Elegem van a budapesti kerékpárosokból, akik azt képzelik magukról, hogy ők az utak királyai. Azokból akik agyilag képtelenek felfogni, hogy ha nincs világítás a bringán, és este tekernek, azok magukat veszélyeztetik. Akik a járdán döngetnek el kisgyerekek mellett, mert ők a nagy egoista kerékpárosok. Akik mindenre és mindenkire tekintet nélkül tekernek. Azokból akik a kerékpárosokat az utak söpredékévé tették.
a magam részéről két következtetést vonok le, az elcsípett szabálytalanságok jelentős része két csoportba sorolható.
a) futár (aki foglalkozásszerűen teker)
na velük tényleg jó lenne kezdeni valamit, nekik akár rendszámot is elő lehetne írni, a betartatásra, hatékony szankcionálásra kellene valamit kitalálni.
b) zebrát védő piros lámpa kereszteződés nélkül, gyalogos jól láthatóan nincs a közelben. persze, szabálytalan, de nem balesetveszélyes, amíg a zebra környezete jól belátható.
persze van még maradék is, de ha ezt a két csoportot leszámítjuk, jóval kevesebb.
Szerény véleményem szerint a dolog rendben is van addig, amíg elinduló járműként elsőbbséget adsz az úttesten haladóknak. Ha ezt elvéted, akkor viszont az elindulás szabályainak megsértése és elsőbbségadás elmulasztása miatt korrektül vesznek elő, legalábbis 12 év fölött...
Mondjuk ez a piroson áthajtásig KRESZ... A hamis név bemondása meg a rendőr megrúgása az meg Btk, általános emberi dolog, ilyen sajnos van gyalogosból autósból, kerékpárosból is...
Valóban. Ezt írtad:"Ha én lettem volna ott a rendőr, nem lettem mert továbbtanultam, és belém rúgott volna az a szar nő, úgy vágtam volna pofán , hogy a halottaskocsi viszi el."
A bringás kiszúrt magával, mert ha át is ment a piroson, "megúszhatta"volan egy ejnye-bejnyével- maximum egy párezer forintról csóló csekkel. De nekiállt arcoskodni. De nem lehetünk 100% biztosak abban, mi történt pontosan, mert pl. én nem voltam pont akkor a helyszínen. Erre írtad te, mint minden törvények és jogszabályok tudója, hogy jól megvered. Pusztán emberbaráti szeretetből- meg persze engem agyalágyultnak nevezel.
OFF
"A szabályokat nem a rendőr miatt kell betartani , hanem a saját testi épséged érdekében."
a rendőrnek "esemény" alkalmából néhány másodpercen belül kell eldöntenie a teendőket ami majd ti, az igazság letéteményesei pár hónapig fogtok kritizálni.
Én pár évtizede járom kies hazánk útjait, közterületeit.
Gépkocsival cca a Föld-Hold távolság hatszorosát tettem meg saját hibás baleset nélkül. Számát nem tudom hányszor állítottak meg indokoltan vagy sem. DE SOHA nem ért semmiféle atrocitás. Tán azért, mert nem voltam arrogáns. Ha hibáztam, akkor azt elismertem.
Hát mert ilyen naiv fasz vagyok, miközben tudom, hogy az ország (meg az únió) komplett vezetését meg ezta demokrácia nevű szavazatoptimalizó faszságot el kellene küldeni, ahová valók, és valóban szakértőknek, szakmai elvek mentén kellene döntést hozniuk, amely valóban a többség hasznára optimalizál, és nem arra, hogy a többség _úgy érezze_, hogy jó neki.
Alapvetően véleményem szerint jobb elkerülni azokat a helyeket, ahol sok sok gépjármű halad. Rákoczi, Váci út, M1 be és kivezető szakasza, stb. Most épp 125-ös motorral közlekedek, aminek 110 a vége. DE még ezzel is kerülöm a körútat, a Rákóczit, Üllőit, stb. Megyek inkább nyugodtabb és kisebb utakon. Tökre szeretnék egyben hazaérni... Mondjuk otthonról a "munkahelyemre" (Margit híd-Váci út) gyorsabb ha nem a körút-Váci útvonalon megyek, hanem a rakpart-Bessenyei-Visegrádi-Dráva u. a leggyorsabb.
Alapvetően baromság amit írsz! Hogy képzelsz el olyan marhaságot, hogy az utakat a békés egymás mellett élés jegyében alakítsák ki? Hogy elférjen a bringás is? Ki van zárva. Az a legjobb, ha hülyére szívatják a bringásokat, és az autósokat is, lehetőleg egyszerre. Akkor lehet további milliárdokat lenyúlni kerékpárútra, és a dugó miatt meg a parkolási maffia gazdagodik. Persze, ha esetleg néha sikerül egy-egy értelmes megoldást összehozni, akkor jönnek az én időm mindenkinél fontosabb emberek, és piroson át, cikázva, gyalogok közé becsapódva, a járdán okosba közlekedők....
Nem is erre gondoltam, inkább a nagytesó azon forgalomszervezési arculköpèsére, mikor egyszer csak szembejön egy bringaút vége tábla, és nincs más előttem, csak a járda és/vagy zebra.
Alapvetően egyetértek, bár a Rákóczit - ha nagy ritkán arra járok - kerülöm. Nyilván bárkit bármikor benézhetnek, de nem szoktam cinkes helyzetbe kerülni, csak nagyon ritkán. Látni, látszani, láttatni, gondolkodni.
Autót is legalább olyan gyakran kell vezetnem a belvárosban, mint bringát, így pontosan tudom, hogy mikor kerül a bringás veszélyes helyzetbe, és azt is látom, miért.
Csorgok lassan a dugóban, egyszercsak a semmiből ott a bringás a belső és a külső sáv között, mert ő most az út legszélét elhagyva ott akar haladni. De néha a legbelső sávban, a szembeirányt is igénybe véve kerül elém. Ha megindul a sor, én is megindulok, simán alámkerülhet. Ez veszélyes, ezért nem is cikkcakkozok, ha lelassul a sor, akkor felveszem a tempóját, nem könyöklök előre (autóvezetőből is megvan a tahó, ugye, aki váltogat a lassan haladó sávok között, hátha kicsit előrébb kerül?)
Világítás - elég nagy hiba, hogy napközben nem kötelező, meg az autókon is van ez a nappali menetfény baromság, amihez nem jár hátsó (vörös) fény, csak ha tompítottat kapcsolsz. Városban sokhelyen szikrázó napsütés mellett abból alakul ki veszélyes helyzet, hogy a fák, épületek árnyékában haladó, sötét ruházatú bringást, vagy akár aszfaltszínű autót nehezebb észlelni, mert te kint vagy a napon, telibever a fény (akár direkt, akár tükröződés), és az árnyékban haladót sokkal nehezebb észlelni. Ha van rajta mellény, vagy vörös fény a végén, sokkal észlelhetőbb, sokkal kevésbé lehet "benézni". (Ugyanígy autópályán is be lehet nézni a sávváltást, ha a tükörben a lemenő napot látod, és valaki fényszóró nélkül jön nagy sebességgel. Persze lámpát szabálytalanul nem kapcsol, mert amerre ő néz, előre, ott a hátulról érkező fény miatt minden szép, jól látható.)
De mivel bringázom is, így autósként szigorúan tartom az 1,5 métert, mert pontosan tudom, hogy bármikor lehet egy csatornafedél, koszkupac, lomtalanítás, bármi az út szélén, amit a bringás ki fog kerülni.
De fenntartom - a bringa jármű, az útra való, a bringás közlekedés már simán a közúthálózaton is megvalósulhat, de támogatandó irányhelyes kerékpársávokkal, vagy simán szélesebb forgalmi sávokkal. Az adó 1%-ért tarháló bringás szervezetek foglalkozhatnának azzal is, hogy pl. a frekventált kerékpáros helyeken az útfelújítások műszaki tartalmában alapból szélesebb útfelület legyen előírva, hogy akár sávon belül is biztonságosan elférjen az autós és kerékpáros.