Gyakorlatilag így van kitalálva a rendszer, mert ugye ajánlószelvényt nem adhatnak le, innentől a listákat, amikre szavazhatnak, tulajdonképpen esélyük nincs befolyásolni. Én ugyan nem értek egyet azzal, hogy egyáltalán szavazhatnak, de ha már igen, akkor ez nekem kicsit furcsa.
A magyarországi politikai eseményeket rendszeresen követi, de a régió közélete jobban érdekli. Ebben személyesen is tevékenyen részt vesz a 2003-ban megnyitott temerini tájház révén, amelynek a kezdetek óta gondnoka társadalmi munkában. A régi paraszti életmód bemutatása mellett hagyományőrzéssel foglalkoznak, kulturális programokat és különböző összejöveteleket szerveznek. A pályázati pénzek révén folyamatosan fejlődő tájház mellett már épül egy kiállítóterem magyar képzőművészek munkáinak. "Ezt a magyar fészket mi alakítottuk ki, emiatt is akarunk itt maradni" - tette hozzá.
Néptánccal is foglalkozik, és a helyi magyar színjátszókörrel is fel szokott lépni alkalmanként. Szombatjait rendszeresen az újvidéki levéltárban tölti, ahol régi újságcikkek segítségével a temerini helytörténetet dolgozza fel, több könyve, füzete is jelent már meg kutatásairól. "Nem tudom elképzelni, hogy úgy levegetálom az életemet, hogy reggel felkelek, fogat mosok, dolgozom, majd este elmegyek a Tescóba. Egy kaszkadőrhöz hasonlítanám magam: ha nincs semmi, akkor rosszul érzem magam. Nyomot akarok hagyni magam után" - magyarázta.
Elhivatottságával nincs egyedül a településen, az [origo] tudósítóinak ottjártakor például egy hagyományőrző egyesület tartott éppen bográcsozással egybekötött mulatozást a tájház udvarában. A szinte napi rendszerességgel találkozó egyesületi tagok a vacsora után hosszasan énekeltek magyar népdalokat, de elhangzott a székely himnusz is, amelyet felállva énekeltek az egybegyűltek, akik között voltak gyerekek, idősebbek, de megjelent a település magyar polgármestere is.
"Csak azért harcolunk itt, hogy a magyarságnak ne legyen olyan rossz" - mondta egy középkorú férfi. Azt mondta, az elmúlt tíz évben nem is volt Magyarországon, mert nem kívánkozott oda az előző kormány miatt. "A Fidesznek szurkolok, de a magyar társadalom még nem érett meg arra, hogy a határon túl élők szavazati jogot kapjanak" - mondta néhány ital elfogyasztása után. Azt mondta, hogy a szavazati jog megadását nem kell elkapkodni, ennek ellenére szeretne szavazni. "Itt duma nincs, mindenki a jobboldalra szavazna" - mondta.
Pár év múlva- úgy 10-15-20 - nem lesz aki megtermelje a nyugdíjra szánt pénzt. Ez már most látszik és akkor is gondot fog okozni, ha a csak Mo-on élôk között kell szétosztani ami jut.
Érted? Nem ami jár , hanem ami jut.
Kis pontosítás: már a következő ciklusban el fog kezdődni egyes nyugdíjak visszametszése (de tán már ebben is, ha kemény az IMF), 15-20 éves távlatban pedig be lehet rendezkedni a mai értéken 35-40 ezer forintos nyugdíjakra.
Nincs és van. Mert minden rosszban van valami jó, és minden jóban van, vagy lesz rossz is.
"És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói."
Nézd. KÁP szavazati jog van szlovákia, meg románia felé is. (Román-magyar, és szlovák magyar állampolgárok) És most viszont. Amennyiben nemzetközivé válnak idehaza a pártok, azt én nemzeti alapon támogatnám. Az olyan neomonarchista lenne. Miért ne lehetne a magyar országgyűlésben RMDSZ képviselő is listán? Mellelseg az MNP Romániában az maga egy FIDESZ klón pártalapon odaát. Talán az RMDSZ egy lóugrással ezért is rúgott vissza?
Na már csak a Híd-Most hiányzott a képletből. Kiváncsi vagyok, ha magyarországi politikai párt (pl. jobbik, fidesz) odaát be akarna jegyeztetni pártot a szomszédoknál, mi is lenne a zsigeri reakció. Aki meg ezekre szavaz az meg is érdemli.
Azzal amúgy egyetértesz, hogy szavazhatnak? Csak mert itt ez az alapprobléma, az már csak evidens következmény, hogy különböző szerveződések rárepülnek a szavazataikra.
Időnként az az érzésem, hogy odakint az rmdsz a kinti szdsz lett.
Szívesen támogatnám, amennyiben kettős állampolgár lennék és a romániai szavazásokon. Nyugodtan alapíthatnak pártot. Leégnek mint a ...... fasz, azaz kan óc.
Megáll az eszem, ezek a kinti zsivalygojok mit is művelnek. :-(
Alapjában véve egyetértek, de annyi haszna talán lenne a dolognak, hogy az RMDSz és a Híd-Most normálisabbnak tűnnek a hazai pártoknál, úgyhogy valószínűleg emelnék a hazai politika színvonalát.
"Nemzeti ügyekben következetesen és helyesen elkötelezettek."
ha a magyarság szétverése a nemzeti cél akkor valóban...érdekes nézni az erdélyi helyi kirendeltségük működését (ahová a fidesz talicskával tolta a pénzt..
Liberális jelöltet támogatott a néppárt (Alpolgármester-választás Nagyborosnyón)
....A szavazatszámlálás után kiderült, Lőrincz hét vokssal (a teljes RMDSZ-frakció) a következő négy évben alpolgármester lesz Nagyborosnyón. Goga hat voksot kapott, a roma származású liberális jelöltet támogatta az EMNP öt tanácstagja.
Az EMNP szavazatán múlt a kolozsi magyar alpolgármesteri tisztség
Kolozson az újonnan választott, 13 tagú helyi tanács megalakulásakor az EMNP-s tanácsos szavazata döntött az alpolgármester személyéről. A néppárti képviselő nemmel szavazott, így az RMDSZ-es alpolgármester-jelölt, Debreczeni József 7-6 arányban maradt alul.
„Az indoklás szerint azért nem voksolt igennel a néppárti képviselő, mert mi nem a közösség érdekeit képviseljük” - zárta Debreczeni József. (hírszerk.)
Gajdos István UMDSZ elnök és Szabó Vilmos MSZP képviselő tegnapi közös sajtótájékoztatóján arról számoltak be, hogy az ukrajnai magyarság legnagyobb szervezetét az Orbán-kormány megvádolta, majd egy állítólagos vizsgálatot tartott, amelynek eredményét titkosította, lehetőséget sem adva a szervezetnek a tisztázásra, vagy legalább a betekintésre. Szabó Vilmos a nemzetpolitika és külpolitika felelőseihez intézett beadványok sorában kérte a vizsgálat nyilvánosságra hozatalát, mindmáig eredménytelenül. Ilyen körülmények között a vádlottnak esélye sincs annak a bizonyítására, hogy sem a schengeni vízumokhoz szükséges garancialevelek, sem a magyar igazolványhoz nélkülözhetetlen igazolások kibocsátása során nem követett el semmiféle jogsértést. A vád azonban elegendő volt ahhoz, hogy az UMDSZ-től megvonják ezeket a jogosítványokat, és csak a Fidesz közeli Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséghez delegálják. Ugyanakkor a jól működő UMDSZ projektektől és UMDSZ közeli médiától elvonták a támogatást is.
Sajátos ez a nemzetegyesítő politika, mert az általuk elképzelt egységes nemzetbe csak az "A" kategóriások fértek bele, a B kategóriások, mint például mi is, nemes egyszerűséggel megszűntek létezni. De bennünket külön is megaláztak, megvádoltak. Azzal, hogy jogosítványainkat megvonták, nem csak az UMDSZ-t, hanem tagságunkat, több tízezer kárpátaljai magyart is büntettek. És tették mindezt egy olyan vizsgálatra hivatkozva, amelyről rajtuk kívül senki nem tud semmit. Tiltakoztunk, számos levelet intéztünk kormányfőhöz, államfőhöz, miniszterhez, államtitkárokhoz, de válasz sem érkezett. Ezt követően a kormány úgy próbálta megoldani a számára egyre kínosabbá váló ügyet, hogy egyszerűen titkosította" - nyilatkozta Gajdos.
Kijevet nem tudják bevenni
Az UMDSZ elleni "boszorkányüldözés" kezdete egybe esett a 2010-es ukrajnai helyhatósági választások kezdetével. Az egyenlőtlen küzdelem ellenére is, azt az októberi választást az UMDSZ nyerte, két és félszer több önkormányzati képviselőt küldhettek a különböző szintű testületekbe és ötször több polgármesterük lett, mint a KMKSZ-nek, amelyet a magyar kormány támogatott. 2012 őszén parlamenti választások lesznek Ukrajnában. magyar többségű körzet az ígéretek ellenére sem lett, a jelenlegi körzetben 32 százalékos a magyar lakosság. Még ha a két magyar szervezet össze is fogna, akkor sem lenne könnyű képviselőt küldeni a kijevi törvényhozásba. De egymás ellen indulva, az esélyek a nullához közeliek. Budapest mégsem szorgalmazza az összefogást, Orbánék kizárólagos partnere továbbra is a KMKSZ.