topik tökéletesen mutatja az szennydex szennyfórum szellemi szinvonalát :)
jézus brutálisan kemény ítéleteivel (örök kárhozat) nincs baja a topiknyitónak (bizonyára nem is tud róluk, hiszen se az ószövetséget, se az újat nem ismeri), de az ószövetségi ítéletekkel igen
persze teljesen nyilvánvalóan látszik hogy felületes és ostoba provokáció, amely részben a tudatlanságból, részben a rosszindulatból és gyűlöletből fakad
a szennyfórum közönsége pedig lubickol a szennyben :)
"Az Újszövetség elég rendesen felülírta az Ószövetséget, úgy hogy az "alapvető értékeket" úgy kell kibogarászni mind a kettőből."
És hogy még bonyolultabb legyen, az Ószöv (szellemisége) is felülírta az Újszövetséget.
Már az újszövetség kifejezés is egy felülírás, mert szó sincs új szövetségről, mivel a régi nem változott meg, gyakorlatilag életben van a mai napig. (már ami az eredeti formáját illeti... Csak, hát azt is átírták...)
"A sor nagyon hosszú, az Ószövetség tele van az Újszövetségbeli erkölcsök alapján vállalhatalan cselekedetekkel."
Ez pontosan így van! De a kérdés nem a két könyv, hanem a két judeo-vallás közötti párhuzamról/különbségről szólt.
"A közös vonás nagyon kevés."
Mindkét vallás (júdaizmus és a judeo-keresztény) Szentírása az Ószöv. Így értelemszerű az azonosság legalább az e könyvekben foglaltakat illetően. Mindketten ugyan abból a kottából harangoznak...
Továbbá az Újszöv jó része (Jézus tanításának csaknem egésze) is felül van írva a mózesi ideológiának megfelelően.
Tehát törvényszerűen alapvetően azonosaknak kell lenniük, ha kvázi azonos az alap, a kiindulási pont, a "tananyag".
Különbség elvétve található.
Persze létezik, de annak rendszerint ott az ellentéte, a mózesi "megfelelője", ami valahogy mindig jobban előtérbe kerül, mint Jézus gondolatai, mondanivalója.
"A megfélelmlítésen, bosszún, féltékenységen, ármánykodáson, ügyeskedésen alapuló Ószövetségből hogyan következhet a szerteten, megbocsátáson, szelídségen és önfeláldozáson alapuló Újszövetség ?
Szerintem nem következik belőle, hanem tagadja azt."
Ebben teljesen igazad van, de mint említettem a két vallásról kérdeztél a topik-leírásban.
Mert ha körülnézek az Ósövetségben, csak különböző értékeket találok
Isten megátkozza a saját teremtését...
Ellenségeskedést szít férfi és nő között...
Noé megátkozza Kámot és az összes utódját, mert meglátta őt részegen mesztelenül fetrengeni
Népirtást parancsol Kánaán földjén...
Parancsolja, hogy ki kell irtani azokat a zsidókat, akik aranyat adtak az aranyborjújoz, közben Áron, a felbújtó megússza. Mózes kifejezetten félelemben tartja a népet :
5 Mózes 19,20: Hogy a kik megmaradnak, hallják meg, és féljenek, és többször ne cselekedjenek te közötted ilyen gonosz dolgot
Megkeményíti a fáraó szivét, aztán megöli az ártatlan elsőszülötteket.
Kiraboltatja az egyiptomiakat.
József rabszolgákat csinál az egyiptomiakból, fokozatosan elszedi mindenüket, végül a szabadságukat, hogy ne haljanak éhen, és kaphassanak SAJÁT termésükből (az előző 7 bő esztendőből)
"Testvéredtől ne szedj kamatot, de idegentől szedhetsz..."
Az ártatlanok bünteése hetedíziglen.
A sor nagyon hosszú, az Ószövetség tele van az Újszövetségbeli erkölcsök alapján vállalhatalan cselekedetekkel.
A közös vonás nagyon kevés. Eeddig szinte semmit nem találtam azon kívül, hogy Jézus a zsidókat próbálta a helyes útra téríteni.
A különbség viszont szembeötlő.
A megfélelmlítésen, bosszún, féltékenységen, ármánykodáson, ügyeskedésen alapuló Ószövetségből hogyan következhet a szerteten, megbocsátáson, szelídségen és önfeláldozáson alapuló Újszövetség ?
Szerintem nem következik belőle, hanem tagadja azt.
Az Újszövetség elég rendesen felülírta az Ószövetséget, úgy hogy az "alapvető értékeket" úgy kell kibogarászni mind a kettőből. Bogarásszák/ásszuk is a keresztények már kétezer éve.
Hogy van az, hogy egyszer egész népek kiirtására ad parancsot, sőt, az aranyborjú esetében a "saját" népét utasítja, hogy apját, gyerekét, rokonát, barátját ölje meg (pedig Ábrahámnak megigérte, hogy többet ilyet nem kér), aztán meg hogy tartsa oda a másik orcáját...
Hol van az átfedés a feltétel nélküli imádat és a szeretet között ?
A bálványimádás egy kicsit olyan, mint a gaz. Mindenhol megterem, de minél jobban irtod, annál erősebb lesz. Azonban ha képes vagy megszeretni és nem próbálod meg kiirtani, egy idő után magától elszárad.
Igen természetesen, csak más-más feltételek alapján. Az ószövetség alapelve, mint azt mindenki tudja a szemet-szemért, fogat fogért elv. Ezt pedig Jézus felülírta: "Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is. És aki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is. És aki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre. Aki tőled kér, adj néki; és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól." (Máté 5:38-42)
Tehát az újszövetségben az érvényes igazság a gonosszal szemben, hogy a gonoszt jóval győzd meg: mert Isten tudja csak egyedül megváltoztatni őket az Ő szeretetével!
Miért ne? Ha egyiknek megtiltja a disznóevést, és a másiknak nem? Más a szerepe a kétféle csoportnak. EGyiknek az, hogy megőrizze Isten beszédét, és ebben bizony álhatatosnak kellett lenniük. A másiknak meg hogy a kegyelemet hirdessék. Ezzel a kettővel teljes az Evangélium.
megj: amikor engem kirúgtak a gyülekezetemből, akkor egy ilyen gyülekezet fogadott be. Nagyon sokat köszönhetek nekik.