Lufthansa késett bp-röl, csatlakozáslekésve itt ragadtam 47 órára frankfurtban. eljejen repülök tovabb Adtak hotelt, holnap is adnak még egy napot, de ez azért gáz nagyon. Eléggé idegesítö 31-e helyett 2-án érek célba.
Ilyenkor lehet valamit bármit tenni vagy így jártam? buktam 2 nap kinttartózkodast.
Sok sikert, remélem meg tudod oldani. Mindenesetre a Lufit ne hagyd annyiban, próbálj meg kicsikarni tőlük valamit. Ha nem tudják bizonyítani hogy értesítettek, akkor nem értesítettek, és mindenképp jár az 1200 EUR. Ne hagyd magad lerázni, az a lényeg, nyilván megpróbálnak majd. Végső esetben pedig add oda egy behajtó cégnek.
És persze jó utat, a lényeg hogy azt megoldottad :o)
Igen, abszolut érthető. Olyan azért elég ritkán fordul elő hogy semmilyen alternatív járatra ne legyen hely. Max ritka és keveset repült desztinációk esetén. Lima vagy Panama City azért nem ilyenek. Opció lehet akár Bécsből is, vagy szükség esetén bármilyen európai városból, ahová könnyen és egyszerűen el lehet jutni fapadossal.
Egyébként mind a légitársaságoknak, mind az OTA-knak van 0-24-es, vagy szinte 0-24-es ügyfélszolgálata, szóval nem kell megvárni a hétfőt hogy történjen valami.
Jogos. Kicsit (nagyon?) bepánikoltam. Péntek délután van, 6 nap múlva repülés. Túl sok időm nem volt. Az említett barátomat 45 nappal előbb értesítették.
Elindítottam egy foglalást a KLM-nél, de mire a végére értem, már írta az oldal, hogy nincs hely, majd később lett 50K-val drágábban.
Attól paráztam, hogy egyáltalán nem lesz hely, mert másokat is velem egyidőben értesítettek és most mindenki új jegyet vadászik.
Szerintem annyiban valóban hibáztál hogy nem kellett volna annyiban hagyni a dolgot, akár magad nézni alternatív útvonalat, és azt leverni rajtuk hogy foglaljanak át arra. Ha az Sao Paolon keresztül van, és másnapra érsz oda, a kártérítés is jár, amennyiben valóban 14 napon belül értesítettek.
Nekem pont Gotogate-tel volt hasonló esetem, törlés, és nem ajánlottak semmit, sőt, nem is ertesitettek, csak a manage my bookingban láttam hogy törölve van ugyanígy az egyik leg. Megnéztem én hogy mire foglaljanak át, elmagyaráztam nekik telefonon, elsőre azt mondták hogy nem lehet, de addig b.sztattam őket amíg csak megcsinálták. Annyi hogy ez hónapokkal előre volt.
Vettem kapkodva két jegyet a KLM-től (+500 eur/fő). Menni akarunk mindenképpen, megvan egy csomó jegy, Macchu-Piccu stb.
A Skyscanner szerint el tudtak volna vinni Sao Paulon kerezstül, de csak másnapra értem volna oda, sztem akkor is járt volna a kártérítés. De, ezt sem ajánlották fel.
A barátomnak nemrég törölte a Swissair a 3. lábát a repjegyének, ami egyórás kanadai belső járat lett volna.
Neki sem ajánlottak másik opciót csak a refundot. Ő pedig a légitársaságnál vette a repjegyét.
A Svájcban élő fiát lepattintotta a Swissair, míg a másik fia tudta átfoglaltatni velük a jegyet két órás harc után.
Ki kell derítsem, hogy a Lufi mikor szólt a Gotogate-nek 14 napon belül vagy kívül. Ez egy 1200 eurós kérdés.
Inkább az sokkolt, hogy soha nem gondoltam volna, hogy a világ egyik legnagyobb (német) légitársasága egyszerűen törli az interkontinentális járatát.
Eddig nekem a "nagy repjegy" az tuti volt és nyugodtan szervezhettem a kint tartozkodást.
És ebben az esetben mindegy is, hogy 15 vagy 5 nappal előtte szólnak, mert mindkettő nagyon rövid idő.
És végül elvisznek más útvonalon? Ha igen, és az nem tér el jelentősen az eredetitől, akkor nem jár kártérítés. Az furcsa lenne ha csak törölték és nem is ajánlottak semmi mást helyette.
Ha esetleg mégis így van, és nem tudsz elmenni, akkor őket bombáznám addig amíg nem fizetnek.
Egyébként igen, általában átadják a címed, de azért volt már olyan nekem is h nem, és a manage my bookingba belépve kellett megadnom.
Szerintem csak akkor nem szabad ha nem érzed magadban az erőt hogy az esetleges problémás ügyeket megoldd. Igen, valóban nehezebb velük mint közvetlen a légitársasággal, de egyáltalán nem lehetetlen. Covid alatt pl legalább négy interkonti repjegyem volt közvetítőkön keresztül. Mindegyik árát visszakaptam, és egyiket sem pontokban vagy ilyesmikben. Igaz, volt amelyikért küzdeni kellett, nem keveset, és volt ahol chargeback volt a vége. Késes esetén meg az utasnak jár a kártérítés, tökmindegy hogy hol vette a jegyét. Ilyen is volt, akkor a légitársaságnál hajtottam be, a közvetítőnek ehhez már semmi köze.
Nekem mindig megéri azt a pár 10e Ft-ot amivel egy közvetítő jellemzően olcsóbb, de nyilván ez mindenkinek egyéni döntés kérdése.
Ez így van, nem muszáj a légitársaság oldalán vásárolni. DE !! ha problémád van akkor a közvetítővel állsz jogilag szerződésben, vele kell küzdened....... Ha késik a géped vagy törlik akkor lehetetlen szinte behajtani a közvetítőn a kártérítést.....És még sok egyéb ok miatt sem szabad az ilyen oldalakon venni a jegyet.
Általában elég szokott lenni annyi is ha a vásárlás után belépsz a légitársaság oldalán a manage my bookingba, és ott megadod az email címed. Nem feltétlen muszáj akár több 10e Ft-tal drágábban közvetlen a légitársaságnál vásárolni.
Ma újra megpróbáltam a magyar számot. Felesleges volt, 40 perc után feladtam.
Végül felhívtam a svájci számukat, ott 5 perc csengetés után felvették, és újabb 5 perc alatt elintéztem, amit akartam. Legalábbis remélem, mert a visszaigazolás még nem jött meg a változtatásról.