Orosz hadifoglyok, akiket a magyar hadsereg ejtett fogságba. Az előrenyomulás hónapokon keresztül nem ütközött nagyobb akadályokba. A foglyok sorsa általában azon múlt, hogy milyen parancsnokot kaptak: ha emberséges tiszt került föléjük, kaptak ellátmányt. Idősebb Konok Tamás fotója.
A több száz, a náci birodalmat dicsőítő fénykép között a német fotósok kezei közül kikerült néhány olyan is, amelyek egyáltalán nem a hadi sikereknek állítanak emléket.
[...] Bővebben!Tovább »
A több száz, a náci birodalmat dicsőítő fénykép között a német fotósok kezei közül kikerült néhány olyan is, amelyek egyáltalán nem a hadi sikereknek állítanak emléket. A negyvenes évek elején a birodalom legelismertebb fényképésze volt Hugo Jaeger. Példátlan kapcsolatai voltak a felsőbb körökkel, ő fotózta Hitlert a legtöbb nyilvános szereplése alkalmával, néha pedig a magánéletben is. Amellett, hogy Hitler életét dokumentálta, jelen volt a birodalom fontosabb hadászati eseményeinél, beleértve Lengyelország invázióját is. A varsói gettó hivatalos megalakításának évfordulóján a Life.com közzétett néhány képet, melyek nagyban eltérnek a többi, egy kaptafára készült fotótól. A legtöbb, hasonló beosztásban dolgozó német fényképész a náci vezetőkre és a hadi sikerekre koncentrált, Hugo Jaeger képein azonban alig látni német katonákat. A fényképeken a gettókba kényszerített zsidók láthatók, akik egyáltalán nem ellenségesek a fényképésszel. Az nem világos, hogy pontosan mi volt a fotós célja a képekkel, de az szinte biztos, hogy az alanyait nem kényszerítették arra, hogy pózoljanak neki. Azt sem tudjuk biztosan, miként kerülhetett ilyen jó viszonyba az ott élő emberekkel Hugo Jaeger. Alighanem azért teremthetett velük jó kapcsolatot, mert a többi művésszel ellentétben ő nem csak megrendelésre dolgozott, hanem valóban érdeklődött is az őt körülvevő dolgok iránt. Valószínűleg beszélt pár szót az ott élőkkel, és engedélyt is kért a képek készítéséhez. Ezért lehetséges, hogy a fényképek legtöbbjén mosolyognak neki az emberek.
A huszadik század elején készült fotokróm képek húsz évvel megelőzték az első színes fotókat. San Francisco még felhőkarcolók nélkül, indián esőtánc, bányaváros, piros fák, New York utcáin száradó ruhák. Tovább »
Szergej Mihajlovics Prokugyin-Gorszkij 1863. augusztus 31-én született a legoroszabb vidékek egyikén, a vlagyimiri kormányzóságban, a gőzmozdony-gyártó, finnugor nevű Muromban. (Kutatói szerint lehet, hogy a közeli családi birtokon, Funikova Gorában született, ahol a gyermekkorát is töltötte.) Hosszú életútja Párizsig vitte innen, ahol 81 éves korában, 1944. szeptember 27-én hunyt el. (A gőzmozdonyt azért említem, mert ténylegesen és képletesen is fontos szerepet játszott az életében: igen sokat utazott, és gyakran megörökítette a vasútvonalakat, állomásokat, szerelvényeket és mozdonyokat.) A családi hagyomány szerint oroszországi tanulmányait a Néva partján fekvő Cárszkoje szeloban, a nevezetes Alekszandrov-líceumban kezdte meg (Puskin is itt tanult), és 1889-ben a szentpétervári Műszaki Egyetemen fejezte be, ahol többek között Mengyelejev előadásait hallgatta. Eközben még festészetet is tanult a Cári Művészeti Akadémián. Ezután egyéves francia-német tanulmányút következett, ahol Berlinben megismerkedett Adolf Miethe-vel, akit a magnézium-villanófény alkalmazása tett híressé. Akkoriban azonban Miethe már a színes (trichrom) fényképezés lehetőségeit kutatta, később pedig a csillagászati fényképezés terén vált neve még ismertebbé. Szorossá váló kapcsolatuk a további időkre is fennmaradt: Prokugyin-Gorszkij 1902-ben Miethe charlottenburgi fotólaboratóriumában képezte magát, miközben megalkotta saját háromobjektíves felvevőkameráját és diavetítőjét. (Ugyancsak Miethe hatására a meteorfényképezés metodikáját is kidolgozta.) Egyáltalán nem véletlen, hogy eközben odahaza megbízták a fényképezés műszaki ismereteinek terjesztésével, ami még a fényképek nyomtatási technikájára is kiterjedt. A Miethe-féle izokromatikus diafényképezésről és színes vetítésről először 1902-ben tudósított, 1903-ban pedig egy bővebb ismertetőt írt róla. 1904-ben kezdte el „fotós” ország-világ járását: Dagesztánban, Finnországban és Szentpétervár környékén készített színes felvételeket. 1905-ben szabadalmaztatta az általa kifejlesztett nagy fényérzékenységű brómezüst emulziót, ami jobbnak bizonyult az addig használt változatoknál. Ugyanebben az évben újabb fotós országjárás következett a Kaukázusban és Ukrajnában. Az itt készült felvételekből postai képes levelezőlapokat kívánt készíteni, de a terv pénzszűke miatt meghiúsult. 1906 az európai bemutatkozás éve volt: Róma, Milánó, Párizs és Berlin után Antwerpenben és Nizzában még kitüntetést, illetve díjat is kapott. 1907. január 14-én megkísérelte a turkesztáni napfogyatkozás lefényképezését, ám tervét az időjárás meghiúsította. Az utazás során viszont sok felvételt készített Szamarkandról és Buharáról. 1908 májusában Tolsztojt látogatta meg Jasznaja Poljanában. A nagy író élénken érdeklődött a színes fénykép készítéséről. Ugyanebben az évben Saljapint és a cárt is megörökítette, ez utóbbi felvételek azonban még nem kerültek elő. Legnagyobb megbízatása 1909-ben vette kezdetét: cári utasításra egy számára átalakított vasúti vagonban (amihez az Uralban egy Ford személyautó, és esetenként külön hajó is tartozott) megkezdte oroszországi utazását, hogy az orosz élet mindennapjait megörökítse. A hathatós segítség ellenére olykor roppant nehézségekbe ütközött: legtöbbször a hideg hátráltatta a laborálásban. Precizitására jellemző, hogy a rossz felvételeket megismételte, és, hogy minden negatívjáról azonnal katalogizált másolatot készített. Ez az utazgatás 1916-ig tartott, de már 1910-ben, és attól fogva rendszeresen bemutatta elkészült felvételeit. Mivel a cári anyagi támogatás 1912-ben megszűnt, a továbbiakban vállalkozásként folytatta tevékenységét. Utolsó (és ismét a cár által támogatott) expedíciója éppen ahhoz a murmanszki vasútépítéshez vezette, amelyben a Monarchia-beli hadifoglyok is dolgoztak. A háború évei alatt kísérletezett még a színes mozgófilm készítésével, illetve a légi fényképezéssel is. Az októberi forradalom győzelme után 1918-ban elhagyta Oroszországot: először Norvégiában, majd Nagy-Britanniában, később pedig Franciaországban telepedett le. Oroszországban maradt 2300 negatívjára csodával határos módon 1923-ban megkapta a kiviteli engedélyt. Bár továbbra is foglalkoztatta a színes fényképezés, még a Lumiere-testvérekkel is dolgozott, az általa kifejlesztett nehézkes eljárás felett gyorsan eljárt az idő. Párizs felszabadulását követő hetekben hunyt el, a szövetségesek a Sainte-Genevieve-des-Bois-ban lévő orosz temetőben helyezték örök nyugalomra. A még meglevő képeket 1948-ban a washingtoni Library of Congress vásárolta meg az örökösöktől, ahol 1980-ig rejtve maradtak a világ szeme elől. Nagyon sok felvétele veszendőbe ment, vagy továbbra is rejtőzködik valahol.
A gettónak saját fizetőeszköze, telefonközpontja, pályaudvara volt. Természetesen itt is zsidó "rendőrséget" szerveztek, melynek feladata a rendfenntartáson túl a szervezkedések bejelentése volt. Nekik kiemelt élelmiszer-fejadag és készpénz járt.
Én is így gondolom. és ez a bizt., szel. továbbgyűrűzött és a 20. század egyik meghatározó áramlatává vált, szerintem kb. ugyanannyira mint pár évtizeddel azelőtt a victorianizmus.
A łódźi gettó a második legnagyobb ilyen létesítmény volt Lengyelországban a varsói után. Az auschwitzi és chelmnói munkatáborokat jelentős részben innen töltötték föl.
Hans Biebow, a gettó civil parancsnoka. A háború vége után Németországban bujkált, de egy volt táborlakó felismerte. Brémában tartóztatták le 1946-ban. Kiadták Lengyelországnak, ahol a tárgyalás során bűnösnek találták, és kötél általi halálra ítélték. 1947-ben akasztották fel.
A németek itt is megtalálták a velük együttműködő zsidó vezetőt Hájim Mordeháj Rumkowski személyében. A gettó felszámolásakor családjával együtt kivégezték.
Én mindenesetre nem hallottam olyasmiről, hogy a sztálini SZU-ban dühöngött volna a szexuális szabadosság... egyszerűen annyi, hogy Somorjai naplójegyzetéhez id. Konok Tamás fotója mintegy illusztráció(nak is beillik).
Ez logikus és akkor a folyamat talán a SZU-ban kezdődött 42 körül, és mint szocialista országot természetesen Kubát is elérte az 50-es években, majd a kubai emigránsok vitték át az ideológiát a 70-es évek USA-jába miáltal híres lett és a korszak irodalmát (Kerouac, Ginsberg) is inspirálta.
1. Ilyen módon a sztálini SZU és Kerouac: Úton ok okozati összefüggésben lehet?
2. Egy egy izgalmas fotó ilyen módon messzeágazó rejtett összefüggésekre mutathat rá?
69 éve ezen a napon érte el a szovjet Vörös Hadsereg a lódz-i gettót. Mindössze 110 lakót találtak a felszámolt városrészben.
1987-ben egy bécsi antikvárium alagsorából kerültek elő ezek a hihetetlen színes felvételek, amelyek a lódzi (németül Litzmannstadt) gettó[...] Bővebben!Tovább »
1987-ben egy bécsi antikvárium alagsorából kerültek elő ezek a hihetetlen színes felvételek, amelyek a lódzi (németül Litzmannstadt) gettó mindennapjait mutatják be. A fotós, Walter Genewein, a gettó könyvelője - maga is a náci párt tagja - szabadon járhatta be a gettó utcáit vagy akár a németek által létesített kényszermunkahelyeket. A képek elkészülte idején még látszólagos nyugalom volt a város zsidók lakta részében. Járt a villamos, élelmiszeren kívül egyéb cikkeket is lehetett vásárolni a bolhapiacon.
Annyi köze lehet hozzá, mint a castroizmusnak. Ott is szexuális szabadosság van az USA déli államainak erkölcseihez képest, nem is kicsi, az 50-es évek legvégétől.
Nemrég Hitler fotósának is közzétették egy egészen közvetlen hangvételű fotósorozatát, melyet a varsói gettóban készített. Próbálom megkeresni, amit olvastam róla...
Ez vajon mi lehet? A 70-es évek hatása az akkor még zárt orosz társadalomra? Vajon milyen úton módon érhetett el és mekkora késéssel oda a szexuális forradalom?
ennek örülök és ide csak eredeti (saját fotókat töltögetnék). Egyelőre csak történelmi objektumokról de ha lesz időm a szülöknél a régi családi fotótárat is kifényképezem kb az 1880-as évekig megvan, 1940-ig bezárólag. I. Vh. katonaképek is közte.
Orosz női aktok. Feltehetően fürdés közben, a szabadban készült képek, idősebb Konok Tamás felvételei.
"A civil nők pedig itt mind basznak. Elképesztő, hogy nincsen ezeknek se udvarlásra, se egyébre szükségük. Jóformán egy ujjal kell megbökni a mellét, s rögtön lefekszik. És itt nincsen különbség szegény vagy jobban szituált vagy a mi fogalmaink szerint magasabb társadalmi osztályba tartozó nők közt. Ha Afanaszjevka a munka és a légitámadások faluja, Uriv a borzalmak helye, akkor Szoszov a baszás faluja volt. Ott minden nő baszott, s közülünk is talán csak a pap és én mentünk el baszatlanul. Jellemző orosz eset volt ott: délután fekszem a szálláson s olvasok, mikor a fiúk karban hoznak be egy nőt. Hát eláll a szemem-szám! (Egyéb nem!) Európai fogalmak szerint is extra nőt hoznak be. Öltözete is a legújabb európai divat. Helen a neve, 17 éves, 1 éve asszony, férje filmrendező, apja »agronom« (állami kolhozon jószágigazgató-féle), a férj a fronton van két hónapja. Itt volt látogatóban valakinél a faluban, egyedül ment az utcán, a fiúk megszólították (ez itt az ismerkedésnek elismert formája), s első szóra bejött a lakásunkra gramofonozni s táncolni. A fiúk persze majd megvesztek érte, el is hiszem. Tamarán kívül az első európai értelemben is stramm nő. Egy-két óra múlva véletlenül bevetődik Szilvér a motorosoktól. A nő indulóban volt; majd ő elviszi autón! Mint később kisült, elvitte, de nem tette le otthon, hanem elvitte hozzájuk, a nő egész éjszaka ott volt, s reggel vitte haza. Mindezt ötperces ismeretség után, a mi fogalmaink szerint is úri kislánnyal vagy asszonnyal, aki 17 éves, intelligens és tanult. Perfekt német volt. Szilvér egy szót sem beszél németül, tehát még dumára sem volt szükség. Gyuri a szomszéd szobában szuszogott egy nővel, Jóska Anna Pavlovnát kísérte haza (kotonnal felszerelve), Bébi Júliát, s így tovább. Mondom, mindenki és mindenütt baszott ... A téli éhezés alatt egy asszony ára fél kenyér volt ... Ninocska a háziasszony 15 évet még be nem töltött lánya. Orosz viszonyokhoz képest is közepes. Feszes melle van és fiatal, viszont mérhetetlen piszkos. Eddig három baka baszta meg! Mondanom sem kell, egyik sem volt első, hanem mindig második."
Örülok ennek a topiknak. legalább ide fel lehet tölteni a fórumtársak történelmi emlékeket ábrázoló fotóit. Ez is történelem és saját (nem töltött) fotó. Paphos, római villa a Kr. u. 2. századból.
