Orbán Viktor hozzáállása a lóháton bevonuló Horthy szimbolikáját idézi, a volt szocialista országok pedig lustaságból sírják vissza a szocializmust, írja John Feffer. A Huffington Post rendszeres szerzője rövid elemzést és egy Charles Gatival készített interjút közölt a lap blogján
Büntetőeljárást indított a rendőrség egy hajdúhadházi férfival szemben a közösségi médiában tett kommentje miatt. A Hajdú-Bihar megyei rendőrség a közösségi oldalán az közölte, hogy a debreceni nyomozók figyeltek fel egy hozzászólásra, amelyben egy ismeretlen profil robbantással fenyegetőzött.
A bűnügyesek azonnal adatot gyűjtöttek, majd rövid időn belül azonosították a hajdúhadházi lakost, akit kapcsolatba lehetett hozni vele.
A rendőrök azonnal a lakcímére siettek és elfogták a férfit, és kutatást tartottak az otthonában. Ezt követően pedig előállították, és közveszéllyel fenyegetés miatt hallgatták ki. Az elkövető részletes beismerő vallomást tett.
Amikor MINDIG azzal jönnek, hogy a MI ÉRDEKÜNKBEN teszik, hogy NEKÜNK JOBB LEGYEN ( persze mindig a megkérdezésünk nélkül!!) amit tesznek, és vezetnek be mindig korlátozásokat meg ellenőrzéseket, az már alapból gyanús kellene hogy legyen a számunkra.
Aki képes berágni egy konteóra, az a konteó a valóságot írja...
A háttérhatalomra is ezt hazudta sokáig a liberálbolsevista bagázs..
Aztán lassan kiderült, hogy minden igaz, amikor már olyan szinten megerősödött ez a Szupranacionális Korporációs Szindikátus, hogy gyakorlatilag kilépett a nyílt színre.
Aztán már jöttek a NAGY RESET meg az AGENDA 2030 forgatókönyveik, a legbrutálisabb és legembertelenebb és leghitleribb és leg-Mengelésebb tervekkel.
Tekintettel arra, hogy a világon sehol sincs korlátlanul rendelkezésre álló pénz, így mindig elvesznek valahonnan, hogy máshol legyen. A saját gazdálkodásodnál sincs mindenre pénzed.
A gyagyások azon kiakadnak, hogy Magyarország összeszerelőüzem ( ami már régen nem igaz), de a pénzeket elveszik azoktól, akik INNOVATÍV fejlesztéseket honosítanának meg, és a K+F magasabb szintre emelésében érdekeltek.
Te beszél, másolgató alusisakos jobbágy? Milyan iskolát végeztél, Mert tanr az biztos nem vagy, ahogy állítottad. Az nem ér rá egész nap hülyeségeket másolgatni.
A cégeikben meg emberek tízezrei dolgoznak a megélhetésükért. Mitől lenne jobb ha majd tiszás oligarchák kezébe adnád, mert az állam csak lerohasztani tudja a cégeket. Legalábbis nálunk ez hagyomány.
Ha tönkre cseszed nem marad semmijük az embereknek. Csak a munkanélküliség és a csóróság.